Szamos, 1911. május (43. évfolyam, 100-123. szám)
1911-05-12 / 108. szám
(1911. május 12.) 108. szám. SZAMOS 3. oldal. a Halmi—bikszádi kérvényét együtt a N. Szabó Antal és társai kérelmével. Az alispán azonban nem hajlandó al kudni. Az ügyek nem kapcsnlhatók össze, szavazni sem lehet együttesen rájuk, mert akadhat ember, akinek a Rét kérvényről két eltérő véleménye van, ezt egy szavazatban nem fejezheti ki. N. Szabó Albert ismét szólásra emelkedik, de a zajos és hosszan tartó lármától csak percek múlva tud szóhoz jutni. Zajos „eláll“ és „mit beszél anmit?“ közbekiáltások röpködnek felé, de a szónok kivárja, inig a hangos unalom csöndessé válik s azután az ügyrend idevonatkozó részét magyarázza meg a törvényhatóságnak. Talán a kiváló jogászi magyarázatnak volt az eredménye, hogy N. Szabó Antal nyomban fia után felá lőtt és a fia által támogaiott indítványt visszavonja s csak azt kéri, hogy a Halmi—bikszádi kérvénye után az ö kérelmét tárgyalja a közgyűlés. Ez határozatba is megy. Teljes gőzzel indult el mozdonyán dr. Falussy Árpád, a szatmár—bikszádi és nagykároly—órendród- szalacsi mozdonyokon, melyeknek homlokára kitűzte a „közérdek“ et jelző lámpát. Amint azonban a mozdony elhaladt Érendród f lé, az élesebb szemű bizottsági tagok meglátták a hátulján az ott felejtett „ magánérdek* lámpását. A koalíció volt főispánja, aki véletlenül az általa védelmezett s röviden órend- rédinek nevezhető vasút mentén lakik és kevésbbé véletlenül elnöke a létesítendő vasútnak, sőt egyáltalában nem véletlenül igazgatósági tagja a szatmár—bikszádinak, ösmeretes reminiszcenciával kezdte beszédét. Utalt arra, hogy nemrég a főispán, a mostani főispán vezetésével küldöttség járt az azóta elhunyt kereskedelmi minsszternél, aki — s ezt a reminiszcenciát hallatlanul naiv és tájékozatlan ujságtudósilásokból vette — barátságtalanul fogadta a küldöttséget és kijelentette, hogy egy meglevő vasúttal parallel vonal építéséhez nem ad engedélyt. Itt egynémely közbekiáltások hangzottak el, hogy végeredményében mégis megadta a miniszter az engedélyt, de a szónok fölényeién átugratta mozdonyával ezeket a kicsinyes akadályokat s rájuk sem hederitett. Most jön a közérdek ! Belátta a miniszter — folytatta zavartalanul — hogy a halmi—bikszádi vasút nem közérdek, hanem magánérdek, amely szerzett jogot sért s igy nem szabad támogatni, Két vasút érdekét is sérti a halmi — bikszádi: a szatmár—bikszádiét és a nagykároly - érendréd—szalacsiét. (Zajos felkiáltások : Itt a magánérdek!) Ne támogassuk tehát a halmi—bikszádit mert Szatmárvár- megye érdekeit az nem szolgálja, csak a másik kettő. Ne támogossuk azt a vasutat, amely idegen vármegyében halad, hanem csak azokat, amelyek kizárólag a megyében járnak. Támogassuk ezeket még akkor is, ha rá lehet fogni például a szatmár—bik- szádira, hogy olyan emberek építették, akik nem a közérdeket, hanem a magánérdeket tartották szem előtt. Ha a vármegye segíti a halmi—bikszádit, akkor nem lehet fejleszteni a szatmár —bikszádit, holott azt éppen most akarja a Budapesti Agrárbank elsőrendűvé fejleszteni. Még Bikszád fürdő érdeke sem lehet ennél figyelembe vehető szempont. Nem szabad feláldozni a vármegye filléreit, hiszen annyi a rossz utunk, (felkiáltások: Jók az érendrédi utak, ha a többi rossz is!) hogy kár minden krajcárért, amit kiviszünk a megyéből. Elő a régi rendszerrel! Az állandó választmány — folytatta tovább az érendrédi légvonat elnöke — a közgyűlés előtti napon hozta meg ma előterjesztett javaslatát és bár mi többen jöttünk be a választmány gyűlésére abban a hitben, hogy ehez a tárgyhoz hozzászólhassunk, mire négy óra tájban beérkeztünk, az ügy már le volt tárgyalva, csodálatos gyorsasággal meg volt hozva az állandó választmány, illetve az alispán javaslata. (Felkiáltások: Már megint a régi rendszer ! Megint gyanúsít! Ne gyanúsítson !) Főispán: Figyelmeztetem a bizottsági tag urat, hogy senkit méltatlanul meg ne gyanúsítson! Dr. Falussy Árpád végül ismét azt erősitgcti, hogy az érendrédi vasútnak megszavazott s a vasút meg nem alakulása miatt fel nem használt 150,000 koronát nem szabad odaadni a halmi—bikszádi vasútnak, hanem a közérdek azt követeli, hogy a 150,000 korona, amelynek a közeli időben leendő felhasználhatására nincs is remény, heverjen és a vármegye fizesse utána a kamatkülönbözetet. Beszédeközben utal egy junklimra is, amely az érendrédi vasút 150,000 koronájának megszavazása idején jött létre — tanú reá Szuhányi Fe rencz képviselő — és azt tartalmazta, hogy a mátészalkai vasúthoz való hozzájárulás ellenében megadják az érendrédinek is a 150,000 koronát. A métószalkai vasút már rendben van, jár, — tehát a junktimot nem szabad megszegni. Fölényes nyugalom, talpraesett visszavágások. Ezek jellemezték azt a felszólalást, a mely dr. Falussy Árpád beszédére Ilosvay Aladár alispán részéről következett Falussy Árpád ur Öméltósága — mondotta az alispán — elég merész vádakat volt kegyes felhozni ellenem és az állandó választmány ellen. Reminiszcenciákat én is tudok felhozni, még pedig első sorban azt, hogy a halmi—bikszádi vasutat a koalíció idejében Kossuth Ferenc engedélyezte, a rosszul informált Hieronymi az engedélyt visszavonta, de később, mikor helyesen lett informálva : ismét megadta. A közönség érdeke kívánja a halmi—bikszádi vasutat, s ennek ellenében nem érv az, hogy a vonal paralell lesz. Az Avas egyáltaljában nem használja a Szatmár—bikszádi vasutat. Hogy az állandó választmány nem várt Falussy Árpádra (közbekiáltások: a potentátra!), annak egyszerű oka az, hogy a gyűlés, amint azt a meghívó is bizonyítja, d. u. 3 órára volt összehiva. A junktim egyszerűen szabályellenes volt. Egy olyan vasútra, amelynek se terve, se közigazgatási bejárása, se költségvetése nem volt, a vármegye szabálytalanul adta meg a segélyt és miután mindezek a kezdetleges kellékek a mai napig sincsenek meg: a vármegye joggal fordíthatja máshová azt a heverő összeget, amely után nagy kamatot fizetünk, de csak 4 százalékot kaptunk . . . Falussy Árpád magából kikelve közbekiált: Ezért is az alispán felelős, mért nem helyezte el 5 százalékra ?! Ilosvay Aladár : 4 százalékot kaptunk mindaddig, mig alkalmam nem volt gon doskodni arról, hogy a pénzt 5 százalékra helyezzem el. A vármegyének vasút kell, a halmi—bikszádi vasút azonnal megvalósítható és csak kicsinyes féltékenység lehet az, a mely a ráfizetéssel kezelt pénznek egy gyümölcsöző üzletbe való átutalását meg akarja akadályozni akkor, mikor nem a vármegye közönsége az oka annak, hogy az érendrédi vasutból egy szeg sincs készen hanem maga a vasút intézője. Egyébként nagyon helyes az a sokhelyütt divó szokás, hogy társasbird Ságokból, közgyűlésekből kizárják az érdekelt feleket. Ezt a kizárandó érdekeltséget egy kis megerőhetéssel itt is fel lehetne fedezni. Percekig tartó hatalmas taps fogadta az alispán szavait. Szuhányi Ferenc a junktimra vonatkozólag kijelenti, hogy ezzel annak idején