Szamos, 1912. november (44. évfolyam, 249-273. szám)
1912-11-30 / 273. szám
2. a tdas. 8 Z AM 0 8 (191X. Bsvsmber 30.) 278. szAtn. ▼olt, a töl bi körülmény benne csak in- cidentális vagy elfajulás. Nem hozható ma már tüzbe vallási jelszavakkal sem a közönség : még a török fanatizmusát sem vihették bele sikeresebb ellenállásba a vallási jelszóval. Megtanulták már az emberek, hogy a hit különböző formái mellett szépen megférhetnek egymással. A bolgár manifesztum, amely a keresztény testvérek felszabadítását hirdette, csak cifra vignetta. Az igazi ok az, hogy mind Bulgáriának, mind Szerbiának, de még Görögországnak is, mely pedig elég tengerparttal rendelkezik, területi glalásra van szüksége s Törökország területe útját állotta eredményesebb gazdasági terjeszkedésüknek. Természetes, hogy amikor már nem hatalmi hódítás lebeg a háborús lehetőség gondolatában, hanem nagy gazdasági, ezzel együtt még létérdek is, a közvélemény is hamarabb belenyugszik annak szükségességébe, hogy ha kell, fegyverrel is megóvjuk veszélyeztetett érdekeinket. Ebből a felfogásból magyarázható az a hangulat, amely bennünket nemzetileg is megbéníthatna, nem törhetjük, hanem ha kell, igenis, elszántan követjük a király hivő szavát. Aki nem családi érdekből, nem hatalomvágyból rendelné el hadseregünknek mozgósítását, nem ilyen személyi okból idézné föl a hadviselés véráldozatát és veszedelmes költségeit, amelyek anyagi haladásunkat jé időre meggátolnák, hanem a nemzet elsőrendű érdekében, mert a mint szívesen kívánjuk a balkáni népek boldogulá-syt, azt nem szenvedhetjük el, hogy a mi kapunkat ránk zárják. És jórészt ezért is uralkodik félre, nem ismerhető rokonszeuv a bolgárokkel szemben, mert Bulgária ismételten kijelentette s tetteit is úgy irányította, hogy velünk jó viszonyban akar lenni, sőt gazdasági kapcsainkat mind a két fél érdekében erősíteni kívánja. A múlt alkalommal is kifejtettük az a ma már általánosan ismert igazságot, hogy a magyar nemzet megerősödését és jövő exisztenciájU n;eg uralmát a szellemi kultúrával együttesen csakis erős gazdasági munkával érhetjük el. Létérdekünk tehát, a mit például a maguk részéről mindenképpen érvényesíteni igyekeznek az osztrákok, hogy természetes piacainkat megtarthassuk, a természet szerint reánk utalt, de ed ig el nem ért vagy elhanyagolt piacokat megszerezhessük. Éppen azért a helyes gazdasági felfogás terjedésére mutat ;.z országban, ha készek vagyunk fenyegetett tengeri útjaink megőrzésére minden erőnket tikra állítani. Reméljük azonban, hogy a gazdaságilag óriási mértékben érdekelt államoknak együttes fellépése megment minket attól is, hogy a békét az elbizakodott kis Szerbia felrobban hasa. És a béke fentartásán y*1ó fái adózásban első helyen áll királyunk, akit m i valóban az európai béke pajzsának mondhatunk. Tekintélye, tapasztalata, korrekt magatartása és alkotmányos felfogása egész Európa előtt tisztelettel szerez neki. Éppen ő benne láthatjuk leginkább kifejezve azt a mai állapotot, amit előbb fejtegettünk, hogy ma már nincs dinasztia-háború, hanem a nemzetek gazdasági érdekeiért folyó háború lehetséges csak; de ennek veszedelmét senW sem igyekszik népei érdekében legnagyobb lelkiismeretességgel elhárítani, mikor ő már ugv sem veszíthet, nem a maija dicsőségét nézi, hanem a mon >r- kiának és ezzel népeinek jövőjét, amelynek haladását szivén viseli s nem akarja könnyelmű, drága és véres kockázatokkal megziláltatni. A városházéról, — Saját tudósítónktól — Szatmár, nov. 29. Eg ész s ég ügy. Jégen Kálmán fisz i főorvos jeontősa szerint november hú első fe ében » város 'onretón 7 difteritisz, 10 vörhenv, 10 sza.- márhurut óz 1 kanyaró.«sot fo.da't elb E betegek közül 1 meghalt, 14 m gcyőgjut, a többi kezelés alatt maradt. A szám irhu rutos megbetegedések a hó vége főé nagyok!} számmal fordultak elő a Szßtmärhe- gyen, miért is Vajay Károly dr. kir. lan. polgármester a középhegyi áll. népiskolát négy hétre bezáratta. Városi tejgazdaság. A königsbergi tejese mok szövetkezőt ajánlatot tett a városnak tejgazd isággal, lejkezeié?, feldolgozás és tejgazdasági ki&ór lett állomással egybekötött t-joiarnok fel - állításán.*, illetve fölszerelésére. A közólel- mezés szempontjából valóban szükség lenne a tejtermékek hamisításán -;k ollon-mvo- zására. Egyelőre azonb ,n még nem lehet megállapítani, mennyire tekiuihető vároai feladatnak egy teje* araok foláliíási és hogy mennyire fog az nálunk beválni. A tanács az njéniatot kiadta a gazdasági tanácsosnak tanulmányozás végett. A keresk.- és iparkamara álirt a városhoz, hogy közölje vele, hogy a íztornóly és áruforgalom érdekében a vasúti menetrendben milyen változásokat tart kívánatosnak. A tanács a kamara megkeresésére az alábbiakat válaszolta: I. A Szatmár-Erdődi h. ó- vasúton. 1. A Szatmárnémetiből reggel 9 óra 49 perckor iűdu'ó vonat kimenjen Erdődig s Gnnan oly időben induljon vissza, hogy a Szuirnárhegy piacról d. u. 1 óra 5 poreior induló vonathoz csstlakozás -i legyen s így elérhető lesz, hogy aki Erdődre reggel kiutazott, d. u. visszaérkezhet, viszont az Erd'-dieknck a Szatmárnémeti állomásról kiinduló összes vonatokhoz csatlakozást kapnak. 2. Az Erdődről reggel 5 óra 8> perckor induló vonat előbb indíttassák úgy, hogy Szatmáraóüie:Le érkazzen reggel 7 órára. 3. A Szatmárnémeti Kossuth kertből d. U. 6 óra 7 perckor iaduló vonat Erdődig közlekedjen. 4. A gyű uöloi ás szőllő szállításár a kívánatos lenne ogy kocsit berendezni, ujy, hogy az • száliiusi idény »LU adandóin közlekedjék, ami, ;nig egyrészt a vasútnak nagy jövedelmet biztoaiUna, másrészt a gyümölcs s szőllő szállítást megkönnyítené, mivel szükségtelenné válnék az átrakás. 5. A személy forgalom könnyebb lebonyolítására s a sokszor életveszéllyel járó utazás megszüntstésóre még 10 személykocsi s a vashídon k«r8sztül járó még egy gőzmosdooy .szükséges. 6. A szőllőbirtokosok, vincellérek és napszámosok részére Szatmárnémeti, szat- márheiypiaci külön kedvezményes havi, negyedéves és óvas bérletjegyek volnának szükségesek, mi a forgalmat óriási mértékben növelné s a jegykezelóst megköny- nyitené. II. A SzatmárnómeU-Bikszádi vonalon. 1. Mivel a jelenlegi beosztás mellett a bikszádi vonat a forgalmat nem képes lebonyolítani heti- s nagyvásár alkalmával, Sárköi-Szatmérnómeti közé egy külön vonal beállitása szükséges, mely Sárközről reggel 5 óra 30 perckor indulna s Szatmárnémetibe érkezne 7 óra 20 perckor, vissza indulna Szatmárnémetiből este 6 órakor, Sárközre érne 7 óra 30 perckor. 2. A Szatmárnémeti Bikszádi vonalon az összes vonat menetet gyorsítani szükséges. A személy és taiieráru gyorsabb s megfelelő lebonyoli ásár i 2 mozdony, 10 személykocsi és 50 nyitott rönkő kocsi beszerzése szükséges. 3. A szilágycsehi vonilon az 5613, a zilahi vonalon az 5505. sz. személyvonatnak egy órával korábban való indítása rendkívül szükséges, hogy igv a Budapesti-Szatmárnémeti-Kőrösmező közötti személyvonathoz csatlakozást lehetne kapni. Az uj főgimnázium felavatása. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, nov. 29. December hó 8-án és 9-én fogják a szatmári uj kir. kalhoPku* főgimnáziumot íölavatni impozáns ünnepségek keretében. Az ünnepséget az intézet ifjúsága a tanári karral karöltve rendezi. Számos fővárosi és vármegyei élőké lősé» jelenlétében tartják meg a felavatást. A kolosszális, uj palota fölépítésének az eszméje és keresztülvitele Ratkovszky Pál kir. kalh. főgimnáziumi igazgató nevéhez fűződik, aki minden erejével azon fáradozott, hogy az intézet uj, tágas és modern otthonba költözzék. Régóta szükség volt már erre az uj iskolára, ahol a tanulók és a tanárok egyaránt kényelmesén végezhetik kötelességüket, ahol a páros osztályok fölállítása nem ütközik nehézségekbe, hanem minden, a berendezés, az épület tervezete a modem kor jrgyében született. Az ünnepség programmját most álla pitják meg véglegesen e az érdeklődőknek a napokban kti'dik szót a meghívó at. Külön szenzációja a felavatásnak az, hogy gróf Zichy Jenő kultuszminisz e • is megígérte az ünnepségen való részvételét. Ugyancsak ez alkalombő' érkezik városunkba Balogh J r.ő áll mti'kár ij, aki beszédet fog tartani. Egyet azont an rem hallgathatunk cl. Tudniillik azt, hogy a felavatást nagyon