Szamos, 1912. június (44. évfolyam, 122-145. szám)

1912-06-27 / 143. szám

2 oldal. SZAMOS (1912. junius 27.) 143. szám. A főrendiház ülése. — Saját tudósitónktól. — Budapest, junius 26. Jósika Semu báró elnök 11 órakor megnyitja az ülést. 4 képviselőháztól át­küldött összes törvényjavaslatokra sürgős ségi előterjesztést tesz. A Főrendiház ehhez hozzájárul. Következik a napirend tárgyalása. Vita nőikül elfogadják a cukoregyezm^ny meg­hosszabbításáról, a kecskeméti földrengés által okozott károk állami kedvezményéről és a postatakarékpónztári tartalék feleme­léséről szóló javaslatot. Az adótörvények módosításáról szóló javaslatot Teleszky János pénzügyminiszter felvilágosító szavai után részleteiben is el­fogadtak. Ezután vita nélkül elfogadták a Japán nal, Portugáliával és Svédországgal kötött szerződést s tizenhét vicinális javaslatot. A polgárok címére . . . — Saját tudósitónktól. — Budapest, juniu 26. Mindent vártunk, csak azt nem, hogy a szövetkezett ellenzék Magyarország pol­gáraihoz forduljon támogatásért. Tizenöt hónapi obslrukciója kire sújtott le a leg­kegyetlenebb gazdasági csapásokkal? A magyar polgárságra. Ki az, aki a koalíciós kormányzás legkiemelkedőbb eredményeinek, a rossz kiegyező nek és a kvótaemelésnek terheit le- fájdalmasabban nyögi? A polgári osztály. És ki az, akit teljesen kiforgatott volna pozíciójából, jelentőségéből, eddigi szerepéből az a választójogi reform, melyet a szövetkezet ellenzék rá akar kényszeti teni a többségre ? Ismét a polgári elem. Mindent várhattunk tehát, csak azt nem, hogy a szövetkezett ellenzék éppen ettől az általa megkárosított, félrevezetett, rászedett Az óra. A „Számol" Irta: tárczája. Q JJf. Ebben az évben a narancsvirág illatát akarom élvezni. Ott, ahol a meredek sza kadék természetes terraszt képez, az emberi kéz mély csatornákat ásott, ahol az esőviz összegyűlik. Ezen tulajdonképp mé y kutak, amit sima fal vesz körül, amelyen az a szerencsétlen, aki belezuhan, hasztalan ke­resne támaszt. Egy ilyen terraszon járkáltam és ki fáradva a nehéz illattól, elkábulva egy csa­torna szólón ültem ős néztem a viz felszí­nét, amelyben semmi élőlény nem lehetett, olyan csendes volt a viz. Hirtelen egy idegen hang szólalt meg a hátam mögött. Egy öreg ur állott mö­göttem és megkérdezett: — Uram, ön talán rokona azoknak a gyerekeknek ? Csodálkozva néztem reá. — Micsoda gyerekek? Az öreg ur zavarba jött és kedélyesen meghajolt: — Bocsánatot kérek . . . miután oly szomorúan nézett a csatornába, azt hittem, hogy arra a rettenetes drámára gondolt, amely itt játszódott le. és letörni kívánt polgári osztálytól meré­szeljen támogatást követelni. Pedig a szövetkezett ellenzék éppen a polgárokhoz fordul azzal a felhívással, hogy mint egy ember jöjjön segítségére küzdel­mében. Az adresszáláson kívül aztán nincs abban a felhívásban vsgy felkiáltásban semmi váratlan, semmi meglepő. Sőt nincs benne egyáltalában semmi. Mindenekelőtt nincs benne megjelölve ennek az ellenzéki küzdelemnek tárgya. Sem az ok, sens a cél. Ha száztizenhét ember azt követeli a pol gárságtól, hogy mint egy ember álljon mö­géje, mindenekelőtt azt kellene megmon­dania, hogy akik mögéje állnak, azokat hova kívánja vezetni ? Ki vagy mi ellen ? Kiért vagy mi^rt ? Nincs benne. Száztizen­hét ember egyetlenegy kis okát vagy célját sem képes megjelölni annak a küzdelem­nek, melyet állítólag folytat és amelynek megakarja nyerni az ország összes pol gárait, Milyen ok, milyen cél lehet az, melyet még ilyen alkalommal se lehet han­gosan megjelölni? Annyi bizonyos, hogy közcél nem lehet. Az egész ellenzéki írásban két meg fogható állításra akadunk. Az egyik az, hogy a többség az ellenzékkel szemben törvénytelenségeket követett el. A másik az, hogy az ellenzék „elkeseredett társát“. Kovács Gyulát, mikor az elnökre lőtt, egy „dühöngő c-iorda“ leteperta és „megrug­dalta“. Az egyik olyan igaz állítás, mint a másik. A többség az ellenzékkel szemben nem követett el törvénytelenségeket. Ellen­ben az ellenzék elkövette a parlamenttel szemben azt a törvénytelenséget, hogy le­hetetlenné tette a tanácskozást és a hatá rozathozatalt, melyet a 48-as törvény meg­követel. Sőt megtette azt is, hogy fütyült, dobolt, macskazenót rendezett az ország­gyűlés termében, melyben a 48 iki IV. t.-c. szerint csendnek és rendnek kell lenni. A többség ezekkel az ellenzéki törvénytelen­séggel szemben nem cselekedett sprami mást, mint hogy érvényt szerzett a törvény nek. Érvényt szerzett az 1848 as IV. tör­vénycikknek és érvényt szerzett a házsza­bály 255. § ának, mely a törvényes rend megzavaróit az ülésekből való kizárással sújtja. Ami pedig a második állítást illeti, hát először nem igaz, hogy a p^lamentben Bővebb részleteket akartam megtudni és megkértem, mondja el az esetet. — Az elmúlt óv tavaszán történt. Két gyermek, a környéken lakó dúsgazdag család fiai, gyakran játszottak e csatorna közelében, mig nevelőjük egy fa alá heve redve, könyvet olvasott. Egy tikkasztó nyári délután kétségbeesett sególykiáltás verte fel a szunny adó nevelőt és a viz loccsanása is hallatszott, amint egy lezuhant test fe­lett összecsapott. A fiatalabb testvér, aki 11 éves volt, hajlott a csatorna fölé, amely összecsapott bátyja felett. A nevelő magánkivül volt, mint egy őrült, meggondolás nélkül szintén a csator­nába ugrott, de nem került többé felszínre, mert a csatorna fenekén összezúzta a fejét. A következő pillanatban a gyerek kö­nyörögve nyújtotta fel karjait testvére felé. A gyerek a földre feküdt és lefelé nyújtotta a karját a vízbe, amennyire csak lehetett, a másik úszni kezdett és közeledett a fal­hoz és hamarosan elkapta öcscse kezét. A két gyerek szive felujjongott a közeli me­nekülés reményében. Az idősebb most meg­kísérelte felkuszni a falon, de lábai nem találtak szil rd támpontra, mindig lecsú­szott. A halálfélelem újra erőt vett rajtuk és mozdulatlahul vártak. A kicsi teljes erővel szorította bátyja valaki leteperte vagy megrugdalta volna Ko­vács Gyulát. Ezt megcáfolja az orvosi lát­lelet. De arra a száztizenhót urra nézve mindenesetre jellemző, hogy elkeseredett „társának* vallja az öngyilkos merénylőt, ellenben „csorda“-nak szidja azokat az em­bereket, akik életük kockáztatásával igyekez­tek egy ilyen merényletet megakadályozni. Azt hisszük, a magyar polgárság a magyar nemzet történetéből más felfogást szitt ma­gába az öngyilkosság fortéiméról. Egyéb nincs abban a köriratbao. Leg­följebb az invokáció ... Az ellenzéki kép­viselő urak azon a címen fordulnak támo­gatásért a polgárokhoz, hogy ők, tudni­illik a polgárok küldték az ellenzék tagjait a parlamentbe. Hát ez igaz. Csakugyan a polgárok küldték. De dolgozni, alkotni, a nemzet fejlődésén munkálkodni küldték. És nem obstruálni, fütyülni, verekedni, lövöl­dözni. Nem azért küldték, hogy a magyar törvényhozás tekintélyét aláássák, erejét megsemmisítsék. Nem azért, hogy nemzet- ellenes és nemzetközi elemekkel szövetkezve, gyilkos hadjáratot indítson az ezeresztendős nemzeti lét és annak legfőbb támaszai, a polgári osztály ellen. Ha az ellenzék ma jónak látja a pol­gárságot arra emlékeztetni, hogy ő küldte, hát viszont a polgárság is jónak látja az ellenzéki urak emlékébe idézni, hogy miért küldte. Mindenesetre nem azért, amit elkö­vettek. Nem lesz őszi manőver — Saját tudósitónktól — Szatmár, junius 26. Tartalékosok és póttartalékosok éven- kint való gyakorlatozása annyira rendsze - résén ősszel történt mindezidáig, hogy a gyakorlat még hivatalosan is az őszi ma­nőver nevet viseli. És ez a rendszer most úgy látszik meg fog változni. Az idén ugyanis, mint jól értesülünk, igen sok csapatnál úgy fognak megtörténni a behívások, hogy már julius második fe­lében be kell vonulni a fegyvergyakorlatra és augusztusban már lefújják a manővert, kezét és kétségbeesetten sirt, folyton ezt hajtogatva: — Nem tudlak kihúzni, nem tudlak kihúzni 1 — és hirtelen kiáltani kezdtek: Segítség 1 Segítség 1 — Gyenge hangja azonban elveszett a messzeségbe. Órákhosszat maradtak igy ebben a helyzetben, szemben a két szeencsótlen teremtés, ugyanazzal a gondolattal és féle­lemmel, hogy egyik közülök kifáradva és erőtlenül elereszd a másik kezét. És hasz­talan kiáltottak segítségért. Végre igy szólt az öregebb, aki resz­ketett a vízben a hidegtől: — Nem bírom tovább, Isten veled kis testvérem. A másik zokogva szólt: — Még nem, még nem, várj csak 1 Az idősebb kis idő múlva igy szólt újra: — Engedd el a jobb kezemet, hogy odaadhassam az órámat. — Néhány nap előtt kapta ajándékba és azóta ez volt leg­nagyobb öröme. Kivette az órát és átnyúj­totta öcscsónek, aki zokogva tette le maga mellé a fűbe. Közben éjszaka lett. A két szeren­csétlen halálra fáradtan kétségbeesetten érezték, a mint ujjaik elválnak. Az idősebb, aki érezte, hogy elveszett, suttogva szólt — Isten veled kis testvérem . . . csót Agytoll tisztítás és tfáltíiiot* |>A 1 Szatmár. Gyári főüzlet fertőtlenítés XldJldJtyX XT dl Kossuth Lajos-utca 10. szám. Felvételi üzletek: Kazinczy-utca 17. sz. Attila-utca 2 sz. Nagykároly Széchenyi-utca 34. sz. Alapittatott 1886

Next

/
Oldalképek
Tartalom