Szamos, 1911. március (43. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-14 / 60. szám

2. oldal d Zi A W O h U ■ * 11. márc. 14.) 60. szám, ügyminiszter 4» csaknem ezzel egyide­jűleg érkezett le a tisztviselők illetmé­nyeinek rendezése tárgyában hozott ta­valyi határozat jóváhagyása is. A miniszter mindenekelőtt jóvá­hagyta a törvényhatóságnak azt az in­tézkedését, mely szerint az állami hoz­zájárulást a tisztviselői illetmények ki­egészítésére fordítani rendelte. A közgyűlési határozat némely in­tézkedése ellen tett észrevételek oda vezethetők vissza, hogy a közgyűlési ha­tározat keltekor még nem ismertük a belügyminiszter 62.000 sz. rendeletét. De abból, hogy a miniszter döntése a tiszti főorvosra, kerületi orvosokra, állat­orvosra és közigazgatási végrehajtóra nézve jelentékenyen kedvezőbb, mint a közgyűlési határosat, továbbá abból, hogy a miniszter megengedte az árva­széki ülnöki állás szervezését és az adó­hivatali főnök, községi biró, kösgyám stb. magasabb illetményeinek fizetési pótlék címen való utalását, kétségtelenül megállapítható, hogy a törvényhatóság lényegében jó munkát végzett, sőt mi­után az 5 fizetési fokozat helyett 3 fo­kosainak visszaállítása is csak alakilag, külömbözik a közgyűlés határozatától mert ugyanakkor megengedi a miniszter, hogy e fizetési osztályokban 3 fokozatra megállapított várakozási időn felül szol­gáló tisztviselők az állami és vár­megyei tisztviselőkre nézve megállapított pótlékban részesüljenek. A miniszter kívánságához képest a tanács intézkedett a szervezési szabály- rendeletnek az észrevételek értelmében való módosítása iránt. * A közigazgatási bizottság ülésének zuk körül röpdes. Az anya, a mindig meg­halni akaró anya, (a kinek haját megcsip­kedte ugyan az élet dere, de lelkét még min­dég tavaszban ringatja) megérkezett. Olyan hetyke, olyan leányos, mint mi­kor minden áron meg akart halni. Büszkén emlegeti, hogy bizony ő már — nagymama jelölt. ... És a nagymama ringatja is már a bölcsőt. Benne mosolyog, a bölcsőben moso­lyog a kis angyalka, a drága unoka. Éppen úgy, mint az ő fia egykor . . . régen, mikor? És a pillanatban, mintha a koma asz- szonynak tisztes, magas, galambősz alakja állana újra az ajtóban. — De hiszen a jó nagy asszony régen meghalt. Réges-régen ott porladozik a teme­tőben. És újra az apró felé néz. De csak ott látja a tisztes, galambősz koma asszonynak hatalmas magas alakját. És mintha hallaná újra, egészen hiven, egészen hangosan . . . az ő szokott kérdését. — No, húgom, szentem . . . hát most is, és még is meg akarsz halni . . .“ És nagyanyó hangosan felel. Mintha a valóságos, szimől-szinre előtte álló, neki szóló, beszélő koma-asszonynak kellene vá­laszolnia . . . — Már csak arra kérőm a jóságos Istent, tartsa meg öreg életemet addig, mig az a kis angyal, az én kis unokám megnő. Hadd legyek teljesen boldog. A nagyasszony mosolygott. Arcán az elégtétel diadalmas fénye ragyogott. Aztán —- eltűnt . . . további folyamán az árvaszék, pénzügy- igazgató, t. főügyész és kir. ügyész, a kir. tanfelügyelő és kir. állatorvos ter­jesztették be rendes jelentéseiket, a me­lyek szerint a február havi közigazgatás állapota minden tekintetben kielégítőnek mondható. Dávid Ödön műtermét Budapestről áthelyezte. Szatmár, Kazinczy-utea 15. sz Müfogak,aranykoronák, csapos fogak, amerikai hídmunkákat jutányosán készit Telefon 258, Városi ügyek. Városi közgyűlés. Szatmár város törvényhatósága tegnap, hétfőn tartotta március havi rendes közgyű­lését Csaba Adorján főispán elnöklete alatt, délután 3 órakor. A törvényhatóság tagjai' nagy számmal voltak jelen. A rendes köz­gyűlést megelőzőig pár percig tartó rend­kívüli közgyűlés volt, amelyen előterjesztésre került a Halmi János-féle Árpád-utcai ház megvétele, Koós Gábor ós nejétől a lövőtér kiszélesítéséhez vásárolt ingatlan, továbbá a Hermán István örököseitől vásárolt ingat­lanok, végül a fertőtlenítő telep céljaira Klein Vilmostól megvásárolt földek ügyében a szerződések jóváhagyása. Mindezekre nézve a rendkívüli közgyűlés a tanács elő­terjesztéseinek értelmében határozott. A rendes közgyűlés a polgármesteri jelentés felolvasásával kezdődött, amelyet lapunk más helyén ismertetünk. Kelemen Samu felszólalt, hogy a közgyűlés Írjon fel a kereskedelmi minisz­terhez, hogy Szatmáron, épp úgy, mint a nagyobb vidéki városokban egész éjjel le­gyen táviró és telefonszolgálat. Aztán vé­delmezte ismert álláspontját a tisztviselők fizetésrendezése ügyében. Dr. Vajay Károly polgármester : Ismét i, hogy a miniszter csakugyan jóvá­hagyta a város által megállapított fizetés - rendezést. Ami kevés módosítást még kí­ván, az nem lényeges, ami abból is kitűnik, hogy a fizetésrendezést a nyugdíjra nézve mértékadónak ismeri el. Sajnos, a minisz­ter észrevételei csupán a legkisebb fizetésű városi alkalmazottakat érintik, de ha ezek már fölvették is fizetésük többletét, tájékoz­tatva lettek az iránt, hogy ezt nem tekint­hetik szerzett jogok alapjának, miután fize­tésrendezésük újabb jóváhagyástól függ. Ami Kelemen Samunak azt az aggodalmát illeti, hogy az állami és megyei tisztviselők majd háborogni fognak, «miért Szatmár vá­ros némelyik tisztviselője az övékénél jobb javadalmazáshoz jutott, azt válaszolja, hogy az állami és megyei tisztviselők fizetését nem lehet egy kalap alá vonni a városi tisztviselők fizetésével, amelynek terheit túl­nyomó részben mi magunk viseljük. Egyéb­iránt elmondhatni, hogy a Szatmár tör­vényhatósága által létesített fizetésrendezés a legsikerültebb az összes vidéki városoké közt, amennyiben a belügyminiszternek mindegyikre több észrevétele volt, mint a mienkre. A polgármesternek nagy tetszéssel fo­gadott fejtegetései után a jelentést egyhan­gúlag elfogadta a közgyűlés. Válasxtá* Egy II. osztályú irnoki ós esetleg üresedésbe jövő II. oszt. végrehajtói állásra következett ezután a választás. Az előbbire három, az ut >bbira tizenegy pályázó jelent­kezett. A szavazás elrendeltetvén, ennek eredménye gyanánt az elnöklő főispán ki­hirdette, hogy írnokká Kovács Gusztáv, végrehajtóvá pedig Majdik Árpád válasz­tatott meg. Ax illemhelyek. A tárgysorozat többi pontjai közül nagyobb érdeklődést keltett egy budapesti vállalkozó ajánlata, mely szerint Szatmár város belterületén négy illemhelyet állit fel 35 000 korona beiektetéssel, még pedig egyet-egyet a Deák téren, a régi posta előtt, az Árpád-utcában, a hídfőnél és az István- uton. Dr. Keresztszeghy Lajos és Tanódy Márton ellenezték a Deák-téri illemhelyet, mert ott van egyúttal a nagyközönség leg­kedveltebb korzója. Dr. Vajay Károly polgármester fel­világosításai után, amelyek szerint viszont a vállalkozó éppen a Deák téri illemhelyek­hez ragaszkodik a legjobban ós hogy mégis fel fogja őt hívni más tervek bemutatására, a közgyűlés a tanács előterjesztéséhez hoz­zájárult, Egyébként az illemhelyek jövedel­méből 50 százalék jutna a városnak. Kisebb ügyek. A városháza közgyűlési termének be­bútorozása tárgyában a múlt hónapban tett javaslatot a tanács levétetni kívánta a napirendről, miután a megejtett számítás szerint az uj bútorokra 4000 korona költ ég volna szükséges, erre pedig fedezet nincsen. De különben is a közgyűlési teremben már nem igen lesz hangverseny, ezek az épí­tendő zenepalotában fognak majd megtar­tatni. Makay Elek szatmárhegyi ref lelkész és Básthy László ugyanottani gör. kath. lelkész kérelmét, hogy javadalmazásuk emeltessék fel, a közgyűlés elutasította, azzal az indokolással, hogy fizetésüknek öt év előtt történt rendezésénei a város már elment a méltányosság legvégső határáig. A törvényhatóságok átiratai következ­tek ezután, amelyeknek egyike sem volt jelentékeny s a közgyűlés részint hozzájá­rult azokhoz, részint napirendre tért felet­tük. Végül tudomásul vette a közgyűlés dr. Vajay Károly polgármesternek a szatmári gőzmalom r, t. igazgatóságába történt be­választását, mire a közgyűlés a főispán lel­kes éltetésével véget ért. mt Valódi saját készítményü TAJTÉKPIPÁK ÉS BOROSTYÁNK ŐÁRUK jótállás mellett, a legjobb anyagból ós kivitel­ben, eredeti angol és francia pipák, úgy­szintén mindenféle dohányzási C’kkek kaphatók BÄRTH JÓZSEFFÉ doMnijíőzsdéjében Szatmár, Deák-tér 5. sz. (Gindl-féle cukrászda me'lett) Az ügyvédi kamara közgyűlése. Szokatlanul nagy és élénk érdeklődés közben folyt le vasárnap délelőtt a szatmári ügyvédi kamara közgyűlése. Az érdeklődés annak volt tulajdonít­ható, hogy az ügyvédség egy frakciója a választások során személyi változtatásokat akart keresztülvinni a kamara tisztikarában. A kísérlet azonban nem sikerült, mert a választások a régi tisztikar teljes győzedel- móvel végződtek. Mutatja a szokatlan nagy érdeklődést, hogy az 58 helybeli ügyvéd közül a közgyű­lésen 53 jelent meg, a vidékről pedig be- küldtek 78 szavazatot. A kamara 142 tagjai közül tehát le­szavazott 131. A közgyűlés a kamara évi jelentésével kezdődött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom