Szamos, 1910. október (42. évfolyam, 217-242. szám)

1910-10-22 / 235. szám

Előfizetési dij :

Hslyben; 1 évre 12 K, ‘/j évre 6 K, Vi évre 3 K, 1 hóra 1 K

Vidékre:.. .. 16 * 8

............ A.. „ ., 150

Eg

y szám ára 4 fi’lár.

Szerkesztőség é3 kiadönivataí:

Rákcczi-utcza 9. szóm. rsa Teiefonszém: i07. Mindennemű dijak Szatmároa, 3 tep kiadóhivatalában fizetendők.

ssr a.rc^:.^:---"-r.— -r-‘ .ígii í.—".'..vr .■■■■■!«.r*

Hi

rdetések:

Készpénzfizetés mellett, a legjntinyoaabb irha a kSasM- telnek. — ás apróhirdetések közótt minden szó 4 fiMr. Nyilttér sora 20 fillér.-----------------------------.................■14 bizottsági tag,

A f. hó 20-án tartott rendkívüli közgyűlésen egyik bizottsági tag eredetileg azzal az elhatározással jelent meg, hogy tiltakozni fog a villamviiágitási bizottsági tagok százalékos díjazása ellen, de ettől az elhatározásától a helyszínen eléllott és pedig azért, mert a közgyűlésen 14, azaz tizennégy bizottsági tag volt jeien.

Ennél a 14 6S számnál semmi sem jellemzi jobban a közügyeiek iránt való komoly érdeklődés és lelkiismeretesség hiányát.

Igazán nem értjük, hogy egy ilyen fontos ügynél is, mint amilyen a csütörtöki volt, amelyen a városnak nagyon 19 fontos ügye. a villamteiep újjászervezése, újabb terhek viselése került napirendre és döntés alá, miért nem vesznek fel a napirendre egy irnokválasztást. £)z talán bir annyi vonzó erőve1, hogy a bizottsági tag ürak legalább a közgyűlés egy nehány tárgyának Preferálását végighallgatnák. D? csak egy neháoj'at, mert a továbbiak már bizonyára szürkék és unalmasak s talán olyanok, melyekhez komolyan hozzá lehetne szólani is. r—__ _____

Nem kételkedünk egy pillanatig sem abban, hogy a jelenvoltak lelkiismeretesen és becsülettel végezték feladatukat, azonban ez nem zárja ki azon feltevést, hogy éppen azok a bizottsági fagok hiányoztak, akik szakértelmüket és tudásukat éppen ea alkalommal vethették volna latba.

Hiszen csak azt az egy különös esetet említjük itt fel, hogy a főszámvevőt és főmérnököt a 14 tagból álló közgyűlés nem javasolta, fogy felvegyék a viilam- világitási bizottságba. Elegendőnek tartották azt, ha szükség van rá, úgyis becitálható.

Pedig talán egy ilyea fonios ügynél, amely kizárólag a rideg számokból való

Csoda.

Irta: Krúdy Gyula.

(Folyt, és vége.)

— Mit akar velem ez a borbély ? — kérdezte dühöngve dr. Pépi Szeréna, midőn egyedül volt és vigasztalásból Tolstoj Leó arcképét hosszadalmasan nézegette, habár e nevezett T. L. sem fiatal, sem csinos embernek nem mondható, mint Károly rajz tanár.

így állott a helyzet 190* május haváig; Károly rajztanár már verseket se merészelt irni a helybeli lapba, mert dr. Pepi e verseket alkatrészeire bontotta és az ördögtől megszállatloknál gyakran tapasztalható gyilkos gunyorossággal tárgyalta. Virágot se merészelt hordani Károly rajztanár a kabátján, mert dr. Pépi odanyilatkozott, hogy virágot csak a péklegények viselnek vasárnap délután. Sőt magassarku cipőjét is mással váltotta fel a derék és üldözött Károly és haját nem pómádézta, ruháját pacsulival le nem öntötte és lemondott arról a tervéről, hogy dr. Pépit valamikor lerajzolja, esetleg olajban megfösse.

Midőn már teljesen hiábavalónak mutatkozott Károly rajztanár kiküldetése, az

dobálózást és a város anyagi helyzetének teljes ismerését kívánja, még is nem lett volna célszerűtlen az ahhoz értő tisztviselőket is belevonni.

Éppen most nem érijük’ a' bizottsági tagok nemtörődömségét, amikor a váró sunk közönsége a villamviiágitási ügy eldöntését. oly élénk figyelemmel kísérte. Hiszen bizottsági tag választás előtt is állunk, mir jó taktikából sem ártott volna a választás alá kerülőknek a közgyűlésben részt venni, vagy megvárják azt az időt, amikor nemcsak a villamviiágitási bizottságot, de egyéb, szintén hasznos munkát kifejtendő bizottsági tagságokat is százalék szerint fognak javadalmazni.

így ta'án még lehetne segíteni a helyzeten.

A bojkottált magyar liszt.

