Szamos, 1912. április (44. évfolyam, 75-98. szám)

1912-04-18 / 88. szám

(1912. április 18 ) 88. szám. ták Herskovics Áron és Miilián Gyulát is, akik szemébe mondották Kleinnak. hogy ö bujtatta föl őket arra, hogy Kösztenbaum ellen hamisan valjanak. Klein védekezni próbált, de hasztalanul, mert úgy a tanuk, mint Kösztenbaum és Berger pékmester el­lene vallottak. A kihallgatás este tiz órakor ért véget, amikor is Kleint a csendőrség őri­zet alá vette. Sikkasztó földbirtokos. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, április 17. A ,,Szamos“ ma délutáni rendkívüli ki­adásában már néhány sorban hirt adott arról, hogy a szatmári királyi ügyészség vád alá helyezte leményi Papp László 28 éves turci földbirtokost két rendbeli sikkasztás és hat rendbeli magánokirathamisitás miatt. Első percben szinte hihetetlennek tetszik a dolog, hogy a földbirtokos, aki dúsgazdag ember hírében állott, ennyire megfeledke­zett magáról Papp László fiatal, alig 28 éves ember és több ház, valamint nagyobb- kiterjedésü birtok tulajdonosa. A községben nagy népszerűségnek örvendett és a közbi­zalom ültette bele a turci közbirtokosságnak pénztárnoki székébe, Papp László azonban ezzel a bizalommal visszaélt és a közbirto­kosságot érzékenyen megkárosította. Az ügyészi vádirat rendkívül súlyos dolgok el követésével vádolja és bizonyos, hogy a földbirtokos ezzel a tettével kettévágta szé­pen induló karriérjét. A magáról megfeledkezett ember sik­kasztásairól tudósítónk az alábbiakban szá­mol be: Leményi Papp László 28 éves turci földbirtokost, az ottani közbirtokosság két évvel ezelőtt pónztárnokának választotta meg. A közbizalom mellette volt és Papp el is vállalta a neki felkínált állást. A gaz­dák annyival is inkább őt akarták pénztár- nokn tk, mert tudták, hogy rendkívül va gyonos, becsületes ember, akiben mindenki megbizhatik. Természetesen arra senkisem mert gondolni, hogy Papp ezt az állását bűnös manipulációkra fogja felhasználni és rendkívül érzékenyen károsítja meg gazda­társait. Papp László rendszeresen követte el a sikkasztásokat és maganokirathamisi- tásokat. Az ügyészi vádirat szerint Papp László a következő bűnöket követte el a turci közbirtokosság kárára: Rusz Jánosné által legelőbér fejében fizetett 1 kor. 80 fillért, jogtalanul a saját céljaira fordította s ez összegről nyugtát nem adott. — Pap László, Dalosná szül. Grigor Du'ás Irén által 1909. év november 10 ón a Pap Sándor Dálos helyett fizetett 56 koronából 31 kor. 85 fillért jogtalanul eltulajdonított s nyugtát csak 24 kor. 15 füléről adott. — Filimon Jakabné közbirto kossági tagot megillető 4 kor. 50 fillér osz­talékból, nevezettnek csak 3 koronát fize­tett ki és miután 20 fillért költségben szá­molt el, 1 kor. 30 fillért jogtalanul eltu’aj donitott. — Farkas Alexa László által fize­tett 19 kor. 40 fillér lcgelőbérből csak 16 kor. 95 fillérrel számolt el, a többi össze­get jogtalanul eltulajdonitotta s a fizetőnek nyugtát nem adott. — Less Maftejtól 1909. évben legelőbórben 5 koronát szedett be, de ez összegbői csak 3 koronával számolt el, nyugtát pedig a fizető félnek nem adott, a 2 kor. összeget jogtalanul eltulajdonitotta. —Lemény Pap László terhelt ezenkívül a SZAMOS közbirtokosság kárára elkövetett sikkasztás felfedezésének megnehezítése céljából a számadásokhoz h'rais magánokiratokat csa­tolt. — Lukucz Demeter által befizetett 8 kor. 64 fillér helyett egy ellennyugtát csu­pán 1 kor. 55 fillérről. — Less Mihály Györgyné által fizetett 9 kor. 30 fillér he­lyett egy ellennyugtát csupán 4 kor. 40 fil­lérről. — Dumitre Mária által fizetett 11 kor. helyett egy ellennyugtát 6 kor. 30 fil­lér fizetéséről. — Fehér Mihály Lászlóé ál­tal fizetett 5 kor. 50 fillér helyett egy el­lennyugtát 4 kor. 50 fillér fizetéséről. — Ugyanez által 1909 december 29 ón fizetett 1 kor. 80 fillér helyett egy ellennyugtát 75 filléröl. — Torz Tőgyer által fizetett 9 kor. 15 fillér helyett egy ellennyugtát 3 kor 15 fillér fizetésről s az ekként kiállított hamis ellennyugtákat a valóban befizetett össze­geknél kisebb összeg bevételének bizonyítá­sára használta fel. Pap László összesen ezerháromszáz- harmiuckilenc koronával károsította meg a közbirtokosságot» 'Szinte érthetetlen, hogy miért követte el ezeket az apró sikkasztá­sokat a vagyonos és jómódú Pap László. Vérengzés a lopott tyúkokért. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, ápr. 17. N így izgalomban tartja Udvari közsé­get egy notórius tolvajnak véres merénylete. Az áldozat a község kerülője, akit szolga lata közben szúrta le az elvetemedett tolvaj azért, mert rajta érte, amikor tyúkokat lopott. A véres eset részleteiről tudósitónk a következőket jelenti: Udvari község lakói már régebb idő óta panaszkodnak, hogy egy ismeretlen tolvaj rendszeresen dézs- málgaija baromfiállományukat. Hiába volt minden utánjárás, ajújlvaj olyan ügyes volt, hogy nem' tudták elfogni. Erdős György, a község kerülője végre rászáuta magát, hogy törik, vagy szakad, de végére jar a do'ognak. Az elmúlt hétfőn éppen lesben állt a falu határában, amikor az országúton egy gyanús alak 03ont a faluból kifelé. A hátán két zsák volt. A kerülő egy bokorból figyelte a gya­nús alakot, akinek a hátán lópésről-lópósre óléakebben mozgott a zsák. Lépósről-lépásre nyomon követte az illetőt, aki szorgalmasan igyekezett a vasúti állomásra. Mikor már az állomási épület elé ért, Erdős egy kerülő úttal eléje került. — Adj’ Isten jónapot, testvér — hova ezzel a teherrel ? — Hát csak ide, a vt sutra igyeköz- nék, m.-rt attól tartok, hogy lekésöm a vo­natot. — Majd segítek a zsákot cipelni, foly­tatta Erdős miközben megtapogatta a zsákot. Alig markolt bele a zsákba, amikor abból ó ónk csirke sipogás hallatszott. — No, de most azután megvagy — gondolta magában. — Kend lopta ezeket a csirkéket. For­duljon rögtön vissza a faluba! — Nem én, — válaszolt a zsákos és a következő percben ledobta a terhet a földre és nekirontott Erdősnek. Erdős védte magát, de a tolvaj kést rántott és úgy szúrta fején, hogy nyomban vértől boritot tan rogyott össze. . 3. oldal Amint látta, hogy a szerencsétlen em­ber összerogyott, az egyik zsákkal elrohant. A szegény kerülőt vórbefagyva talál­ták may a falubeliek. Rögtön hazaszállí­tották és jelentést tettek az esetről a csend­őrségnek, amely 2 napi szorgos kutat is után kinyomozta a tolvajt Hebe Sándor napszámos személyében. Hebe eleinte ta­gadta a tettét, majd beismerte, hogy az ö.-szes baromfi-lopást ő követte el s rend­szeresen szállította vasúton a lopott állato­kat. Már hónapok óta abból él. A csendőrség nyomban letartóztatta Hebét és megindította ellene az eljárást. Erdősnek állapota, az orvos véleménye szerint, életveszedelmes. A sok Pap közt elveszett a százas. — Saját tudósítónktól, — Szatmár, április 17. A százas bankónak — ha mindjárt csak koronaértékü is — nagy s böcsülete, különösen most, amikor a bankok annyira megrémültek, hogy még a királyoknak is csak nagyon meggondolva adnak pénzt. Értve a királyok alatt a különféle iparcik­kek királyait. Nem csoda tehát, hogy egy szőrén- szálán elcsúszott százas bankó már napok óta lázas izgalomban tartja a szatmár- megyei Szaniszló községet. Szaniszlóban mindössze 4—5 vezeték­névre hallgatnak a község lakói. Nehány telepitvényes családnak elszaporodott utódai alkotják az egész falut. Ez a sok egyforma név azután igen sok gabajodásra ad okot. Nem egyszer esik meg, hogy egyiket a másik helyett adóztatják meg, sőt az sem ritka eset. hogy egyiket a másik helyett döngetik el. A legu őbbi elcserélés azonban mind­ezeknél érdekésebb. Az egyik Pap Jánosnénak a férje még az elmúlt esztendőben kivándorolt Ameri­kába, hogy egy kis pénzt szerezzen. Úgy látszik, nem hiába rándult tengerentúlra, mert már több Ízben küldött haza pénzt. Husvétra is meg akarta lepni feleségét egy kis aprópénzzel, küldött neki 100 koronát. A pénz annak rendje-módja szerint megérkezett Szaniszlóba, de Papné nem kapta meg. Azaz hogy megkapta egy Papné, de az nem a címzett volt. Úgy derült ki a dolog, hogy a pénz feladója zokon vette, amiért a felesége nem köszönte meg az ajándékot és levelet irt haza, hogy hát megkapta e pénzt. Papné a férje levelével rémülve ro­hant a postahivatalba és követelte a pén­zét. Ott azonban azzal fizették ki, hogy az amerikai százkoronás megérkezett és át is vette azt egy Pap Jánosné nevű asszony, aki községi bizonyitványnyal igazolta ki­létét. Erre az asszony a községházára ment és elpanaszolta a baját. A biró mit volt mit tenni, mit nem, kénytelen volt a falu valamennyi Papját beidézni, de a ICO ko­ronásnak nem akadt gazdája. Végre is csendőrkézre került a dolog. A csendőrség kinyomozta, hogy a pénzt nem a Bánát- utcában lakó Pap Jánosné vette fel, hanem a Tábla-soron lakó Pap Jánosné vette föl. Ezután természetesen . az következett volna, hogy rögtön visszadja a pénzt. Ám az asszony hallani sem akart róla, hanem amikor a jogostulajdonos kérte a százast, egy WáSQer-íéle ^kazános kettős SÖPCSapolÓ készülék és egy teljesen jókarban lévő, akár egy, Eli 1 ctUU akár két ló után vászonfedeles kocsi és 3 darab kerti vagy piaci ernyő 3 hozzávaló kerek asztallal együtt sürgősen eladó, — Mindezekről értekezni lehet Lindenfeld t Domokosnál, Deák-tér. Báró Vécsey-báz ------ ■ .....-

Next

/
Oldalképek
Tartalom