Szamos, 1911. március (43. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-18 / 64. szám

4. oldal, SZAMOS 1911. márc. 18.) 64 Beám följelentés Halmiban, csakhogy Farkas bácsi ellen. Zsarolás miatt. Forró lesz a nyár. Dr. Mayer, a zürichi meteorologiai intézet vezetője, az idei tavaszi és nyári időjárásra vonatkozó­lag a napokban érdekes adatokat tett közzé. Mint igen érdekes és a várható időjárás szempontjából fontos jelenség t. Maurer felemlíti, hogy az utolsó öt évben, vagyis 1906-tól 1910-ig, a nyári hónapok jelenté­keny, gyakran 3—4 foknyi hődeficitet mu­tattak fel. Az átlagosnál alacsonyabb hő­mérséklet szinte azt a látszatot kelti, mintha az északi féltekén tartósabb hideg periódusnak néznénk elé. Azonban ugyan­ilyen jelenséget figyeltek meg 1886 és 1890 között és még fokozottabb mérték­ben 1836 és 1845 között. De még minden ilyen hideg periódusnak az volt a követ­kezménye, hogy a mintegy visszatartott hőmennyiség a hideg periódust követő egy-két igen forró nyáron váltódott ki ős ebből a több évszázados tapasztalaton ala­puló tételből önként folyik, hogy az idén, vagy ha az idén még nem is, akkor a jövő évben rendkívül forró nyarunk lesz. | | ingatlant akar venni vagy eladni, jelzálog kölcsönt keres, mielőtt bármiféle gazdasági cikket beszerezne, ' vagy a gazdasági élet bármely ágába vágó szükséglete van, á forduljon bizalommal : NiJndftP gazdasági szakirodájához lmliUUl Szatmár, Kazinczy-utca 7. Itt a tavasz maholnap s az életörö­mök fokozottabb mértékben töltik el az embereket. Nem kell többé a tél unalmait és kellemetlenségeit tűrni s az apró népet sem féltik a gondos papák és mamák a náthától, a hüléstöl, s a többi effajta téli veszedelemtől. Zólinger Adolf közkedvelt táncmester épp ezt tartván szem előtt, a kis emberkék számára március hó folya­mán nyitja meg az uj tánctanfolyamot. A szülők, kik télen nem merik gyermekei­ket a hideg időjárás viszontagságainak ki­tenni, most már nyugodtan küldhetik az apróságokat a tánciskolába, a hol úgy­szólván az első nevezetesebb életöröm kínálkozik számukra zsenge életük tavaszán. Születés, halál, házasság. A szatmári németii I. kerületi anyakönyvi hivatalban március 17-én a következő bejegyzések tör téntek : Születtek: Szilágyi Ilona, Pap Ilona, Botos Sándor, Reményi Sándor, Szabó Er­zsébet, Rooz Dóra. Meghaltak. Máté Paulina, Gulya Piroska, Blum Pézi, Lázár József, Fülöp Lajosné. Ä \1C DIT A OK Első szatmári általános ks- * «W reskedelui tudakozó intézet Petőfi-utca 17. sz. Telefon-szám 810. már nem uj vállalat, amennyiben széles­körű összeköttetései révén nyolc megyé­ből a kereskedők és iparosok hitel- képessége és vagyoni állapota felől azonnali infor mattokkal is szol­gálhat. Ne tessék tehát addig üzletet kptni. mig az informatiót nem szerzi be. Korszakalkotó uj szüróíalálmáuy a kereskedők figyelmébe. A folyadék elá- zusitással foglalkozó kereskedőink tudják a legjobban, milyen sok nehézségbe átkö­tött eddig a zavaros bor, pálinka, olaj stb. tisztítása. Egy debreczeni koreskedő korszak« alkotó uj találmánnyal lép fel ezen a té­ren, amennyiben az általa készített szűrő készülék a „Filtron“ akármilyen nagy mennyiségű és akármilyen zavaros folyadé­kot nehány perez alatt kristálytisztává filt­rál. A „Filtron“ kapható a készítő és fel találó Jakab István fdszerkereskedőnél (törv. bejegy.) Debreczenben. Ára: Filtron (K 7 K 50 fill. Filtron (B) 12 korona. PoszYék Ma és mindennap mazgófánykáp - színház a,Kispipa‘ vendéglőben. Miisor: 1. Az állatkert. 2. Golyó-itélet. 3. Névnapra. 4. Algíri nő. 5. A hozomány. 6. Kronwell. (Színes) Találkozás a „KIS PIPA“ vendéglőben, ahol kitűnő ételek- és italokról gondos­kodva van. A mozgftfénykép szídMz minde" e8te A n. é. közönség pártfogását kéri tisztelettel Popovivs Sándor, a „Kispipa“ vendéglőse. BeSépti-dij nincs! Lüttichi vadászfegyverek és revol­verek szab. mángorló és ruhamosó gépek, horgony lemezből készült fürdőkádak, úgyszintén nickel, aluminium, és réz abronesos konyhaedénvek és mindennemű konyhafelszerelési cikkek legnagyobb választékban kaphatók Melchner Testvérek vaskeres­kedésében Szatmár, Dr. Lehóczky-ház. Telefon: 162. Lapvezér: Jeney György. Főszerkesztő: Seress Imre. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. BRAUN MÓR, rézműves Hidköz 1. Alapittatott 1854. Készít vízvezetékeket, fürdőszoba berende­zést, nyomó és szívó kutakat felszerel és javít. — Nagy raktárt tart pálinka, mosó­üstök, permetezők és azok szerkezeteiből. Szatmár-Néineti sz. kir. város hivatalos közleményei. 2767—1911. fksz. Hirdetmény. Tudatom a város közönségével, hogy a honvédelmi m. kir. miniszter ur pályázatot hirdet a katonaság 1912. évi szükségletéből 5400 pár bakkancs szállítására. A szabályszerű ajánlatok legkésőbb f. évi április hó 8-ig adandók be a debreczeni kér. és iparkamarához. A pályázati feltételek a rendőrfőkapi- pitányi kiadóhivatalban megtekinthetők a hi­vatalos órák alatt. Szatmár-Németi, 1911. márczius 10. 2842-1911. fksz. Tudatom a város közönségével, hogy a közegészségi, közbiztonsági és tüzrendőri szabályrendeletekben előírtak ellenőrzését, illetve felülvizsgálatát a tavasz folyamán is eszközöltetni fogom. Ebből kifolyólag felhívom a háztulaj­donosokat, hogy az udvarok, lakóházak, mel­léképületek, peczegödrök és szeméttartók ki­takarítását és rendbehozatalát, valamint a tüz- rendészeti szabályrendeletben előirt rendelke­zések foganatosítását f. évi április hó 15-ig hajtsák vég. e, mert a vizsgalat alkalmával észlelt hiányok és szabálytalanságokért, köz- tisztaság, közegészség elleni mulasztásokért a kihágási eljárás megindítása mellett úgy a köztisztaság, mint a tűzrendészet tekintetében szükségesnek mutatkozó intézkedéseket (ud­varok, folyókák, pecze gödrök, szeméttartók, sertésólak, kitakarítását) hatóságilag fogom a háztulajdonos költségére foganatossittatni. Szatmár-Németi, 1911. márczius 10. TANKÓCZI, főkapitány. Nyilttér. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Üzleti jelentés. Jelentem a t. ez. vevőközönségnek, hogy egy vótel foI>tán nagy­nagy óbb mennyiségű valódi angol férfi öltöny és felöltő, valamint női cost Urne és felöltő szövetek birto­kába jutottam. Ennélfogva elhatároztam, hogy ezen elsőrendű és legújabb divatu kelméket 30—40 százalék árkülömbségge) a m. t. vevőimnek juttatom, ezáltal mindenkinek módjában áll tavaszi szükségletét rendkí­vül olcsón fedezni. El ne mulassza tehát senki ezen kedvező alkalmat, mig a készlet tart, ki­használni. Tisztelettel SÁMUEL posztó áruháza Szatmár (Papolczy palota.) FIGYELEM! Minden háziasszony tudja, hogy a kávék árai már ez idáig cirka 40 százalékkal emelkedtek és minden nap folyton emelkednek, ennélfogva felhívom figyelmüket, hogy még az áremelkedés előtt sikerült 30 bála legjobb mi­nőségű kávékat beszerezni, direkt a termelő helyeken, ennélfogva mig a készlet tart. azt mesés olcsó árban árusítom már Egy forint 28 krajcártól kezdve fö felé kilónként, tehát mindenki igye­kezzék megragadni a kedvező alkalmat saját érdekében. Tisztelettel LINDENFELD D0M0K0SNÉ SZATMÁR, Deák-tér (báró Vécsey- ház) és Árpád-utca 22 szám. sssa MEGNYÍLT mm az uj női kalap-üzlet R4kóczi-utca 26. Fogarassy-palota. = Ugyanott = Szénássy Gyula budapesti cg legújabb tavaszi újdonságainak képviselete. :: Lőw/ Lajosné. &&&&&&&&

Next

/
Oldalképek
Tartalom