Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)
1911-11-30 / 274. szám
XUI|. évfolyam. Szatmár, 1911. november hó 30., csütörtök. 274. szám. Előfizetési dij : Szerkesztőség és kiadóhivatal : Helyben: 1 évre 12 K, ‘/i évre 6 K. */« évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:.. .. 16 ........... 8 .. ,. .. i..........V50 Eg y szám ára 4 fillér. Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron. a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések n Készpénzfizetés mellett, a legjutílnvosabb árban közSi-1'^ tetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér, .,® Helytelen álláspont. A nemzeti munkapár nak egy előkelő katonai szakértője, Bolgár Ferenc minapi képviselőházi lölszólalásáról lapunk tudósitójának a következő bírálatot mondotta. — Teljesen érthetetlen, hogy akkor, amikor a kormány olyan véderőjavaslatot terjeszt elő, melyben a kétéves szolgálati időt akarja megvalósítani, ellenzéki oldalról hangoztassák azt, hogy ők a három esztendős szolgálat elvéhez ragaszkodnak. Évtizedeken át követelte az ellenzék agitáeionális okokból a szolgálati idő leszállítását. Garmadával érkeztek a parlamenthez a törvényhatóságok és a népgyülések kérvényei a két éves szolgálati idő behozatalának érdekében. Nem csodálatos látvány-e, ha mindezek után az ellenzék padjain tapssal fogadnak egy szónokot, aki a bárom éves szolgálati idő elve mellett száll síkra ? Ha az ellenzék azt hiszi, hogy ezzel a taktikával a nép körében rokon- szenvet fog kiváltani, akkor alaposan téved De ha belemegyek a Bolgár Ferenc álláspontjának érdemi taglálásába, úgy arra az eredményre kell jutnom, hogy a volt honvédelmi államtitkár a két éves szolgálati időnek óriási szociális jelentőségű szempontból ellenértékét nyújtana. Kiszámítottam, hogy ha az ő álláspontját elfogadjuk, mindössze A vers vég© — Eugen Schick. — Midőn hazatért, az óra felet ütött, félnégyet. Mélységes undort érzett önmaga és az egész világ uánt. Hányadszor tért már így haza és hányszor fog még igy hazatérni? Fáradt volt és didergett. Reszkető kezeivel végigtapogatta a szoba falait, mig ágyához jutott, melyre ruhástól együtt, rádobta magát. Lelke telje en kiégett. Fejében úgy szurkált, mintha valami óriás pók öeszekö- tözle volna agy velejét hosszú lábaival. Végre lomnáu egyenetlenül keringett. Szemeit ie akarta hunyni, de szem héjai olyan forrók voltak, mint a tűz. A legkisebb mozdulatnál minden tagja fájt, mintha csak zsinegen löctak volna. Szájában émelyítő izt érzvtt. Éhes volt. A felől gondolkozott, vájjon másokat is gyötör-e annyira a sivárság rettentő ér zete, az a kinzó, folytonos nyugtalanság és megolégedetlensóg ? A kéjes vágyak és megbánás között vájjon másokat is lebegtet-e az élet? Ah, hányszorosan irigylósrarnóltó az a kifáradt napszámos, a ki megszokott mindennapi munkája után szalmazsákjára vettiz millió koronáuyi megtakarítást érheT tünk el, amelyből a quóta arányában Magyarországra összesen három és egy fél millió esik. Vájjon ellenértéke-e ez a három millió korona annak, hogy a Bolgár tervei szerint tízezerrel több magyar fiút tartanának vissza katonáéknál három esztendőre. Ha Bolgár azt állítja, hogy a kormány javaslata egyenet ensé- get teremt, mert a legénység részben egy, részben két, részben három, sőt a haditengerészetnél négy évig fog szolgálni, úgy ennek ellenében kimutatható, hogy ez az egyenetlenség a Bolgár javaslata mellett is fönnmaradna. Csodálatos dolog az, hogy ellenzéki oldalról hangzik el az aggodalom, vájjon a kormány javaslata végrehajthatnak fog-e bizonyulni. A parlamenti tapasztalatok szerint rendszerint az ellenzék szokott merész szociális reformokat sürgetni és a kormányok szoktak aggodalmaskodni, hogy az ellenzék merész kezdeményezései nem vihetők kérésziül. Az a taktika azonban, hogy az ellenzék aggodalmaskodjék a kormánynak egy nagy szociális reformmüvének végrehajthatósága körül, valóban unikum számba megy. Egyébként Bolgár Ferencnek igaza van abban, hogy a két éves szolgálatra való áttérést csak megfelelő előkészítés mellett lehet megvalósítani. Erre azonban a kormány is gondolt, amikor a maga javaslatában hat esztendei átmeneti időt heti magát! . . . Csupán őt, a biztos-felfogású művészt, zaklatta folyton a sors. Egyre üldözte gyűlöletével. Mint a vadállat, mely néha szabadon ereszti áldozatát, hogy azután husäb» annál mélyebben bocsássa karmait, úgy tűnt fel előtte az a kevés nyugodt óra, melyet néhanapján élvezhetett. Végzete mái- százszor vágta öt a földhöz s bár sokszor igen nehezen, de mindig talpra állt. Összeszoritott ököllel tovább küzdött. Agya folyton tele volt uj, felséges gondolatokkal. De ha hozzáfogott, hogy megvalósítsa büszke miivószálrmit, tudása cserbenhagyta. Ez a régi dal, mely mindig uj marad ! Oh, ő kózzel-lábbal küzdött a sors ellen, de azért az elmaradhatatlan végzet bekövetkezését mégis át kellett szenvednie. Bár óriási lelkierővel birt, de végre belátta, hogy ellenállóképessége megtört. Nem bírta tovább a küzdelmet, mert sem tökéletes művész, sem tökéletes ember nem volt. Felkelt az ágyról és gyertyát gyújtott. A falak köröskörül tele voltak aggatva vázlatokkal. Kezébe pasztell-krétát vett és a festőállvanyon lógó, megkezdett női fejhez ment, mely egy vékony, fekete hajjal beárnyékolt arc mása volt. A keskeny száj széleket kivéve, melyeknek mosolya mártir- nőt árult el, az egész kép mindennapi vonásokból állt. állapit meg a reform keresztülvitelére. Az embernek igazán az a benyomása, hogy az urak csak minden áron opponálni akarnak. Meg vagyok róla győződve, kogy ha a kormány a három éves szolgálati időn alapuló véderőjavaslatot terjesztett volna elő, az ellenzék a leghevesebb agitációt indította volna a két éves szolgálati idő kierőszakolására. A magyar ellenzéknek már egyszer ilyen a psychologiája. (x) A ^szolgálat Válasz, nemcsak a Szatmár és Vidékének. A Szamos vasárnapi számában megírtuk, hogy őfelsége felmentette Hajdú Károlyt, Szatmár város rendöralkapitányát a jogvégzettség hiánya alól. Ugyanakkor részletesen ösmertettük azokat a körülményeket is, amelyek szükségessé telték, hogy Hajdú Károly folyamodjék ezért a királyi kegyért s ösmertettük a miniszterelnöki felterjesztést, amely Hajdú Károly kérelmét a király színe elé kisérte. Ebben pedig egy fatálisán jellemző kilétei volt, amely azt mondja, hogy „a rendőrség tisztikarában Hajdú Károly az egyetlen, aki a főkapitány helyettesítésével megbízható . . A miniszterelnöki feliratnak ezt a részét vezércikk tárgyává teszi Szatmár és Vidéke eimü laptársunk és egyenest a polgármesterhez intézi azt a felhívást, hogy számoljon be részletesen ennek a miniszDehát ez sem volt képes őt megmenteni ; hogy késői szerelme is ki fog szenvedni, a művész ezt mar akkor is tudta, amikor először zárta karjaiba a kép élő mását. Teste lázban égett. A hóval borított háztetők élesen ki- domborodiak az éj sötétségében. Lent az utcán egy teherkocsi nyikorgóit. Hóv'z csepegett a háztetők csatornáiból. Ablakai előtt a sürgönyhuzalokról leolvadt a hó. S ö maga biztos volt abban, hogy ezek a percek, melyeket most ól át, nagy kihatással lesznek eg-sz életére . . . Zsebeibe mólyesztett kezekkel le s fel járt . . . Azután a falakról lerántotta a vázlatokat és kidobta az ablakon. Csupán a női fejnek kegyelmezett meg, de öklével azt is kereszjülszakitotta. Éles diszharmóniával, lelkében valami szétpattant. A siri csendben gúnyos kacaj hangzott fel. Oh nem, ő nem őrült ! . . . Megköny- nyebbiilten érezte magát, bár egész testét nehéz köhögés remegtette meg. Úgy rémlett előtte, hogy halottnak csendigetnek. Igen, meghalt valaki, de az ő művészete volt, melyet örökre megölt magában . . .
