Szamos, 1911. június (43. évfolyam, 124-146. szám)

1911-06-27 / 144. szám

2. oldal. SZAMOS (1911. junius 27.) 144. szám. SEC SS Debreezen látványossága ,]\/[átVáS kÍPálv‘ Vidélii8l< tal6lko2° helye. ' « Elsotakarékpénitar palotájában étterme £söresarnoka. - Elsőrendű konyha és italok sem kényszeríti. Ne avatkozzunk — úgy­mond — senki hitének dolgaiba, különösen ha nem hisszük annak tanait és tiszteljük a más hitét. Hangsúlyozza, hogy az egyház nem hirdet háborút, de ha kell, védekezik, mert Magyarország Szent István országa, keresztény ország és a kereszténység tar­totta fenn ezer éven át. A közönség zugó tapsokkal fogadta dr. Lengyel Alajos beszédét és a számos üdvözlő között első a püspök volt. Ezután Ratkovszky Pál, a kath. főgim­názium főigazgatója állott szólásra. Higgadt, megfontolt és bölcs mérséklettel megkonstruált szép beszédében meggyőzte a hallgatóságot arról, hogy a diákokat senki sem kényszeríti a kongregációkba való belépésre, amit bi­zonyít az is, hogy a vezetése alatt álló in­tézet 41 tanulója közül csak 14 tette le a fogadalmat s ő, az igazgató, aki ezt a fo­gadalmat átvette mindvégig csak 12 tanuló­ról tudott, holott ha kényszert alkalmazott volna, akkor pontosan tájékozva lehetett volna. Pár szóval megemlékezett a Galilei körről, majd azzal végezte beszédét, hogy az iskola a katholikusoké s ennek erejével a katholikusok meg fogják védelmezni jo­gaikat. Ezután Zboray Miklós, majd Haller István orsz. képviselők beszéltek, azután pedig a gyűlés elfogadta a dr. Lengyel Alajos által előterjesztett határozati javas­latot, amely a katholikusok tiltakozását fe­jezi ki a szabadgondolkodé törekvések ellen. A gyűlés a Hymnus eléneklésével ért véget. Tennis - cipők: Vujánál. Balthazár pczs5 pispots. Lázári non coronal! — Saját tudósítónktól. — A tiszántúli református egyházkerület­ben folyó püspökválasztás vasárnap ért vé­get. A szavazatszedő küldöttség összeszám­lálta a leadott szavazatokat, amelyekből 712 szavazatot dr. Balthazár Dezső, böszörményi •speres kapott. Szabolcska Mihályra 43, Dicsőfí Jó­zsefre 19 szavazat esett, négyen kaptak egy-egy szavazatot. Érdekes és óriási feltűnést keltő nyi latkozatot küldött be Lázári község egyháza, amelyben kijelentette, hogy a választázban nem vesz részt. A lázárii egyház erős hangú levélben fejezte ki tiltakozát a fölött, hogy gróf Dé- genfeld József kerületi főgondnok állított püspökjelöltet. — Ne tekintsen bennünket az egyház- kerület — úgymond a lázáriak Írása — rab szolgáknak, akik a kerület kényurának ízlése szerint szavaz. Ha Dégenfeld gróf kinevezte az uj püspököt azzal, hogy melléj állott — nekünk nem lehet részünk a szavazásban. ügy hírlik, hogy az egyház fegyelmi bírósága a sértő hangv. nyilatkozat miatt eljárást indít a lázárii egyház ellen. Makulatúra papiros lapunk kiadóhivatalában kapható­Letartóztatott gazdálkodó. Menekülés a „tauglichelöl. — Saját tudósítónktól. — Szenzációs letartóztatás történt a múlt napokban a közeli Sándorhomok községben. A esengeri csendőrség letartóztatta Salamon Sámuel jómódú gazdálkodót és bekísérte Szatmárra. Salamon Sámuel letartóztatásának oka fényes tanúbizonysága annak, hogy egyes emberek micsoda veszedelmes kísérletekre képesek, hogy a katonai kötelezettség alól szabaduljanak. A szenzációs letartóztatás előzményei a következők. Az idei pótsorozásra kellett volna elő- állania a esengeri soroeóbizottság előtt Sa­lamon Ignáenak. Salamonról azonban a család azt a jelentést tette, hogy ösmeretlen helyre költözött. Harsányi Mátyás esengeri őrsvezető előtt gyanús volt a dolog, mert tudomása volt arról, hogy Salamon Ignác napokkal a Borozáa előtt még Csengerben tartózkodott. Nyomozni kezdett tehát utána és eköz­ben a közeli faluk népétől azt a felvilágo­sítást kapta, hogy s Salamon fiuk kibújnak a katonaság alól. Az idősebb, Salamon Sá­muel, aki már megnősült és Sándorhomo- kon egy nagyobb bérletben gazdálkodik, szintén kibújt, mert „lepénzelte a kato­nákat.* Harsányi tovább nyomozott most már a Salamon Samuel dolgában s rájött, hogy Salamon Sámuel, aki most 25 éve», az anyakönyvben úgy szerepel, hogy egy esz­tendős korában meghalt. Utána nézett Salamon Sámuel há­zassági iratának is és itt megállapította, hogy a gyanúsított gazdálkodó hami* ke­resztlevelet csatolt a házassági iratokhoz és hamis bizonyítványt arról, hogy katonai kö­telezettségének eleget tett. Ezt a biznnyít- ványt a esengeri szolgabiróságnak egy rég elbocsájtott írnoka állította ki és látta el a szolgabiróság pecsétjével. Harsányi erre két csendőrével Sán- dorhomokra ment és letartóztatta Salamon Sámuelt, akit bekísértek Szatmárra és itt átadták a katonai hatóságnak. Szatmáron éppen pótsorozás volt, ahol Salamont nyomban előállították és kimondván rá a tauglioht, besorozták három esztendőre. Salamont ekkor szuronyos katonák fogták közre és átkisérték az 5. gyalogezred kassai hadtestparancsnokságához, ahol a hadbíróság fog ítélkezni Salamon Sámuel fölött. A letartóztatás hire óriási szenzációt keltett, mert Salamon Sámuelt mindenütt becsületes embernek ösmerték, akit csak a katonaságtól való oktalan félelem vitt bele a súlyos bűnbe. Lakás változtatás. Fogorvosi műtermem és lakásom Rákóczy-utca 7. sz. alatt van (a ref. egyház háza emeletén, a láncos templom mellet.) Fogorvosi tudományom — mint 29 év óta — most is a nagy- közönség rendelkezésére áll. Szatmár, 1911. május 1. Albisi Bakcsy Domokos orvos — fogorvos. Benkő Alice hangversenye. Furcsa ez a mi zenei életünk. Még a hangversenyszezon is fejteiére van állítva. A télen nem rendezett valamire való szó­lista művész önálló hangversenyt Szat­máron, most uborkaszezonban ime a má­sodik fényesen sikerült művészi produkció- A szombat esti hangversenyt úgy a közön­ség viselkedését, mint pedig az előadás sikerét tekintve a téli hangversenyek között is első helyre kel! helyeznünk. Bizony mi még ott tartunk, hogy a közönséget is bele kell vonnunk a kritikába a mint a rossz tanítványt, akin nem fogott a dorgáló szó, dicsérettel kell a jóra édes­getnünk, ha véletlenül jót tett. Ezért is hálásak vagyunk Benkő Alicenak. Kevés művész tudja úgy fegyelmezni a közönsé­get, mint ő. Egy arcmozdulatával figyelmet követel ki magának s ezt a kikövetelt figyelmet azután le is tudja kötni a töké­letességhez közel járó játékával. Általában minden meg van Benkő Aliceban, ami őt magasröptű művészi pá­lyára képesíti. Komolysága megelőzi évei­nek számát, ambíciója nemes, magasra törő, technikája fejlett, játszva győzi a ne hézségeket s m-dy elmerülése a zeneszerző szellemébe, magvas egyénisége nem még vezetés alatt álló fiatal művészre vall. Számait úgy választotta ra8g, mint egy tökéletes gyermek s úgy játszotta meg, mint egy öntudatos nagy művész. Nehezet választott, csillogót, mintha büszkélkedni akarna vele : „Lám, ezt is tu­dom !“ S minden erőltetés nélkül, minden póz nélkül föltétien biztos nyugalommal birkózott meg a nehézségekkel, hogy a kö­zönség szinte észre sem vette őket. Nem volt játéka üres technikázás. Érzelmes is tud lenni, ahol kell, de módjával. Valami diszkrét, elegáns hidegség ömlik el mindig a művészetén. Kifejező ereje legjobban érvényesült Bach Ciaconna-jában. Csodálatos ez a há­romszáz éves örökifjú mü Az erő és finom­ság ellentéteinek isteni harmóniája. Sok művésztől hallottam s Benkő Alice elő­adása egyik mögött sem maradhat el 1 Az az érzelemhullámzás minden legapróbb finomságában érvényre jutott benne. Nagy muzsikális nehézségeket támasz­tott az előadott számok között Ernst he­gedű versenye s Zsolt Valse caprice-ja. Bámultuk ezek előadásában a magas, meg­értő zeneintelligenciát, mely ily fiatal kor­ban csodával határos ! Bravúros technikáját legfényesebben Paganini Boszorkánytáncában csillogtatta, ebben a naiv témára felépített csoda ne­hézségű szemfényvesztésben. S hogy teljes legyen a képünk Benkő Alice-ról ne hagyjuk el a kevesebb techni­kát követelő darabokat sem. Hubay Sere nade-ját, melyet oly szeretettel játszott el, a kissé banális Kreutzer darabot, melyből szinte áradt a naiv rozmarinszag s Schu­bert L’abeillejót, melyet oly kifejezően, oly édesen pergetett le, hogy szinte láttuk a virágról-virágra döngicsélő mehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom