Szamos, 1911. február (43. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-23 / 44. szám

(1911. febr. 23) 44. szám. SZAMOS 3 oldal. Az akasztott ember. Négy napig a kötélen. A szellemileg ápolatlan, szomorú bu­taságban ólő tömegek gondolkozására rend kívül jellemző eset történt a napokban Fe- ketepat-.k községben. Négy napig függött egy akasztott ember a kötélen anélkül,' hogy bárki akadt volna a faluban, aki a hullát a kötélről levágta volna. Rose Péter nevű pásztorembernek juttatta a sors osztályrészül azt, hogy ha­lála után az egész falu babonás félelemmel kerülje az ő hült tetemét. Rose Péter négy ven évig húzta a földi lét igáját, miután azonban különféle nyavalyák kínozták és orvos nem igen volt a közelben, még ha volt is, pénzbe került, de ha ingyen g\ó- gyitaná is, akkor se megy feléje a fekete- pataki paraszt, szóval Rose Péter jobbnak látta, ha elköltözik az árnyékvilágból Fogta magát csütörtökön és a padláson felakasztotta magát. Szegény Rose Pétert meg lehetett volna menteni az életnek, ha valaki menten levágja a kötélről. A feketepatakiak azonban akasztott emberhez nem közelednek, ivókor megtudták Rose Péter kimúlását, massziről is kerülték a halottas vitvilót. Ő pedig ott függött kimeredt szemmel, eltorzult arccal a gerendán és bizonyára nemigen tudott arról, hogy tulajdonképpen még egy utolsó végtisztesség is kijárna neki. Az akasztott ember árvaságának hire eljutott a körorvoshoz is, aki azonnal ki­ment Feketepatakra, hogy a hullát meg­tekintse Felszólította az embereket, hogy Rose Pétert vágják le. Nem akadt erre a feladatra egyetlen vállalkozó sem. Nem mertek hozzányúlni szegény Rose Péterhez. Az orvos kénytelen volt létrán felmenni a halotthoz, hogy megvizsgálja, nincs-e rajta nyoma a külerőszaknak ? Végre gondolt egyet és négy koronát Ígért annak, aki az akasztott embert levágja. A horribilis summa diadalmasan meg­birkózott a babonával és Rose Pétert, mi­után négy napig ég és föld között lebegett, lehozták a padlásról és eltemették. I Ssanms eredményes hirdetéséért számos szatmári és vidéki jónevü cég köszönetét fe­jezte ki lapunknak. Színház és zene. Heti műsor: Csütörtökön „Elvált asszony“ operelte. (C. bérlet ) Pénteken újdonság itt először „Herceg- kisassaony,“ Lehár F. legújabb operettje. (A. bérlet.) Szombaton újdonság harmadszor „A bilincsek“ katonadráma. (B. bérlet.) Vasárnap d.u. „Dolovai nábob lánya“ Herczeg F. színmüve, — este 2-szor „Her­cegkisasszony8 operette. (G. bérlet.; A béregér. Láttunk bizony már jobb operette előadást is a szatmári színházban, sőt elmondhatjuk, hogy jobbhoz vagyunk szokva. Dénes Ella gyönyörű, művészi éne­két, Komáromy Gizi temperamentumos játékát Szende és Burányi élvezetes ének­számait a szerepnemtudások igen élénken tarkították. Kitünően mulatott a közönség Holtai ötletes mókáin. A második felvonás­ban, melynek díszletei is dicséretet érde­melnek, Mátrai Kálmánná és Szabó Samuné ügyesen betanult táncot mulattak. De nam tudjuk, hogy ha van táncosnő a társulatnál, miért nem adják a táncokat s miért vonják el a kartól az énekesnőket. A rendezés Mátrai Kálmán érdeme. A „herceg kisasszony“ Lehár Ferenc legújabb operetteje pénteken kerül bemuta­tóra jól előkészített gondos előadásban. „A herceg kisasszony“ Budapesten a magy. kir. operában került bemutatóra és rövid idő alatt már másodszor jubilált. A rendkívül ötletes és romantikus librettóhoz Lehár bűbájos szép zenét irt, mely vetekszik a „Czigányszerelem“-mel. A főszerepeket: Komáromy Gizi, Dénes Ella, Herczegné — Káldor Dezső, Heltay Hugó, Burányi F , ifj. Baghy, Mátray K, Herezeg Vilmos, Szende Ferenc és Ross Jenő kreálják. — Vasárnap este megy másodszor „A herceg kisasz- szony.“ „\ bilincsek“. A múlt hetekben a fővárost megelőzve nagy sikerrel adták ná­lunk a „Bilincsek“ szenzációs katonadrámát, melyet Budapesten szombaton adták először, szombaton estére tűzte az igazgatóság az előre jelzett „Gyerekasszony“ helyett az ismert kitűnő szereposztással: Zöldy Vilma, Homokay Gabriella, Sipos Zoltán, Herceeg Viimos, Mátray Kálmán, Vidor József, Káldor Dezső, Ross Jenővel a vezető fősze^ repekben. hírrovat. A képviselőhöz tegnapi ülésén — mint tudósitónk táviratozza — Lovászy Márton, majd Polonyi Géza szólaltak fel a bankjavaslat részletes tárgyalása során a javaslat eben, majd meg gr. Batthyányi, Csermák és dr. Bakonyi Samu beszéltek ugyancsak a javaslat ellen. Eljegyzés. Dr. Fekete Dezső szatmári ügyvéd eljegyezte Lukács Gyula nagyváradi nagykereskedő leányát, Klárikát. Könyvelőrálasztás. A Központi Takarékpénztár Csizmadia József jászkiséri főkönyvelőt ügyvezető főkönyvelőjévé válasz­totta. — Zsolnai Samut, a Központi Taka­rékpénztár könyvelőjét a Forgalmi Bank rt. könyvelőjévé választotta. A Vatikan a szoknyanadrág ellen. A Vatikán hivatalos lapja, az „Osservatore Romano“ nagy cikket közöl a női ruha uj divatjáról, a szoknyanadrágról. A cikk he­vesen megtámadja ezt az uj divatot és többek között ezeket mondja: — Az uj divat lealacsonyítja a nőt, rontja a női erkölcsöt és fajtalanná teszi a nemek között való jó viszonyt. A nad­rágszoknya által eltűnik a határ a tisz­tességes asszony és az utcalányok között. Ez a divat csak az erkölcstelen franoia fő­várostól származhatik, de a jóizlésü katho- likus nők sohasem fogadhatják el. Ilyen szigoiu tónusban menydörög a cikk egy egész hasábon keresztül, mintha a Vatikánnak most nem lenne egyéb gondja mint a jupculotte . . . Védekezés árvízveszély esetére. A földmivelésügyi miniszter ez év elején kör rendeletben fölhívta dr. Vajay Károly kir. tan., polgármestert, hogy a vizáradások ide­jének közeledésére való tekintettel az árvíz­védekezés sikerének biztosítására megkíván­taié hatósági előintézkedóseket foganatosi tani el nem mulaszszc. A belügyminisater e rendelkezéssel kapcsolatban most újabb utasítást küldött, hogy a netalán bekövet­kező árvizveszedelemmel szemben az etet­és vagyonbiztonság megóvása érdekében a maguk hatáskörében a legszélesebbkörü elő- vigyázati intézkedéseket foganatosítsa. A miniszter a csendőrkerületi parancsnokságo­kat is utasította, hogy az árvízveszély alkal mával a csendőrség alosztályai a közigaz­gatási hatóságok és ármentesitő társulatok • működését, különösen az élet- és vagyon­biztonság szempontjából kellően támogassák és a hozzájuk intézendő megkereséseknek haladék nélkül tegyenek eleget. Kik fizetik a legtöbb adót Szál­mármegyében ? Szatmárvármegye legtöbb adót fizető bizottsági tagjainak az 1911. évre összeállított névjegyzékét most bocsá­totta nyilvánosságra a közigazgatási bizott­ság. Megtudjuk e listából, hogy Szatmárme- gyében 290 virilista van, mig a póttagok száma 20 ra rúg. Az 5000 koronánál több adót fizető bizottsági tagok névsora a kö­vetkező : gróf Károlyi Gyula 24474 koro­nával, gróf Károlyi József 19880 korinával, Jasztrabszky Kálmán 11965 koronával, báró Vécsey László 8529 koronával, Kende Zsig- mond 8328 koronával, báró Vécsey Aurél 8204 koronával, gróf Teleky Gyula 79’9 koronává1, gróf Dógenfeld Sándor 6608 ko rónával, Szentiványi Gyula 5088 koronával, Berger Ármin 5006 korona adóval. Csőd. Megírtuk tegnap, hogy Mandel Sámuel ha!mii kereskedőt több külföldi és fővárosi cég feljelentésére hitelezési csalás gyanúja miatt letartózta'ták. A hitelezők kérelmére a törvényszék a letartóztatott kereskedő vagyonára elrendelte a csődöt. A csődtömeggondnok Varga Gyula halmii ügyvéd. Bank-kamatláb 4« %• Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa a bank-kamatlábat 4 és fél százalékról 4 százalékra szállította le. A lombard- kamatláb 5 százalék lesz. Kár, hogy mire ez 4 és 5 százalékos kamatláb ideér a szatmári bankokhoz, az útikölt­séggel felszaporodik a duplájára. Kirabolta az ősei sírját. Hertelendy- falván valamikor nires nemzetség volt a Sólyom család, amelynek tagjai nagy va­gyon fölött rendelkeztek. Idővel azonban elpusztult a hatalmas faraiba is, meg a kiskirályság is és az egyetlen életben ma­radt utódra nem maradt más, mint az el­sárgult nemesi levelek, donációs királyi kéz­iratok, meg a díszes családi sírbolt. Az utolsó sarj, Sólyom Géza francia leckék adásából volt kénytelen m^gát föntartani, ami annyit jelent, hogy többet koplalt, mint evett. Mindenki tudta, hogy nyomorog s azért volt nagy a meglepetés, amikor a kiskirályok ivadéka, mostanában elhunyt nővérét, a család ősrégi vagyonához, fényé­hez méltó fejedelmi pompával temettette el. Az emberek sokáig kutatták, honnan ve hette Sólyom Géza a pénzt, mig rájöttek, hogy a szerencsétlen fiatalember saját csa­ládi sirbeltját törte föl és saját övéit fosz­totta ki, hogy a temetéshez szükséges pénzt előteremthesse. Az eset az ügyészség fülé­hez jutott s Sólyom Géza ellen megindí­tották a bűnügyi eljárást. A LoráHtffy-estélyt az egyesület ve­zetősége a dalestélyre való tekintettel márc. 4-re halasztotta el. ör.g ember és fiatal asszony bal­kéz házassága. Deres fejjel jutott özvegy­ségre Hobán Miklós 60 éves felsőfernezelyi gazdálkodó ember. Unalmas volt az özvegy­ség és Hobán Miklós elhatározta, hogy be sem várja a gyászév leteltét, hanem újra nősül. A nagy bányai hetivásáron barangolva meglátott egy szemrevaló asszonyt, akihez mindjárt odadörgölte a gubát és elintézte az ösmerkedést. Nagy volt az öröme az özvegy legénynek, mikor kiderült, hogy a nő — névszerint Lohán Flóri 32 éves, szilastelepi lakos — hasonló sorban van, szintén özvegy és nem utasítaná vissza egy becsületes ember feléje nyújtott kezét, még a balkezét sem. Hamarosan megegyezett hát a pár ember ott a helyszínén és a nászt megülni bevonultak — bizony nem a tem plomba — hanem egy közeli korcsmába. Megitták az áldomást és ásó-kapa meg még egy kupica pálinka, mint férj és feleség karonfogva dülöngőztek haza Felsőferne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom