Szamos, 1912. április (44. évfolyam, 75-98. szám)
1912-04-04 / 77. szám
1Í912. április 4.) 77. szám SZAMOS 3 oldat Husvásárcsarnok lesz Szatmáron. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, ápr. 3. Érdekes rendelet érkezeit a polgár- mesterhez a földmivelósügyi minisztertől. Ha a városházán megszívlelik a miniszter rendeletét — akkor talán végre eléri a város közönsége, hogy tiszta hús kerül a konyhájára, hogy megbízható helyről szerezheti be legfőbb táplálékát — a húst. A mai rendszer szerint Szatmáron egy csomó műkedvelő husárus veszélyez'eti a fogyasztó közönség egészségét. Boldog boldogtalan, aki megunja a mesterségéi, fölcsap husárusnak. Megvásárol egy darab állatot azt földarabolja, mintha a kutyák rágták volna össze és kiáll vele a piacra. Hogy az ilyen kontár azután több napig hordozza ki a húst a piacra, azzal, úgy látszik, nem igen törődnek. Van azután ennek a sátoros husárulás- nak egy másik aggasztó tünete. Nyáron a por és a legyek ellepik a nyitott sátrakban elhe’yezett húst és a közönség, különösképpen a szegényebb osztály, melynek nincs érzéke a tisztaság iránt, a hússal együtt a legveszedelmesebb betegségek bacilusait eszi meg. A földmivelésügyi miniszter ennek a veszedelmes állapotnak megszüntetése érdekében adott le a városhoz egy rendeietet. A rendeletben fölkéri a város vezetőségét, hogy a piaci husárulást szabályozza, hogy a közfogyasztásra szánt husnemüek forga'omba hozatalát még az eddiginél is fokozottabb mérvben ellenőrizze. Ajánlja a miniszter, hogy a város, amennyiben anyagi körülményei nem gátolnák, létesítsen külön hu árusító csarnokot. A városi tanács a legutóbbi ülésén foglalkozott a miniszter tervével és ahoz annál inkább is hozzájárult, mert már régebben tervbe vették egy modern vásár- csarnoknak fölépítését. Ha va!ah'ol, úgy Szaimáron valóban nagy szükség van egy yásárcs^rnokra. A város tulajdonképpen egyetlen fillért sem kockáztatna a vásáré arnok fölépítésével, mert a befektetett tőke önmagát amortizálná a helypénzekből. Nyerni azonban óriásit nyerne a vásárcsarnokkal a város közönsége. Csak nemrégen mutattunk rá, hogy a Deák-téri nyílt piac valóságos központi bacilustenyésztő telep. Nemcsak a közegészségre veszedelmes, de városszópószeti szempontból is súlyos kritika alá vehető. Ha fölépítenék a vásárcsarnokot, egy idejüleg megoldást nyerne a Deák-tér ügye is, meg a parkírozás is megtörténhetnék. Mindez azonban a jövőnek talán naKirabolták a nagjjsomkali baqkot. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, április 3. Nagy szenzáció tartja izgalomban a szatmármegyei Nagvsomkut község lakosságát. Ma éjjel ismeretlen tettesek álkulcs- csal behatoltak az ottani Chiorána takarékpénztár helyiségébe, megfúrták a Wertheim szekrényt és tizenegyezer korona készpénzt, részvényeket ős egyéb értékpapírokat elloptak. A csendőrsóg egyelőre még csak nem is sejti, hogy kik voltak a vakmerő betörők. Annyi bizonyos, hogy rendkívül gyakorolt emberek lehetnek a szakmájukban, mert annyi ügyességgel és furfanggal hajtották végre merész tettüket, hogy a legkisebb nyomot is eltüntették maguk után. Tekintve, hogy úgy a vasszekrenyen, mint máshol egyebütt seholsern lehetett újlenyomatokat felfedezni, nyilvánvaló, hogy a betörők gummikeztyüben operáltak. A kesszafurás nál pedig, amint ezt az eddigi vizsgálat megállapította, rendkívül fiinom és drága betörőszerszámokat használtak. Ez a körülmény is azt látszik bizonyítani, hogy a be törést nem közönségés, kéz lő betörők követték el. A betörést a pénzintézet szolgája vette észre. Ma reggel hat órakor, araikora szolga be akart lépni a bank helyiségébe, hogy a takarítást elvégezze, ijedten vette észre, hogy a fő ajtó, amelyik a pénztár szobájába vezet, nyitva van. A szolga tudta és biztosan emlékezett rá, hogy este, amikor elment az ajtóra kétszer is rácsavarta a kulcsot. Belépett a pénztár helyiségbe és a szeme mindjárt megakadt a nyitott Wert« h im szekrényen. A vaskassza belső rekesze is ki vult feszitve. A bőrtáskák, amelyekben a papírpénz és váltók voltak elhelyezve, üresen találta. A kézi pénztárban pedig mindössze néhány korona ezüst és pár darab nikkel pénzt hagytak a