Szamos, 1913. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1913-01-31 / 25. szám
ft. oWai. SZAMOS (1913. január 81.) 25 »zára. Szatmár-Németi sz. kin város hivatalos közleményei. 1060—1913. fksz. Hirdetmény. Tudatom a város közönségével, hogy az 1913 —1914. évi közúti költségvetés tárgyában 18—1913. kgy. sz. a. hozott határozatot a mai naptól számított 8 napra a rendőrfőkapitányi kiadó hivatalban közszemlére kitettem, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi, 1913. január 25. 169—1913 fksz. Tudatom a város közönségével, valamint a szatmárhegyi lakosokkal, hogy az 1913. évre eszközölt ebadó összeírás a rsndőrkapitányi kiadóhivatalban 8 napra közszemlére kitétetett, mely idő alatt az a hivatalos órák alatt megtekinthető, esetleg ugyanezen idő alatt az összeírás ellen felszólamlás adható be. Szatmárnémeti, 1913 január 16. 992—1913 fksz. Tudatom a város közönségével, hogy a néhai Latzkó László-féle alapítványra vonatkozó alapitó oklevél tervezete tárgyában 23 — 1912 kgysz. a. hozott határozatot a mai naptól számított 8 napra a rendőrfőkapitányi kiadóhivatalban közszemlére kitettem, hol az a hivatalos érák alatt megtekinthető. Szatmárnémeti, 1913 január 21. 982 — 1913 fksz. Tudatom a város közönségével, hogy a közkórház tervei és költségvetése tárgyában 27 — 1913 kgysz. a. hozott határozatot a mai naptól számított 15 napra a rendőrfőkapitányi kiadóhivatalban közszemlére kitettem, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmárnémeti, 1913 január 21. 980—1913 fksz. Tudatom a város közönségével, hogy a közkórház tervei elkészíttetése tárgyában 281—1912 kgysz. a. hozott határozatot a mai naptól számított 15 napra a rendőrfőkapitányi kiadóhivatalban közszemlére kitettem, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmárnémeti, 1913 január 21. 1051—1913 fksz. Tudatom a város közönségével, hogy a város tulajdonát képező regale kártalanítási kötvényre további 70.000 kor. lombard kölcsön felvétele tárgyában 25— 1913 kgysz. a. hozott határozatot 15 napra a rendőrfőkapitányi kiadóhivatalban közszemlére kitettem, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmárnémeti, 1913 január 22. 149—1913 kü. szám. Közhírré teszem, hogy ez év folya mán az állandó vegyes felülvizsgáló' bizottság a következő napokban fog városunkban működni: január 28 február 18 márciut 18 április 23 május 14 junius 18 julius 16 augusztus 12 szeptember 24 október 24 ós 30 november 10 december 16 napjain. Sz&tmór-Nómeti , 1913 január 24. Tankőczi Gyula rendőrfőkapitány. 544 — 1913 ahsz. Hirdetmény. A földadó kataszter kiigazításáról szóló 1909. évi V. t. c. 6. §-a értelmében a mivelési ágban beállott állandó jellegű változást a változást követő 30 nap alatt kötelesek a földbirtokosok a városi földadó nyilvántartói hivatalnál bejelenteni. A bejelentés elmulasztása az 1885. évi XXII. t c. 7 §-a alapján az 1883. évi XLIY. t, e. 101. § ában megszabott pénzbüntetést vonja maga után. A bejentés kötelezettsége a nem ön- jogu, valamint a jogi személyeknél a törvényes képviselőt terheli. Városi adóhivatal Szatmár-Németi, 1913 január 21. NAGY JÁNOS adóhiv. főnök. 69—1913. gtsz. Hirdetmény. A Szatmár-Németi szab. kir. város tulajdonát képező németi StíScept mely m. e. 63 kát. hold területű kaszáló 1913. évi használatra, tehát 1913. évi december 31-ig a városi gazdasági tanácsosi hivatalban Í9i3* évi feb— puái5 7-én ő. e, 10 órakor» megtartandó nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe fog adatni. Az árverésben résztvenni kivánók kötelesek 200 korona bánatpénzt készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírokban letenni. A feltételek a hivatalos órák alatt a gazdasági hivatalban megtekinthetők. Szatmár-Németi, 1913. jan. 25. 71 — 913. gtsz. A Szatmár-Németi szab. kir. város tulajdonát képező u. n. szűke- mocsári gyeptag, mely 110 kát. holdnyi területű, 1913. évi használatra a városi gazdasági tanácsosi hivatalban 1913. évi február Bén d. e 10 órakor tartandó nyilvános árverésen haszonbérbe adatik, melyre az árverezni kivánók oly értesítéssel hivatnak meg, hogy az árverésen résztvenni kívánók 250 korona bánatpénzt vagy készpénzben, vagy óvadékkópes értékpapírban kötelesek letenni. A részletes feltételek alantirott hivatalában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Szatmár-Németi, 1913. jan. 25. Szatmár-Németi sz. kir. város a 252/1912. kgy. sz. határozat alapján a külterületen levő kiépített törvény- hatósági közutak 1913. és 1914. évi fenntartásához s ezzel kapcsolatban az 1913. évben eszközlendő uj közút építésekhez szükséges kőanyagok szállításának biztosítására f. évi fsbruár hó :9-én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatal helyiségében szóbeli árlejtéssel egybekötött zárt ajánlati versenyt hirdet. Szállítandó leend a feltételekben meghatározott idő alatt a közutak fenntartásához mindegyik évben 865 m3 és 1913. évben uj útépítéshez 438 m3 fejtett trachyt terméskő, azzal a megjegyzéssel, hogy a fenntartásra szükséges kőanyag mint zúzott kő (tört kavics) is szállítható. Az ajánlatok egységárak szerint együttesen, de külön-külön is megtehetők s a közutak fenntartásához szükséges kőanyagra nézve a mennyiség vál- toztathatása mellett zárt ajánlattal négysót hat évre is beadhatók. A feltételek az anyag felosztási kimutatással a városi gazdasági és mérnöki hivataloknál a hivatalos órákban tekinthetők meg, kijelentetvón, hogy a feltételeknek meg nem felelő ajánlatok figyelembe nem vétetnek, minélfogva zárt ajánlatokban kiteendö, hogy ajánlattevő a feltételeket ismeri és elfogadja. Felhivatnak vállalkozni szándékozók, hogy a feltételekben kiirt előirányzati összegnek 5%-át tevő bánatpénzzel ellátva a nevezett helyen és időben jelenjenek meg, illetve az egységárakkal számított ajánlati összeg 5°/o-át tevő bánatpénzzel ellátott s egy koronás bélyeggel felszerelt írásbeli zárt ajánlataikat a szóbeli árlejtés megkezdése előtt gazdasági tanácsoshoz adják be, amelyek a szóbeli árlejtés befejezte után nyilvánosan fognak felbontatni. Kelt Szatmár-Németi, 1913. január hó 28-án. Bartha Kálmán, gazdasági tanácsos. eredményes hirdetéséért számos szatmári és vidéki jonevü cég köszönetét fejezte ki lapunknak. 200/1913. gtsz. "Öerserrpíárg^ctlási fyirHetés. 1 Ssamos