Szamos, 1911. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-27 / 22. szám

SZAMOS (1911. jao. 27.) 22. szám 4. oldal. HÍRROVAT. Eljegyzés Bsrr Ferenc« szatmári borkereskedő eljegyezte Klein Lipót nagy- kallói kereskedő leányát, Boriskát. Esküvő. Löriucz József, a „Ft-hér- gyarmaii Népbank r. t.u főkönj’velöje f. hó 24 én tartotta esküvőjét id. v pit* Adolf leányával, Sárikával. Nagy idők tanúja. Horváth Ferenc?, asztalos mester, nyug. 48-as honvéd, élete 87-ik évében e hó 24-én elhunyt. Temetése a róm. kath. egyház szertartása szerint tegnap délután történt nagy részvét mel­lett. Az elhunyt temetésén a városunkban még élő 48 as honvédek testületileg jelen­tek meg. Ilosvay Endre temetése. Mátészal­káról Írja tudósítónk: Ilosyay Endre ny. főszolgabíró holttestét szerdáu délelőtt helyezték itt örök nyugalomra a családi sírboltban. A temetés fényes gyászpompa keretében történt. R°ggel rekviem vo't, tiz órakor pedig a pályaudvaron öt pap jelenlétében szent ltetett be. Óriási nap­tömeg kisérte a koporsót a pályaudvarról a sirkertbe. A gyászkocsi inellett cigány­zene játszott. A temetőben a dalárda gyászdalokat énekelt és a pusztadobos róm. kath. lalkész mondott az elhunyt fölött megható gyászbeszédet. A gyönyörű koszorúkkal borított érckoporsót a tűzoltó- egylet tagjai helyezték a kriptába. Érdekes és megható az a levél, melyet az eihimyt főszolgabíró kevéssel halála előtt Sarkadi Antai mátészalkai vendéglőshöz irt és amelyben temetése felől intézkedett. Eb ben a kővetkezőket Írja : „Sarkady bará­tom! Még egy szívességre kérem magát. Ne érzékenykedjünk Nemsokára haza megyek. Előbb megy a család Aztán más nap jövök én egy koporsóban. Legyen szives a temetésnél segédkezni, szegény családomat támogatni, mert, mintha c ak látnám, elvesztik a fejüket és nem fognak tudni semmit csinálni. Négy tűzoltó vir- rasszún mellettem. (Ilosvay alapito ta meg Mátészalkán az önkéntes tűzoltóságot, melynek elköltözéséig parancsnoka volt.) Mindegyiknek adjon vacsorát rendesen. Nem túlsókat, csak rendesen. Gulyás, tészta, egy liter bor és egy forint kész­pénz * A torna- és vivóegylet ujjászü etése. Két évi pangás után u] életre ébredt a torna- és vivóegyesület. Régi tagjginak száma már leapadt hatvanra és azok sem adtak semmi életjelt magukról. Végre a múlt év november hó folyamán az egye­sület vezetői a tornászélet felfrissítése céljából széleskörű mozgalmat indítottak aminek az volt az eredménye, hogy 52 uj tag lépett be az egyesületbe. Azóta egészen más élet van a tornaegyesületben. A torna- és vivóórákat tömegesen láto­gatják s elismerésre méltó szorgalommal készülnek a házi versenyekre és az április hóban tervezett nyilvános disztörnászásra Tegnap tartotta a kör választmányi ülését dr. Fejes István elnöklete alatt és elhatá­rozta, hogy belép az országos tornász­szövetségbe, az évi rendes közgyűlést pedig február 2 án esti 6 órára a város­háza tanácstermébe tűzte ki. Addig is felkérte a pénztári és ügyészi teendők átvételére dr. Siidy Tibor ügyvédet, mű­vezetőül a jelenleg is működő Papp Aurél tanárt és Damkö Sándor városi közgyá­mot, titkárul Hűnek Emil taná.t j dőlte. Február 2 án este fél 8 órakor ismerke­dési estét rendez a kath kaszinóban. Pénzintézeti közgyűlések. A „szat­mári általános bank r. t.u folyó hó 25 én délután tartotta I. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés változatlanul elfogad!a az igazgatóság és felügyelőbizottság jelenté sót. Az évi tiszta nyereség 24 250 korona 63 fillér. Betétállomány 579.iOa korona 17 fillér. Tekintve, hogy az intézet csak 8 hónapja alakult, az eredmény nagyon szép­nek mondható. A felügyelöbizottságba be­választották uj tagul Schwartz Miksát. — Ugyanakkor tartotta közgyűlését, a „szat­mári általános takarékszövetkezet“ is, melyen elfogadták az igazgatóság és fel - ügyelöbizottság évi jelentését. Uj fel- ügyelöbizottsági tagul megválasztották Kemény Sándor turterebesi lakos*. A református nőnöveldc haugver senye kitünően fog sikerülni. Az előké­születekből, az általános érdeklődéiből éi a jegyek kelendőségéből, melyek Ragályi üzletében válthatók, csak a legjobb sikerre következtethetünk. A tanárikar a szülők és a növendékek részére külön műsort bocsa tott ki, melyből tévedés folytán kimarad­tak Kincs Margit, Mátrai Etelka, Pongrác Ilonka, Totin Olga és Vilms, Levita Frida, Oláh Juliska, Kiss Margit és Ilonka, Ányos Irma, Ligeti Lenke, Bikk Juliska, Oláh Erzsiké, Herczeg Mariska, Fülöp Erzsiké, Balasfeó Ilona, Kovács Rózsi, Mátrai Etelka. A „magyar szaru- és csoutárugyár r. t.“ folyó hó 24 én ts rtotta rsndes köz­gyűlésé', melyen az évi mér'eg nyert meg­állapítást és az igazgatóság, valamint a felügy elöbUoUsag kiegészítie.ott és követ­kezőleg alakult meg: elnök dr. Böször­ményi Emil, az ,ig'?gatóság tagjai Czell Vilmos Ziíab, Szeöke Sándor, Am 1 Alajo , Bikfalvy A.mert, gyárigazgató Bikfatvy Emo, felügyelő bizottság Thurner Albert, Hirsch Sándor, Bettelheim Adoif. Bír a vállalat első évi működés-*, a munkások betauitása, az árunak keresked‘Imi for­galomba való bevezetése és a kezdet egyéb nagy nehézségei miatt anyagi erőt nem tudott felmutatni, mindazonáltal örömmel állapította meg a közgyűlés, hogy jelenleg a gyártmányok úgy minősig, mint kereslet szempontjából a legjobb kulfö di gyártmányokkal a versenyt sikerrel vette fel. Tekintettel, hogy a melléktermónyeket a gyár a társaság alap; ők éjének csekély­sége miatt ez idő szerint nem dolgozhatja fel, megbízta a közgyűlés az igazgatósá­got, hogy az enyv és spódium gyártásá­nak és az ehez szükséges tőke felemelése iránti munkálatokat kezdje meg annál is inkább, mert nagyobb fővárosi és vidéki töke készséggel vesz részt kiterjesztésében. Felemlitósre és figyelemre méltó jelenség­nek tartjuk, hogy akkor, amikor S'&tmár ezt a gyári vállalatot semmiféle tárnoga tásba nem részesítette, más városok igen jelentékeny támogatást helyeztek kilátásba az esetre, ha a gyár üzemét áttelepíteni hajlandó. Arad város a kamara utján in­gyen gyári és városi telket, az építkezés­hez szükséges téglát, adómentességet, és ingyen villamos áramot ajánlott fel, BjI- grádból szintén érdeklődnek a gyártelep iránt és onnan illetékes helyről nyert fel­szólítást az áttelepitás feltételeinek köz­lése végett. A városi zeneiskola nyilvános hang­versenye A városi zeneiskola f. hó 29-ikén, vasárnap délután Va 6 órakor a városháza közgyűlési termében tartja első nyilvános hangvei’senyét. Műsor : I. Stradella: Templomi ária (zenekarra.) II. Bach-Busoni: zongora- verseny D-moll vonószenekari kísérettel előadja: ifj. Vajay Imre. III. a) Chopin: Valse des-dur zongorán előadja: Faragó Ibolyka, b) Beethoven: zongoraverseny g-dur I. tétel előadja Tanódy Ágnes. IV. Chopin: Balloda (asz dur) zongorán előadja : Reiter Irma. V Griej ; zongoraverseny A-moll I. tétel előadja : Mandel Anna. VI. Mascagni; Intermerrő (zenekara). A II., III., IV. és V. számban szereplő közremű­ködők Bendiner tanár tanítványai, ki egyúttal a II. számot vezényli és a III. és V. számban a második zongora kíséretét látja el. Az I. és VI. számban a helybeli műkedvelő urak által kibővített intézeti ze­nekar szerepel Hermann László igazgató vezénylete alatt. Az érdeklődőket ez utón is meghívja az igazgatóság. Favágás közben. Vanca Józief, az Európa-bávéház hetese tegnap délelőtt favágásközben levágta a balkeze egyik úját. A hetes su!yos sebét a mentők kö­tözték be. Ismeretlen hulla. A József főherceg laktanya háta mögött, a Szamos partján egy ösmeretlen inunkásember összeesett és meghaB. Kivitték a kórházba. A rongyos asszony halála. Az utca csavargó, rongyos asszonya volt Kukios T.-rka, a kiben csak az alkohol tartotta a lelket. Állandó lakója veit a csendőri fog dának, a hova részegség miatt szokták volt bevinni, mig kijózanodik. Tegnap aztán végleg berúgott Kukios Terk». Egyszer es mindenkorra úgy berúgott, hogy soha többet nem fog kijózanodni, Az alkohol, amely eddig tartotta benne a lel­ket, most kiűzte azt belőle. Kukics T.rba összeesett a Diák-tóren és mire a mentők bevitték a kórházba, Kukios Tarka ro i- gyos asszony már a túlvilágról nevette a földi világot. Sokat hányatott lelke alko­holmozgatta szárnyakon kirepült belőle. A szabó és szücsipartársulat e hó 21-én tartott szépen sikerült batyu-bálján a következők fizettek felül; Takar Sándor, Szegedy István, Kassay Károly, Krón Mihály 5—5 K, Valkovics Sámuel 4 K, Rózenfeld Miksa, Beke Sándor, Deuch Mór, Csala Gá­bor, Vary Imre 2—2 K, Katcz Lajos, Lázár Mihály, Árva Ferencz, Leniák András, Kis Bálint, Benkő Sándor, Ferenczy József 1—1 K. E íolülfizetésekért hálás köszönetét nyil­vánítja a rendezőség. Táncmulatság. A szatmárnómetii ön­álló asztalos iparosok egyesülete 1911. feb­ruár 4 én a Pannónia összes termeiben zártkörű bált rendez. Belóptidij személyen­ként 1 K 60 f., családjagy (3 személyre) 3 K 20 f., karzatjegy 6Ó fillér. A mulatsá­gon Oláh Feri zenekara fog ját zmi. Kéz dete este 8 órakor. Születés, halál házasság. A szatmár- aémetii I. kerületi anyakönyvi hivatalban jauuár 26-án a következő bejegyzések történtek: zülettek : Sámuel 0 gp, Soltész Ju is, Illyés Márta, Eugal Rozália, Hartmann Anna. Míghaltak: Székely Pirosba, Molnár Agnes, Kallós Róva. Házasságkötés nem történt. Elveszett egy gyem intgyürü. A megtaláló 20 korona ju'a’ombm része­sül Refer Bélánál, S'.écheLyi-utci lt. sz. A szatmárnémeti korona bank mint szövetkezet üzlethelyiségét a Szatmári bank rt. üzlethelyiségébe tette át. A felszámoló I. évtársulat tagjainak 6% osztalék jutott és a kifizetések a Szatmári bank részvénytár­saságnál január 26-tól kezdve történnek, ugyanott uj üzletrészek jegyezhetők és azok alapján kölcsönök is vehetők fel. Értesítem a homokfuvarozókat, miszerint a tek. Városi Tanács által 855—911. tsz. alatt jóváhagyott szerződésemben biztosított jogomnál fogva, a homokszedő helyek lejárataihoz felügyelő­ket állítottam azon célból, hogy homok, föld vagy iszap szállításokat csakis bárca ellenében engedélyezzenek. Bárcák válthatók üvegüzletemben Deák-tér 21. szám, fél köbméteres széké renként 10 fillérért. Ösztreieher Tóbiás homok és kavics kitermelési vállalata. A? erre vonatkozó közgyűlési határo­zatot a következő : 122—910. kgysz. sza­bályzat 12 pontja értelmében kihágást kö­vet el s amennyiben súlyosabb elbírálás alá nem esik, 1 koronától 100 koronáig terjed­hető pénzbüntetéssel, behajthatatlanság ese­tén megfelelő elzárással büntetendő az, ki * az anyagokat a dij fizetésre vonatkozó bárca kiváltása nélkül szállítja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom