Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)

1911-09-08 / 205. szám

itly/l/lOAt 205. 5?ám. MUHM1I MmAR XLIII. évtoiys^. Szatmár. 1911. szeptember ho 8„ péntek Előfizetési díj • 1 »vre 12 K '/■> évre6 K.»/, évr«3K,1 hóra 1 K í.Hpk'f '6 . 8 4 ............1'50 e» ár.»n ara 4 tfsHér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rékóczi-utcza 9. szám. 03 Teleíonszém: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjntányosabb árban közél­teinek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fittéi. NyHttér sora 20 fHlér Az obstrnKctó ^oVetHeznínye. Szatmár, 1911 szeptember. A parlamentárizmus ér^ényesülésé- nek, vagyis az ország ügyeit alkotmá­nyosan tárgyaló országgyűlés tanácsko­zásainak, magából az alkotmányból folyó és ezzel megegyező módja egyedül az: ha a kisebbség higgadtan meghódol a többség véleményének. Eszerint a többség akaratának min­dig döntenie kell: mert ilyen döntés nélkül nincs alkotmányos tanácskozás, nincs igazi alkotmányos élet. Hogy is lehetne elképzelni olyan tanácskozást, ahol nem a többség szava, hanem a kisebbségé lenne döntő. Ez olyan lenne, mint „fából vaskarika“, a mely érthetetlen do'og és amely annyit jelentene, mint „alkotmányos demagógia“, de amely fogalom szintén absurdum. Ilyen kóros állapot mutatkozik mégis — fájdalom — a mai parlamentünkben, ahol a kisebbség erőszakosan gátolja a nemzeti munkát a törvényalkotást: avval a magatartásával, amelyet obstrukciónak neveznek és amelynek az a feladata, hogy az ellenzék a szőnyegen levő fontos törvényhozási kérdések elintézését meg­gátolja és a tanácskozás anyagai közé éket verjen. Az elem, amely az országgyűlésen | ezt rendezi, Krisztus szavaival élve: „nem tudja mit cselekszik“, mert ha tudná: akkor tisztában kellene lennie azzal is, hogy amaz oktalan tényének végered­ménye az alkotmányosság felfüggesztése, vagy megszüntetése lehet, mert tény az: hogy olyan alkotmányosság nem vezet célhoz, amely alkotásra képtelen; ahol a hivatottak tanácskozni nem tudnak. Ilyen esetben az szokott történni, hogy az államhatalmat képviselő uralkodói személy és népfelelősség, mint tényezők közül, az előbbi egyedül lenne kénytelen magához ragadni az uralkodás munkáját, felelősség nélkül, az utóbbi másik ténye­zőnek kizárásával. Ez esetben tehát ki­zárva lenne igy az uralkodásból a nemzet; amelynek folytán szemünk láttára dőlné­nek romba minden kedves nemzeti aspi­rációink úgy, mint az a nem rég múltban, az 50-es 60-as években történt. Ezt , edig — jól mondta gróf Tisza István — meg kell gátolni mindenáron, alkotmányos eszközökkel. Ettől azonban félnek az ellenzéken és már előlegesen is hallatják a Jeremiás siralmait; mert remegnek a házszabály szigorítástól — a kkvürtői, — pedig más eszköz arra a rneggátlásra nincs. Azt mondja ugyan az ellenzék, hogy a rneggátlásra vonatkozó ez az intézke­dés : erőszak volna (?); ebben azonban téved az ellenzék, mert az az intézkedés, | törvényhozási utón fogna létre jönni, ha ugyan erre szükség leszen; tehát azt nem erőszak fogja létre hozni, hanem az, a törvényhozásnak lenne bár szomorú, de kényszerű ténye. Igenis, erőszaknak kell nevezni azt az obstrukciót, amelyet az ellenzék foly­tat, amely a nemzeti munkát oktalanul gátolja ; amelynek könnyen lehetne követ­kezménye az alkotmánynak ama felfüg­gesztése, de amelyet n* eggátolni kell az­zal, hogy amaz időfecsérlő, dologtalan obstrukció törvényes módon ráncba sze­dessék, esetleg korlátoztassék, amely in­tézkedés tehát nem erőszak, hanem igenis : az ellenzék erőszakosságának visszaszorí­tása és a szabályos tanácskozási rendnek visszaállítása lesz, ha ezt a szükség igy kívánja. Az ellenzéktől függ tehát, hogy ne igy legyen. (r.) Átmeneti teveszőrkabátok és esőköpenyek Kardodnál Kazinczy-u 4. 1. Mindenki meggyőződ­hetik, hogy Máriavölgy für­dőn a természetes szénsavas ásványviz kádfürdő egy ko­rona. JVlagdus. — A „Szamos“ eredeti tárcája. — Irta: Berki Géxa Valami színes, kedves dolgot kellene már imom. Olyasfélét, amelyben kevés az életigazság, kevés a fertő, — amelyik nem tükrözteti vissza az Élet kérlelhetetlen sivárságát. Olyat, amelyik alig-alig hagy nyomot az emberi lélekben. Jön, mint a derűs napsugár. Belopódzik a szívbe, ját­szik az érzelmekkel, de nem korbácsolja fel a szenvedélyeket. Ezt követeli tőllem az a nehány sze­retetreméltó olvasó, aki elolvasásra mél­tatja az ón irka-firkáimat. Ezt kívánja tőllem az a Valaki, akinek van joga bele­szólni az érzelemvilágomba. És én tiszte­lem, szeretem őket annyira, hogy számon tartsam kívánságaikat. íme, színes, kedves kis rajzot bocsájtok eléjük: olyat, amilyet ők kívánnak, olyat, amelyik könnyen él­vezhető. Hiszem, hogy a többi olvasó ha­ragját azért nem vontam magamra . . . * A kis Magdus ott játszik a nagy tá­gas, homokos udvaron. Ide-oda futkos a SZŐKE ÓDÓN szépen gondozott virágbokrok között. Kis lenge szoknyája beleakad néha a rózsa­bokor tüskéjébe. De a kis Magdus nem törődik vele. Fut, szalad a tova guruló labda után. Kis naiv, gyermek lelke gond­talan vidámsággal tele. Szép szőke, leomló fürtéi ráborulnak a vállára. Nevető kék szeméből értelem, vidámság sugárzik. Az anyja a verandáról nézi. Nézi az anya rajongó, meleg szeretetóvel, a bol­dog megelégedett anyai szív derűs vidám­ságával. S amint ott látja gyermeke élet­vidámságát, örömét, látja a gyermekben egy letűnt boldogság egyedüli maradvá­nyát, lelkében előtünedezik egy kép. Egy elmúlt világból, egy soha vissza nem jövő boldog korszakból. Amikor még nem volt úgy magara hagyatva. Amikor nem egye­dül járta az élet göröngyös, tüskés utait. Amikor még volt valaki, aki elhárított a fejük felől minden felleget, minden vészt. Mintha erre a gondolatra nedvesség ömlött volna el a rezgő szempillákon. Mintha egy gyómántcsepp csillogott volna a szép kék szemek sugarában. A múlt egy előtűnő árnyéka volt ez a kép. Amely kisért minduntalan, elkísér az élét utain, egész a sírig . . , a megváltásig. A kis Magdus most felneszeit. Szép szőke fejét felemelte, s tiszta kék szemét anyjára emelte. Kis gyermeki szive meg­érezte, megsejtette, hogy az édes anyának bánata van, az édes anyának fáj valami. Nézett, nézett egy ideig az édes anyjára, tanácstalanul állott az udvar közepén s kis szája félregörbült. Apró kezéből ki­esett a labda. Le az udvar homályába. Magdus nem hajolt le érte. Kis leikébe belemarkolt valami, s felrúgta a labdát. Aztán szaladt, szaladt fel a lépcsőn, a verandára, az édes anyja ölelő szorítá­sába. Az édes anyja magához vonta. Meg- simogalta a szőke fürtöket. Azután két kezébe fogta a Magdus arcát. A szemébe nézett. Onnan akarta kiolvasni a gondo­latát, az ijjedsógónek okát. A kis Magdus meg csak nézett. Hol az édes anyjára, hol pedig a virágbok­rokra. Most, hogy már az anyja nem volt olyan szomorú, hogy már a szemébe is mosolygott, még tanácstalanabbá nézett körül. Már sajnálta, hogy otthagyta a já­tékszereket. Ment volna vissza az udvar homokjába. De az anyja visszatartotta. Magdus felnézett az édes anyjára. Mintha kézimunka, divatáru üzletében (előnyomda) az iskolai idény = alkalmával női, férfi és gyermek fehérnemüek =— dús választókban kaphatók. Szatmár, Kazinczy-u. 3. Telefon 331.

Next

/
Oldalképek
Tartalom