egy életképes vasút segélyét kötötték össze egy életképtelenével. Noki a junktim már akkor sem tetszett, mert a mátészalkai vasút akkor jött, mikor már a törzsrészvények jegyezve voltak, az érendrédiből pedig sem akkor, sem most sehol semmi sincs. Dr. Vetzák Ede a vármegye nyomorúságos anyagi helyzetével argumentál az állandó választmány javaslata ellen. Beszédét egy taps és számos „megadjuk a segélyt“ felkiáltás követi. Az elhangzott eheuszónoklatokra az alispán rámutat arra, hogy éppen a felszólalók által adatott be a mai közgyűlésre olyan indítvány, amely egy-egy vasútra 200 ezer és 400 ezer koronás segélyt javasol. Óriási zajban, „szavazzunk* kiáltások közben szólal fel ismét dr. Falussy Árpád és tiltakozik az ellen, hogy egyik vasút segélye a másiknak adassek (felkiáltások : hát a szinyérváraljai utat lehetett másnak adni ?) Azután pedig kijelenti, hogy az Msziget—bpesti fővonal neki egy fél kilóméter távolsággal nagyobb érdeke, mint az érendrédi. A légvonat. Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás: Nincs érdekelve egyik vasútnál sem, de nem érti az eddigi felszólalásoknak azt az érvét, hogy a vármegyének nincs pénze, takarékoskodni kell. Hát arra van pénze, hogy az érendrédi vasút segélyét évi 11250 korona ráfizetéssel, tiszta kárral letétben kezelje? Melyik határ idő hát az, ameddig egy ki nem épült vasút segélyét a vármegye ilyen ráfizetéssel kezelni tartozik ? Az érendrédi vasút csak a levegőben van (légvonat), ma nem több, mint egy árkus papír és egy ötven krajcáros bélyeg. Kellene tehát egy záros határidőnek lenni, ameddig ez a se gély kötelező. Külömben sem áll az, hogy ezt a segélyt el nem akarják vonni, csupán addig, mig eredeti céljára felhasználható lesz, másutt akarják hasznosítani. Hát egy nem épülő vasútnak lehet segélyt adni? A junktimok a parlamentben sem tartanak időtlen-időkig, ott is van határuk. A mi pedig a vasutakat illeti, a szatmár—bikszádi is túl megy a megye határán, az érendrédi is. Közóhaj és magánóhaj. A közóhaj hangosan, nagy zajjal nyilvánult meg a hatalmas termet betöltő „szavazzunk, szavazzunk* kiáltásokban, de dr. N. Szabó Albert magánóhaja az volt, hogy a kérdés még nincs egész tisztán összezavarva s ezért ő beszélni akar. Kemény tusa keletkezett a köz- és a magánóhaj között. A „szavazzunk már“ zúgott, harsogott de N. Szabó Albert dr. rendületlenül állott a vihar közepén. Egyelőre egyik sem tudott a másik fölé kerekedni. Hasztalan harsogta bele a szónsk illetve hallgatnok a dörgő zajba az oly ritkán hallott frázist, hogy „mi lesz a szólásszabadsággal ?* a szava agy hangzott, — hogy is szokás mondani? — mint a pusztában kiáltó szó. A közóhaj semmi szükségét sem érezte a magánóhaj teljesülésének. Végre Csaba Adorján főispán ösmert jó szive megoldotta — a N. Szabó Albert nyelvét és szünetet rendelt el. A szünet csak pár pillanatig tartott. Addig, amig N. Szabó Antal odalépett fiához s ingerülten igyekezett eltántorítani szólási szándékától, majd pedig mikor semmiképpen sem tudott rendet csinálni a családban, haragosan rászólt : „Hát eredj, beszélj 1“ És dr. N. Szabó Albert beszélt. A vico. Muszáj nevetni. Beszélt egy viccet. Mikor ugyanis mindenki elmondta a mondanivalóját és láthatólag dr. Falussy Árpádnak sem volt több mondanivalója, akkor a szónok elmondta a következő „muszáj nevetni“ viccet: Tiltakozom az ellen, hogy dr. Falussy Árpád, aki a szatmár—bikszádi vasút igazgatósági tagja, tehát érdekelt, a most tár_
