Szamos, 1911. február (43. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-07 / 30. szám

(1911. febr. 7) 80. szám. 3 oldal. SZAMOS Az ügyész replikája után maga a vádlott is beszélt, hosszasan és kenetesen, románul. Negyedóra múlva igy szólt az elnök : — Kérem a tolmács urat, figyelmez­tesse a vádlottat, hogy ne terjedjen túl a védelem kereten és ne mondjon politikai beszédet. Vádlott (a tolmács utján): Nem szán­déka politikai beszédet mondani. Elnök (kezével int) : Értem én ! Vádlott: Cs$.k azt fejtegette, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert nem mondott semmi lázitót. Ö szégyélnó legjobban, ha mindazt mondta volna, amit ráfognak. Igaz­ságot kér. Ax ítélet. Mintegy negyedórái tanácskozás után a kir, törvényszék kihirdette i' életét, amely Lukács Konstantint vétkesnek mondja ki a btK. 171. szakaszának 2. bekezdésébe üt­köző izgatás vétségében és őt ezért 3 napi fogházban és behajthatlanság esetén újabb 3 napi fogházra átváltoztatható 60 korona pénzbüntetésben, valamint a perköltségek­ben elmarasztalja. Az itelet a szamosujvári püspökkel, a közoktatási minisztériummal és Szatmármegye alispánjával közöltetni fog. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbítás­ért felebbezett, a védő pedig felmentésért. Az utóbbi seminisógi panaszt :s jeintett be azon a cimen, hogy törvényszék az elítélés alapjául szolgáló szakaszt tévesen alkal­mazta. Frigyes főherceg tescheni thea-vaj állandón.) kapható Lővinger József fűszer- és csemegeüzletében Deák- tér 17 szám. hírrovat. Vizsgatétel. Dőry László közkórházi gondnok, az államszámviteli államvizsgát melyet a hatóság kinevezéséhez töile meg­követelt, a napokban Budapesten kiváló sikerrel letette. Egyháztanács ülés. A szatmári ref, egyháztanács f. hó 5 én, vasárnap délelőtt 11 órakor gyűlést tartott igen gazdag mü sorral, melyek közül kiemeljük hogy az egyház 1910 évi bevétele 71687T4 K, ki­adása 71185'20 K, tehat ezen esztendő 50D94 korona pénzmaradványnyal zárult Egyház kerületi tanári képviselőre a mára- marosszigeti főgimnáziumból cgyháztaná esünk Jakobinyi Péter jelenlegi igazga­tóra adta hat szavazatát. Az egyházi adó­behajtás intenzivebbé tételére az egyház- tanácsosok fogják a híveket összeírni, a nyugtákat pedig Kosáros Lajos hordja el. Kovács I. István dr. megválasztott lelké­szünk beiktatására egyháztanácsunk megtette a szükséges intézkedéseket, mely szerint a hitfeiekezeteket, hatóságokat és testületeket írott meghívóval hívja meg. F. hó 11-én délután a budapesti gyorsvonat érkezesénél testületileg fogadja uj lelkészét, vasárnap f hó 12-én d. o. fél 10 órakor harangoznak, a templomban az idegen vendégek és a helybeli hitfelekezetek, hatóságok és testü­letek részére fentartott helyek lesznek. A meghivók szétküldése most van folyamatban, a kik — mint magán emberek — meghívót nem kaptak, forduljanak Tanked Gyula főkapitány úrhoz, mint a rendező bizottság elnökéhez. A templomi istentisztelet sor­rendje a következő: 1. Gyülekezés d. e, 9 órakor az egyház tanácstermében. 2. Lel­készek és presbytérium bevonulása a tem­plomba a fél tiz órai harangozás után. 8 Fenállló ének, 37 dics. 1. v. 4. Közének, 235 dics 1. 2. v. 5. Beiktató beszéd az urasztala előtt, tartja Biki Károly esperes. 6 Karének. 7. Imádság a szószéken, mondja Dr. Kováts István. 8 Gyülekezel i ének 7». dics. 6. v. 9. Egyházi beszéd, tartja Dr. Kováts István. 10. Utóimádság, megáldás. 11. Karének. 12. Gyülekezeti ének. 235. 3. 