Odaát Ausztriában ismét bebizonyították, hogy bennünket csak akkor vesznek komolyan, amikor friss milliók kellenek az ármádiának. Mikor azonban arról van szó, hogy a nagy anyagi áldozatokért valamiképpen kárpótolják ezt a szegény

országot, akkor mogigóvnek mindent, hoj-y

azután kijátszák a magyar érdekeket. így történt most is. A közös hadügyi kormány & delegációban kijelentette, hogy azokért a horribilis áldozatokért, melyeket Magyar- ország hoz a hadseregért, viszonzásképpen a hadügyi kormány a hadseregszállitások- ban méltányos módon részelteti a magyar ipart. Már most mi történt ? Az történt, hogy az osztrák delegáció a múlt évben felszólította a hadvezetöséget, hogy a karinthiai helyőrségek lisztszükségletét kizárólag a karinthiai malmokban szerezze be. Á hadügyminiszter e felszólításra most. az osztrák delegációknak azt a választ adta, hogy „e tekintetben már történt intézkedés“. Már pedig, ha ez az intózkeÉgiek beavatkoztak a dologba és Károlvnak álmot küldtek.

Álmodta Károly egy májusi éjszakán, hogy tágas, zöld mezöségen sétálgat, ahol a sárga virágok, mint megannyi fiatal li- buskák legelésznek és a szemhatáron egyenes-, ferde-, csiga- és hullámvonalak vannak felrajzolva az égboltozatra, mint az elsőosztályosok rajztömbjében. Itt sétált Károly és nagyon szomorú volt, (természetesen mindez álomban) midőn szembejött vele Stefancsik Anna, a polgári iskola igazgatónője és igy szólt hozzá:

— Kegyed nagy szamár, Károly 1 Miért fut dr. Pépi után, mikor annak fizetése mindenféle könyvárus cégektől az utolsó vasig le vagyon tiltva. Nekem nagy jövedelmem van, könyvekért sem tartozom, próbáljon meg nekem udvarolni.

Károly erre gyorsan felébredt és másnap ismét elővette magassarku cipőjét, elő a pomádót, elő a pacsulit, a nyakkendőket és tarka zsebkendőket. A „csókdosom kedves kezeit“ minden mondatba belefüzte, de dr. Pépiné többé rá sem nézett. Hidegen és félvállról köszönt, unatkozva meresztette a szemét és a kezét zsebre dugva, holott azelőtt ezt nem merészelte. De annál keddós a sióban forgó delegációs határozat honorálását jeienti, akkor kereskedelmi és vámszerződósünket súlyos sérelem éri és osztrák részről a sokszor emlegetett méltányos elvet ismét gúny tárgyává teszik, Ismét fütyöluek ránk, ismét kiaulláznak bennünket, mert mi csak arra vagyunk jók, hogy fizessünk. Folyton fizetünk, Folytonosan velüDk fizettetik meg a hadügyi kormány politikai tévedéseinek a költségeit. Mikor azonban a magyar ipar és kereskedelem tartja a markát, hogy juttassanak neki is a nagy szállításokból, akkor kijátszák a magyar ipart. Nem uj dolgok ezek, hanem folyton megújuló dolgok. Most a lisztünket bojbottálják, holnap más iparcikkünket mellőzik.

A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége a magyar liszt bojkottja miatt panaszos felirattal fordult a hadügyminiszterhez és megírta a magyar delegátusoknak is, hogy osztrák részről milyen csapás éri a magyar ipart,, Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter erre sietve Bácsbe utazott, hogy reperáljon valamit a dolgon, ha még lehet. De vájjon, lehet-e ? Nem valószínű. Mi csak panaszkodni tudunk, de a mi panaszkodásunkkal nem sokat

törftdnck ern osztrák határon túl. Kereshetjük az igazunkat, argumentálhatunk, követelhetjük azt, amihez jogunk van. Mi az eredménye? Semmi, Kinevetnek bennünket odaát. Kisemmiznek, kiforgatnak jogainkból. Bdzzeg, amikor Bosznia aunexiós költségeit keli fizetni, akkor elsősorban ránk gondol az osztrák sógor ; mikor létszámemelésre van szükség, akkor hizelegnek Magyarországnak, de a magyar lisztet bojkottálja a hadügyi kormány, mert a karinthiai liszt előbbre való.

Kardos kalapja tarttfs!

Legolcsóbb»« vásárolhatunk üveg, porceUán lámpaárut, ajándéktárgyakat Scwaríz Andornál, a vasúti bazárban, Attüa-utca 2/b. (Molnár-ház.)

vesebb és udvariasabb volt Stefancsik Annával szemben, aki igaz, hogy nem volt olyan szép és okos, mint dr. Pépi, de nő volt, istenem, nő volt egy vidéki városkában és nagyon szeretett volna férjhezmenni . . . A virág újra megjele-t a Károly kabátján és esténkint, midőn az iskolából lakására kisérte az igazgatónőt, dr. Pépi egyszer saját szemével látta, hogy a Pap-közben, a sötétben Stefancsik a rajztanár karjára kapaszkodott.

— Pfuj! — mondotta dr. Pépi Sze

réna.

És midőn otthon magánosán teázga- tott tudományos könyvei között, hirtelen az jutott eszébe, hogy Stefancsik a rajztanárra szegezi e percben azt az utálatos vizszinü szemét.

Másnap, mintha csak véletlenül tenné, benyitott egy osztályba, ahol a rajztanár éppen órát tartott, délután pedig hosszasan tapadt a tekintete egy piros virágra, amely az igazgatónő asztalán egy pohárban állott.

— Furcsa, — gondolta hazafelé menet, — az emberek mitsem változtak ezredévek alatt. Szeretnek, szeretkeznek, mintha nem is várna reájuk a sirgödör. Ez a Ste-