Szamos, 1912. március (44. évfolyam, 49-74. szám)
1912-03-31 / 74. szám
6. oldal. SZAMOS (1912. márezius 31.) 74. szám. A bika szarván. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, 1912. márc. 30. Borzalmas szerencsétlenség történt a szatmármegyei Szaniszló községben. Egy szegény kis csordásfiu valószinülag életével fogja megfizetni egy konzorcium könnyelműségét és bűnös hanyagságát. Egy istálló fala dűlt össze és ez volt az oka a szerencsétlenségnek. Az istállóban levő bikák egyike a nagy robajtól megijedt s az ott tartózkodó béresfiut felöklelte, többször a magasba dobta és szarvaival több súlyos sebet ejtett a menekülni nem tudó gyermek testén. A szanisztói gazdaközönség nehány évvel ezelőtt közösen építtetett egy istállót és itt ápoltatta jószágait. Természetesen az építkezésnél az volt a cél, hogy a felépítendő istálló minél kevesebb pénzbe kerüljön. Persze azzal senki sem törődött, hogy az istálló szilárd, jó anyagból készüi-e, mert nekik csak az volt a vágyuk, hogy minél olcsóbban juthassanak hozzá. Az istálló elkészült s a gazdak örömmel tapasztalták, hogy az egész épület ára mindössze nehány 50 korona. De a gazdák fukarsága megbosszulta magát. Alig volt az épület nehány hónapig használatban, a falai repedezni kezdtek és tartani lehetett tőle, hogy az istálló hamarosan összeomlik. Életveszélyes volt az istállóban való tartózkodás és dacára annak, hogy joggal félni lehetett, miszerint az istálló minden percben bedőlhet, a gazdák ezzel mitsem törődtek. Nem akarták észrevenni a dolgot, mert hát az épület kijavíttatása pénzbe kerül. Inkább dűljön össze az egész istálló, semhogy a faluk megerősítésére nehány koronát köl- tenének. Tegnap aztán megtörtént az, amit az istálló személyzete már rég sejtett. Az egyik fal rettenetes, fülsüketítő robajjal beomlott. Nem jött váratlanul a dolog, mert hiszen mindenki tudta, hogy ennek előbb utóbb be kell következni. Sőt inkább előbb, mint utóbb, mert a falak már tűrhetetlen állapotban voltak. Az istállóban a beomláskor négy bika volt csupán, a többi állatok künt voltak a mezőn. A bikák őrizetére Székely Dani csordásfiu maradt otthon, aki beomlás idején szintén az istállóban tartózkodott. Az istálló közepén állott a bikák közvetlen közelében. A beomlás oly hirtelen jött és olyan irtózatos lármát csinált, hogy az egyik bika* úgy megijedt, hogy elszakította a láncot, amelylyel a jászolhoz volt kötve és egyene sen a kis csordásfiunak rohant. Székely Dani menekülni próbált, de csak az ajtóig juthatott, mert a bika utolérte, szarvaira kapta s többször a magasba dohta. A felbőszült állat aztután végiggázolt a béres- fiún, majd pedig szarvaival több s. lyos sebet ejtett rajta. Már úgy látszott, hogy a bika megöli a szerencsétlen fiút, amikor kétségbeesett kiáltozására emberek jöttek és vasvillával mentek neki a bikának. A bősz állat ezekkel is szembeállt s csak nagy nehezen tudták ártalmatlanná tenni. Az összeszaladt emberek vasvillákkal többször a bika testébe szúrtak, mire az állat abbahagyta támadásait a fiú ellen és visszaszaludt az istállóba. Székely Danit súlyos sérüléseivel a szatmári közkórházba szállították, ahol most a halállal vívódik. A falbeomlás ügyében, amely a szerencsétlenségnek előidézője volt, a hatóság megindította a vizsgálatot. Egy irodista nő május 1-re a „Szatmári első cserép- és téglagyár“ részvénytársaságnál felvétetik. Jelentkezni lehet Litteczky Endre igazgatónál. Az uj fényképészeti és festészeti műterem megnyílt Deák-téren, a Pannónia udvarának földszintjén. Kényelmes kocsi bejárat. Tisztelettel Scherling Antal. Ma vasárnap, márc. 31-én A. bérlet. A. bérlet. A tót leány. Eredeti népszínmű dalokkal 3 felvonásban. Irta Almássy B. Tihamér. Zenéjét szerzé Serly Lajos. Rendező Szalóki. Karnagy Hajsinek. SZEMÉLYEK: Gyarmathy János, jómódú gazdaember Fehér Gyula örzse, a felesége P. Torday Etel Bandi, a fiók Balázs Bálint Máthé Julis, elárvult közeli rokonuk és gyámleányuk Czakó Miéi Kospál, urad. baromorvos Radócz Feri Lipták, a tótok felügyelője id. Lenkey Gy. Sári, a felesége Sziklai Valérka Brbolya, a tót szemmások vezeiője Szalóki Dezső Hanka, a leánya H. Balia M. Miso, tót legény Holtai Hugó Holnap, hétfőn, április 1-én B. bérlet. — B. bérlet. Nebántsvirág. Operette. Heti műsor Vasárnap d. u. „Sárga csikó“ népszínmű. Kedden újdonság, itt először „Györgyike, te drága gyermek.“ Szomory Dezső szenzációs vigjátéka. (G. bérlet.) Szerdán „Györgyike, te drága gyermek* vígjáték. (A. bérlet.) Csütörtökön „A haramiák.