Szamos, 1912. július (44. évfolyam, 146-171. szám)
1912-07-11 / 154. szám
2. oldal. SZAMOS (1912. julius 11.) 154. szám. Megcsendülnek az — Saját tudósitónktól. Szatmár, julius 10 A nyári csöndet nagy és örvendetes esemény szakítja meg: amiért félszázad óta folyt a küzdelem és ami után sóvárogva sóvárgott minden magyar ember, a görög katholikus magyar egyház végre valósággá vált. Tudjátok-e, hogy ez a hir valósággal örömünnepét jelenti a magyar nemzetnek? Tndjátok-e, hogy egy negyed- millió embert érint ez az esemény, negyedmillió olyan magyar embert, aki nemzetiségi vidéken lakik s akit egyre féltenünk kellett, hogy elszakad tőlünk, mivelhogy nem magyar nyelvű templomba kellett járni s idegen nyelven kényszerült dicsérni az Urat. Imhol, ezekután ne aggódjunk a mi véreinkért! Maholnap ott, a nemzetiséglakta vidékeken megnyílnak a magyar templomok ajtai és ezüstös hangú harangok csengő édes szóval szólalnak meg : — Téged, Isten, dicsérünk ! Alleluja, alleluja! És bizonyára sok magyar ember szeméből fog kicsordulni a megindultságnak és örömnek a könnye, mikor először lépi át az Ur házának küszöbét és először fogja énekelhetni azt a szépségesen szép magyar éneket, amely úgy kezdődik, hogy: „Boldogasszony anyánk, dicső nagy pa- tronánk . . .“ Nagy, igen nagy horderejű esemény ez, nemzeti szempontból olyan jelentőségteljes, hogy csak az tudja igazán megérteni, micsoda óriási lépéssel haladt előre a magyarság ügye és annyira kiragadtuk a mi legádázabb ellenségeink kezéből a legerősebb fegyvert, aki alapos ismerője annak az életnek, amely Erdély büszke bércei, meg az északkeleti Magyarország havasai közt folyik. A görög katholikus magyar templomok nemcsak Isten házai lesznek, de várai, bástyái a magyarságnak is; egy-egy sziget lesz mindenik, ahol megerősödik a csüggedező, ahol támaszt nyer a gyenge és ahol meg kell törnie minden nemzetiségi kisértésnek, mely szüntelenül folyt eddig és egyre azon iparkodott, hogy minél több magyar lelket ragadjon magához. így lett a Pap-ból Papu, a Lukácsból Lukácsiu, a Rácbór Ratiu. És igy némultak el kicsi erdélyi templomokban, ahol magyarul imádkoztak, a harangok, ahogy azt megrázó erővel festi le egy kiváló Írónk, Rákosi Viktor. Csak a görög katholikus magyar egyház fénye, pompája tudja majd sikerrel ellensúlyozni az oláh pópák munkáját és nem sok időt adunk neki, hogy a bezárult templomocskák ajtai újból megnyílnak és az elnémult harangok ismét csengve-bongva kondulnak meg és messzezugó hangon hirdetik, hogy ez az ország magyaroké, — alleluja, alleluja ! A dolog historikumáról nem sok a mondanivalónk. Félszázad óta folyt a küzdelem, hogy a görög katholikus rut- hón, román, szerb és görögkeleti román elnémult harangok. egyházak mellett legyen görögkatholikus magyar egyház is. Hogy a nemzetiségek között álló görögkatholikus és görögkeleti magyaroknak nem volt saját egyházuk, az mérhetetlen nemzeti károkat okozott. Az oláh pap befolyása, az oláh felekezeti iskola oktatása folytán egyre nagyobb számban szakadtak el a nemzettől az Ő fiai. Ezért indított már 1865-ban Hajdudorog város közönsége mozgalmat a magyar liturgia engedélyezés iránt. A történt lépéseknek nem lett sikerük, szintúgy a gör. kath. püspökség felállítása iránt történt lépéseknek sem. Mindössze annyit lehetett elérni 1873-ban, hogy Hajdudorogon püspöki vikariátus létesült, mely azonban nem az összes magyar ajkú gör. katholikusokra, hanem pusztán a munkácsi egyházmegye 33 egyházközségére terjedt ki. Kisebb nagyobb erővel azóta egyre meg-megujult a mozgalom. De igazi haladás az ügyben csak akkor történt, mikor a jelenlegi kormány Őfelségénél megtette a magyar püspökség érdekében az előterjesztést és felhatalmazást nyert, hogy a Szentszékhez forduljon. Az egész magyar püspöki kar lelkesedéssel támogatta az ügyet és hálásan kell konstatálnunk, hogy a Szentszék szives készséggel fogadta a kérelmet. A propaganda a fidei- ben Agliardi kardinális helyettese volt legmelegebb szószólója az ügynek és a pápa nemcsak hozzájárulását adta meg, de külön bullát is bocsátott ki, mellyel vatikáni nagykövetünk már útban is van a királyhoz. A görög katholikus magyar egyház tehát megvan ! Magyar lesz az a házi ének, a prédikáció és a responzó- riumok, nemkülönben a keresztelési és temetkezések szertartása. Az uj püspökséget a jelenlegi gör. kath. püspökségekből kihasítandó plébániákból alakítják. Az eperjesi gör. kath. egyházmegyéből 8, a munkácsi gör. kath. ruthén egyházmegyéből 70, a nagyváradi gör. kath. román egyházmegyéből 44, a szamosujvári gör. kath. román egyházmegyéből 4 plébániát hasítanak ki. Százhuszonhat peziciót fog tehát egyszerre elfoglalni a magyarság csupa olyan vidéken, ahol már-már a teljes elmerülés veszedelme fenyegette véreinket. Minden dicsérő szó kevés lenne azokkal szemben, akik ezt a hatalmas, nagy eredményt el tudták érni. A román liga tagjai csak hadd csikorgassák a fogukat. A görög katholikus magyar templomok megnyíltával határtalanabbá válik a nemzetiségek további munkája. Sőt erős hittel hisszük, hogy a magyarság lassan-lassan visszahódítja azokat is, akik elszakadtak tőle. Mert a magyar templomok harangjainak szava uj pezsdülésre hozza majd bennük a magyar vért, amely nem válhatott vízzé. És ahogy majd kihangzik a templomból a magyar zsoltár, örömmel fo'gnak oda bemenni, hogy az ő testvéreikkel együtt énekeljék: — Alleluja, alleluja ! Gyanúsítások. Az „Uj Szatmár“ ma jónak látja a szatmári munkapárt elnökét azzal vádolni, hogy a helybeli iparosok ellensége és azzal gymusitja a polgári iskola építkezésének vál alatba adása alkalmából, hogy Révi Miklós 11.600 koronával drágább ajánlatának elfogadását azért ellenezte, mert a szatmári iparosok a legutóbbi választás alkalmával ellene voltak. így fizeti vissza — úgymond laptársunk cikkezője — a kölcsönt. Bizony szomorú dolog, hogy az ellenzék az egész vonalon főfegyveréül választotta a piszkolódást és gyanúsítást és szomorú, hogy az ellenzéki sajtó az en intact becsületessógü és polgártársai becsülósót hosszú közpályán kiérdemelt férfiak meg- rágalmazása előtt oly készséggel nyitja meg hasábjait. Felette áll annak a munkapárt elnöke, hogy bárki is elhigyje róla, hogy bosszú- állási szándék vezeti városi ügyek elbírálásánál s annál kevésbé kívánjuk őt ez ellen a vád ellen védeni, mert köztudomású, hogy az iparosságnak tekintélyes része támogatta a munkapártot s igy bosszúra oka se volna. Csak arra kívánunk rámutatni, hogy a 11.600 koronával drágább ajánlat elfogadása nem a szatmári iparosságnak, hanem kizárólag egy vállalkozónak érdeke, — az iparosság csak a valódi cél elpalástolá- sára lett előrántva. Nyilvánvaló, hogy azzal nem lehet érvelni, hogy egy vállalkozót ajándékozzon meg a város; az iparosság háta mellé kell eként bújni. Remélni lehet ugyanis, hogy az iparosság érdekeire való hivatkozás alkalmas többeket tévedésbe ejteni. Miről van tulajdonképen szó! Minő iparosoknak lenne sértve érdeke azzal, ha nem a drágább helybeli vállalkozó kapná meg az építkezést? A tény ugyanis az, hogy az asztalos, lakatos, bádogos, mázoló és kőfaragó munka önállóan adatik ki egyes helybeli iparosoknak. Eszerint tehát asztalos, lakatos, bádogos, mázoló és kőfaragó iparosaink érdeke meg van védve, mert ezeket a munkákat a város közvetlenül nekik adja. Persze rágalmazni és gyanúsítani csak úgy lehet, ha ezt a tényt agyonhallgatjuk. Az ilyen fogások már az ellenzéki methodushoz tartoznak. Az igazságot jól el kell rejteni, mert csak igy lehet ámítani. Lehetne tehát a kőműves és ácsiparosokról szó. Ugyan az adott esetben a kőműves és ács munka vezetését a vállalkozó maga teljesiti. A lobbi kőműves és ácsmesternek eként a 43ttek világon semmi haszna vagy előnye nem volna abból, hogy a város egy helybeli vállalkozót megajándékoz. A helybeli vállalkozó egyszerűen fogadna kőműveseket és ácsokat és fizetné azok rendes napi bérét. Ugyanezt fogja tenni az idegen vállalkozó is annál inkább, mert kiköttetnék, hogy köteles helybeli ipari munkásokat alkalmazni.
