Szamos, 1911. április (43. évfolyam, 75-99. szám)
1911-04-28 / 97. szám
XLIIi. évfolyam. Szatmár, 1911. április hrt 28., póntek. 97. szám, —-------«I Előfizeté si dij : Helyben: 1 évre 12 K. l/j évre 6 K. ljt évre ó K, I hof a 1 K Vidékre:.. .. 16.,,. 8............ 4.. „ 1-50 Egy szám ára 4 fillér. özerkto^ztéség áj kiadóhivatal . KJ iüczi-üíczj 9. szám. *i Teiefonsij.ii: .07. Mindennemű dijak Szalmái_ , alap kiadóu.vataiában fizetendők. Hirdetések _ kzpénzl etés mellett, a legjutányosabb árban közélteinek. — uz apróhirdetések közútt miadon szó 4f8Wr. Nyttttér sora 20 fillér. __-»a mTTi ,-mr .1 ....~ A választójog. Mikor Grillparzer, az osztrák iró az első munkáit irta, egy kritikusa azt mondta rőla : Furcsa neve van neki, de a közönség kénytelen lesz hozzászokni. Mikor a nyolcvanas évek elején kezdte fölütögetni az országban a fejét a szociáldemokrácia az emberek megütődve nézték, hogy mi ez? s egyáltalán nem akartak hozzászokni e névhez. Azóta azonban már hozzászokhattak. A demokrácia még csak tetszett valahogy, bár annak is szerettek gúnyos értelmezést adni, de már a szociáldemokrácia sehogy sem tetszett, Még a gondolatától is féltek, mint valamely tatárjárástól, de a mely nem keletről, hanem nyugatról jön! Azóta a szociáldemokrácia talajra talált s gyökeret vert az országban. Utat tört, él és létezik s többé nem lőhet eltekinteni a feje fölött, bár megijedni tőle szintén fölösleges lenne. Egyszerűen csak számolni kell vele, mint tényezővel. Mint egyikével azoknak a mostanában sok szór emlegetett társadalmi „rétegeknek1-, amelyek „elhelyezkedni akarnak.“ Pedig nem annyira „elhelyezkedni“, . hanem élni. és jogokat szerezni akarnak. * Más kérdés, hogy bir-e s menynyire bir. Kétségtelen, hogy észre tudta magát vétetni s a munkásosztály körülményein javi ott s olyan kérdéseket tart ébren, amelyeknek az ébrenléteihez nagyfokú jogosultságuk van. Nem az ugyan, ami a külföldi szociálizmus A nagy nyugati államokban nagy szellemi előkelőségekkel találkozhatni a szociálizmus táborában, akik úgy a politikában, a közéletben, mint a tudományban tényezők. Az ő fáklyájuk világit s egyre több embert von a körbe. Angliában, Francia- országban miniszterek kerülnek ki belőlük, Németországban hatalmas politikai pártot alkotnak a parlamentben is. Éhez képest a magyarországi szociáldemokra- tizmus nem olyan jelentős, hiányzik belőlük a megszilárdulás befelé s az erős képviselet kifelé. Belső bajaik vannak, apró személyi természetűek, torzsalkodások, csetepaték az egyéni érvényesül- hetés kedvéért. A most lefolyt kongresz- •zusukon is azon veszekedtek, hogy egy „tagtárs* miként merészelt üdvözölni egy minisztert, akihez egyébként éppen szociális érdekekben kellett elmennie. * Akik ilyen kicsinyes dolgokban folytatnak belső háborúkat, bizonyára lassan és nehezen emelkedhetnek a nyugati kulturállamok szociális nemzeteinek a magaslatára. De azért igy is vannak olyan tényezők, hogy számot kell vetni velük. S most, hogy a kcyigresszusok kimondta a legteljesebb agitáció szükségességét az általános választójog mellett a parlamentben s az utcán egyaránt és — bár nem minden vita után — kimondotta, hogy ebben a dologban szövetséget köt a Jusfh-párttal. Ez a kongresszus egyik nevezetessége, a másik pedig az, hogy a szociálisták gyűlésén a hallgatóság sorában nagy számmal jelentek meg ál ami tanítók, akik, ha egyszer a szociáldemokratizmus karjaiban lesznek, bajos lesz őket onnan visszaölelgetni.------------------------------------------------------A mi vaguti szabadjegyeink fájnak „Északkelet“ cimü laptársunknak abból az alkalomból, hogy neki nem jutott belőlo, nekünk meg három is van. Persze, hogy a politikai pártállás az oka az igazságtalan megoszlásnak, véli laptár.