“ Schiller klasz- szikus szomorujátóka. (B. bérlet.) Pénteken, szombaton nincs előadás. Szatmárnémeti, 1912. március 31 Palmarum. Milyen idő vérható 7 A meteorológiai int. jelentése Lényegtelen hőváltozás és helyenkint északon és nyugaton eső várható. Sürgönyprognózis: Hűvös, északon és nyugaton csapadék. Déli hőmérséklet: 10-3 Celsius. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K,7iévre6 K. >/* évre3K,1 hóra 1 K Vidékre:.. 16 ............ 8 .. „ 4..........150 Egy szám ára 4 fillér. Hirdetések : Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban közöl tetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyilttér sora 20 fillér. Szerkesztőségi telefon 373. Szatmárra jött meghalni. Tegnap délelőtt 11 óra tájban a Szamos partján járók észrevették, hogy a vágóhíd közelében egy uriasan öltözött idősebb férfi a Szamosba ugrott. Hirtelen elszántsággal vetelte magát a folyóba s a követknző pillanatban feje fölött összecsaptak a habok. Az emberek segítségért kiáltoztak, de nem akadt senki, akinek bátorsága lett volna utána ugrani s megmenteni. Végre révészek jöttek s csolnakba ülve utána eveztek az öngyilkosnak. De már késő volt, a habok elnyelték s a viz nem vetette fel többé. Délután aztán telefonon jelentették a csendőr- sógnek, hogy a délelőtti öngyilkost partra vetette a viz. Nyomban kiszált a helyszínre az egyik csendőrőrmester és rögtön értesítette Vajay Imre dr. hatósági orvost is. At orvos megvizsgálta a hullát és semmi gyanúsat sem talált rajta. Nyilvánvaló teháis hogy a féri öngyilkosságot követett e:. Mt. kor átkutatták a zsebeit, egy Jakobovitz József névre szőlő igazolványt találtak nála. A zsebében még egy gyorsvonati 2 od oszt. jegy is volt. A jegy Beregszászról Szatmá- rig szólt s a vasúti bélyegző szerint e hó 27-én váltották meg. A hűi a 35 éves, erős, őszbecsavarodó, felálló baju-<zu férfi, A csendőrség azt hiszi, hogy marhakereskedő lehetett. Pénzt egyáltalán nem találtak nála. A csendőrség az ismeretlen öngyilkos kilétének megállapítására a nyomozást megindította. Személyi hir. Vajay Károly dr. kir. tanácsos, polgármester tegnap este Budapestről, hova hivatalos ügyekben utazott, Szatmárra visszaérkezett. Pénztarvizsgulnt a vaiOsházan. Kő- rösmezey Antal főjegyző, polgármester helyettes tegnap délelőtt 10 órakor a városi pénztárban váratlan pénztárvizsgálatot tartott, mely alkalomma1 mindent a legna- gyob rendben talált. Faragó Ibolyka hangversenye. Hiró adtunk róla, hogy Faragó Ibolyka az elg múlt hétfőn Budapesten a Royal szállt, nagytermében a fővárosi sajtó és zenevilás hallgatói előtt próbahangversenyt tartott, melynek eredménye az lett, hogy a kis szatmári müvószn ről a legelőkelőbb fővárosi lapok a legnagyobb elismerés hungjá- emlékeztek meg. Most arról értesítenek minket, hogy Faragó Ibolyka husvét két ünnepén Budapesten a Royal szálló nagytermó ben nyilvános hangversenyt tart. Ez lesz a kis Ibolyka első lépése arra a nagy külföldi körútra, melyet már a legközelóbb megkezd. Megjegyezzük, hogy a budapesti hangverseny rendezését egy lelkes szatmári zenebarát tette lehetővé azzal, hogy a költségeket födözi. A húsvéti kettős hangverseny iránt nagy az érdeklődés a főváros zenekedvelő köreiben. Hány szavazó van Szatmáron. Az 1913. évi országyülósi képviselő választók névjegyzékét összeíró bizottság bevógezte munkáját. Fölvettek 381 uj választót, töröltek 202-öt, vagyis 1913-ban 179 szavazóval lesz több. A szavazók száma összesen : 2720. Középiskolai ének tanítói oklevél. Heimann László hegedűművész, zeneiskolai igazgató tegnap délelőtt nyerte el az orsz m. kir. zeneakadémián a középiskolai éneki tanításra jogosító és a karének paedagogiá- ból képes tő oklevelet. Hermann László ez ujubb sikere zenei körökben nagy örömet szerzett. A uép-zámlálók pénze. A központstatisztikai hivatal tegnap arról értesítette a város polgármesterét, hogy a 24 éven fölüllek összeírásáról fölvett számláló lapokat fölülvizsgálta s igy az értük darabonként járó 2 fillér a számláló biztosoknak kifizethető. ügy értesültünk, hogy hétfőn fizetik ki a népszámlálók járandóságait. Gyűlések napja. Ma vasárnapon három gyűlés lesz Szatmáron. Gyűlést tartaTjl 1 q -1 jC egy Wágner-féle légkazános kettős SÖrCSapol Ó készülék és egy teljesen jókarban lévő, akár egyilL íxfJLL/ akár két ló után vászonfedeles kocsi és 3 darab kerti vagy piaci ernyő 3 hozzávaló kerek asztallal együtt sürgősen eladó. — Mindezekről értekezni lehet Lindenfeld == ", = assza Domokosnál, Deák-tér. Báró Vécsey-ház. . .............~