Szamos, 1910. október (42. évfolyam, 217-242. szám)

1910-10-01 / 217. szám

XL1I. évfolyam. _ _______ Szatmár, 1ÍK0, ükt. hó 1., szombat ____________________________217. szám, El őfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K.»/, évre 6 K. ‘fi évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre.. 16 .8 .. ,. .. 4..........150 Eg y axám á«*a 4 fiSSór. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szóm. a Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmdron, a. lap kiadóhivatalában finetendflk. Hirdetések : Készpénzfizetés rnelietl, a leiyutinyosabb krímii kftEbJ- tetiiek. — Az apróhirdetések között minden sxo Nyiktér sora 20 fillér. ivaraos Kalapja tartós; A Szatmár-bikszádi vasút gyilkossága. Mit ér a „Vigyázz, ha jön a vonat“ éjjel ? — Saját tudósítónktól. — A kesbenyvágányu hasznavehetetlen gyilkolt ismét. Gyilkolt a saját hibája folytán, a sa­ját hanyagsága miatt: egy embert megölt, egyet pedig súlyosan megsebesített. A szerenosót'ensóg Sárközujlak köze­lében történt egy vasúti átjárónál, a hol az ut keresztüivisz a síneken, de a vasút ennek dacára sem tartja szükségesnek az arra közlekedői* testi épsége érdekében, hogy a sinek mellé sorompót állítson. Mindössze egy figyelmeztető tábla van, hogy „Vigyázz, ha jön a vonat", de sem ez a tábla, sem a közeledő vonat nem látható a pályatest mentén levő sűrű akácostól még nappe', sem, annál kevésbfcé éjszaka. Szatmárról mentek haza egy két lo­vas szekeren Friedmann Ábrahám 74 éves és Stern Sámuel 24 éves turvékouyei la­kosok. Késő este volt, mirei a sárközujlaki átjáróhoz értek, ahol az akácok miatt nem nagas nívón álló Németország. Javaslatai dterjednek a védekezés minden fázisára. Az egészségeseket a legszélesebb körű ielvilágositással és tanítással az óvintéz- fedések terén s avval akarja menteni, rogy a súlyosan, menthetetlenül megbete­gedetteket, kik embertársaikat s hozzátar­tozóikat fertőzhetik, a megyei közkórhá- sakkal kapcsolatban építendő pavil ónok­ban helyezné el. A már megbetegedettek- iek társadalmi és állami sególylyei léte­sítendő dispensair utján sooiális és hygie- □ iái viszonyait akarja javítani, -ogy ezek betegségüktől szabaduljanak vagy legalább UetüKot s munkaképességüket fenntart­ok. S rámutat javaslatában arra is, mi­nődön volna az alapja megvetendő egy izanatóriumnak, melyben a tüdővész első itádiumában levő betegek tökéletesen neggyógyulhatnának. A vármegyei közgyűlés bizonyára slfogadja a főorvos áldásos javaslatait s ívvel egy7 hosszú, nagy harc kezdődik neg, melyhez, mint minden harchoz, első iorban pénz kell s sikerre csak akkor ve- sethet, ha a hatóságot a társadalom min­ien rétege odaadóan támogatja. Dr. F. S. )»7AeflyPárle9finomal,ban801FÁn/Jn«"®1 í í U napi!a kef,yu MMOS Kazi"ozy­J jí min., míg a keszl t tart '*vu utca 4. Legolcsóbban vásárolhatunk üveg, porcellán impaárut, ajándéktárgyakat Scwartz Andornál, a rasuti bazárban, Attila-utca 2/b. (Molnár-ház.) Ä vármegye harca a tüdővész ellen. „A XX-ik század legnagyobb feladata a tüdövéss leküzdése lesz,“ mondotta báró Korányi tanár már évtizedekkel ezelőtt s az a harc, mely ezen betegség ellen vi­lágszerte folyamatban van, igazolta ezen mondás helyességét. A harc szükségessé­gét bővebben indokolni nem kell, egy pár számadat kellőképpen megvilágítja ezen nagy nemzeti veszedelem fontosságát. Magyarországon az összes halálozások egy- keted részét a tüdővész okozza s igy ha­zánkban körülbelül 60—70.000, Szatmár vármegyében pedig az utóbbi években átlag 1500—1600 ecuber hal meg évente e baj következtében. Vármegyénk egyike azon megyéknek, melyekben leginkább pusztít e baj 8 amelyik még legkevesebb