betörők. A szóig t az első ijedtségben nem is látta, hogy a váltók és más irományok a földön vannak szerteszét. A pénztárnok aszta án a könyvek mind fel voltak fektetve és több helyen tintafoltokkal mázolták be a betörök. Az egész pénztárnoki helyiségben rettenetes össze-visszaság uralkodott és a tettesek mindent elmozdítottak a helyéből. A megijedt szolga, aki rögtön átlátta a helyzetet, néhány percig azt sem tudta, mitévő legyen, majd futva rohant ki a helyiségből, lezárta a szobát és szaladt a csendőrökhöz. Amikor az intézet elnöke, igazgatója és a pónztárnok megérkezett, a csendőrök már ott voltak a színhelyen és türelmetlenül várakoztak. Együtt mentek be a pénztár szobájába és a tisztviselők rémülten látták, hogy a szolgának igaza van, amikor azt a hirt hozta nekik, hogy a bankot kirabolták. A csendőrsóg nyomban hozzálátott a nyomozáshoz. Megvizsgáltak mindent a legaprólékosabban, de a legszorgosabb és leg elkiismeretes kutatás dacára sem tudtak a legkisebb nyomra is akadni, amely a nyo niQzás további folyamát előbbre vihetné. A legkisebb jel sem maradt a betörök után. Gummikeztyüben dolgoztak és óvatosan ügyeltek arra, hogy az újlenyomatuk, valahogyan ott ne maradjon a pónzszekrény oldalán. Rafinált gazemberek, akiknek ugylátszik, nem ez volt az első kasszafurásuk. A csendőrsóg megállapította, hogy a betörők rendkívül finom, drága szerszámokkal dől goztak. A betörést éjjel két óra tájban követték el. A bank tisztviselői nyomban rovancso- lást tartottak és megállapították, hogy a betörők tizenegyezer korona készpénzt, értékpapírt és több intézeti részvényt loptak el. Érdekes, hogy a betörők a Wertheim szekrény másik rekeszét nem feszítették föl Valószínű hogy ehez már nem maradt elég idejük. Eltűnt az intézet egyik fekete bőr- táskája és azt hiszik, hogy a betörők az elrabolt pénzt ebbe a táskába gyűrték bele. A csendőrsóg a legnagyobb eréllyel folytatja a nyomozást és a betörésről még a délelőtt folyamán értesítette az ország valamennyi társhatóságát és rendőrségét. , Megint gyilkoltak a cigányok. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, ápr. 3. Fáraó nyughatatlan vórü utódai megint kitettek magukért Vórlázitó kegyetlenséggel gyilkoltak meg ismét egy embert és azután kirabolták. Szatmármegyóben mosla- nában, igaz, hogy rövid ideig, tűrhetően viselkedtek a füstöskópü, vad természetű, midden rosszra kapható cigányok, de ugy- látszik, hogy ez az állapot csak átmeneti volt és a tavaszi napok beálltával megint és újra kezdetét veszik azok a vérfürdők, amiket a cigányok olyan borzaimra szívtelenséggel szoktak rendezni. Előttük ntnesen értéke a más ember életének és elég egy rossz szó, egy őrbe tekintet ahhoz, hogy minden további néikül a másvilágra küldjék az embert. Rettenetes, zabolátlan nép, amellé e csendőrrel szemben sem viseltetik mar azzal a respektussal, mint ezelőtt. Nekik úgyis minden mindegy, veszíteni valójuk nincsen és talán már az sara riasztja el őket, hogy akasztófán keli bevógezniök nyomorult, bűnös életüket. A mostani gyilkosságot a szatmármegyei Krasznahát község felé vezető országúton követték el. ügy tettek, mint a régi, romantikus betyár korszak szegény legényei, elrejtőztek az or'szágut mentén és alkalmas pillanatot lestek, hogy lecsaphassanak szerencsétlen áldozatukra, akit a rossz sorsa éppen akkor arra vitt. A Lakatos cigányfamiliát az egész országban ismerik. A legvakmerőbb cigányág, amely a leghidegebb flegmával szokta elkövetni a leghajmeresztőbb és legidegzsib- basztóbb gyilkosságokat. Amikor pedig hurokra kerülnek, mindent tagadnak, még azt is, hogy meg is születtek. Ősi cigányvirtus, amelyre azonban már nem ad a — csendőr. Tegnap hajnalban a Lakatos dinasztia két férfi és egy nő tagja, Lakatos Dari, Lakatos István és Lakatos Lina, lesbe állottak a krasznaháti országúton. Az volt a tervük és a céljuk, hogy a legelső szekeren ülő embert, a&i arrafelé közeledik, leütik és kirabolják. A két legény az országút egyik, a leány pedig az országút másik oldalán állott föl. Leheveredtek az _ árok partjában éx> amikor kocsizörgést hallottak, hirtelen az országutat szegélyező hatalmas akácfák gyón távolról, halkan hangzó zenéje.
