Szamos, 1912. augusztus (44. évfolyam, 172-196. szám)
1912-08-27 / 192. szám
Negyvennegyedik évfolyam. :«sa»*a* a 0 s a ■ a ■ a ■ s s ■ » » s « ■ n i Szatmár, 1912. augusztus 27,. kedd. 192- szám IB«f* POLITIKA! NAPILAP. * ; A fi • ' «* * .7 -^ 53 IMW»^ Elfordult az ország közvéleménye az egye-1 sült ellenzéktől azért, mert minden gondolkozó ember meggyőződött arról, hogy az egyesült ellenzéki vezér urak márí sokszor tévedtek, politikai ve zetőképességük végegyengülósTáviratok* Beteg a nemet császár. (Berlin, aug. 26.) A Wolff ben szenved, — vezetnek; de|ügynökség jelenti: Vilmos csá- utánuk menni nem lehet, mert ők | szár Wilhelmshöhében meghűlés maguk még csak nem is sejtik, § fol t4n megbetegedett. Beteg hogy voltaképpen hová vezetné-B nek benőnket,ha utánuk mennénk. Az agyónkompromitíált ellen zéki politikának csak abban rej Ük már az ereje, hogy a szociáldemokrata párt, mely erősen fegyelmezett és centralizált orgánumok felett rendelkezik, megbízást ad egy pár elszán*, fan - tikus proletárnak a ra, hogy a nemzeti munkapárt gyülekezéseit zavarja meg. Ezt a rendelkezést is nagyon nehéz mostanában végrehajtani, mert az öntudatos munkásom — mint már többször említettük — sége kőnnyeb természetű, de rendkívül fájdalmas izom reuma- tizmussai kapcsolatos. A császár ezért orvosai tanácsára lemondott rnerseburgi és drezdai utazásáról. Leégett a Theater des Westens. (Berlin, nug. 26.) Berlinben g Theaier dos Westensben ma délben tűz ütött ki, mely másfél nem rezisztálnak ugyan a köz- óra hosszáig pusztított és a szin- pontból érkező parancsoltok | padot teljesen elhamvasztotta. A ellen, de a központi politikában I nézőtér nem gyulladt ki, da a árulást sejtenek és ha ezt mógjyiz .g a föst károkat okokimondmi nem is merik, nemi is a.árják: a központi rendele-"z0^ benne, teltet lelkes dóssei végrehajtani § már nem tudják. A botránypro vokálásokra már csak igen kevesen jelentkeznek, de az az elszántság, mely a múltban az ilyen proletár akciónál szembe öllő volt, m most már nagyon is lehűlt, meghid'gedeit — úgy, hogy a központi rendelkezéseket a szervezet csak olyan helyen tudja végrehajtani, ahol akad ne hány öntudatlan munkás, akiket egy-egy botrányprovokálásha beugratni lehet Végtére is sok helyen keiü* husz-harminc olyan munkás, aki nem riad vissza attól, hogy a csőcselékkel összekeveredjék és botrányt provokáljon. Az egyesült ellenzék ereje ma az igy összeverődő husz-harminc ember politikai öntudatlanságából táplálkozik és egyetlen célja en nek az erőnek az, hogy a gyű lekezósi jogot lehetetlenné tegye. A gyülekezési szabadság nálunk törvény által nincs szabályozva. Az általában érvényes gyülekezési szabályokat, inkább csak az alkotmány szellemében — szokás utján kifejlődött gya korlat és a kormányrendeletek szolgáltatják. A polgárok tehát politikai irányú gyűléseket tart hatnak, bizonyos előfeltétek teljesítése mellett, mely előfeltételek oda irányulnak, hogy az állami felügyelet érvényesülhessen, jj Gyilkosság Újpesten. (Újpest, aug. 26) Újpesten, a Báthory utca 8, sz. ház előtt Ja- tyánszky Ferenc ácsmester és Mattausz Károly lakatossegéd összeszólalkoztak. A veszekedés közben Mattausz kést rántott és markolatig döfte ellenfele szi vébe. A szerencsétlen ember azonnal meghalt. A gyilkost a rendőrség letartóztatta. Lezuhant magyar pilóták (Budapest, aug. 26.) A magyar aviatika történetében bizonyára emlékezetes marad a vasárnapi nap. Piodam Guido Nagybányán zuhant le. Rákoson pedig Takács Sándor, aki pilóta vizsgája alkalmával járt szerencsétlenül. Vizbefuít huszárok (Lemberg, aug. 26.) Lemberg bői érkezett táviratok azt jelentik, hogy a galíciai Gorzies köz ségbon augusztus 22-én tizenkét huszár egy éjszakai gyakorlat alkalmával a vízbe fulladt. A A magyar kereskedő-világnak mindig elég oka volt arra, hogy a törvény- hozás működésével elégedetlen legyen. A politikai helyzet folytonos bizonytalansága következtében a parlament alig szentelhetett időt olyan törvényalkotásokra, melyek az ország kereskedelmi és ipari érdekeinek előmozdítását célozták volna. Sajnos, a belpolitikai láthatár még ma is olyan borús, hogy alig lehet reményünk arra, hogy a parlament a közel jövőben az ország gazdasági fejlődésére irányuló tevékenységet fejthessen ki. Pedig ezen a téren, de főleg a kereskedelmi törvényhozás te - rén, igen sok a tenni való. Évtizedes mulasztásokat kell rezös huszárezred legényeivel tör tént a katasztrófa. Egy hadnagy vezetésével a legényeknek át kellett úszni a San folyón. A katonák a sötétben mély vizbe jutottak és mindannyian odavesztek. Csak a hadnagy tudott a partra úszni. A hadnagy ellen eljárás indult meg. Egy másik jelentés szerint az őrjárat tényleg a katoaai hidon akart átkelni, de a huszárok oly gyorsan vágtaitak, bogy a hid közepén a padló beszakadt és mindannyian a vizbe zuhantak Tőzsde. Gabon aüzlet. Készáru: tartott. BUDAPEST, 1912. aug. 26. Búza 1913. áprilisi -- 11.94 . májusi — —•----„ o któberi — 11-54— Rozs októberi — 974— Tengeri májusi — 7-65— „ júliusi — •----, auguszt. — 9-84— Zab októberi — 10-25— Tengeri 1913. máj. •----„ októberi — *— formálni és a magyar kereske„ , - .. ... Idelmet is fel kell ruházni azokPozsony és környékbeli 11. ko- , , ,, , . , , „ , , ___„ , __lkai a védelmi eszközökkel, mely ekkel a nyugati országok kereskedelmük nyugodt fejlődését biztosították. Kereskedelmi kamaráink jelentéseikben óvek óta sürgetik az uj ipartörvény megalkotását, a csődtörvény reformját, a csődön- kivüli egyesség törvényhozási rendezését, a tiszességtelen versenyt korlátozó törvényt, u be- tegsególyző törvény módosbását, a közlekedési mizériák megszüntetését stb. Mindezek olyan tényezők, melyek a tisztességes, szolid kereskedelem alapjait képezik. A magyar kereskedőknek óhaja, hogy ezek a törvényalkotások minél előbb létre jöjjenek. A csődtörvény reformálására égetően szükség van. A jelenlegi hosszadalmas és költséges eljárás egyszerűen tarthatalan és éppen a mostani csődtörvény hézagossága okozza azt, hogy a vétkes bukások száma napról- napra szaporodik. A külföldi kereskedők egyenesen irtóznak a magyarországi csődöktől és inkább elvesztik követeléseiket, semhogy képviseltetósükkel ügyvédet bízzanak meg. 8ZATMAR, 1912. aug. 26 Búza — 990—•— Rozs — 8---*— Za b — ó — 10-----•— Tengeri ó — 10-----•— Ér téktőzsde. BUDAPEST, aug. 26. Magyarhitel 85P50 —•— Osztrákhitel 646 75 —•— Koronajáradék 87-05 - •— i Modern ruhafestés xi t TT \ TT^ T> \ | Legszebbruhatisztitás bármily divatszinre. J- Aü XjXí vegyileg száraz utón, Gyári íéüxlet Szatmár, Kossuth C.*u. 10. Felvételi fizott Kazincz^-u. 17-, (Jttila-u. 2- Nag^hÁrolvlSzéchenpi-u. 34- Alapittatott 1886 Jelen számunk 8 oldal terjedelmű.