Szamos, 1912. április (44. évfolyam, 75-98. szám)

1912-04-14 / 85. szám

85. szám. (1912. ápr. 14.) SZAMOS Hólabda. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, ápr. 18. Már feledésbe mentek azok a hólab­da csalások, melyek néhány évvel ezelőtt hálózták be Magyarországot. Akkor miná lünk a hólabdarendszert be is tiltották, most azonban egy bécsi cég ezzel a ravasz közvetett csalással visz ki tőlünk rengeteg pénzt. Néhány nap óta ilyen szelvényeket varrnak Szalmáron az iparos és munkás emberek nyakába: ,M. Schöngut Wien, III. Marxengasse 38 13843. számú szelvény. Ára 1 K 50 fillér, azaz Egy korona 50 fillér.“ Ezért a szelvényért rettenetesen bo­nyodalmas eljárások után egy pár cipőt lehetne kapni. Csakugyan lehet kapni, de ha a dolog mélyére tekintünk, látjuk a ló­lábat és tisztában leszünk azzal, hogy itt végeredményében egy óriási csalásról van szó. A fenti szelvény két társával együtt egy összehajtott, negyedives papírlap egyik lapját alkotja. A másik lap külső oldalán a következő szöveg olvasható : „M. Schöngut Wien, III. Marxengasse 38. Szelvényfüzet 13843. szám. (Ára 4 K. 50 f.) Minden esetleges levelezésnél szíves­kedjék ezen számra — tévedés kikerülése végett — feltétlenül hivatkozni.“ Név: — Lakóhely: — Mindenki 1 K 50 fill., azaz Egy ko­rona 50 fillérnyi csekély összegért egy pár elsőrendű box- meg chevrauxbőrből készített, tartós, csinos, elegáns, divatos alakú cipőt szerezhet. A másik oldalon. Ilyen cipőt küldök : felírással négy elegáns cipő rajza ékes­kedik. A cipők fölött trónol az olcsó ci- pőszerzÓ3 használati utasítással — Tizen egy soros zagyva szöveg. Ebben a tizenegy sorban benne van a világ legrafináltabb legzseniálisabb bólapdarendszere, benne üvölt az üzleti éhség, a forszírozott csa­lás fortiszszimója: Ön egy törzsszelvényért 1 K 50 fillért fizetett. Azután küldtem önnek ezt az egész szelvényfüzetet. Ezen szelvény füzet második oldalának jobb felén három szel­vényt talál. Kérem szakítsa ki ezen szel­vényeket és adja el őket darakonként 1 K 50 fillérért rokonainak, barátjainak, vagy egyéb ismerőseinek. Ezt igen könnyű szerrel eszközölheti, mert mindenki szíve­sen fog egy szelvényt vásárolni. Összes kiadásai egy pár ilyen cipőért tényleg csak 1 korona 50 fillért, azaz egy korona 50 fillért fognak kitenni. Tehát M. Schöngut, Bőcsben ad egy pár cipőt. Viszont bevételez 4 korona 50 fillért, a három baráttól 13 korona 50 fillért összesen 18 koronát, amiért tényleg küld­hetné becsületes cipőt is. De ő nem kényes a becsületre. Ezek után az erősebb hiszé- kenysógü olvasó megkockáztatja a kérdést: Ki van becsapva? A cipőt tényleg meg­kapja, ha a feltételek teljesülnek. A cipő tényleg megér 1 korona 50 filiér’. Hol a csalás? Egy bizonyos. A német jól számit. Az olcsóságra éhesek, a misztikumban gyö­nyörrel lubiekolók két kézzel kapnak az olcsó cipőn. Persze rá sem gondolnak arra, hogy mikor a szelvényt eladják, az osztrák csaló bűntársaivá szegődnek. Az egész ügyet az illetékes hatóságok igen sürgős oltalmába ajánljuk. Legegysze­rűbb, ha a posta az M. Schöngut Wien cég utalványainak beszedését megtagadja. ^ --------- i He ti műsor. Vasárnap délután Czakó Vilmos fellép­tével „Madarász“ operetle, — este „Bál az udvarnál“ Operette. (C. bérlet.) Hétfőn „Bál az udvarnál“ operetle. (A. bérlet.) Kedden Szőke Sándor jutalomjátékául ez idényben először „A sárga liliom“ szinmü. (B. bérlet.) Szerdán „A bolond“ Operette. (C. bérlet.) Csütörtök délután a karszemélyzet juta­lomjátékául a „Csókon szerzett vőlegény“ énekes bohózat, — este a „Gyurkovics leányok“ mulattató életkép. (A. bérlet.) Pénteken Dóne3 Ella jutalomjátókául „Szulamith, Jeruzsálem leánya“ daljáték. Szombaton Heltai Hugó jutalomjátókául újdonság, itt először „A nap bőse“ énekes bohózat. (Bérleíszünet.) Előkészületen : „Folt, mely tisztit“ dráma. „Keserű mézesbetek“ bohózat, újdonság. Bal az udvarnál. Megint egy operett, amelyikben nem beszélnek semmit, nem csinálnaksemmit,amiben nem történik semmi. Ez a sok semmi fel van hígítva valami limonádé bécsi zenével, aminek az egy kóta- fára menő melódiái uno3 untig benne van­nak már úgyis a füleinkben. — Inkább a színészekről van mit írni. Egytől-egyig nagy­igyekezettel mentették a darab sorsát. Nagy élvezettel láttuk Szepessy Szidit egy neki való szerepben, amelynek minden részét gondosan kidolgozta és művésziesen meg is játszotta. A vezető szerepekben H. Balia Mariska, Dénes Ella, Ross Jenő, Balázs Bálint, Szalóki Dezső tűntek ki. — Az utot-ó felvonásban Heltai produkált megint egy fenomenális tánczbetótet, a miért ér­demes a darabot megnézni. Szőke Sándor. Szürkén, szerényen, 3. oldal. szinte bocsánatkérően húzódik meg e sorok előtt e név, mintha csak engedőimet kérne az olvasótól, hogy az ő igénytelen és sze­rény személye egy kis helyet bátorkodik elfoglalni a drága hasábokon. Szinte már hallani vélem, amint legközelebbi találko­zásunkon Szőke Sándor, ez a tökéletes, nagy művész, az ő sajátságos, kedves modorában szemrehányást fog nekem tenni, mert rek­lámot csináltam neki a jutalomjátékára. Mert Szőke Sándornak a művészeténél C3ak a szerénysége nagyobb. És őszintén beval­lom, hogy már előre gondolkozom azon, hogy mivel vágjam ki magamat, mivel vé­dekezzem majd, ha kérdőre fog vonni. Mert ő nem szereti a zajt, nem szereti a hangos reklámot, ő az a művész, aki csendben dolgozik és minden ambíciója abban ossz pontosul, hogy minél nagyobbat, minél tö­kéletesebbet produkáljon. És én ezt jól tu dom. És tudtam akkor is, amikor az Írásba belefogtam, hogy néhány sóiban megem­lékezzem róla. Félre löktem azonban min­den félelmei, (elvégre csak jót akarok) mert kellemes és szigorú kötelességemnek tartom, úgyis mint közönség, ugyi3 mint újságíró, hogy írjak valamit a jutalomjaté- káról. Azt hiszem, hogy meg fogja nekem bocsátani ezt a merészségemet. Mert ő bi­zonyára annak tartja. E hó tizenhatodi- kán, kedden este lesz Szőke Sándor juta- lomjáteka, Biró Lajosnak Sárga liliom cimü színmüvében. Legjobb szerepét, a nagyher­ceget fogja játszani. Ez egyike legkiválóbb alakításainak és abban a szerepben bonta­kozott ki Szőke a maga óriási nagyságában. Amint értesülünk, Szatmár város társadal­mában mozgalom indult meg, hogy a mű­vészt a jutalomjátéka alkalmával méltó módon ünnepeljék. A karszemélyzet jutaloinjátéka. A karszemélyzet a fováiosi színházak mintá­jára jutalomjátékát e hó 18 án, csütörtök délután fél 4 órakor tartja meg. Színre kerül Szigeti Józsefnek a Vigszinbázban több százszor színre került énekes bohózata a „Csókon szerzett vőlegény “ A darab második felvonásában kabaré keretében fel­lépnek a színház összes elsőrendű művész­női és művészei. H. Bállá Mariska, Feledi Boriskaa, Dénes Ella, Liszt Ferike, Palma Tusi, Debreezeni Gizi, P. Szepesi Szidi, Heltay Hugó, Radócz Feri, Szalóki Dezső, akik teljesen uj müsorszámokat adnak elő. Külön szenzáció lesz Molnár Perencznek, a kiváló írónak itt még nem ismert, rend­kívül szellemes, aktuális szkeccse, amelyet Z. Habnei Aranka és Mihályi Károly ad­nak elő. Ez alkalommal lép fel utoljára és vesz búcsút Rovó Istvánná, akit közönsé­günk „A kis gróf“ vén kisasszonyának sze­repéből ismer. Az érdemes művésznő 30 évig működött a vidég nagyob társulatainál s búcsúja alkalmából legjobb szerepeinek egyikét játsza el, a „Csókon szerzett vő­legény* ripacs színésznőjét, Nefelejts kis­asszonyt. H. Bállá Mariska, Dénes Ella, Szépesi Szidi, Tordai Etel, Fehér Gyula, Szőke Sándor, iíj. Lenkei György, Ross Jenő játszák még a rendkívül kacagtató bohózat főszerepeit. Kerti bútorok, ernyős asztalok, kerti hinták és fügyő ágyak RAGÁLYINÁL. Bárhol CSAK a MAGGI névvel és kereszt­csillag védjeggyel valódi! legyen szükségünk húslevesre (levesekhez, főzelékekhez, mártásokhoz), úgy azt a leggyorsabban, legolcsóbban és legkényelmesebben készítjük a-í-MAGGI husleves-KOCKABOL, Csak forró vizzel kell leönteni! darabja 5 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom