Szamos, 1910. augusztus (42. évfolyam, 168-191. szám)
1910-08-14 / 179. szám
(íyiO. augusztus 14) 179. szám. SZAMOS 9. oldal. 8WT „Csak üvegben“ vegyünk! Kapható: Szatmáron: Bartók László, Beer Miklós, Bossin József, Fógel Károly, Kínál Géza, Koos Kálmán, Lőwinger József, Mertz István, Ráca István, Szatmári kér. r.-t., Roóz Miháy, Somlyai Elemér, Szabó Géza, Szentpétery M., Szűcs József, Ullmann testv., Unger- Ullmann Sándor, Wallon Henrik. F.-Gyarmaton : Balika Miklós. Sz.-Váralján: Rappaport Pál. Az ugaros szőlőmivelés. . Minden gazda arra törekszik, hogy szőlőjéből praktikus és gazdaságos munkával a kiadások lehető redukálása mellett minél nagyobb és minél jobb termést nyerjen. E czél eléréséhez nehéz találni helyes Útmutatást. Ilyen útmutatást ad egy újabban kiadott könyv, melyben szerzője sok évi tapasztalás és megfigyelés után irta le tanításait. Amiket leirt, azok ma is megdönthetien igazságok. A ki e mii tanításai szerint műveli szőlőjét, évi termését tetemesen növeli. E könyv érede- tileg Kolozsváron jelent meg' 1834-ben ■ szerzője hilibi Haller Ferencz. Szakférfiak ma is magy értékűnek tartják útmutatásait, ami egyik nagyobb szőlőbirtokost arra indított, hogy azt az író utódainak beleegyezésével újból kiadja. A mü 156 lapra terjed s 26 rajzolat teszi kézzelfoghatóbbá tanításait; világos eredeti székely nyelvezettel van irva, ami a könnyű megértbetésnek csak előnyére van. Előszót hozzá a gyakorlat szőlő művelés módjának kiváló ismerője Szent- györgyi Lajos irt. Az értékes munka Szatmáron a „ Szabadsajtó“ könyvnyomdában 1 koronáért rendelhető meg. Makulatúra papiros kapható a Szamos nyomdájában * • Á madárijesztő. Irta : Jaques Madélaine. A rendje] mindig tiszteletet keltő dolog, akkor is, ha nem fűződik hozzá valamely hőstett, világraszóló, találmány, vagy száz kötetnyi remekmű emléke. A munka embe rének folyton meg-megujoló örömet okoz, a nő keblen pedig a csipkék tömkelegében egy dísszel több, ha valamivel súlyosabb is a többinél. Azután bizonyos esetekben hasznára is válhatik a tulajdonosának, mint azt mindjárt látni fogjuk. Z. asszony diszkréten viselte egyik nemzeti rendjelünk piros-zöld selyemmel borított gombját, azt, amelyek azok, kik nem tudtak megszerezni, túlságos zöldnek, azok pedig, akik megkapták, sohasem találták elég pirosnak. Hogyan jutott Z. asszony e díszhez, mely hatalmas keblén pompázott? Ennek oka az, hogy Fontainebleau mellett, a thomery-i völgyben, a Szajna felé húzódó s a napfénynek kitett falak mentén, remek szőlőbogyók érnek, melyekből isteni bor lesz. Ez a bor, ha egyébként összeköttetésekben nincs hiány, nem egy esetben megszerezte már termelőjének a kis aranyvagy ezüstkeresztet. Ám senki sem válhatik híressé, mielőtt megszületett volna. A negyven év pelyhes kis bajuszszal árnyalta be Z. asszony ajkait, általában az volt, amit a köznép a szép asszony névvel illet. Öt láb és néhány hüvelyk magasságához megfelelő szélesség járult. Járása lassú volt és méltósággal teljes. Mindig jókor indult minden útjára, hogy az utolsó percben ne kelljen hanyat-homlok sietnie. Nos, a minap Z. asszony visszaigyekezett Fontainebleauba. Kimért léptekkel haladt a Gare de Lyon felé, másodosztályú jegyet váltott és nyugodtan beült egy egészen üres szakaszba. A középső ülést foglalta el, azt, xnely két karnyugtató közt a legnagyobb helyet biztosította. Aztán nyugodtan, a nagy úttól még kissé zihálva várt, mert a vonat csak jó félóra múlva volt indulandó. Rövid idő múlva az egész pályaudvart katonaság özönlötte el. Z. asszony szakaszát, csak úgy, mint a többit, elárasztották a legények. Kettő, négy, nyolc szállt be e szakaszba, jött a kilencedik és utána a tizedik akart belépni a szakaszba, ám a kilencedik igy szólt: — Lassan, öregem! Nem lebet 1 Egy kövér hölgy van itt. A másik feleselni kezdett: — Gondolod, hogy megtelt a kocsi? Még egy helynek kell lenni. Legföljebb ki tesszük öreganyánkat. — Egyszerű megold is, valóban. Elképzelhető, hogy ez az eshetőség nem nyerte meg Z. asszony tetszését. Nyugodtan ült és meg nem moccant. A kilencedik és a tizedik betolakodott. Aztán valamennyien Z. asszonyt nézték. Csakhamar hangos megjegyzések hallatszottak : — Humbert asszony 1 — A száz kilós hölgy. Z. asszony nem volt ellensége a szeretetreméltó évődésnek. Újságja mögé megvonulva, melyet látszólag olvasott, mosolyogni kezdett. Ám, a katonaurak vérszemet kaptak és igyekeztek mentői kellemetlenebbé lenni. Lábaikat keresztbe rakták, nyújtózkodtak és mosdatlan beszédekbe kezdtek. Egy pillanatig Z. asszony arra gondolt, hogy helyét elhagyja és segítséget keres. De eszébe jutott, hogy helyét nyomban elfoglalnák a derék vitézek és ezt a világért sem akarta. Föltette tehát magában, hogy csöndesen és lehetőleg pirulás nélkül türniffog. Eközben a szomszéd szakaszokból más katonák jöttek a kocsi ajtajához, hogy tanúi legyenek a látványosságnak. — Hát csak nem akar mozdulni a polgárnő ? — De nem ám, öregem 1 — Hm 1 Nem csoda! Egy akkora darab nem gurul olyan könnyen. — Már most mit tegyünk? — Modjátok mit? Énekeljetek neki. — Mondasz valamit. — Énekeljétek el neki „A kapitány feleségé“-t. — A „Marnselle Lisea-t — „Az akasztott leány“-t. Z. asszony megijedt. Szemrehányó tekintettel körültekintett üdvözöin, aztán sápadtan igy szólt: — Szomorú dolog, hogy francia katonák igy viselkednek egy nővel szemben. Ám ez előkelő kijelentésnek nem volt meg a várt hatása. Hangos röhej támadt és kórusban kiáltani kezdték: — Emeljük vállainkra honleányt 1 — Éljen a hadsereg 1 Z. asszony azon a ponton volt, hogy föladja a küzdelmet és elhagyja a kocsit. Ám e percben fölhangzo.t kisülről a kiáltás : — Beszállni I Beszállni! Egy pillanatig csend támadt. Azután egy fickó elővette kicsiny, roszszagu pipáját ée kijelentette: — Most pipázni fogunk 1 Z. asszony tiltakozott: — Megtiltom önöknek, hogy dohányozzanak ! Tudom az önök ezredének számát. A fickó csendes mosolylyal megtömte pipáját. Egyéb pipák is előkerültek a zsebekből. • — Szavamra mondom, mihelyt egyikük rágyújt, meghúzom a vé3zféket. S hogy nagyobb súlyt adjon szavainak, kinyújtotta karját a fogantyú felé. A heves taglejtéstől szétnyílott a bo- lerója és mellén egy másodpercre láthatóvá vált a zöldselyemmel bevont, pirossal szegélyezett gomb. A hatás megsemmisítő volt. A legközelebb álló katona elsápadt s félhangon, de úgy, hogy valamennyien meghallhatták, odasugta szomszédjának: — Katonai érdemrendje van, öregem. Már most mit tegyünk?-— Katonai érdemrendje van-e, vág/ a becsületrend keresztje ? — Ejhaj ! Mindenképen jól jártunk ! A boleró bezárult és ismét elfödte a jelvényt. A katonák nyugtalan tekintete, melylyel egymást nézték, azt látszott kér- kezni: — Mit tegyünk most? Szemük előtt egy homályos látomány körvonalai kezdettek kibontakozni. Egy dombon, melyet feldúlt az ellenséges ágyúgolyó, egy sor-ezred állott és állta a poroszok rohamát. A tiszt, aki a lobogót tartotta, elesett. Egy másik odarohant, hogy elkapja a szent jelvényt, de ezt már útközben elérte a sors. Ugyanigy járt egy harmadik. Ekkor odarohant az ezred markotányosnöje, fölkapta a lobogót és a golyózápor közepette azt magasra emelte. Kürtszó. A színhely megváltozik. A kaszárnya udvara. A zászlóvezényszó : tisztelegj! Dobpergés. A zene megszólal, a zászlót meghajtják. Az ezredes elvonul a csapat előtt és jobbján szintén lovon, mellén a kitüntetés jelvényével a markotányosnő halad. S a menet végén, szuronyok közt, meghasitott ruhában, haj- donfőn tiz szerencsétlen fickó halad . . . Ök . . . valamennyien érettek a börtönre és a kurtavasra . . . A katonák homlokán verejték gyöngyözött. Ettől kezdve Z. asszony uíitársai halotti némaságban ültek. Mikor a vonat megállt, tiszteletteljesen utat nyitottak. Z. asszony ügyet sem vetett rájuk s nevetve egy rája várakozó békés polgár karjaiba sietett.
