Szamos, 1911. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1911-01-12 / 9. szám
(ivei jen. 12.) 9 «ssta í' n ívj v/ •' 5- f oldat tagul belépett községekben méheseket, eaüstnyulat és szerez egyéb fajállatokat is. Akik az ut közepén vetnek ágyat. A faluról bejött Bankó István a feleségével. Valószínűleg jó vásárlásokat csináltak, mert délben elmentek egy pálinkamérésbe és ott hangos hejhózássai addig ittak. míg az ital föltűnően éreztetni kezd e hatását. Akkor aztán megindultak — már ameny- nyire megindulhattak — hazafelé. Hangosan kacagó csoport követte az öss/e ölelkezett, egymást szeretettel támogató házaspárt, kiknek egy darabig még csak ment valahogy a gyaloglás Egyszerre azonban közös megállapodással elhatározták, hogy megpihennek. Tapintatos emberek lévén, nem akartak osak úgy egyszerűen a járdán keresztbe feküdni, nehogy útjába le gyenek a járó-kelőkDek. Ezért kimentek az Utca közepére, ott leteritették a bundát, kendőt, kinél mi volt és a legnegyobb nyugalommal lefeküdtek. A járó-kelók pokoli hahotával fogadták a nem mindennapi látványt. — Az utcában pedig néhány pillanat alatt teljesen megakadt a forgalom. A csendőr odament és főirángatta az ellágyult házaspárt. \jk azouban egyáltalán nem akarták megérteni, hogy ez a hely nem a'ka'mas a pihenésre. A vége az lett a dolognak, hogy beszállították őket a fogdába. Az összes fertőző betegségek, mint Kolera, Typhus, stb. ellen a legjobb óvszer az orvosszaktekintélyek által ajánlott baktériummentes és szénsavdus Főraktár a „Szatmári Kereskedelmi rés2vénytársaság“-nál. Továbbá kapható minden jobb fűszer- és csemegekereskedésben. KKKKKKKK Legszebb ajándék ez Mielőtt tehát szükséletein- ket beszereznénk, tekintsük meg a 43 év óta fennálló Joó László utóda ékszerész és órás újdonságait, melyek választékos izlésüek. Brilliáns ékszerek dús választékban I Deák-tér 8. Gillyén-ház. BT UJ VÁLLALAT, melyben eddig is nagy hiányt szenvedtünk vámosunkban s szinte nélkülözhetetlenné vált WCpiTACit Első szatmári általános ke- reskedelmi tudakozó intézet. Petöfi-utca 17. sz. Telefon-szám 810. Gyorsan, olcsón és lelkiismeretesen szerez be informátiót, egyénekre, eégekre, vagy folyamatban levő ügyekre vonatkozólag. A SZAMOS politikai napilap előfizetési felhívása. Január hó 1-től uj előfizetést nyitunk a Szamos-ra, a mely Szatmár, Ugocsa, Mármaros, Szabolcs, Ung és Bereg vármegyék egyetlen napilapja. A Szamos január 1-ével 43. évfolyamába lép és haladva a korral, a modern hirlapirás- nak minden eszközét megszerezte, hogy gyors hírszolgálattal magas színvonalú politikai, közigazgatási, társadalmi és szépirodalmi cikkekkel nemkülönben változatos tartalommal kielégítsen minden igényt. A Szamos úgy a belföldi, mint külföldi főbb események hírét ÍO órával hamarább hozza, mint a fővárosi lapok. A Szamos hangja választékos, kerül minden alantjáró dolgot, tehát bármely családnak rendes olvasmánya lehet. A Szamos előfizetési árai: Helyben egy évre 12 K, fél évre 6 K, negyedévre 3 K, egy hóra 1 K. Vidékre egy évre 16 K, fél évre 8 K, negyedévre 4 K, egy hóra 1.50 K. Egy szám ára 4 fillér. OOQOOOOO A Szatmári orth. izr- hitközségtől. Pályázat gópészi állásra. Fenti hitközség a Várdomb-utcán épülő a régivel egyesítendő ri uális fürdőhöz okleveles gépészt keres f. é. május 1-re évi 1200 korona fizetéssel. Ajánlatok jövő hÓ15*Íg Eötvös- utca 3. szám alatt levő hitközségi irodába benyújtandók s hol bővebb felvilágosítást adnak. Hölgyek figyelmébe!! Az őszi szezon beálltával tudatom a nagyérdemű hölgyközönséggel, hogy Eötvös-u. 2. sz. alatt levő női divattermemben a legizlésesebb angol és francia munkák igen jutányos árak mellett készülnek. Katz Róza. Korszakalkotó uj szürótalálinánya kereskedők figyelmébe. A folyadék elá- rusitással foglalkozó kereskedőink tudják a tegjobban, milyen sok nehézségbe ütközött eddig a zavaros bor, pálinka, olaj stb. tisztítása. Egy debreczeni koreskedő korszakalkotó uj találmánnyal lép fel ezen a téren, amennyiben az általa készített szűrő készülék a „Filtron“ akármilyen nagy mennyiségű és akármilyen zavaros folyadékot nehány perez alatt kristálytisztává filtrál. A „Filtron“ kapható a készítő és feltaláló Jakab István füszerkereskedőnól (törv. bejegy.) Debreczenben. Ára : Filtron (A 7 K 50 fill. Filtron (B) 12 korona. A hálószobák réme, a poloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közó tartozott. Mióta azonban a Löcherer Cimexin- nél történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cin.exin nemcsak az élő poloskát pusztítja el nyomban, de a Cimexin hatása folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit: nyomot vagy foltot nem hagy. Kaphatói Rajzinger Sándor gvógyszertárá- ban Szatmár és a készítőnél: Löcherer gyógyszerésznél, Bártfán. Lapvezér: Jeney György. Főszerkesztő: Seress Imre. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. Közgazdaság. Gabonaüzlet. Budapest, 1911. jan. 11. Határidó Déli zárlat. Buzakinálat mérsékelt vótelkedv csekély. Csendes irányzat mellett jelentéktelen forgalom. Egyéb gabonanemek tartottak. Idő : derült. Búza 1911 áprilisra — — 11-10-12 n tv májusra — — 11-00-02 * w októberre — — 10-63-64 Rozs „ áprilisra — — 7-92—93 októberre — — 00 Zab áprilisra — — 8-56—57 w w októberre — — 00 Tengeri, májusra — — 5-58—59 Repce „ augusztusra — — 13-65-75 ÉrtéktőzsdeDőli tőzsde. Délutáni zárlat. Magyarhitol 86650 — •— Osztrákhitel 67-7— —■— Korona járadék —•— --• — ara