Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)

1911-11-21 / 266. szám

PCfiiHMMJUl unup. BPBHMB8 Előfizetéíii dij : Helyben: 1 évre 12 K. ‘/i évre6 K. V« évre3K,1 hóra 1 K Vidékre :.. .. 16 ............. 8 .. A...........1-50 Eg y szám ára 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban közöl­téinek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyilttér sora 20 fillér. * ',*9 e 'S., Pénz áll a házhoz. — Fővárosi politikai munkatársunktól. — Jó karácsonyuk lesz az idén az ál­lami tisztviselőknek. Az örömkirt Lukács László pénzügyminiszter csütörtöki be­szédjéből tudjuk, melyben bejelenti, hogy a kormány minisztertanácsi elhatározás­sal, visszamenőleg az egész évre drága­sági pótlékot fog nekik folyósítani s azon­kívül a családos tisztviselők részére tör­vényhozási felhatalmazással később még külön segélyt is engedélyez. Hát ez olyan elhatározás, mely egymaga többet ér az obstrukciós politika kétes értékű úgyne­vezett vívmányainál. A miniszter bejelentése országszerte nagy megelégedést keltett. Mindenki a legnagyobb elismerés hangján emlékezik meg a Iíéderváry-kormánynak erről az éppoly humánus, mint bölcs elhatározá­sáról, még pedig nemcsak az ezer meg ezer állami alkalmazott részén (akik el­végre legközvetlenebbül vannak érde­kelve) hanem, mondhatni, az egész ma­gyar társadalom mindama köreiben, ahol csak átgondolják, hogy az állam gépeze­tének zavartalan munkáját a tisz-viselők nyomasztó anyagi helyzetének javítása mennyire elő fogja majd segíteni. De ugyanez az elfogulatlan magyar társadalom a Lukács pénzügyminiszter Batilmas záróbeszédének során elhangzott összes oeszédekből hamarosan leszűr'e magának azt a véleményt, hogy mennyi­vel helyesebb és értékesebb tehát az országra nézve produktiv munkával fog­lalkoztatni a parlamentet, semmint, az undorodásig megunt, ostoba és gyűlöletes technikázással pocsékolni a törvényhozás házának alkotásokra szánt drága idejét. Hiszen még az ellenzéki képviselők közül is oly tekintélyek, mint Désy, Szterényi, maguk is azt hangoztatták a budget- tárgyalás során, hogy a nemzetnek bé­kére, pihenésre és arra van szüksége, hogy választott képviselői az időt komoly muukára fordítsák. Az obstrukciós hetek és hónapok fuliasztó ködének eloszlása után tehát szinte megkönnyebbülten lélegzik fel mindenki ebben az országhan annak lát­tára, hogy ime a t. Ház végre megta­lálta a jobbik eszét s a rohanó időt pro­duktiv munkára h sználva, aránylag rö- vi í és mégis beható tanácskozás után általánosságban már el >s fogadta azt a költségvetést, melynél bőkezűbbet, befek­tetések tekintetéből hasznosabbat, már évek óta egyetlen kormány sem t tt a törvényhozás asztalára. Mert ebben a költségvetésben nem­csak a tisztviselőkről történt gondosko­dás, hanem kiterjed ennek érezhető jó­tékony hatása az állami, kulturális, szo­ciális és közgazdasági életnek többé­kevésbó minden rétegére. Hogy.egyszerre mégsem elégít ki mindent és mindenkit, az csak természetes, mert hiszen ez csak kezdet. Tessék engedni dolgozni a kor­mányt és ne kárhoztassa tétlenségre ön­magát a Ház: akkor majd évről-évre nagyobb lesz az eredmény és több lesz az ok örömre mégpedig nemcsak a tiszt­viselők körében, hanem az ország összes dolgozó polgárainak hajlékában is. Hogy példával világosítsuk, hirte- lenóben tekintsük csak a bőkezű költ­ségvetésnek azt a tételét, mely száz milliót szán az államvasutaknál külön­féle nagy beruházásokra. Ennek a horri­bilis összegnek minden fillérje az állam­polgárok zsebébe kerül. Jut belőle vál­lalkozóknak, kereskedőknek, kisiparos­nak, nagyiparosnak, a talpfa- és épület- anyag-szállitóktól kezdve az utolsó ku­bikus munkásig. Ezeknek a révén megint továbbfolyik a pénz a termelő­kig, mert a vasúti építkezések mentén mindenfelé nagy lesz a fogyasztás. És ez a százmilliós tétel éveken át minden esztendő költségvetésében elő fog for­dulni és ezenfelül természetesen még más újabb és újabb alkotások, üdvös és korszakos Teformok is sorra kerül­nek, ha a parlament munkaképes, ha a képviselő urak nem obstrukcióznak, ha­nem (mint most pár hét óta) dolgoznak. Tehát — dolgozzanak! A vívásról. Irta: Payka Vilmos. Az 1880 as évek elejéig két neves vivómester volt Magyarországon, Keresz- tessy Budapesten és Martinengó Pozsony­ban. Az előbbit személyesen ismertem, vívótermében nyertem a vívás tovább képző cursusait. Egész vívó nemzedéket nevelt e két mester anélkül, hogy csak egyszer is mérkőztek volna egymással. Csupán tanítványaik keresték fel egymást Budapesten és Pozsonyban s igyekeztek egymást felülmúlni barátságos lovagi tor­nában. Keresztessy a francia (Frisiér) rend­szeren alapuló saját maga készített iskolát tanította, Martinengó pedig az olasz vivás alapján tanitott. Az 1895-ik évben volt az első országos vivóverseny Magyarországon, melyen részt vettek az országból mindazok, kik számottevő vivők voltak. Ausztria, sőt Olaszország is képviselve voltak vívókkal. A vivóverseny döntő küzdelmének első győztese volt Iványi Gyula a Keresztessy iskolából. A mester, ki akkor már előre haladott korára tekintettel a tanítással évekkel azelőtt felhagyott, elérte tehát azt a legszebb babért, hogy tanítványa, rend­szerének képviselője, szerzi meg egy or­szágra szóló verseny keretén belől magá­nak a babér koszorút s mesterének a dicsőséget. A lezajlott vivóverseny fokozottabb lendületet adott a kardvívás gyakorlásá­nak, clubbok alakultak, hogy a már akkor tervbe vett nemzetközi vivóversenyben mentül fényesebben állja meg helyét a magyar. Az 1896. évi millenáris kiállítás keretében volt megtartva e nemzetközi vivóverseny, külün az amatőröké és külön a mestereké. A verseny fenyesen sikerült, olyan látványosságot élvezett a nagyközön­ség, minőre egy emberöltőn keresztül is alig van alkalma többé látni. És azok, a kik a vivás művészetéhez értenek, több tudományt merítettek belőle, mintha éve­ken át trenniroznának. Ott láttam az olasz, a francia és bécsi iskolát, mikről kevés fogalmam volt s a nemzetközi vivóverseny nagy akadémiája ezen a téren is gazdagí­totta tapasztalataimat. Láttam külömböző iskolákat összes előnyükkel és hibáikkal egyaránt. Láttam olasz, francia és bécsi vívókat egymásközött és magyar vívókkal szemben és bátran kijelenthetem, hogy az amatőr versenyben, illetve akadémiában az eredmények a magyar vívók javára billentették a mérleget. Az az assant, amit Iványi Gyula az 1895. évi vivóverseny győztese, ezúttal Cyem Cinóval, Firenze város evező, kard és vitőr schampionjával produkált, feledhetetlen mindazoknak, akik látták. Az olasz belevitte a küzdelembe vivóiskolájának minden tudását, nagy bravourral merészen s gyönyörű formában támadott. Támadásai csodálatos vakmerő­séggel és erővel estek Iványira, védelme azonban alig volt, hanem erős lábizmaival elugrott a vágás és szúrás elől. Iványi csakhamar belátta támadásának sikertelen voltát s támadás helyett előkelő nyugalom­ban, plasztikus állásban jól fedezett véde­lemben megállotta az olasz csodás táma­dásait és villámgyors visszavágásokkal le­győzte az olaszt. Ezután következett a vivómesterek versenye. A versenyre eljöttek Olaszország legnevesebb mesterei: Giroldini, Frederin, Nádi Gviseppe, Itáló Santelli stb. Meste­reink közül részt vettek: Halász Zsiga, gróf Vay Lajos, báró Schappon, Benyovics Lajos, Bély Mihály, Petróczy Kálmán, Lovas Röszler Gyula, Szabó István, lovag Arlov Gusztáv. Szivszorongva vártuk az assantokat, mikben a mié, zemben álltak a külföldiekkel. Amitói íenuna:, ami előttünk hihetetlennek tetszett, bekövetkezett, mestereink már az első fordulatban kiestek, csupán Lubó István és lovag Arlov Gusztáv jutottak a második menetbe. Még ha aovi- nista volnék is, el kellett ismernem, hogy itt már a mérleg határozottan az olasz mesterek javára billent. Ez a szomorú ered­mény érlelte meg aztán a magyar athletikai clubban azt a határozatot, hogy Ilaló San- tellit, a vivóverseny győztesét Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom