Szamos, 1912. május (44. évfolyam, 99-121. szám)
1912-05-19 / 113. szám
Hadüzenet 6 Nem igy képzelték el ők Lukács Lászlót. De hogy is lehetett ez ? Többségi miniszter, aki a maga pártjabeli emberekkel tölti be valamennyi tárcát. Azután a maga pártjának programmját követi. Végül pedig — és itt áll meg a Justh-párti ész — a parlament munka- képességének helyreállítására törekszik és hadat üzen az obstrukciónak. Holott a természetes az lett volna, hogy a kabínetalakitást Batthyány Tiva darral és Holló Lajossal kezdi. A programot illetőleg átlibben a Justh-párt- nak ez idő szerint való programjára és elveire. És ha a többség esetleg nem találta volna természetesnek, hogy a kormányprogramot a Justh-párt szabja meg: ez esetben ugyebár, a miniszterelnöknek oda kell állani az obstrukciós negyven mellé és velük együtt techni- kázni, névszerint szazazni. Mindez magától értetődő lenne. De hogy a miniszterelnök az obstrukcict kisebbségi tern rizmusnak neve>i és aj.zal teljes erővel szembeszf.il? Kormányelnök ur, a Justh-párt nem várta ezt. Szerintük az lett volna az ország érdekében való, ha a miniszterelnök beköszöntőjében megállapítja: az obstrukc;ó a nemzet legszebb és legszükségesebb közjogi intózm nye, amelyet örök idődre állandósítani kell, nehogy a magyar parlamentnek valaha eszébe jusson, a külföldi képviselőházakat majmolva, törvényeket hozni, paragrafusokon, közgazda- sági dolgokon és jogelvi ügyeken rágódni. Amivel kapcsolatosan a miniszter- elnöknek azt is le kellett volna szögezni : a többség a parlamentnek leglényegtelenebb kelléke, amelynek egyéb szerepe nincsen, minthogy kerete legyen a mindenkori obstrukcióknak Hogy ezek után mi a parlamentnek legfontosabb alkotó eleme, könnyen kitalálható. A homlokukra csapnak: Lukács harcot hirdet! Mintha nem ők lennének azok, akik a békés kibontakozásnak, a józan megegyezésnek minden lehetőségét elvágják. Mintha nem Justh Gyula legfőbb politikai tudománya: az engesztelhetetlenség lenne az okozój i a politikai helyzet kritikus voltának. Nem, ők nem akarnak békét és ha a választójog alapján egyezséget kínál valaki nekik, tudnak oly lehetetlen föltételét, szabni az elé, hogy a béke célra ne jöhessen. És mégis, meg vannak ütközve, el vannak hülve, hogy a harcot föl akarják venni ellenük. Mindenki más előtt, aki nincs belé- vakulva az obstrukcióba, világos lehetett az első perctől kezdve : Lukács László vállalkozása csak akkor járhat teljes sikerrel, csak akkor jelenthet tartós kibontakozást, csak akkor biztosíthatja a parlament munkaképességét és békéjét ha az obstrukciónak véget vet. Szép szerével,, meggyőző szóval, ha lehet; küzdelemmel és bátorsággal ha kell. A kormányelnöknek szüksége van a törvényhozásra, a törvényhozásnak pedig nyugodtan, szabadon, kisebbségi önkény Akit én szeretek. A „Szamos" Irta : Urciáia Vidor Gyula. Mancika, édes, hiába is tagadná, utolsó levelében elárul - tamagát. Látja, éa tudtam ezt. Tisztában voltam vele bogy, maga Mancika, édes, találkozásunk első percétől kezdve szeret engem. Szeret azzala szűzies, tiszta szerelemmel, amilyennel csak az olyan fehér, bohó és naiv' kislányok tudnak szeretni, mint maga, M mcika, édes írásaiban hasztalanul igyekezett leplezni azt a rajongó vonzalmat és ohhatatlan érzést, amely piciny szivében gyökeret vert; hiába akarta palástolni azt a lángoló tüzet, amelynek utolsó szikrája is értem ég; lehetetlen volt továbbra is elhitetni önmagával, hogy csak, gyűlölni, utálni, megvetni tud engemet. És ón ezt úgy sem hittem volna el magának soha, Mancika, édes. É', hogy okkal voltam optimista, azt bizonyítják a töitóntek. Soha, semmikor egyetlen szóval sem tettem magának szem rehányást azért a sok keserűségért, amit nekem okozott Nem lett volna célja. Ha kértem, könyörögtem vo’na magának és örökös imádattal dobtam volna magam a lábai elé, csak mosolygott, gúnyosan kacagott volna és ki tudja, talán rúg is egyet rajtam, hogy azután büszkén, gőgösen tovább haladjon diadalmasan hóditó útjában. Da bennem az Ághok szittya vére csörge dez és egy minden hiúságnál is nagyobb önzés lakozik: a büszkeség. A büszkeség, amely letöri bannem az akaratot és ha tudom, hogy az életembe kerül, ha nem térdelek maga elé, akkor is azt mondottam volna, hogy inkább pusztuljak, sem mint megtörjek. Ne ítéljen el, Mancika, édes, de én már ilyen vagyok. A büszkeségem ára pedig sok, töméntelen fájdalom volt. Megvezekeltem nagy bűnömért és türelmes krisztusi kínszenvedéseimért megkaptam a minden képzeletet is felülmúló jutalmat : a * maga szerelmét. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a dijam, úgy százszoros örömmel álltam volna a lelki gyö'rődést és a lázas álom nélküli éjszakákat, amelyben olyan igen gyakran volt részem. Hiszen egy csók, csak egy intés, egy biztató jel is elég lett volna magától ahoz, hogy futva, fékevesztetten rohanjak a nagy megsemmisülés felé, a mindent elnyelő nirvánába. De szebb, jobb, férfiasabb ez igy, ahogy van, ahogyan történt és talán magának is jobban imponált ez a viselkedésem, mintha gyáván, bután és férfiatlanul az enerváü idegzetű emberek hisztérikus mámorával a földhöz vágtam volna magúm, finom, hullámos ajkai után etdekelve. Máskor, Mancika, édes, fékezze meg jobban a szivét és a tollát, hogy az ne szaladjon és ne galoppirozza el magát, legalább is ne annyira, hogy pár sor Írásából ki lehessen érezni jótékony szivének minden melegét, azt a mély szerelmet, amelylyel szerencsétlen barátját, engem, megtisztel. nagy választékú cipőraktárát ajánljuk a t. vevőközönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a „Pannónia“ mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb cipőraktára, Megérkezett I a tavaszi és nyári idényre rendelt legújabb divatu valódi chewreaux és box bőrből készült, fekete és színes úri női és gyermek cipők. A. valódi amerikai King Quality ezipők kizárólagos raktára. Jelen számunk 16 oldal terjedelmű