Szamos, 1913. április (45. évfolyam, 74-99. szám)
1913-04-18 / 89. szám
Negyvenötödik évfolyam. SzatmOr. 1913 89. szám. Külpolitikánk és a roi — Második közlemény. — II ánok. (:) Élőid cikkünkben rámutattunk már, hogy az önfentartás ösztöne a németeket jelentékeny létszámfelemelésre készteti és hogy ugyanez ösztön diktálja nekünk is, hogy hadseregünk létszámát újból emeljük. Azóta csak egy pár nap telt el és már is olvashatjuk, hogy ujonc-létszámunk felemelésére még ősz előtt meg lesz a törvény s ősszel a delegáció már csak költségeit fogja megszavazni, ügy látszik: felelős köreink sietősnek találják a delgot, mert hisz így is eltelik egy pár év, a míg harcképességünkben a létszámemelés éreztetni fogja hatását. Ha a versenyben most megállunk: akkor hiába hoztuk az eddigi áldozatokat, mert ellenségeinket meg nem félemli- tettük, ellenben jóbarátainkat csak elide- genitjük. Románia egyik ilyen barátunk;, a kiről nyilvánosan csak azt tudjak, hogy a hármasszövetség oldalán áll, ettől várja aspirációi teljesítését: most Bulgáriával szemben, a jövőben Szerbia vagy főként Oroszországgal szemben. Hogy Romániát, melynek fiai a francia műveltség emlőin nőttek fel, mily belátás hozta mégis a hármasszövetség karjaiba, a legérdekesebb kérdések egyike*, de e kérdés végelemzésben szintén oda- lyukad ki, a honnan fentebb is kiindultunk: a népeket önfentartási ösztöneik vezetik a az á'lamférfiaik csak az ez által diktált tennivalókat végzik. Ez történt Romániában is. A románok, bármennyire is ellentétben volt neveltetésükkel, egész lelki berendezka- désökkel, hogy még a gyűlölt magyarsággal is egy táborban legyenek, kénytelenek voltak, — hogy ugymondjuk — azt a lelkiáldoiatot is meghozni, pedig nem csekélység ez, — a létfentartás ösztönének engedni és szakítani úgyszólván összes hagyományaikkal, mert érezték, hogy közeledik a népek ama végzetes haica, melyről már a múltkor megemlékeztünk s mondottuk, hogy a legyőzött a világ-szinpad sülyesztőjén eltűnik a semmiségbe. Románia vezető embereiben jókor öntudatra kelt ez az érzés s velünk, illetve a hármasszövetséggel megkötötték azt a szinte szövetség-féle szerződést, mely hadainkat egymás mellé és nem egymással szembe fogja állítani a közös ellenséggel. Hogy melyik az a közös ellenség ? látjuk. Oroszországban, — amit ezelőtt csak egy-két évvel is nem hittünk volna, — megtörtént, hogy népgyüléaeken tüntettek ellenünk. Szóhoz juthatott ebben a kérdésben a nép ott, ahol a nép milliói áhitattal említve a cár-atyuska nevét, illő félelemmel lesi korlátlan elhatározásait. Világos, hogy ha egyszer ez az orosz lavina megindul nyugatnak, a kul- tur-népeknek ugyancsak talpukra kell államok, hogy rombolásának útját állhassák. A szláv folyam kiáradt hulláma elnyeléssel fenyegeti azokat a kisebb szi geteket, melyek a lat:n, germán, szláv tengerben önállóságukat, egyéniségüket megtartották. Különösen két ily magános sziget : a magyarság és a románság. Egyiket a Kárpátok övébe, másikat a Duna karjába állitá végzete, — magára hagyván a germán és szláv tengerben, de hosszú vonalon háttal egymást támogatva, mintha ez elhelyezkedéssel is oktatná őket: egymásra vagytok utalva, egyesítsétek erőiteket. Sserencsésen megértük, hogy a vezető férfiak innen is, túl is felismerték e helyzetet, a Kárpátok bér- ceia át kezet