Szamos, 1911. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-08 / 6. szám

4. •'<*«?. A Nagykároly és Vidéke legutóbbi Márnában, rsgisntrálva * szatmári ssintgyi bizottság ha&Ároaalát, ee*k*t írja : ▲ saint ért#»ü!ii»k, Hitm érdekében a Szatmáriak m*gf»i*bbe*ték a végle­gesen Szatmárnémeti th. bisoktaága fog »a ügyben dénteei. Helytelennek korta­nán k, hogy amikor a seinigezgn'é meg- válasstása a kőeüs eninügyi binottságra ran bizva, ahol Nagykároly rároa — habár aa ösanes tagok alig »gy «»gye­déről da mágia kápria*lr* ram, — a válaaatáaba Seatmár th. bi»ett»ága egy- oldalulag belesaólhatua a a közös sgj*t ártáaael »lintéaatt ügyet egyoldalulag megváltoztathatná. Ha ez az eset mágia bekövetkesuék, erkölasi kötelességünk, hogy tovább egy peroig sem maradjunk a szatmári sainikerüUi kötelekében, a karaaaünk magunknak egy oly aaiuike- rületet, ahol rím rólunk s nélkülünk határoznak. Mint látható, a nagykárolyi lap ál- láapontja telj»» tájékozatlanságból saár- Mttó távedéa. A nagykárolyi sainhásat az állam építtette aa ottani közönségnek egy fillérnyi hoszájáruláea nélktl és agyút tál rendelkssetl ia vole olykép, hogy aat a mindenkori saatmári színigazgató »gyík állomáshelyévé tatta. A aagykárolyiaknak nincs is joguk a saatmári ssinigsagetót el ■am fogadni, aaupátt a* a joguk vau, hogy a mikor ea a aainigargató ott működik, nem mennek ssinháaba. Essél a jogukkal a nagykárolyiak éltek ia mindig, elanayira, hogy minden szinigaagató ráfogja fiaetni Nagykárolyra aat, a mit Saatmár*a keraa. A szatmári ssinigaagatók tékái nemcsak hogy nem letanek laaujtva, de mág ujjon­gani is fognak örömükben, ha Nagykároly eloanpja őket magától. Csak már látnák Nagykárolyt például Temesvárhoz kap­csolva, mindjárt küldenénk egy réssvét- táviratot Kreosányinak. • Az elmondottakból kitűnik, hogy az a mód, ahogyan a szatmári ssinkáa igya időnkint elinléateíik, gyökerei reviaiót igényel, tiszta, világos, ssabatos megálla­píthat, olyant, amely kisír kontroveraiat. A jelenlegi rendszer, est be fogja látni mindenki, tarthatatlan, mert olyan össae- ütközésekre, azáthusáaokra rezei, amtlyak miatt úgy a város békesség», mint a szín­művészek ügye ssenvsd A város vessiő- ságe, amelyet e raudssernek srásfélekép magyarázható volta a legkellemstlenebb dilemmákba sodor, bizonnyal meg fogja t»lilái a módot arra, hogy a kérdést mi­előbb ás minden kétség*» kizárólag szs- bályozaa. A kis cukros Őszintén megvallva nem nagy várakozással mentünk el A kis •ukros csütörtök esti előadására. Lapiatol* Bsujaminn-nak a makrance* kis cukrosnak tavalyi a*emály*sitöje, Wirth Sári — alti­nak ez parádés szerepe volt — agy el­kényeztetett bennünket alakításával, hogy ő utána mástól nem vártunk aokat ebben a szerepben. Annál kellemesebben érintett bennünket, mikor Horvát Lenke „Kis cukros“ a nyomán egy-kettőre elfeledtük azt, hogy I előtt* valaki már játszotta saÍBpadunkoa ezt a szsrepet. Mindsakit elragadt az a bájos és kösvetlen termái*«- tesség, az a fiatal seinésznőknél snokntlun öntudat, amellyel Horvát Lenke a dacos, akaratos kis cukros temperamentumát és ebből a szelíd, ábrándos zajongásba való átmenetet visszaadta anélkül, hogy a két ellentétes jellemvonás között kirívó diffe­renciát tapasztaltunk volna. Saint* előt­tünk változott át a leikére!, a ssivével, amelyet teljesen belevitt szerepébe. Vég­telenül kellemes orgánuma, helyesen al­kalmazott bessédmodora nem növelte a hatást, amit tgyss, kellemes játékával elért úgy, kogy sátrán ki merjtk jelenteni, hogy aa össsekasonlités határozottan a Horvát Lenke előnyére ütött ki. Mellette Vidor aratott jelentős sikert átérzeit, meg­gondolt játékával. Herceg és Sipos a raeg- saokott jók voltak. Buráayiné kicsiny szerepében kedvesen játszott, Dunai Rózsi SZAMOS saint én kiesiay saerspet játszott, de abbaa is snegemt»U*, kogy több mint- kardalosnö. Sajnáljuk, hogy a* általános dicséretekből nem jattathetaak ifj. Bagkjr Gyulának ia, aki a párisi milliomos szerepébe* bsan- felejte'-t* elősö esti, karasslóbeli szerepé­nek gyomorbajos alakját. Tói* jobbhoz vagyunk szokva. H. Bállá Mariska ünneplése. „Na menj elmaradj itt!*­Hatalmas, meleg és nagy méreteiben is ünnepélyesen méltóságteljes ünneplésben volt rész* tegnap est« a szatmári koson- ség kedvelt primadonnájának, Hevesué Bállá Mariskának. uszinte, meleg tapsoktól sngott a szinház páholyaitól, földssintjétől fel a megás karzatokig. Benne volt ezekben a hatalmasan zngó tapsokban az a meleg szaretei, az az őszinte ragaszkodás, ame­lyet a szatmári közönség érez Bsila Ma­riska Írást. Az a közönség, amely péntek sate a Cigányszerelem kilencedik előadásán bér letszüuetben is zsúfolásig megtöltötte a színházai, impozáns tanujelét adta annak a hangulatnak, amely a asinhia- bajáró publikum körébtn Balls Mariska egyénisége és művészeié mellett teljes erővel kislakait. Mikor a müvíssnő a színpadra lépett, a ssaekar ünnepi tussal fogadta, a közön­ség frenetikus tapsviharral, a zsinórpad Iáéról babéraeő hullott alá, ugyeacs&k onnan agy hatalmas virágcsokrot engedtek le lábaihoz, inig a zenekarból • gy hatal­mas, óriási virágkosarat adtak fel, amely­nek a keresatbefeszitett ««adagjára nagy betűkkel volt rányomtatva: „Ne menj el, maradj itt!“ A kosarat} »iaakiviíl vaóg három széles ssallag volt ezzel a feliratéul: „A szatmári közönség — ragaszkodása jeléül — ezeratett primadonnájának.“ Az egész ünneplés, amely percekre M»g«»&kitsua az előadást, zajos vo lia mellett is ment volt minden prefáa atcai lármától, méltóságteljes volt és égés* me­legével — minden más éráéi nyilvánításá­nak mellőzésével — csak Balta Mariskát ünnepelte, a szatmári közönség sseretstt Bulla Mariskáját. A gyönyört virágcsokor és kosár Fábián Gyíirgyné virágüzletének remekei. Édes öregem. — Narancsvirág. Két jámbor, kedvesen ártatlan apró­ságot mutatott be tegnap este a társulat. Áegyik, az Édes öregem német saárma- zásu, a Narancsvirág psdig Farkas latra munkája. Mindkettő bájos, filigrán kis dolog, a me'ynek úgy kedves szövege, mim fül­bemászó, lágy zenéje megtetszett a köaőn- eégnek. Mindkét darabban Balls Mariska, Pongrác Maliid és Káldor Dsasö vitték a főszerepet, a Narancsvirágban rajtuk0 ki- vü Haltaink is jáUsott és kKlöuösen a Bails Mariskával bemutatott apaeh* tánc • oai aratott aajos sikert. A színtársulat legfiatalabb tagja. Pár nap óta agy bájos, apró, kiosi leány ie ssersődietett ttgja a Heves társulatának. Zsolnai Margitkának hívják, tizenkét éves és táncosnőül van szerződtetve. Már há­rom esti táncolt és saiadanayissor zajos tapsokat aratott öntudatos fellépésével, ügy*«, ottkonos mozdulattalval és báj»« táncával. sr U J vállalat, -*■ melyben eddig is nagy hiányt szenvedtünk városunkban s »einte nélkülözhetetlenné vélt VFRITAQ“ Else ixatNárl általános ks- rí* ■ vau reskidslml tudakozó istézst. Petőfi-utca I7. az. T«lefon-azám 3I0. Gyorsan, olosón és lelkiismeretesen szerez be informátiót, egyénekre, eégekrs, vagy folyamatban levő ügyekre vonatkozólag. HIRROVAT. A postások. Van már egy pár hónapja, Logy a nagyváradi po*taiga«getó egy szigorú, erélyes readeletet intézett a postai alkui- maaottakhoa, amelyben ssigeman, fejvesz­tés, sőt aai több: kenyérvesztés terhe alatt megtiltotta nekik, hogy helyzet ükről pau&ssos ásót merjenek hallatni, egyben meghagyta, hogy ha nagyon korog a gyomruk az éhségtől, esak ast szabad ko­rognia, hogy: éljen a postások istene, aki betömi as éhss ssájakat — nem ügyön kenyérrel, de readeletekkeí. Akkor volt ez, mikor Kőbányán egy bisonyos Molnár nevű, rendeletekksl jól­lakott pestis nagy megelégedettségében agyongyilkolta a gyermekeit. Akkor a postafőnök megtiltotta a postásokaak, hogy helyzetükről a nyilvá­nosság élőit nyilatkozni merészeljenek. Gysrmekeket gyilkolni, azt lehet, de panaszkodni tilos. Annakidején össveeikkeztttk már ezt a rendeletit és most csak azért utalunk rá, hogy kijelenthessük : ennek a cikknek a tartalmára vonatkozólag nem a postá­soktól kaptuk az információt, mert minden síre irányuló törekvésünk meddő maradt, a postások saigoruan betartják a étájukat és a readeletet s igy méltánytalan lenne, ha miatta bársaelyik postásnak mwggör- bűin« egy hajassála is. D* sem is nagyon kell informálódni ebien *z ügyben, amiről írni akarunk. Teljesen elegendő, ha megírjuk azt, amit látunk a két szemünkkel és amit a szat­mári postai kézbesítések körül tapaszta­lunk. Délelőtt 11—12 óra körül jár as idő, mikor ide hoesáuk, a Rákóci utcára ér a levélhordó és jó estefelé van, mire a pén­zes jön. Mindkettő hatalmas, nagy paksamó* tékát hord, csak úgy ssemmértékre véve a dolgot msgállapithatjnk, hogy ami ki­hordásra való van még náluk, többet tesz ki, mint amennyit ideárkeztükig kikézbe- siihetlek. Nem is bessélünk Lát itt arról, hogy an a szegény postás kimászkáija a tüdejét, kiaioti a lelkét, aaig az egész oakumpakkot kikéabesiti, mert ea as ők dolguk, meg a postafőnök reudsletéé. Ds aat asutén, hogy esek a kézbesí­tési mizériák micsoda rettenetes hátrányo­kat okosnak a címzetteknek, eat már köz­érdekűnek tartjuk és bár tiszteljük a ren­deleteket, mi a köz érdekében még sem fogjuk be a ssánkat. Teljes tisztára lehetetlen dolog a^, hogy például a pénzes ievélhordó még az­nap ki tudja kéabasiteoi a nála levő utal- ványeka», amely napon mi aze a kezében látjuk. Ha tizenkét lába van és huszonnégy tüdeje, a napnak meg 48 órája, akkor is leketetlen, hogy mindennap végezzen az egész paksamétájával. Ha a levélhordók vállalják is sz em­beri erőt meghaladó «trappét és befogott saájjal húzzák az igát, a köaönség táplál némi igényeket a modern postával szem­ben és legalább is annyit elvár, hogy küldeményeit, de különösen péuzkülde- ményeifc még a megérkezés napján — nap­ján és nem éjssakáján — késkez kapja. Nem kell ennek a késedelmes kéz­besítésnek a hátrányait senki előtt sem magyarázni, hiszen csak a pénzintézetekre, kereskedőkre uralnak, akiknél behozhatat­lan károkat okoz a késedelem. Jó lenne, ha a posbafőnök ur ez irányban is kibocsátana vagy egy segítő rendeletit, de talán még inkább egy kis segítő személyzetet. ügy a levél, mint a pénz, nemkülön­ben a taviratkéabssitésnél. (4) Egyházi hír. A szatmárnémetii ev“ ref. egyháztanács tegnap tartott ülésén segódleikészsz Hajdú Károly ref. ssgédlel- késat hívta meg. _______ (till, jen. 8.) 6> s*ám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom