Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)

1911-09-15 / 210. szám

(1911. szept. 15.) 210. szám. SZAMOS o'tísi. baráti együttérzést semmi, ha Bagoly rá nem jön, hogy Puskás a feleségére vetette a szemét, sőt mi több, az asszony szívesen fogadja Puskás udvarlását, oly annyira, hogy néhány hétre ott is hagyta a urát. Bagoly nem csinált nagy dolgot a kis csa­ládi kalamitásból, hanem visszahódította az asszonyt. Eddig rendben is lett volna a dolog, ha Puskásnak kedve nem kerekedik; visszaállítani a régi, zavartalan barátságot. De kedve kerekedett és meglátogatta barát j&t. S ime a végzett: ki mivel vétkezik, abba bűnhődik, — az asszony is ellene for­dult Puskásnak, s közös akarattal, a férjjel együttesen kitessékelték Puskást. Puskás sem akart engedni a jussából s mivel a bezárt ajtó nem engedett, az ablaknál próbált szerencsét s beverte az összes ab­lakokat, Bagolyt pedig lelövéssel fenyegette. Minthogy pedig minden bagoly ösztönszerü- leg irtózik a golyótól, még ha azt nem Puskás igéri is meg. Bagoly a csendőrség­hez folyamodott. A csendőrség letartóztta Puskást, s átszállította az ügyészség fog­házába. Tolvaj suhaucok. Pénzhez akart jutni két szakaszi suhanc, Bottá József és Sanok András. Még ki sem kerültek az iskola padjaiból s már is bántotta őket a niccstelenség, a szükség. Mivel miden áron pénzhez akartak jutni, fényes nappal betör­tek a Máhr László korcsmájába s 11 ko­rona készpénzt elloptak. Áz élvezetről sem feledkeztek meg s a felemelt dohányárakra való tekintettel, mivel ahoz most szegény ember nem tud hozzájutni — magukkal vittek 8 darab rövid szivart. A pénzből Bottá megtartott 4 koronát, hetet pedig az apjának adott. Nem hallgatta el azt sem, högy milyen utón jutott a pénz birtokába. A 4 koronát elásta egy kerítés tövóbo, de tőle azt egyifc. játszótársa ellopta Dohányt, cukrot, zsemlét vásárolt a pénzen, amely­ből, hogy a „vagyon* igazi tulajdonosát megbékítse, a kis Bottá Józsefnek is adott. Szent is lett volna közöttük a béke, nem is kiabálták volna ki egymásról a tolvaj- lást, ha Máhr feljelentésére a csendőrseg ki nem nyomozta volna az apró betörőket. Mivel azonban igy történt, kénytelenek vol- sak bevallani tettüket, melynek alapján el­lenük és az apjuk ellen az eljárást meg­indították. Főszerkesztő: Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. Szatmlrvármegye föispáni hivatalától, 1J32—1911. szám. Pályázati hirdetmény. Szatmárvármegye törvényhatóságá­nál lemondás folytán megüresedett egy II. osztályú szolgabirói 8 ezen állás betöltésével esetleg megüresedő állásokra ezennel pályázatot hirdetek. Pályázók igazolni tartoznak, hogy minősítésük az 1883. évi I. t.-cz. 1. §. illetve 3. §-ában előirt követelményeknek megfelel. A pályázati kérvények hozzám czimzendők s okmányokkal kellően fel­szerelve a vármegye alispáni hivalához adandók be. A pályázati határidő : ezen hirdet­ménynek a vármegyei hivatalos lapban első ízben történt közzétételétől számított 15 nap, mely időn túl beadott kérvé­nyek figyelembe vétetni nem fognak. Nagykároly, 1911. szeptember 12. Csaba Adorján főispán. .. ÉRTESÍTÉS Zálogházunkat Rákóczi-utca 36. szám alól a Szatmári Leszámitoló Bank épületébe Petőfi-u. I. sz. alá helyeztük át. IZALOGKÖLCS ÖNÖKET s legmagasabb értékig adunk jutányos ka­mat mellett arány, ezüst tárgyakra; ékkö­vekre, értékpapírokra, utalványodra és .. bármely árucikkekre KERESKEDŐKNEK; .. készítményekre IPAROSOK N A K, i valamint minden más egyéb ingóságokra- ! Üzletágaink közé fölvettük a gyapjúra nyúj­tandó előleg kölcsönöket, mely célra tágas, egészséges raktárhelyiséget rendeztünk be. Bejárat: Pctőfi-utca felől, vagy Károlyi - i közben a Kereskedelmi Részvénytársaság- .. gal szemben. A Szatmári Zálogtflcsiin Aíszí.-társaság. Kiadd füszerüzlet. :A város legforgalmasabb helyén a Honvéd­és Perényi-utcai sarok üzlet és mellette egy kisebb üzlethelyiség november elsejére kiadó. — A Perényi-utoza 16 számú há­zam, mely több rendbeli lakásból áll azon­nal eladó, esetleg november elsejére kiadó. Kábái Sándor. Jelzálog tficMKct fSldbirto- K*K *s Városi házadra és pedig váltó kölcsönöket azzal a kikötéssel, hogy s - bank a megállapított kamatlábat nem emeli, törlesztése» kölcsönöket teljes összegben kifizetve; (a kamattal 20—60 év alatt a töke is törlesztödik,) konverziókat, (meglevő kölcsönök olcsóbb kamatra ille­tékmentesen és magasabb öszegre is átcseréltetnek) Itgolosébb kamat mellett, legmagasabb összegig, a kölcsönvBvö érdekének szigorú megóvásával, eld- Iege8 költség nólkfl1, legrövidebb Mó alatt lebenyelit s erre vuoatkozö <*lvilágo*itátt díjtalanul megad . gazdasági szakirodája m PoszYék Mute TIT"’“’"1. a Szatmám egyei gaza. egyesület előbbi titkára. Mielőtt bárminő kölcsönt felvesz, saját érde­kében tessék ré-*-let" áttételeket kárai 1 Politikai napilap. Kérjen Kérjen mutatványszámot! mutatványszámot! Minden gondolkodó ember olvassa a VIItÁG“-otl Előfizetési ára: Egész évre — — 28 korona Fél- „ - — 14 Negyed- , — — 7 „ Egy hóra — — 2.40 „ Hivatalnokoknak, tanítóknak kedvezmény! Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI, Gyár-utcza 4, szám. *9 Ha el akarja adni Ipari termékeit, gépeit Raktáron lévő áruit, De bárminő más óikkéit is, Egész készleteit, Saját vagy bizományi áruit, Segítségére jövök ebben s Elintézem ön helyett Nagyon olcsón és pontosan. — Lelkiismeretesen Elhelyezi hirdetéseit, Nagyon jól megválasztva a lapokat, Készít hirdetési szövegeket Elismert hirdető irodám, mely Ingyen megküldi Önnek Uj ságkatalógusát, Tele fontos tanácsokkal Jó útbaigazításokkal Általános reklámszokásokkal Nagyon kimerítő költségvetéssel! LENKEI ZüGIOND hirdetési osztálya Budapest, Dohány-u. 37. Telefon 176-09. Közgazdaság. Qa I» iMMriifliIe t. \ Budapest, 1911. szept 14 Határi*!.* .' j Déli ' f.Hf'.n­Buzakinálat és vételkedv mérsékelt. Nyugodt irányzat mellett 35 000 méterm ázsa került forgalomba változatlan árakon. Egyéb gabonanemek változatlanok. Idő derült. Bnza1911 októberre — _ 11-71-72 . 1912 áprilisra — — 11-98-99 Rozs . oKtóberra — — 1019—20 *» n áprilisra — — 10-58—59 Zab „ ■"> kió borr.fi — — 9-23-24 n n áprilisra — — 9.48-49 Tengeri „ májusra 8-28 29 Repce . — — —•—------­Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délnt&ni zárlat. M agyar hitel Osstrákhitel Korona járadék 842­648-— gemmám Ha eladni, vagy venni akar, Ha állást, tanulót, lakást keres Ha levelezni, ismerkedni akar, Ha kiadó lakása, üzlete van, hirdessen a „SZAMOS" apróhirdetési rovatában. XSfiXSfiSfiKSfiSfi

Next

/
Oldalképek
Tartalom