Szamos, 1912. február (44. évfolyam, 25-48. szám)

1912-02-21 / 41. szám

I

wmwmmmm iíjpsljjp.

Szatmár, 1912. február hó 21., szsrda.

41. szám.

XLIV. áv^oiyam.- ■ y —

Előfizetési díj :

Helyben: 1 évre 12 K. ‘/j évre 6 K. */« 3 K, 1 hóra 1 K

Vidékre:.. .. 16 „ „8 .. .. 4

..........150

E*

y uon ára 4 fillér.

Szerkesztőség és kiadóhivatal :

Rékcczi-etcra 9. szám. n Tsíefonszécn: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában

fizetendők.

Hirdetések:

Készpénzfizetés mellett, a legjuténvosabb árban kénél- telnek. — Az apróhirdetések kfizőtt minden azó 4 füléi. Nyiltlér sor* 20 fiWér.

Mit akar az ellenzék ?

^ :.x_jM«thék bemondták a harcot azért, mert a miniszterelnök nem volt hajlandó velük együtt vakon beleugrani a választójogi reform feneketlen örvényébe.

Időszerű tehát foglalkozni azzal a választójogi reformmal, amit a pártfegyelem nevében összedrótozott, Justh névre hallgató ellenzéki csoport teli tüdővel követel.

Soha még egyetlen függetlenségi párt n«m vonta meg pontosan, félre nem érthetően azt a határt, ameddig a választói jogot kiterjeszteni óhajtaná.

Elhangzottak beszédek, megiródtak eikkek, melyek vázlatosan sejtetni engedték szándékukat, de precíz és részletes programmot még eddig nem adtak.

És ennek meg is van az oka. Hirdetik az általános, egyenlő és titkos választói jogot. Arról azonban nagyon is érthető okok miatt mélységesen hallgatnak, hogy az a választói jog, amelyet ők akarnak, nem lesz általános és még kevésbé egyenlő.

Mert az esA kézenfekvő, hogy abban a pillanatban, amikor arról beszélnek, hogy ilyen, vagy olyan feltételekhez óhajtják a jogkiterjesztést kölni, már agyon is verték annak általános jellegét s viszont amint megszűnik általános lenni, nem is egyenlő

Mi marad meg tehát ebből a hamis iránynyal bevont hármas jelszóból?

Megmarad a titkosság.

De nemcsak a Juslh névre hallgató ellenzéki párt vau ezzel igy, hanem maguk a szociálisták is.

E sorok Írójának alkalma nyílt több választójogi népgyülésen részt venni. Olyanokon, amelyeken Justhék, Kossuthók és a szociálisták vettek részt.

Nem tagadhatják a napidijban utazó demagógok, hogy bizony a nép egészen mást — sőt n*gyou is mást akar, mint ők.

A nép — már mint. az ilyen so- kadalmaknak szesztől lelkesülő tömege, éppen azt akarja, amit a nagyságos szónok urak a világ minden kincséért sem adnának ki a kezükből. A nép a hatalmat akarja. És szentül hiszi is, hogy a

napidijakban honmentö próféták azért toborozzák őket össze a korcsmák udvaraira, azért szónokolnak nekik órákon keresztül, hogy ma vagy holnap átadják nekik azt a hatalmat, melybe ők maguk is görcsösen, kétségbeesetten kapaszkodnak.

Azok a tüzesszavu urak nagyon jól tudják, hogy abban a percben, amidőn a politikailag éretlen tömeg előtt föl- nyitják a sorompót, ők lesznek az elsők, akiket az áramlat elsodor. De tudják azt is, hogy amint olyan elemek kerülnek a választó urna elé, melyek nem érettek még arra, hogy választójogukat a nemzet előre haladása érdekébe érvényesítsék, az ország végveszélybe kerül.

S amikor mindezt tudják, miért oly lelkiismeretlenek, miért oly könnyelműek, hogy játszanak azzal a tűzzel, amely lángra kapva, elhamvaszthatja, tönkreteheti Magyarországot.

Könnyű erre felelni. Hatalmi kérdés az egész. A nép hátán akarnak fölfelé jutni, érvényesülni, de arra nem gondolnak, hogy a nép megunja őket, ledobja vállairól ét körösztül tapos rajtuk.

Egy hazibaraf naplójából.

Vaeaora előtt a kis szalonban ültünk és az ördög vigyen el engem, hogyha a legtávolabbról is gondoltam arra, hogy ezen az estén még ilyen kellemetlen helyzetbe kerülök

Egész napon át a műteremben dolgoztam egy képen, mely két hónapon keresztül minden örömömnek, de minden kétségbeesésemnek is tárgya volt, mert a befejezéstől még nagyon messze állottam.

Fáradt voltam, sokat dolgoztam s örültem az esti óráknak, melyet benső bará iáimnál, Pierre Samenisnél és feleségénél Jeannenál szoktam tölteni. Én, a megcsontosodott agglegény, kedves otthonra találtam náluk.

Samenis régi iskolatársam. Attól féltem, hogy a házassága eltávolít minket egymástól, azonban maga Jeanne is csakhamar jó barátnőm lett. Párisi nő volt, egészen a jól ápolt körme hegyéig, élénk volt, mégis szende, csupa ötlet, szellem és szatira. Ha egyszer megházasodnék, amit nem hiszek, remegnék, hogy sorsomat egy ilyen ólet- vidor, uralkodni — vágyó, majd hízelgő, nyugtalan teremtés kezébe tegyem. Azonban ez Pierre dolga. Barátnőnek ő elragadó.

Nyolcéves ismeretség után, mely alatt — ez nevezetes — sohasem udvaroltam neki természetesen nagy bizalma volt t[ozzám.

Látogatásaimnak családias jellege volt. Én a ház leltárához tartoztam. Elmeséltek nekem mindent, a véleményemet kérték és nem fessélyeztem őket semmiben. Ez a legkellemesebb családi ólet, melyet el lehet gondolni.. . így volt legalább is mostanáig.

Nyolc órára voltam meghiva s mint mindig, pontosan érkeztem meg. Pierre a klubjában késett. Jeanne még nem volt otthon. Azzal szórakoztam, hogy egyes nipptárgyakat rakosgattam egyik helyről a másikra. Csakhamar megérkezett Pierre, azután Jeanne is. Kedélyesen csevegtünk s emlékszem, tréfából azt mondtam, hogy még nincs terítve, holott farkasétvágyam van.

— Jeanne — szólt Pierre — te ma nem voltál az anyádnál, amint mondtad. Meg akartalak lepni, oda mentem, de nem találtalak.

Láthatólag nem tulajdonított ennek nagyobb fontosságot. Jeannenak könnyű volt felelői: Nem értem rá, hogy az anyámhoz menjek. És Pierre nem gondolkozott

azon, hogy magyarázatot kérjen. De miért próbált az asszony magyarázatot adni, mi terhelte, hogy hazudnia kellett?

Az asszony gyengén megrezzent, amit én észrevettem. Az ilyen zavar uj dolog volt nála. Gyorsan rámvetett egy jelentős pillantást, melylyel a tervének akart megnyerni s közömbös hangon mondta:

— Úgy, ott voltál-# Ha engem nem találtál ott, az Olivér hibája.

Kissé megzavarodtam, hogy reám hivatkozik.

— Éppen egy automobilba akartam szállni, midőn megláttam. Ő intett nekem s elvitt a skandináv kiállításra. Két óra hosszáig időztünk ott. . . Nagyon érdekes volt, nemde Olivér?

Éreztem, hogy kissé elpirulok, annyira meglepett a szerep, melyet velem játszatott s habozva mondtam:

— Igen, nagyon érdekes volt.

Az asszony talányos erőszakossággal tovább folytatta:

— Milyen temperamentumosak ezek az emberek, különösen egy bizonyos Einen. Havasi tájképei megkapóan természetesek. Az ember valósággal fázik, hamegnézi...

— Nem azt mondtad, — szólt Pierr#

Jelen számunk 12 oldal terjedelmű.