fogtak ás nekik is, nekünk is megnyugvás, hogy déli határunkon, ha van is ellenség, de van segítő baráti kéz is. De! Fájdalom, hogy mint annyi más dolognak, ennek is megvan a maga de-je. Mig az arra hivatottak itt is, ott is a kor intő szavát követve keresték és meg is találták a módot és alkalmat az egymásra utalt erők egyesítésére, addig a hívatlanok avatatlan kézzel esnek neki a barátivá váló érzés gyöngéd szálainak tépdeséséhez. Beszéljünk világosan, A mi románjainkat értjük itt, a kik még mindig elmerülve évtizedeken át szőtt ábrándjaikba, ma is abbaD a szent meggyőződésben élnek, hogy nekik csak a magyarságot kell letiporni, sőt tán kiirtani és akkor rögtön meglesz a Nagj-Románia, melynek előre is büszke polgáraiknak tekintik és vallják magukat. Mint a köldöke nézésébe elmerült fakir, nem akarnak tudomást venni a világ haladásáról, az élet szédületes fordulatairól, csak álmodoznak tovább és álomképeikért hittel és lelkesedéssel cselekesz- nek is. Hogy ennek eredménye ép ellenkezője is lehet vagy lesz annak, a mit ők képzelnek, — azt már nem akarják vagy nem tudnák belátni? Mélyen fájlaljuk, hogy éppen itt a szemeinek előtt, a nép vezetésére és felvilágosítására hivatott tényezők árulnak el izgató raagavisoietükkel oly rövidlátást, mely egy cseppet sem biztató arra, hogy magyar s román végre megértse egymást és ne egymásban keresse az ellenséget, hanem ott, ahol az valóban van. Hogy e rövidlátás miatt mennyit kell a köz- és magánérdekeknek — hangsúlyozzuk — oknéikül szenvedni, ezúttal nem kutatjuk, de szavunkat román intelligenciánknak azon tekintélyes részéhez intézzük, mely képes a szülőfalu kisded tornyán túl is tekinteni és képes meglátni és belátni azokat a veszedelmeket, melyek abból eredhetnek, ha magyar és román nem mint meghitt barát, de mint egymásra agyarkodó ellenfél áll továbbra is szemközt. Nem csodáljuk, ha románjainkat Romániának egy pár évtizedes sikerei kissé elbizakodottá tették a román faj vagy Románia hivatását illetőleg s a könnyű sikerek tán meggyőződéssé érlelték azt a hitöket, hogy Európának érdeke az, ha Nagy-Románia létesül, még Magyarország megcsonkítása árán is, azonban egy kis körülményt nem szabad szem elől téveszteniük: Románia hátában egy uj nagyhatalom, Bulgária bontakozik ki és ott van az önérzettől mérhetetlenül duzzadó Szerbia és a kivel már csak nem régen is majdnem kenyórtörésre került a t^olog: Görögország. Győztes háborujok révén kellemetlen szomszédok s éppen azért elmúlt Romáoiára nézve is az a nyugodt korszak, melyben minden erejét belső konszolidációjára fordíthatta ; most tekintetét három front fele: Oroszország, Bulgária és Szerbia felé kell fordítania, sőt a nemhatáros Görögországot sem hagyhatja ki számításából: világos tehát, hogy minden érdeke a Magyarországgal való barátságot diktálja és nem azt, hogy a mi románjaink uszításával saját hátába állítson ellenséget a magyarságban. A mint mind ezeket Romániában már fontolóra vették és elhatározásaikban követték is az uj helyzet parancsszaván, meg kell a mi románjainknak is barátkozniok avval az éppen nem lehetetlen gondolattal, hogy Magyarországon élnek, melynek erőssége védőpaizs nemcsak nekik, de Romániának is, gyönge- Bége pedig támadó pont az egész szláv világnak. PÉNTEK Apollónius. Jelen «aámank 6 oldal tepjedelmü.