intézkedést tett eddig ellene. Dr. Aáron Sándor vármegyei főorvos most javaslatot terjeszt a vármegyei őszi rendes közgyűlés elé, melyben az intéz­kedések egész sorozatának megalkotását kéri a törvényhatóságtól, de mindjárt a társadalom támogatására is apellál, mert jól tudja, hogycs-k ennek s az államnak segítségével érhet el némi eredményt. Széles látókörre s a tüdővész elleni küz delem beható tanulmányozására valló ja­vaslatai alkalmasak arra, hogy a nagy harcban Szatmár vármegye is rövidesen ott tartson, ahol a már évek óta küzdő többi törvényhatóságok vagy akár, mint a tűdővósz terjedése elleni védekezésben oly az imént majdnem szemtől-szemben állot­tam a férjjel I Rám ismerhetett volna 1 Grandier egy pillanatra átengedte ma­gát izgatottságánál Majd: — De még nagyobb baj is van I Igen, nagyobb 1 Elgondolhatod, hojiy e história után a pokolba kivántam a kedvesemet, ö juttatott ebbe a kínos helyzetbe! És mégis meg kellett őt tartanom. Értesülve kellett lennem. Az ő révén v szonylagos nyugalom­ban éltem ; mert ha valamelyik ékszerre rá­találnak, az ö utján rögtön tudni fogom; mindamelleTt vannak napok, mikor szeret­ném őt megfojtani. Oh, a nős férfiak nem ismerik a sze­rencséjüket: ők elválhatnak; . . . Jól tudom, hogy fönnmarad számomra az elévülés 1 De hát odáig ! . . . A szegény tiu levertsége a szivemet marcangolta. De nekem is egy eszmém támadt. — Tudod — kérdeztem tőle — az ékszerész lakcímét? — Ha tudom-e? De hiszen naponta megnézem, nem hamvasztotta-e el valami tűzvész a boltját meg a könyveit. — Nos hát, menjünk oda ! Én épen egy pár ékszert akarok valakinek vásárolni. — Már megvan 1 — mondta a fiatal nő. — Épen az imént adtam el. Csakhogy az ékszerész csak egy feltétel alatt akarja kifizetni, ha a lakásomon veszem át tőle a pénzt. Úgy hát, miután a saját lakcímemet nem adhattam neki, a férjem miatt, a tiedet mondtam neki. Tüstént itt lesz 1 Még nem volt időm a gondolataimat összeszedni, mikor az ékszerész már ott termett. A kedvesem a férje gyanánt mu­tatott be neki és a fizetés megtörtént. Csak a kereskedő távozása után fogtam föl a veszélyt egész nagyságában. A férj panaszt emelhetett, kellő leirást adhatott az éksze­rekről I . . . Nem is mulasztotta el valóban. És látod a helyzetemet ? Nyomozás közben rá találnak az ékszerészre ; ennek csak föl kell ütni a könyveit, hogy meg mondja a lakásomat 1 Ohl Szépen benne ültem a csávában I Betöréses lopás éjnek idején egy lakott házban ! Eladás egy cinkos­társ fölhasználásával 1 ... És gondold el, hogy a veszély még mindig fenforog, hogy ez a Damokles-kard még mindig a fejem fölött csügg 1 Tízszer változtattam meg azóta a laká­somat ; de utóvégre mégis rámtalálnak ! . . . Azért is megértheted rémületemet, mikor Csöbörből vödörbe. Irta: Jean Reibrach. (Folyt, és vége.) így minden rendben volt. kivéve, hogy némi lelkifurdalásom támadt, amiért ártat­lant vádoltam, mikor három nappal később a kedvesem rontott be hozzám. — Oh! — mondta — minő kaland 1 És minő szerencse! De képzeld csak, hogy most meg egy másik keletkezett belőle ! A fölöttünk lakó úri ember . . . — Nos? — Nőtelen 1 A férjem megtudta. Bi­zalmatlan lett, engemel gyanúsított. Szeren­csére el tudtam hitetni vele, hogy t,e be­törő voltáll Eldugtam az ékszereimet: hi­szen bizonyítanom kellett 1 Azt tételezik fel rólad, hogy álmomban befórkőztél a szobába s a férjem haza jöttekor az erkélyre me­nekültél. — Hogy tolvajnak, betörőnek tartot­tak, — folytatta Grandier, — épen nem volt ínyemre. Ellenvetettem: — De az ékszereidet csak nem rejte­getheted örökké ? Mit csinálsz velők ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom