Szamos, 1912. május (44. évfolyam, 99-121. szám)

1912-05-15 / 110. szám

2. oldal.

SZAMOS

(1912. május 15.) 110. szám.

lesz valahogy. — Ezek az urak, akik nézetük szerint a társaság elitjei, akik lesajnálják a íiliszter kollégát, akit úriembernek se tartanak, akik váltóik kamatait se győzik fizetni, de az igény különböző oltárain bőkezűséggel áldoznak.

Aki körülnéz az életben, megtalálja a különböző típusokat. S ilyenek, sajnos, a tisztviselők között is vannak. 8 itt lép előtérbe a szolgálatadók és a vezető tisztviselők szigorú ellenőrző kötelessége. — Több vármegye törvényhatósága kiadta a jelszót. Kívánatos, hogy azt az illetékes faktorok megértsék és megvalósítsák.

A szatmárhegyi

kapitány.

— Saját tudósitónktól. —

Szatmár, május 14.

Ebben az évben, amikor nem csekély szerencsével dörögnek ismét a török ágyuk, van harmincöt éves évfordulója annak a nagyszerű, lelkes cselekedetnek, hogy a 'budapesti egyetem hallgatóiból alakult hatvan tagú bizottság küldöttsége, amelynek a nemrég elhunyt Szűcs Gyula szat- márhegyi kapitány volt az elnöke, diszkar- dott adott át Abdul Kerim basának, az orosz-török háború győzedelmes hősének. A török győzelmek hire óriási lelkesedést keltett egész Magyarországon. Budapesten az egyetemi ifjúság kiáltványt bocsátott ki, amelyben felhívták a közönséget, hogy a törökök iránt érzett szinpatiájának adjon minél hangosabb kifejezést. Majd egy tizenhárom tagú küldöttséget választottak, amely- lyel gyönyörű diszkardott küldtek Abdul

— Nagyszerű a memóriája.

— Sohasem felejtem el azt a regényt. Annál szebbet csak egyet olvastam: a Csipkerózsa történetét.

Elmosolyodtam.

— Miért nevet ? — kérdezte. Ah, persze, — adta meg saját magának a feleletet, — hiszen a Csipkerózsa is az ön gyermeke. Áldom a véletlent, amely önnel ösz- hozott: Csathó Kázmórral, a legnagyobb élő regényíróval.

— Ön túlságosan túloz, asszonyom. Büszkének kellene lennem, hogy ilyen nagyra tart, de én visszautasítani vagyok kénytelen ezt a meg nem érdemelt kitüntetést. Nem vagyok ugyan az utolsók között, de viszont ez a díszes jelző sem illet meg.

— Maga nagyon szerény ember.

— Hagyjuk ezt, asszonyom. Sokkal inkább érdekel az ön története.

— Erről már majdnem megfeledkeztem. Nem is csodálom, hiszen nem mindennap van alkalmam ilyen neves emberrel találkozni és beszélni, mint ön.

— Már megint!

— Megint és ismét és újra. Hiszen rám nézve csak dicsőség és úgy érzem, hogy erkölcsi kötelesség is, hogy szemtől- szembe fejezzem ki önnek elismerésemet

Kerimnek, a győzelmes török seregek diadalmas fővezérének. A tizenhármas bizottság tagjai 1877. február tizenharmadikán, egy borús pénteki napon indultak útra és amikor a páratlanul szép fogadtatás után visz- szatértek Magyarországba, megfogadták, hogy harminc óv múlva találkozásra jönnek össze.

Ez a találkozás meg is történt és akkor elhatározták, hogy öt óv múlva ismét összejönnek. A találkozásnak ez óv február tizenharmadikán kellett volna megtörténni, de közben meghalt Szűcs Gyula elnök és ez a halálozás a találkozás idejét kitolta május hó tizenötödikére. A május 15-iki találkozás este hót órakor, a Fiume kávé- házban lesz. A diszkard átadásáról Szilágyi Gyula nekünk egykor a következőket mondotta el:

— Nagy és nemes lelkesedés tüzében született meg a diszkard elküldésének a gondolata Ti-za Kálmán miniszterelnök utasítására az akkori rektor maga elé idézte a kiáltvány aláíróit s a mozgalom vezetőit és egyenként iparkodott őket bizonyos következmények kilátásba helyezésével a tűn tetésektől eltántorítani. Az ifjúság akkori hangulatára jellemző a rektornak, Nye- viczkei mostani kúriai biróval folytatott beszélgetése.

— Szerencséje önnek Nyeviczkei, hogy nem irta alá a kiáltványt, — mondta a rektor.

— őszintén sajnálom méltóságos uram, hogy eddig még nem Írtam alá, de holnapra bizonyosan aláírom, — hangzott el a büszke makacs válasz Nyeviczkei ajkáról.

És minden akadály és fenyegetés dacára megválasztottuk a tizenhármas bizottságot, mely 1877. február 13-án, pénteki napon indult el vonaton Triest felé.

— Triesztben ültünk hajóra. Néhány napi kellemes ut után február Í9-én értünk a Bosporusba. A Dardanellákba két hajó jöt előbünk. A feldíszített hatalmas gőz| bárkákon csupa magasrangu katona és más

és őszinte köszönetemet azért a sok szép óráért, amit müveivel nekem szerzett.

— Asszonyom kínos helyzetbe hoz.

— Ez az egy, ami ki van zárva. Önt zavarba hozni lehetetlen.

— Rosszul hiszi.

— Meg vagyok győződve róla. De most már elmondottam mindent, ami önre vonatkozik és rátérek az én ügyemre.

— Pardon asszonyom. Legalább a keresztnevét vágyom tudni. Megmondja?

— Meg. A legnagyobb örömmel. Alisznak hívnak. Hogy milyen Alisznak, azt majd máskor közlöm magával, máskor, amikor már jobban megismertem. Mert merem hinni, hogy ezentúl gyakrabban fogunk találkozni.

Boldog voltam, hogy igy eltalálta a gondolatomat és helyettem beszélt. Zavartan feleltem:

— Természetesen. Minden nap.

Nevetett és kacóran nézett rám mélységesen sötét szemeivel.

— Azt éppen nem — mondotta. Hanem minden szerdán délután hat órakor szívesen töltök a maga társaságában egy órát. Kimegyünk a szabadba, sétálgatunk és elbeszélgetünk.

— All right 1 Kezet rá Alisz asszony.

(Folytatjuk.)

államhivatalnok volt jelen, s a szultán képviselője. Különös látványt nyújtott, midőn a rendes révkalauz hajója helyett udvari naszádok kisőretóben úszott a kikötőbe az osztrák Lloyd gőzös. A kikötés után leírhatatlan fogadtatásban volt részünk. Beláthatlan tömeg szorongott a kikötő előtti téren, s díszes küldöttség élén gróf Széchenyi Ödön konstantinápolyi tűzoltó fő- parancsnok fogadott bennünket. Széchenyi pasa vezetése mellett innen udvari hintó- kon a szultán palotájába hajtottunk. Egész appartement állott mindegyikünk rendelkezésére. Valamenyiünk mellé egy cserkesz tiszt volt beosztva. Ezek a cserkesz tisztek tudvalevőleg a szultán testörgárdájának tagjai.

— Megérkezésünk után nemsokára fogadott bennünket a szultán. A trónteremben szemkápráztató fénnyel és pompával feldiszitett emelvényen állottak a háborúban részt vett tisztek. Lukács Gyula magyar beszéde után, amelyet Szilágyi magyar török udvari tolmács adott vissza törökül, Lukács a gyönyörű párnán nyugvó diszkar- dot átnyújtotta a háboruviselt sereg fővezérének, Abdul Kerimnek. Ezután udvari ebéd, s más nagy ünnepségek következtek. Ettől fogva nem fogytunk ki a diszebédek- ből. Tiszteletünkre nagy katonai díszszemlét tartott a szultán.

Felejtbetlen marad előttünk az a jelenet, amidőn megérkezésünk perceiben a katonai zenekar a magyar hymnust játszotta.

Az a végtelenül me ható érzés, ami a magyar embert elönti abban a pillanatban, ahogy távol idegenben magyar muzsikát hali, mégegyszer ismétlődik velünk. Egyik bankett után egy varietébe mentünk mindannyian. A tingli tangli számok között egyszercsak egy chanzon francia dalokat kezd énekelni. Ahogy azonban meghallja, hogy magyarok vannak a varietében —- hirtelen leinti a zenekart. A várakozásteljes csendben egyszerre csak elkezdi meleg, szívhez szóló hangon: Befújta az utat a hó . . . Utána természetesen tomboló tetszés, lelkes ünneplése a művésznőnek, majd hosszúra nyúlt, magyaros lumpolás Ikvisich Fánival — igy hívták a magyar származású énekesnőt — fejezte be ezt a kedves epizódot.

— A sok ünnepeltetós után a tizennegyedik napon a szultán külön yachtján indultunk visszafelé.

Itthon a határvárosoktól kezdve mindenütt óriási ovációval fogadtak, ami nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy a mi közbenjárásunkra a szultán visszaküldőire a könyvtárában levő Corvinákat. Budapesten nagy ünnepélyes fogadtatást rendeztek a számunkra.

— A török ifjúság később a seik ül izlam vezetése alatt vissza adták a látogatást és bár az ő fogadtatásuk nem lehetett olyan fényes, mint a mienk volt Törökországban, mégis nagyon jól érezték magukat nálunk és — rengeteg sok pezsgőt fogyasztottak el.

Azóta sok idő telt el. Mi Öregszünk, de még ma is lelkesedéssel gondolunk azokra a csodaszép napokra, amelyeken kelet bűbájos szépségeit élvezve, a törökmagyar barátság megerősítésén fáradoztunk.

WfMtalflB-flillt áteresz, hidcsö- MC>WM vek, továbbá vályúk

és viztartó medencék valódi jó minség- ben és csinos kivitelben Szatmáron csakis

KÓSA BERTALANNÁL szerezhetők be.

Betongyár: az országos vásártérrel szemben. Telefon szám 206.

HAJTAJER PAlt szATMARj*

Syár főüzleí: Szaímár, Kossuth ßajos*u. 10. felvételi üzlet: Kazinczv-utca 17-, GlUila*uíca 2. Nag^árolv ; Széchen^i-u. 4«