Szamos, 1911. május (43. évfolyam, 100-123. szám)
1911-05-21 / 116. szám
(1911. május 21.) 116. szám. SZAMOS 9. oldal. f ,Csak üvegben“ vegyünk! Kapható: Szatmáron Bartók László, Beer Miklós Bossin József,Fógel Károly, Kínál Géza, Koós Kálmán, Lőwinger József, Mertz István, Rác* István, Szatmári kér. r.-t. Roóz Mihály, Szabó Géza, Szentpétery M., Szűcs József, Ullmann testv., Glück és Pollák, Szentháromság gyógysz., Wallon Henrik. F,-Gyarmaton: Balika Miklós. Sz.-Yáralján : Rappaport Pál. Tócső: Roth O. Bérbeadó családi ház. Modern 4 szobás magánház, fürdőszobával, pincze és mellék- helyiségekkel, parkírozott szép udvarral augusztus 1-étől bérbeadó, esetleg eladó. Bővebbet a kiadóban. Újdonságok női kézimunka, rövidáru és divatcikkekből érkeztek f$fr a Hám János-uteai KÖZPONTI ÁRUHÁZBA í "^0 11 Megtekinthető minden vételkötelezettség nélkül 11 Emléknap. Áprilisban Sorréres Jacques meghivott meuleni birtokára néhány hétre. Az egyedül lét ránehezedik — irta, jótékonyságot gyakorolnék, ha megosztanám vele. S valóban még a szokottnál is hallgatagabbnak, szóra- kozottabbnak találtam. A napsugaras, orgonavirágtól illatos kertben cigarettáztunk. — Ez a gyönyörű hely pedig valóban csak boldog gondolat lehet — jegyeztem meg. — Gyűlölöm e házat — feleié. S hogy itt nem hagyom, csak az az oka, hogy nemcsak legnagyobb bánatomat, de legnagyobb boldogságomat is itt éltem át. De hadd meséljem el életem drámáját; ez talán meg- könnyebbit. Én elhelyezkedtem egy fonott karszékben, ö fel s alá járva beszélt: — Mintegy tiz év előtt, egy vén tudós fiatal felesége volt a kedvesem. Ma sem értem, hogyan válhatott Heléna az öreg Saurain hitvesévé. Talán, mert szegény volt, Saurain pedig gazdag — rokonok voltak szegröl-végről. A férj imádta Helénát, félig férj, félig atyai szeretettel, minden szeszélyét teljesítette, nem ellenőrizte lépéseit, teljesen szabadjára hagyta. S élénk csillogásu szemei, fehér haja alatt gyöngéd kifejezést öltött, ha rátekintett. Heléna olyan volt, mint egy légies kis tündér, apró keze, lába, karcsú kis alakja, selymes szőke haja és csodás, ibolyakék szemei, melyek olykor szinte feketének tetszettek. Hétről-hétre, hónapról-hónapra nőtt a szenvedélyünk. Nem gondoltam rá, nem akartam rá gondolni, hogy férje van, a kinek az érkezését pedig várta Egy áprilisi alkonyaikor igy szólt hozzám: — Igazán szeretsz? Nos, hallgass hát ide. Néhány napon át igazi hitvesed akarok lenni. Nálad lakni, a házadban. Ne félj, nincs veszély. Pompás ürügyem van. Senki sem fog semmit sejteni, csak egy megbízható, biztos barátnőmet avattam be . . . A házam, ez a ház volt. ... És eljött. Magával hozta az egész üde, viruló tavaszt, a melynek emléke, illata még most is itt lebeg a falak között . . . De a menyországi gyönyörök a vég felé közeledtek. — Holnap utaznom kell, — mondá egy napon szomorúan. Másként képes meglátogatni Dinardban. De visszajövök . . . ugy-e, visszajövök ? Este bágyadt volt és fáradt. Én karjaimmal ringattam, mint egy kis babát. — Óh, milyen jó ez . . . milyen jó! De egyszerre lehunyta szempilláit, arca halálsápadtra vált s a feje hirtelen hátracsuklott. Elájult. Rémülten fektettem a pamlagra, a halántékát vízzel locsoltam • . . nem tért magához. Segítségért kiáltoztam, orvosért küldtem. A szive gyöngén dobogott, de nem tért magához. Az orvos csak éjfél felé érkezett. En ott letérdepeltem Helóne mellett és nem vettem észre, hogy a teste már meghidegült. — Nincs segítség — jelenté ki az orvos. A halál már néhány órája beállott. Felorditottam-e, már nem tudom, de azt tudom, hogy később megismertem a könyek minden keserűségét. Csak hajnal felé eszméltem valóságra : — Heléne meghalt . . . nálam s ezt tudatni kell a férjjel . , . Hideg verejték lepte el a homlokom. Öngyilkosságra gondoltam. Más menekvés nincs. A halállal szemben — a halál! Vagy — a legbolondabb — a legmerészebb, amit tehetek ... S ezt választottam. Párisba utaztam és kilenc órakor már becsengettem Saurain ajtaján. Épen a postáját bontogatta. Előtte egy levél feküdt. Megismertem az Írást és megreszkettem. Heléne írása volt. — Foglaljon helyet uram, — kínált nyájasjan. Állva maradtam és dobogó szívvel így dadogtam: — Uram . . . egy rettenetes szerencsétlenség . . . Heléne, az ön felesége . . . meghalt! . . . Nálam! és önnek kell eltitkolni, hogy nálam halt meg. Érti ? Leroskadt s egy hosszú, kínos sóhaj tört elő ajkairól. — Heléne! . . . Heléne . . . Sirt, zokogott . , . Én pedig folytattam : — Imádtam s ő is szeretett, nálam volt egész idő alatt, mig ön Dinardban hitte ... És tegnap hirtelen meghalt — a karjaimban . . . Sose felejtemem el azt a keserű mosolyt, amelylyel most Saurain felém fordult : — Tehát hazudott . . . S ön, mit akar tőlem uram ? Hogy egy hazugságot a másikkal fedjek? Ide hozzam titkon a holttestét ? Nem teszem, az öné volt, önnél halt meg. Legyen a halálában is is az öné . . . Elég 1 Távozzék ! S ón kábán távoztam, nem tudva, lelki nagyságát vagy a csöndeségét csodáljam-e s szinte örülve, hogy egyedül sirathatom drága halottamat. A temetés napján egy levelet kaptam Sauraintól. Szóról- szóra ez állt benne. Kívülről tudom. — Midőn e sorokat olvassa, én már nem élek. Önt megölhettem volna, — de nem ölhettem volna meg a bánatom. Az ön fájdalma is őszinte volt, — talán azért kíméltem meg. Ragaszkodjék az emlékéhez, ültesse tele virágokkal, öntözze könnyeivel a sírját . . . Legyen az öné . . . Ragaszkodjék az emlékéhez ... A sírját önnek hagyom. S minden tavasz, mely uj virágot fakaszt rajta, az ő szerelmes gondolata lesz önhöz. Ha a sir többé nem hajt virágot, elfelejtette önt . . . Sorreres Jacques elhallgatott, majd megragadta a karom : — E hónapban a sir nem hajtott virágot . . . Robert Scheffer.
