Szamos, 1912. július (44. évfolyam, 146-171. szám)

1912-07-30 / 170. szám

<1912. juliua 29.) 170. szánj. SZAMOS 5. oldal. más bűnnek vette elejét. Egész Szstmár- hegyet állandó rettegésben tartotta egy is­meretlen betörő, aki egymásután I- övette el betöréseit. Alig múlt el hét, hogy két három betörés, vagy lopásról ne tettek volna fel­jelentést a csendőrségen. Az utóbbi időkben Marosán László, Krausz József korcsmáros, Harsányi József és Papp Máriához törtek be. Tegnap azután a csendőrség kinyomozta, hogy a betörést Oláh Mihály többszörösen büntetett egyén követte el. Letartóztatták és az ügyészségi fogházba kisérték. Az Uránia mozgófénykép színház Szatmáron. Végre az (ddig olyan nagyon nélkülözött állandó mozgófénykép szioház Szatmárra is elérkezett. Azt hisszük ma már nem kell mélt .tni, mi n kultúrára nézve egy mozgófénykép sűnház. Nagy vá­rosokban úgyszólván nélkülözhetetlen szóra kozása lett a közönségnek. A mi Uránia raozgófénykép-szinházunk a most felépült Iparos-Otthon palotájában Kazinczy utca 17. sz., fénnyel, elegantiával és a közönség legnagyobb kényelmére berendezett nagy­termében lösz. Ismerve a vezető tulajdonos agilitását, bizton hisszük, hogy az előadá­sok nívója megfog felelni Szatmár közön­sége kifi.iomull ízlésének. A színház ünne­pélyes megnyitása szombaton este 7 órakor lesz, amikortól kezdve másodnapoukónti teljesen uj műsorral, mindennap este 6 órától 11 óráig folytatólagos előadások lesznek. Vasár és ünnepnap délután 3 órá tói kezdve. A helyárak: páho'yülós i ko róna, fenntartott hely 80 fillér, I hely 60 fillér, II. hely 40 fillér. Gyermekek és kato­nák minden hely felét fizeti;. Az erélyes sógorok. Hodász község­hez tartozó egyik tanyán mint gépész volt alkalmazva Vinni Mátyás, aki c?ak két hó nappal ezelőtt vitte haza fiatal feleségét. A menyecske sehogysem ludta megszeretni a férjét. Az asszeny tegnapelőtt szüleihez ment látogatóba és nem is akart (öbbó visszatérni. A férj meg a kelengyét nem akarta visszaad ú. Végre eljött az asszony­nak két. markos fitest,vére, de Vinai a ke­lengye ki dását megtagadta. A két legény elővette a sógort, kényszer!tetté, hogy maga rakja azt a kapu előtt álló szekérre. Azután úgy elvertek, hógy hónapokig nem fogja el­felejteni az esetet, mo'y különben a bíróság előtt fog folytatódni. Árokba fulladt kisfiú. Csenger köz­ségben Balogh Zsigmond két éves gyermek tegnap a talu végén levő árokba fulladt. Holttestét tegnap boncolták föl. A gondat­lan szülők ellen megindították az eljárási. Ffeltört magtár. Jeney József gebei földbirtokos tegnap jelentést telt a csend őrségen, hogy ismeretlen tettesek a mag­tárát feltörtók és onnan több száz korona értékű tengerit elloptak. A csendőrök rövi desen kinyomozták a tolvajokat Dudik Pé~ térné és Balogh Gáborné gebei lakósok sze­mélyében. Megindították ellenük az eljárást. A hálószobák réme, a poloskák ki­irtása eddig a lehetetlen dolgok közé tar­tozott. Mióta azonban a „Löcherer Cimexin nel“ történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin hatása folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit, nyomot, vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedül biztosszer. Kapható: Rajzinger Sándor gyógyszertárában Szatmár és a ké­szítőnél »Löcherer Gyula gyógyszertárá­ban Bártfán.“ Irodakisasszony és fia­tal gyakornok helybeli nagy ke­reskedelmi irodában 1 elvétetnek. — Gyorsírás előny. — Cim a kiadó- hivatalban. Szenzációs sláger képek. A Hungáriában ma és a következő estéken elsőrendű MOZI ELŐADÁS ::: tartatik. ::: A műsor minden második nap váiíozk Ma 30-án kedden színre kerül: Jüttland. Látványos. Az anyós sejt valamit. Humoros. Méltó vetólytárs. Dráma. Farkas Bandika. Humoros. Indiai posta. Dráma. Szerdán uj műsor. Belépti-dij nincsen. Ktzáete est? 9 árakor. Szives pártfogást leér viasz vendéglős. A mesterdalnok .. . Cipőm szép és tökéletes, Benne járni élvezetes Mert ha czipőt szogzek, varrók Rajt’ van kaucsuk sarok P<mua|am|| „Korona-bazár * üzletemet a Halmi-ház­ból a Gindl ezukrá*zda kapuja alá a Deák-tér 5. számú hónba helyeztem át, ahol az eddigi olcsó árak mellett — árusitok mindennemű — jo SVeg-, porcellán-, játílí* í$ díszműárut —.—-—Tisztelettel Képkei etezés, épület üve­gezés feltűnő olcsó árban. SCHON M. RITKA ALKALOM! Egy nagyobb gyár raktára által megbizattam sok ezer pompás, csinos tarka szegéllyel ellátott tigris-, flanell-, gyapjú-takarók eladásával. A takarók a háztartásban igen használhatók, erősek, 190 cm hosszúak és 140 cm szélesek. Azonnal szállíthatok 4 drb tigris-, flanell,- gyapju-takarő összesen K 9.85 beleértve a csomagolást és portót is, minden utánfizetés nélkül francó házhoz szállítva. A leg­nyugodtabb tudattal modhatom, hogy vele mindenki meg lesz elégedve és bátran megren­delheti. Kicserélés lehetséges. — Cim: Margarethe Ahrens kisasszonynak Wiesbaden, Waterlostrasse 4. — 000000000000000000000000000000000 o S A KIRÁLYI MAGYAR AUTOMOBIL KLUB o ö o o o © o o ü o o o o o © 0 § 1 o által rendezett nemzetközi autóverseny győztese BRENNABIOR BRANDENBURG a/HAWEU.- Magyarországi vezérképviselete : ■ Müller Gyula gépészmérnök Budapest, VII, Almássy-tér 13. Szatmáron e hó 27-töl Árpád-utca 34. szám alatt. 8-tól 30 HP kocsik felszereléssel útra készen 7000.— kor-tói 12,500.— koronáig. O O O O O O O © o o o o o o o o o o o o o OQQOOOOOOOOOOQOOQOOQOOOOOOOQOQOOO

Next

/
Oldalképek
Tartalom