Szamos, 1913. március (45. évfolyam, 50-73. szám)
1913-03-30 / 73. szám
4 oldal. SZAMOS (1913. március 30.) 73 szám. Ezután kérik, hogy vinné el őket csónakján az Astura várhoz. Ott Nandó a leg nagyobb jártassággal magyarázza el a vár nevezetességeit. Visszatéréskor a vihar egyre közeleg, vészes felhők tornyosulnak, a hullámok rémségesen dobálják a csónakot. E borzalmas percekben egy erős hullám Giuliot magával ragadja. Nina könyörögve fordul Nandóhoz, hogy mentse meg szerelmesét. A kormányos erős küzdelem után Giuliót megmenti, de ő szegény odaveszett. ill i “ ■ i ! i I i H ‘ ii! m : i I i : : i : : ! | i i ! i ! Mii i iii HM i i i ii I •! í ■ : : • : Hölgyeim! néznék meg a legujabb harisnya különlegességeket a VIKTÓRIA ÁRUHÁZ kirakataiban, a színházzal — szemben. — Újdonság I Törv.v. fctjrli UniversalKötögép btrmi'yen finom vagy durva fonal kötésére alkalmas„Styria“ Strickmaschinenfabrik, Graz 118. Prospekt, ingy. Olcsó ár Rész lefizetés, is Képv. kerestetnek HÍREK Szatmár, márc. 29. a NTISZEMITIZMUSSAL ne vádoljon meg senki, amiért megörökítek itt egy jelenetet, ha ugyan az effajta efemer írást örökkétartónak lehetne nevezni. A Báthory utcán történt az eset, a múlt hétre esett husvét első napján. Husvét első napjához ugyan abszolúte nincs köze ennek a kis esetnek, annál több köze van azonban Báthory-utcá- nak, amelyet még ma is inkább ös merünk a régi jó Fazokas utca néven. Ez az utca olyan utca, hogy husvét első napján kevesebben ünnepelték benne a feltámadás ünnepét, mint az ugyanazon napra eső és Purimhoz címzett izraelita ünnepet. Purim tud valevőleg a vigasság napja Izrael né pénél és ezen a napon Istennek tetsző dolog mulatni és a sárga földig leáj tatoskodnia magát mindenkinek. A Báthory-utcán tisztességgel, buzgó hithüséggel betartották az ünnepet. Akik máskor mérik az italt, azok most maguk fogyasztották a portékát és az is ivott, aki nem bírja. így aztán nem volt ritkaság a jellegzetesen rituális alakokat dűlőn gőzve, kapatosán danolva látni az utcán. Hármat láttam egyszerre össze fogózlcodva. Mindhármon hosszú kaftán volt és a nemzeti „macskás sapka“. Egyiknek a kalapjánál egy talluseprő, másiké mellett egy piros-zászló, a harmadik pedig egy rongyos ernyőt tartntt kifeszitve a feje felett és daloltak lelkesen, torkukszakadtából, miközben hol a palánknak dőltek, hol a sárba dülöngtek, de egymást el nem engedték, mentek karonfogva és fel verték az utcát vig danájukkal. Amiért pedig érdemesnek tartottam megírni az egész jelenetet, az az, hogy mindhárom levente ajkán egy dal csendült fel. Ez: Egyszer esik esztendőben vizkereszt, Zsidóasszony szobájában nincs kereszt ... á PRILIS 1. lesz a ránk következő kedden, a bolondok, illetve a bo- londitások napja. Beszerzett információnk szerint ilyen hagyományosan még sohasem ülték meg városunkban ezt a napot, mint most fogják. Honnan származik, honnan nem az a tradíció, hogy ilyenkor az em berek igyekeznek elbolonditani egymást, kutassák ki a történettudóbok, de az bizonyos, hogy a régi rómaiak óta még ilyen sokan nem bolondították egymást, mint most fogják. Élnek városunkban bizonyos naiv emberek, akiket „hitelező* néven ös- merünk, illetve szeretünk meg nem ösmerni. Ezek az emberek már rátartanak az elsejére és hagyományosan felkeresik ezen a napon adósaikat, akik maguk is szeretik áltatni a hitelező nevű üldözőket azzal a jelszó va 1, hogy „jöjjön majd elsején Hitelezőék természetesen be is fognak állítani pontosan április else jének reggelén, az adósok pedig ki nyújtják majd a nyelvüket és rákacagnak a bolonddá tett emberekre: április . . . április . . . K ihajolni veszélyes, a padlóra köpni tilos. Ide is tilos, zahoda is tilos. Menetközben az ajtót kinyitni meg pláne büntetés terhe alatt tilos. Mindnyájan tudjuk ezt, akik vasúti kocsiban ülni szoktunk. Sok mindenféle rendszabály őrködik arra, h°gy oz utasnak meg a kocsinak va lamiképpen bántódása ne essék a veszedelmes gőzvasuton. Ez a sok mindenféle elővigyázati intézkedés jutott eszembe csütörtökön a Szatmár— mátészalkai vasúton, amikor a Gőz- fűrész és Óvári között egy éltes jegy- vizsgáló leesett a vasútról és nagy jajgatással, betört oldalbordával maradt tehetetlenül fekve a vasút sínjén. Máig sem tudom megérteni, hogy micsoda szerencse őrködött a szegény ember fölött, hogy nem a kerekek közé esett, hanem csak éppen egy betonépítménybe várté a fejét akkora erővel, hogy a beton mind széjjelment tőle. Megnéztem a lépcsőt, amiről a szegény öreg ember lehemperedett. Az a szál oldaldeszka, ami a vicinális vasutak öreg szekerein arra szolgál, hogy a deresedő fejű jegyvizsgáló gyakorolja magát a macskaügyességü kúszás mászásban. Le volt taposva a deszka, még eleink taposták le, a sűrű eső jó síkosra áztatta. Mikor a vonat állóhelyében felkapaszkodtam rajta, kétszer is lesiklott róla a to- pánkám talpa. Ezen kell a szegény jegyvizsgálónak végig korcsolyázni a döcögő vonaton. Egyik kezével kapaszkodik szegény, c másikkal pedig nyitja kifelé nyíló ajtaját a vasúti fülkének. Cirkuszi mutatványnak is bravúros lenne. A vonat visszatolatott a Gőz fűrész állomásra, az emberséges főnök levétette az öreg, nyögdécselő kalauzt a vonatról, a kórházba küldte, egyben intézkedett, hogy a veszedelmes helyet a vonaton egy másik öreg ember, bizonyos Csata bácsi nevű foglalja el. Csata bácsi felkapaszkodott a szekér saroglyába, egykedvűen, halálmegvetéssel jött-ment, csuszkáit a deszkapallón, miközben nekünk, uta soknak, még kihajolni is veszélyes volt. Talán azért, hogy gyönge ide geinket ne tegye próbára az izgató látvány, mikor Csata bácsi az életét veszélyezteti, hogy a vasúti jegyünk forsriftosan ki legyen lukasztva . . .
