Szamos, 1910. július (42. évfolyam, 141-167. szám)
1910-07-24 / 161. szám
(1910. július 24) 161. szám. SZAMOS 0. oldal. mr „Csak üvegben“ vegyünk! “WS: Kapható: Szatmáron: Bartók László, Beer Miklós, Bossin József, Fógel Károly, -Kínál Géza, Koos Kálmán, Lőwinger József, Mertz István, Rác* István, Szatmári kér. r.-t., Rooz Miháy, Somlyai Elemér, Szabó Géza, Szentpétery M., Szűcs József, Ullmann testv., Unger- Ullmann Sándor, Wallon Henrik. F.-Gyarmaton : Balika Miklós. Sz.-Váralján : Rappaport rál. Kfiggr»'/.« Az ugaros szőlőm ívelés. Minden gazda arra törekszik, hogy szőlőjéből [praktikus és gazdaságos munkával a ki- jadások lehető redukálása mellett minél nagyobb és minél jobb termést nyerjen. E ezél eléréséhez nehéz találni helyes útmutatást. Ilyen útmutatást ad egy újabban kiadott könyv, melyben szerzője sok évi tapasztalás és megfigyelés után irta le tanításait. Amiket leirt, azok ma is megdönthetien igazságok. A ki e mű tanításai szerint műveli szőlőjét, évi termését tetemesen növeli. S könyv eredetileg Kolozsváron jelent meg 1834-ben szerzője hilibi Haller Ferencz. Szakférfiak ma is nagy értékűnek tartják útmutatásait, ami egyik nagyobb szőlőbirtokost arra indított, hogy azt az író utódainak beleegyezésével újból kiadja. A mű 156 lapra terjed s 26 rajzolat teszi kézzelfoghatóbbá tanításait; világos eredeti székely nyelvezettel van írva, ami a könnyű megérthetésnek csak' előnyére van. Előszót hozzá a gyakorlat szőlő művelés módjának kiváló ismerője Szent- györgyi Lajos irt. Az értékes munka Szatmáron a , Szabadsajté“ könyvnyomdában 1 koronáért rendelhető meg. Makulatúra papiros kapható a Szamos nyomdájában Az elalélt menyasszony. Mikor a levélhordó átadta a diszkrét levélkét, hirtelen vér borította el az arczo- mat. Ráismertem a keze vonására, azokra a forrón szeretett vonásokra, amelyekkel valaha oly boldoggá tett engem. A levélben tudatja, hogy Sándor János urralf. hó 21-én tartja egybekelósi ünnepélyét és' arra szívesen lát. Égyideig merően bámultam magam elé, azután nem uralkod íatnám többé indulataimon, viharos zokogásban törtem ki. Most jutottam csak tudatára annak, hogy mi történt velem, hogy az | egyetlen első és igazi szerelmemet rabolták { el tőlem. Mintha csak most történt volna az egész, oly élénken emlékeztem minden egyes fázisára annak a boldog időnek, amelyek közelében tölthettem. Elvonult j előttem egyszerre azoknak a remek szép időknek képe; magam előtt láttam a nagy diófát, ahol oly sok szép délutánt töltött el velem. Ő munkált, én pedig megihle- tődve ideális közelségétől mámorosán suttogtam fiatalos lelkem izzóérzéseiről. Ilyenkor lel fel villant szeme selymes szempillái mögül és a meghatottság hangján éreztette velem, hogy meghódítottam a lelkét, a szivét, éreztette, hogy leányálmainak megtestesítőjét bennem látja, bennem imádja. Kimondhatatlan szép idők voltak ezek. Mohón lestem a pillanatokat, amikor vele lehessek és ha jött a délután s már messziről megláttam pipacsos kalapját, resz- ketés fogott el. A boldog időknek, ennek a mesebeli álomnak mihamar vége szakadt. Ott kellett hagynom azt a helyet a szivemmel együtt, melynek csak a „roncsait“ vihettem magammal. Bucsuzkodás nélkül távoztam, elbúcsúzni nem bírtam volna tőle, tálán a szivem hasadt volna belé. Azóta évek teltek és mi nem tudtunk egymásról. De azt a sebet örökké a szivemen hordoztam, behegedni még oly hosszú időután sem birt az. És most, hogy a menyegzőjére meghívott, most egyszerre mintha valamennyi sebem újból felszakadt volna, újra erőt vettek rajtam régi érzelmeim. Igen, elmegyek az esküvőjére, tanúja akarok lenni boldogságának. Esküvő előtt érkeztem a lakodalmas házhoz lázasan, kipirult arczczal. A menyasszony még toilettjével volt elfoglalva szobájában. Bejelentettem magam és kis vártatva ő maga nyitva ajtót, elém sietett. „Nagyon szép magától, kedves Béla, igazán nagyon jól esik, hogy a régi barát el nem feledkezett rólam. Na, jöjjön csak be egy kicsit, hadd beszélgessek magával.“ Egész testem remegett és amikor ká- bitóan illatos boudoirjába vezetett, hirtelen szédülés fogott el. Csak hí Ugattam, szemem önkéntelenül azon a gyönyörű szempáron akadt meg, amely tüzességéből mit sem vesztett, amely egészen a régi volt. — Látja csak látja, az idő hogy eljár, — szólott Jolánka, ugy-e bár nem hitte volna valaha, hogy ilyen hamar eljön a lakodalmamra, Bizon a kis Jolánkából I nagy leány, menyasszony lett, asszony lesz és maga, maga még mindig a rég’ kis Béla! Pedig akkor milyen óriás volt maga az én szememben, emlékszik mint bíztam én magába, milyen nagynak, erősnek, tökéletesnek láttam én magát, igen én szerettem, ha mindent tudni akar, hahahal Ez az erős kacaj felrázott félszen- dergésemből. — Kedves Jolánka, — saóltam akadozva — nézze nincs itt most ennek helye, azok régi dolgok # voltak, illik már elfelejteni, különösen most, amidőn maga is oly felette boldognak érzi magát. Hiszen azért jöttem én is ide, hogy magam is szemtanúja, együtt érzője legyek ennek a boldogságnak, ennek a boldog házasságnak. — Boldog házasságnak — vágott közbe diadalmas pillantással — igen boldog vagyok, határtalanul boldog. És a boldogságom csak most érte el legmagasabb fokát, csak most, hogy maga is láthatja és ímaga is örvendhet annak. — Ez hiányzott I volna boldogságomból, e nélkül az nem l lett volna teljes, mert maga azt úgyis tudja, magának éreznie kell, hogy én még mindig oly forrón, oly igazán szeretem. A zene odakünnt épen ebben a pillanatban kezdte rá fájdalmasan: Piros bársony zsebkendőmet nem bánom, Csak a régi szeretőmet sajnálom.“ Egyszerre elborult előttem az egész világ. Bárhogyan is, küzdöttem magammal, többé nem tudtam ellentállni viharosan dúló érzelmeimnek. Nem láttam ebben a percben semmit, elfeledkeztem arról, hogy hol és milyen körülmények között állok, csak azt a szenvedő, forrón lihegő nőt, az egyetlen, igazi szerelmemet éreztem magam mellett, amint görcsösen belém kapaszkodik. — Jolánkám — tört ki belőlem minden szenvedélyem — hát miért gyötör, miért kínoz engem. Hisz látja, hogy nem tudok már magának ellentállani, maga belekerget engem a legrettenetesebbe. Nekem már nem szabad többé magát szeretném, maga már nem lehet az enyém, pedig Jolánka, én imádom magát, attól a perctől kezdve, melyben megismertem, melyben megcsodáltam és megszerettem,^megsebzett szívvel járkálok, bolyongok, mint egy eltévedt ember, attól a perctől kezdve éreztem, hogy maga nélkül élni nem tudok. Értse meg hát, hogy őrült vagyok, bolondja vagyok, hogy szerencsétlenné tett, nézze úgy fetrengek itt a lábainál, mint egy nyomorult féreg, rúgjon fel innen, kergessen ki, mert nekem nincs itt mit keresnem, maga már az enyém nem lehet. És most felejtsen el mindörökre. Támolyogva hagytam ott szobáját és és a nyüsgők közé vegyültem, mit sem tudva, mit sem hallva a körülöttem zajon- gók fecsegéseiből, Csak néhány perc múlva ébredtem fel a sikoltásokra, amelyek a terreszra kihallatszoltak. „Elájult a menyasszony,“ hangzott minden oldalról. A cigány pedig még mindig oly keservesen húzta: „Csak a régi szeretőmet sajnálom.“ Markovíts Béla. tmW diVat ygBi Vfeisz Sánntel angol női diVattensIfecii X Jzalfflíren, Peíl(*tCf 7. u. alatt HcszStneK. ____________X_