-unk. Nem tudjuk, igaz-e, vagy nem ez az indokolás, de annyi tény hogy mióta a „Szamos“ napilap,azótamin- dig három vasúti szabadjegye van. Azután hatalmas szakértelemmel citálja az „Északkelet“ a vasúti üzletszabályzatot, am oly szerint vasúti szabadjegyet csak a lapon szereplő szerkesztőknek és főmunkatársakAz ideái. 1839- en Lablache, a hires énekes Londonban tartózkodott. Egy este kényelmesen sétált fel s alá szobájában, ábrándozva hegedűjén, melyet művészileg kezelt; oly annyira elmerült játékába, hogy egy ifjú beléptet nem is vette őszre, ezt azonban ez legkevósbbé sem látszott zavarni, mert bele vetve magát egy zsölyóbe, figyelemmel hallgatta a mester játékát. — Jó ideig voltak igy együtt, az játszva, emez hallgatva, midőn Lablache ábrándjai lassanként egy olasz dallamba olvadtak át, ekkor az ifjú elragadtatva igy kiáltott fel: — Bravo, bravo mester! Lablache csak most vette észre és rémülten feléje fordult, de arca rögtön derült és barátságos lett. — Ön az Giovanni? — szélt kezet nyújtva, — alig ismertem meg, oly sápadt, szemei bágyadtak, ma éjszaka alig pihent Morpheusz karjai között? Az igy megszóllitott ifjú elpirult, mint egy 14 éves leányka, pedig már busz évesnek látszott; szőke bajjal, kék szemekkel, deli alakkal, egyike Olaszország leg- csábitóbb s legg zdagabb nemeseinek. Giovanni herceg Lablache egyik tanítványa volt. — De hát mi baja? — folytatá vallatását a mester — beteg ön ? Ab ! vagy, szólt mosolyogva, nem birt megbirkózni az általam feladott szolfeggiákkal, előre felmentem, — vagy talán örökölt még egy pár milliót, s most nem tudja módját azok elköltésének. ■ — Mindebből semmi — felelt Giovanni ábrándosán. — No de hogy unatkozik, azt mégis látom — ön Olaszország leggazdagabb nemese, ön, ki még a korban él, melyben csak kívánnunk kell, hogy mindenkinek legyen. — A gazdagság számomra nem az örömök forrása. — Az istenért, ön szerelmes ? — Én? mikép jutnék én ahhoz? nem keresek társaságot, nem ismerek mást, mint önt és az igazat megvallva, én nem elégszem meg csupán szépséggel, kellemmel, ón egy angyalt, ideált óhajtok, kergetem, hogy távolból imádjam, csodáljam. — Oh, értem, ön remény nélkül szeret — Még nem, de bár volna igy, óhajtanám. S önnek mester, idegen lenne az ilyen szenvedély ? — Teljesen, ifjubarátom. Nem ismerem a szenvedély e vad hajtásait. — Boldog ember, sóhajtott Giovanni. — Igen barátom, az vagyok mint ember, férj, apa és művész is, sohasem fütyöltek ki. — Azonban várjon csak, — egyszer, igen egyszer mégis a legfeltűnőbben ; Becsben történt. Ugyanis szolgámat, Pietrot, ki arcátlanul meglopott, elkergettem, kifizetve bérét, ő azt zsebre vágta, azután egy tallért két úja közé fogva, felém fordul s igy szól: „Nézze uram, ezért ma ki fogom fütyöltetni.“ — Mily szemtelenség ! — Csakugyan, midőn az első felvonás után a bécsiek lelkesedve bivnak, tapsolnak, egyszerre éles fütty hangzik a házban. — Gyalázatos 1 s mit tett ön ? — Én? Én? a legnagyobb nyugalommal kilépek s igy szólok a közönséghez: „Ne törődjenek vele kérem, ez a szolgám, Pietró, kit ma elkergettem.“ A közönség erre nevetett és fokozott kedvfestőmüvész, az országos képzőművészeti főisKola tanára a városháza dísztermében A kiállítás folyó évi április hó 25-én kedden délelőtt 11 órakor ünnepélyesen megnyilt ós május hó 3-ig tart. A kiállítás megtekinthető d e. 10—1-ig és délután 3 -7-ig. BelépŐ-dij 10 fillér. A belépő- -------------------------------------------- dija a szatmári jótékony nőegyletek javára fordittatnak. ------------------------------------------—
