Szamos, 1913. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1913-01-18 / 14. szám
4 r!í'ai SZÁNÓ HÍREK fic&cjá'cáoázóí ősmeri már az újságolvasó közönség Munkács modern hősnőjét, Härtl Lujza kisasszonyt, aki annak idején olyan forsriftosan találta képen ütni Boroe vic Szvetozár hadtestparancsnok urat, hogy a four bakakáplárokat látott ragyogni a levegőben. Azóta szinte legendássá vált a Härtl kisasszony keze és a házasság szent intézményében dagadozó férji arcok áhitatos félelemmel gondoltak Őnagyságának rózsás kacsóira, mint a házasélet perrendtartásában körülírt fegyelmi eszközre. A hadtestparancsnok, a zordon és bátor katona, aki merészen néz szembe békés időben az ellenség ezreivel, bi zonyára sok viharos álmot álmodott már Härtl Lujza csattogó tenyerei révén És most — mint a Szamos mai számában méltóztatnak olvasni akadt egy elszánt, egy vakmerő férfi, aki pap előtt, hittel köti magát össze eme legendás két kézzel, aki tudatá ban és ösmeretében a Härtl kisasszony tenyere múltjának, mégis aláveti ma gát ennek a tenyérnek és jogi követ kezményeinek. Istenem, úgy elmélázok rajta, hogy milyenek is a dolgok. Mennyire attól függ minden, hogy milyen szemmel nézi az ember a világot és a világnak egyes jelentékeny alkotó részeit, mint amilyen például a Härtl Lujza akkurátos két keze is. Kassán van egy katona, egy nagy- rangú, szigorú, zord és minden bősz harci tettre kész. Aki előtt reszketve áll meg a kapitány, a főhadnagy, sőt mi több: a bezupált őrmester is. És ez az erős katona bizonyára félelem mel gondol vissza egy 17—21 éves fiatal leány nőies kezére, amelytől fényes carrierjében rendült meg. Ez a katona — egészen biztos — hamarabb állana szembe egy csapat orosz harcossal, mint még egyszer Härtl Lujzával. Nincs az az ágyu- bömbölés, amelyik olyan érzést tudjon felkelteni benne, mint az a visszhang, amelyet a munkácsi Csillag szálló étterme hangzott vissza a nevezetes csattanás alkalmával. Úgy mond ják, hogy a munkácsi izraeliták páni félelemmel mondták el ennek halla tára a menydörgés alkalmával köte lező rituális benedictiót. A hadtestparancsnok ur szóval csak a pofon szempontjából nézi — dehogy nézi — a Härtl kisasszony kezét. És akkor egyszer csak belécsep- pen a hymenrovatba egy inci find kis civil, egy pénzügyi tisztviselő — talán csak nem finánc az istenadta — és tessék csak megkérdezni tőle : nem lát a világon bájosabbat, kedvesebb, poetikusabbat, házasságra alkalmato- sabbat, mint éppen a Härtl Lujza keze. Ennek az embernek van vér az ereiben, ez egyenest megkéri a hősnő kezét és talán még verset is ir a világ legrózsásabb női kacsóihoz. Ez az ember a szerelem szempontjából nézi a Hártl kisasszony kezét. Hát szép dolog a szerelem, a házasság sem utolsó, de én mégis szeretném látni azt a kárörvendően kacagó arcot, amit Boroevic Szvetozár fog vágni, mikor a Szamosból elolvassa, hogy most a finánc is meg- ösmeri majd a Härtl Lujza — keze járását. Istentisztelet. A szatmári református templomban folyó hó 19 én, vasárnap d. e. 10 órakor dr. Kováts István lelkész, délután 2 órakor Saikadi Nagy József segédlelkész prédikál. Kinevezés. A pénzügyminiszter Kocka Mihály pénzügyi számtiszteí pénzügyi szírn- ellenőrié nevezte ki. A Szabad Lyceumbau tegnap dél után dr. T-inódy Endre ügyvéd. „Morál 63 antimoral“ címmel nagyon érdekes és tanulságos előadást tartott. Az előadáson tár sadslmur.k legjobb közönsége veit részt és feszü't érdeklődéssel és tetszéssel hallgatta dr. Tanódy Endre fejtegetéseit. Az egyesült központi és polgári takarékpénztár r.-t. zarszttmadasanak mérleg es eredinónyszámlni tételei már a leközölt hirdetésből ismeretesek olvasóink előtt. A most megjelent évi igazgatósági be számolóból a nyereség felosztására vonatkozólag a következő javaslatot olvassuk. A 2000 drb uj névértékű részvények 1. sz. szelvénye ellenében fizettessék darabonként 35 K, összeseu tehát 70,000 korona osztalék. Tartalék laphoz csaíoltassók 20080 K 70 f. A vezérigazgató és tisztviselők alap szabályszerű 2-5 százalék jutalékára fizettessék 2557 K 25 f. Jótékon-célra adassék 200 K., a szolga jutalmazására 60 K. A jövő évi számlára vitessék át 9392 K 50 fill, összesen 102290 K 45 f. Az osztalék kifizetésének határidejét február 20 ra kéri az igazgatóság megállapítani. Egyebekben a jelentés beszámol az általános gazdasági depresszióról és hiteligények kielégítésének nehézségéről és arról, hogy a társaság ezek dacára is igyekezett ügyfeleit támogatni. Megállapítja továbbá a csökkenést, mely a váltötárcája, folyószámlája és visszleszá mitolási érdekeltsége terén beállott. Az üzleti működés jellemzéseképpen előadja, miszerint a kihelyezésük meghaladja a 4 és tél millió koronát, melyből a váltó - tárca több mint 3 millió. A betétállomány jelenléktelenül csökkent, mert ma is más fél millióhoz közel jár. A váltó értékpapír és felszerelési leírások összege 33126 K 23 fillér volt. Meghívó. A Szntmár Kü telki Gazdakör folyó hó 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor az Iparos Otthon helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a gazdakör összes tagjait meghívom. Szatmárnémeti, 1913 január 16. Tnnkóczr Gyula, elnök. Tárgy : A 10.000 koronás bölcsön ügyének rendezése. Z. Hahóéi Aranka gyászt*. Súlyos, megrendítő csapás érte a szatmári szintár suíat kedve>t drámai hősnőjét: Z. Hahnel Arankát. Édesanyja, Csigóné Szabó Ilka Sopronban, ahol a leányának, az ottani szinigazgatónénak, Thurynó Csige Böskónek látogatására utazott, rövid pár n«pi szenve dés után elhunyt. A megboldogultat, aki maga is színésznő és egy időben az ország egyik legkiválóbb drámai szendéje volt, Szatmáron is széles körben ösmerték és halála általános részvétet keltett. Varady Zsigmond országgyűlési kép viselő tegnap reggel a Semmerhgen ery szállodában öngyilkosságot követett el és neeány pillanat múlva meghalt. Végzetes tettét súlyos szenvedései miatt követte el Esküvő. Litouszky Pál szinérváraljai aljegyző házasságra lépett Egerben Ki=» Klárával. Mészáros Imre, az Operaház szabad- ságos igazgatója, tegnap reggel a Parkszanatóriumban meghalt. (1913. jaanár 18.) 14. szám. Megnyílt a képkiállitás A városháza nagytermében élénk érdeklődés kíséri a pár nappal ezelőtt megnyílt kép- kiállitáat, melyet Scheffer Gyula műkereskedő rendezett jobb nevű, már ismertetett festők műveiből. A képek, danára előkelő eredetüknek; igen olcsó áron megszerezhetők. Nyitva van a kiállítás reggel 10-töl fél 1 ig, d. u. 2-től 6-ig. Belépő díj, mely a városi szeg nyék javára lesz fordítva, 40 fill. Kcménytüz Péntek dólutáu Kovács Ál.rahám fakeresk.-dő fa'elepén kámenytüz keletkezeit. A tűzoltóság kivonult, dolguk azonban nem akadt, mert a fatelep sze- mdyzete akkor már eloltotta. Elhunyt fóbányatanáesos. Weisz György m. ki főbanyatanácsos Nagybányán hosszas szenvedés után, életének 64. évében elhunyt. A nagygőzmalmi korcsolyapálya nemcsak nappal, de este villamos- fény melleit is nyitva van. Agyoniugta a Só. Nagy Sándor oláh gyűröd napszámos kedden este az istállóban a lovak kőiül foglalatoskodott. Egyszerre egyik ló megveduit a a szorencsóllen embert úgy rúgta fejbe, hogy az eszméletlenül terült el a főidőn. Hulláját beszállították a temető halottas házába. Dr Ambrózy József ügy védi irodáját Deák tér 2. szám alól Sétatér 2. szám alá helyezte át. Telefon 2—42. Hangverseny a Viktória éttermében. Ma és a következő napokon a budapesti első tarobura zenekar Cíaho Imre karmester vezetése alatt, a Viktória éttermében hangversenyt tart. Orv Rácz Istváné, a hót gyermekével özve yen, támasz nélkül maradt szegény ass ony reszere újabban ad.kazlak: M. N. és de. B. E. 2—2 koronát. Répavágd, avágőgépek s egyéb szezonczikkek raktárról gyári áron kaphatók POSZVÉK nAndob gazdasági szakit ódájában. Csepürágck. (Artista történet 2 felvonásban.) Spiro, a fiatal légtornász és felesége Uita, kis fiukkal, Flemminggel boldog családi életet élnek. Marengo, az állatszeliditő szeretné ezt a boldogságot megzavarni. Lépten-nyomon szerelmi vallomásokkal zaklatja Ullát, aki azonban mindig visszaút .sitja a tolakodót. A cirkusz művésze minden pillanatban életével já szik, soha sem lehet tudni, hogy mikor okozza egy szer-nesétlen fogás a legnagyobb ,ra tasztrófát. Ulla férje is igy járt szerencsétlenül eay előadáson, ügyetlenül kapott a kötői után, a háló pedig, amelynek a szédítő magasból lezuhanó tornászt fel kellett volna fo-nia. elszakadt és Spiro holtan bukott a cirkusz porondjára. A mélyen sújtott Lillának ezután fivére, ugyancsak a cirkusznál alkalmazott John lesz egyedüli támasza. Szüks g is van reá, men Marengo a férj hslála után még tolakodóbb. Egy alkalommal behatol Ulla öltő öjébe, ahonnan azonban a rosszat sejtó kis Flemming hívására még idejekorán érkező John kidobja. Ugyanezen az estén történik, hogy az óriás kígyó kimászott kalitkájából Ulla öltözőjébe lopódzik. Szerencse e UH t még jókor jön és megakadályozza, hogy a kígyó a kis Flem- mmget megfojtsa. J hn kéidőre vonja Marengo', me t azt hiszi, hogy ez ké-.zak»rva eresztette ki a kígyót A ké' fiatal ember közölt mihamar tettlegességre kerülne a sor, ha a ciikuszszemólyzet széjjel nem választotta volna őket. — A cirkuszigazgató óriási attrakció előadására készül. UlIának a nyitott oroszlánketrec felett kifeszitett kötélen kell' m-jd produkció' bemutatni. Amilyen szívesen eg<eik bele a dologba Marengo, épen úgy nem akar róla tudni Ulla, mivel azonban az igazgató elboosá-