4. v. Islenitisztelet után presbyteri gyűlés, melyen esperes átadja lelkésznek az egyház pecsétjét, —• főgondnok az uj lelkészt üd­vözli a presbytérium nevében. A Kereskedőim Részvénytársaság vasárnap délután tartott évi rendes közgyű­lésén elhatározta, hogy alaptőkéjét, amely­nek felemelése 400 darab 550 koronás részvónynyel volt tervbe véve, a tulhdmo- zott jegyzések folytán 500 darab részvény­nyel emeli, amely részényeknek 550 korona árából részvényenkint 500 koronát az alap tőkéhez, 50 koronát a tartalékhoz csatol­nak. A részvénytársaság alaptőkéje igy 750 ezer koronát fog kitenni. Az igazgatóság tagjai sorába beválasztották dr. Kelemen Samut, Losonczy Józsefet és WallonLajost. Felolvasó-estély. Nagy számú és előkelő közönség előtt ment végbe a szat­mári kath. kaszinó e hó 5-iki felolvasó es télye a Cecil-ház dísztermében. A lapunk­ban már előzetesen közölt műsor minden egyes száma nagy tetszéssel találkozott. Különösen Dr Irinyi Tamás theol. tanár felolvasása a feminizmusról. Tetszett Her­man László hegedüjátéka, Valamint Haller J«nő zongorajátéka. A közönség műsor után a kath. kaszinó termeibe vonult, hol társas vacsora, utánna reggelig tartó tánc volt. A fehérgyarmat! járásbiró ügye Lapunk egyik régebbi számában lefestettük már azt a tarthatatlan állapotot, amelyet a Balázs Zoltán fehérgyarmati járásbiró iránt táplált elleuszeuv és felháborodás idézett elő amelynek hullámai nemcsak a járásbiró személyének, hanem hivatalának tekintélyét is alaposan eláztatták. Azóta több fővárosi és vidéki lap is foglalkozott az ügygjvl, amely országszerte nagy port vert fel. Ha­vas Aladár fehérgyarmati lakos a járásbiró eben szóló vádakat és adatokat összegyűjtve azok alapján pár hónappal ezelőtt egy nyílt­téri közleményt tett közzé a Fehérgyarmati Hírlapban amely közlemény mialt Balázs Zoltán saj'ópört indított Havas ellen. A debreczeni kir törvénys ék, mint az ügyben illetékes sujtóbiróság, iVlorvay Károly szat­mári vizsgálóbírót bizta meg a vizsgálat foganatosításával. A vizsgálóbíró ma reggel utazóit ki Fehérgyarmatra, ahol a valódiság bizonyítása céljából hivatott nagyszáiru tanút ki fogja hallgatni. A „Szatmári gózmalom-tarsulat“ részvénytársaság f. hó 5-én tartotta évi rendes közgyűléséi, melyen az igazgatóság és felügyelöbizottság jelentéseit tudomásul vették és megadták részükre a felment­vényt. A lefolyt 1910. évben a részvény- társaság t szia nyereség nyeresege 4405 K 03 f. volt, ara ly csekély összeg az 1909. évi rendkívül gyenge aratásnak tulajdonit ható. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az igazgatóság azon indhványát, hogy a múlt évi szelvényekre osztalék ne adassák, hanem az - gé z nyereség a jövő óv nyere­ség -zámlájára vitessék át. Az igazgatóságba uj tagogokul beválasztották dr. Vajay Ká rolyt, Horváth Bertalant, Hámon Róbertot és dr. Antal Lászlót, a felügyelőbizoltságba pedig pótagokul dr. Antal Sándort és dr. Wallon Gyulát. Dr Kováts István szatmári ref. lel­kész, kinek beiktatása tudvalevőleg a ránk jövő vasárnap, f. hó 12-én lesz. a bécsi egyetem evangélikus tkeologiai fakultásán elnyerte a „licentialus theologiae“ fokoza­tot a buddixmusból és a kereszténységről német nyelveu irt dissertacioja alapján. Ez » íheologiai doktorátust megelőző fokozat. A fiatal tudós lelkész itteni működéséhez a re; egyház nagy reményeket fűz. A Szntinármegyei Gazdasági Egyesü­let igazgató választmánya folyó hó 8 án d. e. 11 órakor Szatmáron, a városháza tanács­termében ülést tart, melyre a választmány tagjait meghívom. Szatmár Németi, 1911 február 6. Teleki Géza gróf elnök. Tárgy- sorozat: 1. Múlt ülés jegyzőkönyvének hi­telesítése. 2. Végrehajtó bizottság jelentése a jubiláris kiállítás tárgyában. 3. Folyó ügyek, indítványok. Államsegély a gazdasági egyesület­nek. Folyó hó 5 i számunkban közöltük, hogy a földmivelésügyi minisztérium Csaba Adorján főispán előterjesztésére a Szatmár megyei Gazdasági Egyesületnek népies elő­adások tartására 3500 koronát utalt ki. Mint illetékes helyről értesülünk a hir oly »lakban felel meg a valóságnak, hogy a minisztérium 3500 koronát utalt ki 4 házi ipartanfolyamra és 1000 koronát népies gazdasági előadások tartására. Az egyesület részére tehát összesen 4500 korona lett kiutalva. Értesítés. A dr. Kováts István ref. lelkész febr. 12-iki székfoglalási ünnepélyé­nek rendezésére kiküldött bizottság értesíti az érdeklődő közönséget, hogy akik téve­désből meghívót nem kaptak, annak átvé­tele végeit a r-'f. esperesi, vagy a rendőr- főkapitányi iktatói hivatalban jelentkezni szíveskedjenek. Száz korona a főszolgabírónak. Ke­reken ennyit és ilyen célra szánt Zimán László szamosdobi lakos avégből, hogy a testvére Zimán János a szamosdobi községi bírói állásra kandidáltassék. Beállított a csengeri főszolgabírói hivatalba és azt kérte az egyik tisztviselőtől; vigye keresztül a főszolgabírónál, hogy Zimán János legyen elsiö helyen jelölve. Egyúttal nagy su tyom- ban odacsusztatott egy leragasztott kópertát a tisztviselő elé azzal, hogy a kérelem tá­mogatásául adja át Képessy László főszol­gabírónak. A pénz azonban a főzzolgabiró helyett a vizsgálóbíróhoz került, mert a f. szolgabiró feljelentette Zimán Lászlót vesztegetés miatt az ügyészsége«. Tfiz. Vasárnap reggel 8 órakor tűz volt Goldstein Abrahám bútorkereskedő Kazinczy-utcai asztalosmühelyében. A tűz keletkeíésének oka az volt, hogy a kályha mellett felhalmozódott gyaluforgács meg- gyuladt, amitől aztán tüzet fog tt egy pár butordardb. A tűzoltók gyorsan kivonultak és rövid munka után elfojtották a tüzet. A kár körül . elül 1000 korona Köszönet A Szatmármegyei Takarék- pénztár r. t. az 1910. évi nyereményének jótékony és közmüvelődi célokra szánt összegből zeneiskolám szegény sorsú növen­dékei ingyenes oktatására 100 koronát folyó­sított, mely nemes adományért ez utón is hálás köszönetemet fejezem ki. Fürodi Sándor, a Szatmári Zenede igazgatója. A nyomorgó öreg honvéd részére újabban Helmeczy Józsefné úrnő küldött 4 koronát, mely összeggel eddigi gyűjtésünk 49 kor. 88 f. tesz ki. Az uj ügyvéd és a sajtó azÉrmel- Iékeu. Az Érmelléken megjelenő egyik hetilapban olvassuk az alábbi hirt: »Uj ügyvédi iroda. Székelyhidon uj ügyvédi iroda nyílt meg február 1-én. Dr. B. S. az Érmellék szülötte, ki összes vizsgáit kitüntetéssel tette le, nyitott ott ügyvédi irodát. A törekvő ifjú ügyvédet kinek jelleméről kezességet vállalunk, ajánljuk a jogkereskedő közönség nagy­becsű figyelmébe és pártfogásába. Jogi tudása s igaz, őszinte magyaros jelleme biztosítékot nyújt arra, hogy az őt felke­reső közönség minden ágban lelkiismere­tes tanácsadót fog találni.“ Nem tudjuk, mit csodáljunk inkább: az a határtalan jóakaratot, a mit derék laptársunk tanusit az uj fiskálissal szemben, mikor palam et publice kezességet vállal annak jelleméről a ,jogkereskedő* közönség elölt vagy [ edig az órmelléki ügyvédek szomorú helyzetét, amely arra kényszeríti őket, hogy a sajtóval vállaltassák el jel­lemükért a kezességet. A ritka jóakaratot

Next

/
Oldalképek
Tartalom