Szamos, 1912. november (44. évfolyam, 249-273. szám)

1912-11-10 / 256. szám

SZAMOS (1912. november 10.) 256. szám 4 oldal. Különös öngyilkosságok. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, nov. 9. Az emberi hiúság mindenben szeszé­lyes, keresi a divatot még abban is, amit a természet törvényéi szerint kerülnie kel­lene, keresi a divatot az erőszakos s idö- előiti halálban is. Kleopatra idejében a vi­perákkal való megmnratás volt a szép, volt az előkelő. Idők múltával azután fölkapott volt az érföivágás, a kardbadőlós és a go­lyó, amelyekhez a legújabb időben hozzá csatlakozott a marólúg és a vonataláfekvés. Azt nem tudjuk ugyan megmagyarázni, hogy az életuntak közül miért választják oly tömegesen az erőszakos halálnak e kőt utóbbi nemét, tény az, hogy alig múlik ei nap anélkül, hogy hol az egyik, hol a másik ne beszéltetne magáról. Ha tegnap marólúg volt a témánk, ma mar okvetlenül a vonataláfekvésrcl kell Írnunk, még pedig egy nagyon feltűnő szépségű vidéki 23 éves leányzó különös és titokzatos esetével kapcsolatban. Teg­nap estefelé érkezett ide csak azért, hogy az esti vonat elé dobhassa magát. Egész idő alatt idegesen, izgatottan viselkedett. A leány izgatottsága már csak azért sem le­hetett gyanús, mert egy valakire idegesen váró leán .«nyomását tette. Hét óra felé a leány kérdezösködésére mondta neki az egyik hordár, hogy mind­járt itt lessz a pesti vonat. A leány erre kiment a perronra és a sínek melló állt. Amikor a Budapest felől jövő vonat bero­bogott az állomásra, a leány a mozdony elé akarta magát vetni. Az egyik vasúti alkalmazott, aki közelről figyelte a leányt, nyomban hozáugrott és még volt annyi ideje, hogy az életunt leányt visszatartsa. A leányt bevitték a csendőri kiren deliség szobájába és ' Hatóra fogták. Hiábavalónak bizonyult" azonban gá sok kérdezősködés, a leány minden felvilágo­sítást megtagadott. Még a nevét sem akarta elárulni. Egy levelet találtak nála, amely Kőrös Mariskának, Püspökladányra van cí­mezve. A leányt miután megigértették vele, hogy nem tesz kárt magában szabadon bocsájtották. Kőrös Mariska, mert tényleg ez a neve, még az este elutazott Püspök­ladány felé, vagy éppen oda. Politikusok pongyolában. A Vidám Könyvtár sorozatában, amelyet Tábori Kornél szerkeszt nagy ügyességgel, most hagyta el a sajtót egy különösen mulatságos és érdekes kötet. „Politikusok pongyolában“ cim alatt Kun Ando>’ gyűj­tött össze egy csomó mulatságom adomát parlamenti életünk alakjairól. A kötetből mutatóba közöljük az alábbi két apró­ságot. A Pap Elek kocsisa. Valamikor nagyon szerette a szép asszonyokat, a nótás éjszakákat és a tüzes bort. Erro ment el kis vagyonkája. Magö beszélte el, hogy amikor kocsist fogadott, kikötötte: — Dupla bért és konvenciót kapsz fiam, csak az a feltételem, hogy nem sza­bad akkor innod, amikor ón isrom. Mert egyazon időben valamelyikünknek józannak kell lennie. Egy év múlva beállít ám hozzá a kocsis. — Fölmondok Szentgyörgy napra nagyságos »ram. — Hát nem bántam veled jól ? — Dehogy nem, nagyságos uram. — Talán kevetelled a béred ? — Aa is elegendő, nagyságos uram. — Hát akkor mi a pokol bánt ? — Csak az, nagyságos uram, hogy eddig nem került rám az ivás sora. Károlyi József bajusza. Hosszupályiban megbukott Búza Barna. Pedig mint lentjárt képviselők beszélték, nagyon szerette a nép a törpetermetü, ro­konszenves, eszes emberkét. Egynémelyik paraszt mondotta csupán : — Okos ember, kedves ember, jó em­ber ez a Búza nagyságos ur, csak az a hiba, hogy még plajbásznak is kicsi. Károlíi József gróf is korteskedett mellette. Nagyiétán beszédet is mondott. Beszéde után hozzáóvakodolt egy ropogós helyes bihari menyecske: — No gróf ur kivágta a rezet. Azért, hogy gróf, mégis becsületes ember. Csak az a baj, hogy nincs bajusza. — Van énnekem, — felelte mosolyogva a gróf. — Ki is nő Pesten minden reggel, de annyira szeretnek as asszonyok, hogy estére mindig kicsókolják. A menyecske végignézte tetőtől-taipig Ajkbiggyesztve, fitymálva és végtelen lené­zéssel bökte ki a szentenciát: — Akkor csak jöjjön közibénk a gróf ur, i;í u^yan ki fog nőni a bajusza. Megölte a feleségét. — Saját tudósítónktól — Szatmár, nov. 9. Rémes, hátborzongató gyilkosságról ad hirt kömörői tudósítónk. Balog Meny­hért kömörői gazdaember baltacsapásokkal »ly súlyosan megsebesítette feleségét, hogy eszméletlen állapotban a közkórházba kel­lett száltitani. Az asszony belehalt szenve­dett sérüléseibe. A boncoláskor az orvosok. 96 sebet állapítottak meg a szerencsétlen asszonyon, melyek mindegyike éles baltá­tól származott és köztük 16 valósággal ki­lyukasztotta a koponyáj t. A gyilkos férj tipikus példája Lom- broso átöröklósi tanának. Határozottan meg • állspithetó, hogy terheit családból szárma­zott. Egyik testvére meggyilkolta egy má­sik testvérét. A gyilkos is ült már egy esz­tendőt, amiért ogy testvérét megölte, és első felesége is gyanús körülmények között halt meg, amire most szintén ki fog a nyo­mozás terjeszkedői. Az átö.öklött terheltséghez hozzájá­rult még az alkohol mérge is. A gyilkos ugyanis áldozatával együtt szer.vedólyes alkoholista volt és rendszerint mindketten be voltak rúgva. Ilyenkor aztán furcsa kedvtelése volt a férjnek. Elkezdett fü­tyülni és az assz nynak a füttyszóra tán­colni kelett. A múlt héten megint rájött Balogra furcsa passziója. Feleségestül- együtt sok pálinkát ittak és ekkor Balog ismét fü­tyülni kezdett. Az asszony azonban ez­úttal annyira ittas volt. hogy még táncolni sem tudott. Módfelett bosszantotta ez kedves élete párját és ezért odakiobott az asszonynak: — Nem jól táncolsz, he ! Es a nyomaték kedvéért g kezeügyébe levő baltával az asszonyra sújtott. A szegény asszony rémülten felsikol- tott és az ütésre emelt balta előtt örült táncba kezdett. De sehogyse tetszett a tánc a férjnek s ezért még egy ütést mért a szerencsétlen asszonyra. Balogné a földre zuhant és óriási fáj­dalmában kínosan fetrengett a földön. A brutális férjet most már őrjöngővé tette a kiömlő vér, a baltával neki esett az asszonynak és addig, ütötte, verte, mig életet sej'ett bane. Ekkor aztán, mint aki jó! végezte dolgát, lefeküdt aludni. Az asszonyra a szomszédok bukkan­tak rá és bevitték a kórházba, de nem le- hetett megmenteni, belehalt sérüléseibe. MOLNÁR MIHÁLY utódai HÉJJÁ és MULABI fűszer- és csemegekereskedése Szatmár, Attiia-u. gyógyszertár mellett. — Telefon szám 352. — Ajánljuk üzletünk különlegességeit: mint kitűnő asztali pecsenye és pezsgő borok, saját pörkölésü kávék, friss csemege-sajtok és halak, házi és tea-vaj, naponta friss prágai főtt sonka, felvágottak, kassai tormás virsli, valódi debreceni paprikás szalonna. Eladó vizsla. Egyéves hosszuszőrü vizsla kutya e’adó. Cim a kiadóban. Flaubert-fegyver 9 mm. olcsón eladó. Cim a kiadóhivatalban. „KRISTÁLY1 -lSSír^»8Z Á1’ MAR, = ...... 1 - Üzlet: MaaßineaB-y^utogs íl. Gyártelep : Kilesf^y-utosa 8. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom