Szamos, 1912. augusztus (44. évfolyam, 172-196. szám)

1912-08-28 / 193. szám

(1912. augusztus 28.) 193. szám. SZAMOa 5. oldal. vántatik meg. — Az államilag és városilag segélyezett dalegyleti zeneiskolában (Rákóczi- utca 14.) már megkezdődtek a beiratások. Naponta d. e. 10—12-ig ót d u. 3—5 ig lehet beiratkozni a következő tauszako ra: Zongora, hegedű, magánének, cimbalom, gordonka és az összes fuvóhangszerekre. Beiratási d,ij 12 K. Évi tandíj uz alsó osz­tályok b n 100 K. a felsőbb osztályokban 120 K. A behatásokat az intézet nagyter­mében ítendiner Nándor igazgató eszközli Zs. Zsemley Oszkár lapunk felelős szerke ■>. tője a mai nupon állásától megvált és „Szatmári Est“ címen a közei jövőben dé'bon megjelenő radikális iüggotlenségi la­pot indit. Jeney Sándor dr. temetése. Az oly korán és váratlanul elhunyt Jeney Sándor dr. ezredorvos temetése tegnap dé után 5 órakor ment végbe a Kölcsey-u cai gyá-z házból teljes katonai pompává!. Az egyházi szertartást Kovát? István dr. reí. leikósz végezte, aki könnyekig m*‘gh -iá beszédet mondott a fiatalon elhunyt katonaorvos ko­porsója felett. A íein-'tó eo, melyen impo­záns közönség vett r> szt, megjelentek a budapesti XVI. helyőrségi kórház kiküldőt tei, a szatmári orvo-i kiír számos tagja, a városi és állami hivatdok vezetői stb. Oti voltak Vaj .y Károly dr polgármester, Un­ger István, az osztrák magyar bank főnöke, Kölcsey Ferenc d>-., Vajay Imre dr.. Göncz/ Antal stb. A csaiád Jeney Sándor dr. halá­láról az alábbi gyászjelentést adta ki : „Özv. dr. Jeney Sándornó szül. Wal oa Ella, kis fia Gyula, Hármán Julia édesanyja, dr. Walion G-.ula és neje szül. Antal Kát dia apósa és anyósa és a számos rokonság ne­vében fájdalmis szívvel tudatijuk, ho;y a felejthne ieu férj, ap i, gyermek, vő és rokon dr. Jeney Sándor, c?ász. és !.ir. ezredor os, budapesti 16. számú helyőrségi kórház sebé­szeti osztály főnök-», Fare ic J v-sef-rénd lovagkereszt tulajdon sa, folyó hó 2 -J án reggel 6 órakor elete 36-ik, bo dog ház s- ságu 3-ik évében váratlanul elhunyt. A megbold igult földi részei folyó hó 27-én d. u. 4 órakor fog a Kölcsey-ütca 9. számú gyászháztól a rcf. szertartás szerint a v sut melletti rtf. srkertben örök nyug lomra he yez etni.“ 2 HUSZAD ALADAK S könyv- és papirkereskedóse Deák-tér 7. sz. a. van a Fógel-házban (volt Halmi-ház). 8zéjj tűzijátékok nagy választékban ... Szabó Gézánál Szatmáron. Ha alkalmi ajándéktárgyat, ha üveg, porcellánt vagy gyermekjátékot akar venni, ugyn meg’f KORONA-BAZÁR» kirakatait a Gindl-cukrászda kapuja alatt Deák-tér 5. szám, ahol 14 kira­katban feltűnő olcsó áruk láthatók.- Tisztelettel SCHÖN MÓR. — A gacaályi templom felavatása. Ga­csály község református egyháza lelke? ün­nepségre készülődik. Az euyház évszázados templomát nagy áldozatok árán restaurál tatta és szeptember hó 8-án fényes ünnep ségek keretében fogják ujb >1 felavatni. A felavatást Ballhazár Dezső dr., a tiszántúli református egyházkerüle püspöke lógja vé­gezni. A püspököt Szatmáriról Biki Karoly esperes és Kováts István dr. le kész fogják Gacsályba elkísérni. A f atdsng ugyanekkor táncmulatságot is tart a Kálvineu n j »vára. A Hzatíiiari fodrász-mesterek vizsga- napja. Nem mindennapi, szép látványban volt része annak a nagyszámú s fényes kö zönségnek, amely kíváncsian gyűlt össze vasárnap délután a Pannonja nagytermében. Itt tartotta meg ugyanis Rtppl Jó/sef föd rász szaktanító, egy igen rokonszenves mü vész kezű mester vizsgáját, amelyen a vizs gázók becsületére és dicséretére válik a helybeli igen magas nívón álló fodrász-iparnak. A vizs gázók derék borbély és fodrász-mestereink vát lalkozó és ambiciózus sorá ól kerül’ek Ki. Rippl József elsősorban egy igen szépen sikerült Biedermayes-frizurát készített 1830 ból. Utána Székelyhídi Sándor szép fran­cia stilü görögkontya, Balogh Dezső Ízléses rokokó frizurája, Szakái Fer»?nc nagy ké­szültséggel készített bájos francia divatfejo, Győri Sándor elegáns angol frizurája es Dobos Endre plasztikus német kontya kel­tettek nagy feltűnést s szolgáltak gyönyö­rűségére a j leulevőknek. Eltűnt birtokos. Czincze l Idv-án kap lonyi gazdálkodó hirtelen eltávozott, falujá­ból. Hogy nova lett, nem tudják. Áilitúíag adósságai miatt szökött meg. ■ Autotuobilbaleset A debrecen-szát­méri országúton majdnem végzetessé vál­ható automobiibáieset. tört mt tegn-p dél­után. Ugyanis a Viktoria szál ó és a Pan­nónia szálló automobiljai vizsgá it céljából Debrecenben voltak. A kot gépkocsi vi»szn- jövet Szatmárra utasokat hozott. Élői a Viktoria autója, amelyben a debreceni rend­őrkapitány ült többed magávul, uc- na alig pár méternyire a Pannónia szálló nagy kocsija. Útközben a Viktória-szállá koc i;a a kapitány kérésére hirtelen megállót’.. Ezt a nagy porfelhőtől a Közvetlen mögötte robogó kocsi sofförje nem vette é^zro és az álló autóba ütközött. Az összeütközés oty erős voU, hogy u gyengébb szerkéz -tü Vikiória-szálló gépkocsijának a benzin- tartója összetörött. Ennél es az utasok nagy ijedtségén kívül egyéb baj nem törté.»t. A gépkocsi megrongálásával a Viktoria-ssálló tulajdonosának mintegy kétszáz korona kára van. Kitűnő O parókák, copfok, frizetiek, loknik a legszebb kivi­telben kaphatók FRIEDMANN NÉNÁL Deák-tér, Dr. Frieder féle ház. ódon tankönyvek legújabb ki­adásban bekötve fólárban kaphatók, úgy­szintén az összes iskolákban előirt rajz­tömbök. füzetek, papír, iró- és rajzszerek Lővg Miksa könyv- és p .pirkereskedésében. A® „Uránia“ uj műsora. A Kazinczy - utcai fénye? Mozgószinházat nap-nap után nagy közönség látogatja. Nem is csoda< ha figyelemmel kísérjük a pompás, minden m isnup változó műsort. A szerda és csü töctöki uj műsor mind egytől egyig pompás látványosság. Sláger kép: „Izsik, a házaló zsidó“- dráma három felvonásban. Ami ha sonnevü színdarabból készült. Nagy sikerű lesz „A kártyabarlang“, dráma a kártya- szobából. Gyönyörű természeti kép a „Csoda­szép olaszhon“. MulatU'ó számok „Nauke Herkules lesz“, „Duci bác-J szerelmes“ és „Totó divatot csinál“ Előadások kezde'e hétköznapokon e:?te 7 órakor. Ünnep és vasárnap déiután 7 órakor. Ruhatár díjtalan. Cukorka árusítás Szinlapot 10 fil’érárí a je.yszedők árulnak. Uránia rnozgúfánykép színház Kazinczy-utca 15. sz. IPA^OSOTTHOM 28-án szerdán: Csodaszép Olaszhon. (Term.) Totó divatot csinál. (Humoros.) A kártyabaplang. (Dráma.) Nauke Herkules lesz. (Kacagt.) Izsák, a házaló zsidó. Érdekfes/itő dráma 2 részben. Duci bácsi szerelmes. (Hum.) Kezdöle este 7 és 9 órakor folytatólagosan Vasárnap és ünnepnap délután 3 és 5 órakor és este pedig 7 és 9 óra/cor. Minden mdsodnap sensatlós — uj műsor. — Buffet. - Ruhatár. Crick & Comp egyedüli el*?usitója. Teljesen ingyen kap minden jobb vevő, aki nálam cipőt vesz, egy pár cipő sámfát — amely a cipő formáját megtartja. Valódi amerikai cipők! Szolid árak! Dús választék! GRÜNFELD SÁMUEL Deák-tér 9. TELEFON 252. TELEFON 252 BLATNICZKY ISTVÁN ■ legolcsóbb bevásárlási forrás játék, diszmü, popcellán áruk­ban, edényekben s minden el­képzelhető ajándéktárgyakban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom