Szamos, 1910. november (42. évfolyam, 243-267. szám)
1910-11-01 / 243. szám
Szatmár, 1910. rgv. hó 1,, kedd. 243. szám, jFíresjisrKiEM ffWMTi&áks siAnuF. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K, */* évre 6 K. V« évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:.. .. 16 „ „ 8 ............ 4„, .. 150 Eg y széni ára 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szám. ni Telefonszém: 107. Mindennemű dijak ÍSzatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfíiotés mellett, a legjntányosabb árban kAzSi- tetnek. — Az apróhirdetések között minden sió 4 f!84r NyiKtér sora 20 Már. Élők a holtak közt Csúf, esős, fekete őszi idő. A permetező, hideg esőcseppek kopasz, lerou- gyolt fák száraz ágait pacskoljik. Fekete, piszkos lucsok lepi el a földet és a kis folyókban csörgedező sötét víz beszivárog a sirhantok mélyébe. Beszivárog oda és sürü sárrá válva, elkorhadt koporsókból szertemállott szuette osontokra rakódik. Fennt a sirhalomnál pedig virító virágok, bádogkoszoruk, demokrata papiros- virágok tövében, költséges fáklyák, díszes lampionok, olcsó faggyugyertyák között könnyező emberek térdelnek, hulló könyeik, fájdalmas emlékezésük őszinte cseppjei összevegyülnek az esővíz patakocskáival, amely viszi őket le a sirgödörbe, ahol mindegy már, hogy esővíz viszi-e le a sarat, vagy az élők fájdalmának könny- cseppjei áztatják az élettelen, hústalan, idegtelen, izomtalan csontokat. Nincsen valami szebb, valami bájo- sabb, a lélekre jobban ható ünnepe egy vallásnak sem, mint a halottak napja. A halottak napja, amelyet élők ünnepelnek, porrávált apák, elmúlott gyermekek hantjai fölött. Mert — ne vétessék profánnak a gondolat — attól a pillanattól kezdve, hogy a családtól körülállott, puhára vetett ágyon, vagy a fülledt zsupszalmán, az utoa árkának sáros partján utolsót hörög az élő és kiszáll belőle az élet, — ettől a perctől kezdve egészen a feltámadásig körülötte minden megszűnt a halott dolga, ügye lenni, ezentúl a fájdalom első kitörésétől, a temetésen, a kivilágításon át az özvegyi fátyol, a gyász-szalag eldobásáig minden az élők dolga. A halott teteménél az élő önfájdalmát siratja, önügyeit intézi és nem veszi észre, hogy mikor világot gyújt a síron, mikor virágot hord korhadt osontok fölé, önmagáért, önmagának cselekszik. S ha ebben a minőségben méltatja, ünnepli az eleven a holtak napját, fensé- ges< nagy és megnyugtató érzések, gondolatok ülik meg lelkét: megüli az a mindent kiegyenlítő, mindent elenyészt, borzalmasan megnyugtató érzés, amit ez a szó hord magában: elmúlás és az elmu- lásbani egyenlőség. Mert az egyforma csontok, az össze- tévesztésig hasonló vázak fölött emelkedő márványkövek, bedőlt fakeresztek, az eleven krizantém és a zörgő papirvirág, a temető kasztrendszere, ez mind az élőké, ezt mind élők csinálják elevenek számára s ha egyszer megtérünk oda, ahol csak a koldus és ur fölött egyformán nyüzsgő férgeké a birodalom, nem nekünk diszlik a márvány, nem nekünk nyílik a pompázó virág s a szegénység szógyenpirjz hústalan koponyán nem talál teret. A földi egyenlőség, amely ócska mesemondók szerint csak a gőzfürdőben exisztál, nem a temetőben uralkodik, nem a sirgödrök fölött, hanem sírok mélyében. A halottak napjának őszinte ünnepén nem a temetőben nyüzsgő sokaság adja meg az ünnep magasztos jellegét, hanem az a néma, hangtalan, élettelen tumultus, amely ott pihen a keresztek töveiben. Ezek adják a megnyugvást, az erőt, a földön élőknek: az a tudat, hogy egyszer mindnyájan elköltözünk oda, ahol egyesegyedül ur az egyenlőség, ahoi mind- egy, hogy mi történt tegnap, mi történik ma és mi fog megesni holnap. Ahol minden jelentőségteljes ember élete összes eseményeivel együtt jeleutéktelenül, eseménytelenül illeszkedik bele az elmúlás egyenlőségébe, Kivilágítás estéjén ismét felállítják a József kir. főherceg szanatórium gyűjtő perselyeit a temető kapujában. Nemes, fenséges és valóban jótékony a cél, amelynek nevében nemeslelkü nők csak egy virágszálat esedeznek az emlékezés koszorújából a szenvedő élők számára. Hisszük, hogy a lélek ez ünnepén senki sem fog elmenni fukar kézzel a tüdőbetegek perselye mellett. Kérjen ajándékot! 5 koronán felüli vásárlásnál, minden vevő UNGER kézimnoka ajándékot kap .... __._____. . üzletében. Sa skia. Irta: Szúdy Elemér. Egy kis holland mezővárosban szállott le a vonatról. A szürke és unalmas állomás nagyon kellemetlenül hatott rá, szeretett volna visszafordulni, hogy legalább az álmai tisztaságát és koloritjál megőrizze, ha már a valóság ilyen ridmg és kíméletlen. A Rembrandt lelkét kereste. A színei után futott, a felkői káprázatát imádta, a nemes, büszke, szépséges, telivér asszonyát hajszolta, aki a halhatatlan mester képeiről annyi benső melegséggel és biztató kacérsaggal szólt hozzá a merengés perceiben. S mit talált helyette? Egy füstös és ormótlan épületet, mely úgy állt a léleknek, az élet költészetének. A városka talán egy kilóméternyire feküdt az állomástól s gyalog akarta megtenni az utat, hogy a hosszú és fárasztó utazásban meggómberedett tagjait kissé ki- kinyujtóztassa. A holmiját rábízta egy portás külsejű emberre, aki tört németséggel, mely átmenet volt a békabrekegéstől a tehénbőgésig, ajánlotta figyelmébe a városnak ugylátszik egyedüli szállodáját, s azután megindult a nyárfákkal szegett utón az idepirosló házak felé. A Rembrandt lelkét kereste. És kereste Saskiát, a nőt, akiben egymagában több szin volt, mint amennyi Hollandia összes rőtjein kacérkodott a napsugárral s aki jobban és igazabban tudott szeretni, mint a középkor összes asszonyai, ügy érezte, hogy ezen a földön él valaki bizonyosan, aki úgy tud nézni, mint a mester géniusza s akinek puha, fehér karjaiból ki lehetne faragni India legszebb elefántcsont trónusát. Azt se tudta jóformán, hogy hívják ezt a várost, a Saskia szülőhelyét, ahova elhozta most a vak ösztön, egy odavett ötlet, egy bizarr képtelenség s valami titokzatos művészi láz, mely otthagyatott vele mindent, sikert, dicsőséget, hazát, barátokat s hozta, ragadta magával ide, ellenállhatatlan erővel. Az utón semmi mélyebb impresszió nem ragadta meg a figyelmét, bár az első benyomás kellemetlen hatásait ellensúlyozta az üde, balzsamos levegő s az a nehány vakítóan fehér főkötő, melyet itt az asszonyok és leányok valami pajzán dévajsággál libegtettek meg előtte. Ez határozottan tetszett neki, mert minden főkötő alatt Saskiát kereste. Az igaz, hogy nem talált egyebet nehány közömbös arcnál, de azért mégis megvigasztalódva ért a szállodába, mert lelke nagy vágyával foglalkozhatott. Elég tiszt-sséges szoba jutott neki s megelégedéssel látta, hogy az ablakából kilátni a messze kéklö tengerre. A nagy viz felöl sajátosan illatos párák úsztak erre s úgy érezte, hogy ebben a szines, mámoros levegő-hullámzásban benne reszket ennek az egész világnak a lelke, a holland föld eredeti bájának és művészi erejének minden sejtelmessége. Kopogtattak az ajtaján. A pincér jött a vendégkönyvvel. Erős vonásokkal irta bele a nevét, foglalkozását és lakóhelyét, igy : Bankó László, festő, Budapest. A pincérnek megütötte a szemét a „Budapest“ szó. Szélesre nyílt a szája és bizalmaskodva mondta ugyanazzal a tört németséggel, mint a vasútnál a portás. Folyt köv. RŐttl Simon nagy választéku cipőraktárát ajánljuk a t. fctfftßztasffflct, mint legoleeóbb bevásárlási forrást. [üzletien t „Pannónia" szálloda mellett. - Szatmár és vidéke legnagyobb czipéraktára. KfÍAritaz őszi és téli idényre megrendelt valódi finom sehevraux és box bőrből készült legújabb divatu fekete és barna színű úri-, női- és gyermek-ezipők-
