Szamos, 1912. augusztus (44. évfolyam, 172-196. szám)

1912-08-03 / 174. szám

(1912. augusztus 3.) 174. szám. SZAMOH 5. oldal. Öngyilkos gazdálkodó. Braun Antal Erdödi gazdálkodó tegnap hajnalban fölment házának padlására és egy gerendára föl­akasztotta magát A feleségének föltűnt hosszas elmaradása és utána ment a pad­lásra. Megrémülve látta férjét, aki kékülve- zöldülve lógott egy kötélén. A gazdálkodó állítólag a rossz termés miatt követte el tettét. Birtokbérbevevés. Kende Zsigmond császári és királyi kamarás, földbirtokos bérbevette Károlyi Lajos gróf harmincezer holdas erdödi birtokát. Figyelem! A városi bérpalotában levő Fried Ferenc féle étterembe már szép, széles aszfalton lehet eljutni, ahol nemcsak a fényes berendezés, tisztaság, de a tisztán kezelt borok és kitűnő ételen ii vonzzák a közönséget. Szombaton és vasárnap este Oláh Feri zeneestélyt tart. A szőllótermés kilátásai. Magyaror szágnak az idén sem lesz szöllőtermése. Egyrészt a telelés nem volt megfelelő, más­részt általában szeszélyes volt az idő. A szölíö virágzása sok helyütt nagyon elhúzó­dott, a normális évekhez képest 2—3 héttel későbben folyt le. Az állati kártevők közül a szőllőmoly és szőllőilonca mutatkozik, amelyek sok he'yen pusztítanak. A növényi ellenségek közül úgy látszik, ismét a pero nospora fogja megtizedelni a termést, Azon­ban a kár mégsem oly nagy, mint az agrár­lapok és a földmiveiési kormány tenden­ciózusan hirdetik. Általában közepes ter­mésre van kilátás, A borüzlet csendes. Szá mottevő készlet *.z országban nincs, csak éppen annyi, amely a belfogyasztas kielé­gítésére elég. Kivitel céljára nincs bor, pe­dig Ausztriából nagyon keresik a magyar tömegborokat. Egyes vidékeken odaát való­ságos borinség uralkodik. A borárakban lényeges változás nem állott elő. Magasak most is, de emeikedésökre semmi kilátás. A termés végeredményében, tekintettel, hogy már ma országszerte folyik a védekezés, jobb lesz, mint a gazdák első ijedtségükben gondolták. A borkereskedelem rezervállsága indokolt. Szenzációs sláger képek. A ma és a következő estéken elsőrendű MOZI ELŐADÁS ::: tartatik. ::: A műsor minden második nap változik. Ma, szombaton színre kerül; Groumont újság. Látványos. A nyakkendő. Dráma. Féltékeny házaspár. Humoros. Tévútra vezetve. Színmű. Jó Ínségben. Dráma. Belépti-dij nincsen. Kezdett este 9 tfrifor. Szives pártfogást leér WüSZ Wlj vendáalő8. A „Sziam“ agyonlövésóről 3okat Írtak a lapok, azonban az állatkert igazgatósága csak akkor fog ebben határozni, ha ennek szüksége feltétlenül következik. Most a „Sziam* ismét nyugodtabban viselkedik, mert fogfájása megszűnt és vízzel öblögeti minden nap reggel a száját. A vizet a medencéből ormányába szivja és azután nyitott szájába fecsenti. Yesebaja azonban még nem múlt el és gyógyítani sem lehet mert nem közeledhetik senki sem a batal más állathoz életveszély nélkül. A „Sziam“ mindamellett sokat járkál udvarában és elég vígnak látszik viselkedése szerint. Ha a közönség közül néha valaki boszantja, akkor homokot szed fel a földről ormá­nyával és hirtelenül rászórja az illetőre, a ki megérdemli a büntetést. A mesterdalnok .. . Cipőm szép és tökéletes, B jíme járni élvezetes Mert ha czspőt szogzek, varrók Rijt’ van kaucsuk sarok Sunlight szappan a legjobb kezes­séget nyújtja az iránt, hogy fehérneműink idő- előtt tőnkre ne menjenek. Tisztasága és jósága által a leg­finomabb ésleggyóngédebb szövetek a. m. selyem, csipke, flanellel; mosá­sára is alkalmazható. SUNLIGHT SZAPPAN az egész világon elterjedt. Kettős darabok­ban 30 fillér. Nyolczszögletü fillér. vízzel felfőzve csecsemők, gyermekek, valamint gyomorbajosok Tiszta alpesi tejet tartalmaz. 1 doboz Tkon SOfINL gyógyszertárban) drogériában Kapható. Proepektus ugyanott. Azonnal bérbeadó Deák-tér 27. szám alatti ('báró Vécsev-kázban) a volt terményüzlethelyiség és emeletes magtár együtt vagy külön. Értekezhetni a Jószágigazgatói irodában, Deák-tér 2. szám. ; Ha alkalmi ’ ajándéktárgyat, ha üveg, porcellánt i vagy gyermekjátékot akar venni, úgy Q IXgT KORONA-BAZÁRS | kirakatait a Gindl-cukrászda kapuja i alatt Deák-tér 5. szám, ahol 14 kira­I katban feltűnő olcsó áruk láthatók.- Tisztelettel SCHÖN MÓR. — A m. kir. államvasutak menetrendje. Érvényes 1912. május l-től. Szatmárról indul: Bpe»t-felé Püspökladányié: regg. 3 34 Budapest-felé személy v. este 7 12 n személy v. este io 16 „ gyors v. regg. ö 88 „ személy v. regg. 8 44 n gyors V. d. U. 2 21 „ személy v. d. U. 3 M.-Sziget-felé Tvszsz. d. u. i 44 „ gyorsv. d. u. 2 28 ,, személy y. este 7 21 „ személy v. éjjel 2 31 személy v. regg. 6 07 ,, személyv. regg. 8 88 Felsőbányára vegyes v. regg. o 18 ,, személy v. d. u. 2 40 „ személy v. este 7 36 Fehérgyarmatra vegyes v. regg. a 12 „ személy v. d. u. 2 60 „ vegyes v. este 7 31 ‘ Mátészalkára vegyes v. regg. 7 80 „ személy v. d. u. 2 31 ,, vegyes v. este 7 29 Bikszádra vegyes vénát . d. e. 8 00 Személy vonat szerdán d. u. 3 06 Vegyes vonat este 7 26 Julius l-től aug. Sl-ig regg. 6 06 Karolyi Erdődre Motoros Erdődig regg. 48 „ Szatmárhegyig d. e. 8 49 d. e. 11 49 „ Erdődig d. U. 2 I 80 „ Szatmárhegyig este 6 07 „ Erdődig Q ilvácsról este 7 13 regg. 5 40 Nagysomkutra d. u. 8 68 Szatmáriba érkezik: Püspökladányból Tvszsz. d. u. 1 31 Gyorsvonat Budapestről . d. u. 2 20 Személyvonat „ este 7 11 Gyorsvonat „ este 9 40 Személyvonat „ . éjjel 2 21 ”, Püspökladányból éjjel 5 regg. 8 52 28 M.-SzIgot-felé gyors v. d. u. a 18 személy v. d. e. 8 34 személy v. éjjel 10 06 „ személv v. este a 67 „ személy v. regg. 3 10 „ személy v. d. u. 1 42 Felsőbányáról személy v. regg. 8 29 „ személy v. d. u. i 38 „ vegyes v. este 6 44 Fehérgyarmatról vegyes v. regg. 7 48 „ személy v. d. u. 1 80 „ vegyes v. este a 62 Mátészalkáról vegyes v. regg. 7 d. u. 12 60 személy v. 62 „ vegyes v. d. u. 6 10 Blkszádról vegyes v. 'regg. 8 08 Vegyes v. 34 Vegyesvonat 60 Tvszsz. jul. l-től aug. 81-ig este io 06 Károly Erdődről Motoros Szatmárhegyről i. 6'28 regg. 8 d. e. 8 d. e. 11 00 „ Erdődről i. 7-11 69 „ Szatmárhegyről i. lO-oi 20 ” Erdődről . i. 5'06 d. u a 14 01 Szatmárhegyről i. 8'46 éjjé ío este 7 OO Nagysomkutról 11 /

Next

/
Oldalképek
Tartalom