Szamos, 1910. június (42. évfolyam, 121-140. szám)

1910-06-21 / 133. szám

(1910. junius 23.) 133. szám. SZAMOS ____________________3. oldal. Le gutóbbi szereplésük óta igazán bámula­tos haladást tettek. A kis Emilia Mozart örök szép adur hegedűversenyének II—I. tételét adta elő. A II. tételben a szivhez- szóló, szép meleg és nagy tónusával kel­tett feltűnést; az első tételben pedig a technikai nehézségek könnyed leküzdésé­vel aratott nagy sikert. Az ember igazán csodálkozik, hogy képes ez a kis csöppség oly nagy hangot huzni apró hegedűjéből. Eiluska nővére Spohr nagy igényű d’rnoll hegedűversenyének II—I. tételét elő mű­vészi kés ültsóggel. Az ő játéka érettebb és technikája is nagyobb fokon álló. Eltud mélyedni a mű szellemébe, úgy hogy ha másik teremből ismeretlenül hal gaínók azt a benyomást tenné miuiha egy felaőt hegedűs játszana. Tisztán intouál, octáv, tere és sext menetei kifogástalanok. A közönség sok tapssal honorálta játékukat. Különösen kiváltak a zongoraszakon: Bauer Etel, ki precíz készültséggel és nagy biztonsággal játszotta Liszt Rigó letto-ját, amellyel igen szép és nagy si­kert aratott és aki továbbképzésre érde­mes kiváló zenei tehetségről tett tanúságot. Utána Reiter Sári következett, a kinek képességei legutóbbi szereplé e óta való­ban nagyot fejlődtek. Egyenletes technikai ezindus s kifejez* tt teljes előadás, zenei megbízhatóság és művészi lendület jellem­zik játékát, mely már is szép lövővel kecsegtet. Mandei Anna, ki ez alkalommal Liszt Ferenc legnehezebb zongora-darab­jával az „Es dur koncet“-tel lépett föl, ma csak megerősített azt a nézetet, hogy ő már kész, és a hangverseny dobogójára megérett zongoraművész­nő, olyan imponáló technikával, o yan magával ragadó temperamentummal és hévvel játszik, és juttatja kifejezésre a szerző igazi intencióit, hogy ez a játék magasaan fölötte áll egy iskola hangver­seny színvonalának. Az énekosztályból Kávássy Trajáut és Tóth Annát hallot­tuk, kik igán csinosan oldották meg ének feladatukat. A tanár-testületnek méltán megérdemelt elismeréssel adózott a díszes közönség. — A vizsgálatok ma, holnap és holnap után fö.ytatóduak, ugyancsak a kioszkban d, u. 4 órától kezdve. A tűzoltó szövetség közgyűlése. A szatmárvármegyei tűzoltó szövetség f évi július ,10-én délelőtt 11 órakor Nagyká­rolyban, a városháza dísztermében tartja ez évi rendes közgyűlését, amelyre a vár­megye területén létező valamennyi tfiz­ol tótestületet tisztelettel meghívja dr. Falussy Árpád várna. t.o. szöv. elnök. Az ünnepély sorrendje: 1. julius 10 én reggel érkezés Nagykárolyba különböző vonatok­kal, fogadás a vasúti pályaudvarnál és bevonulás a városházára. 2. Fél 11 óra­kor szövetségi választmányi gyűlés a városháza dísztermében. 3. 11 órakor szö- vevetsógi közgyűlés a következe napirend­del : a) hitelesítő küldöttség kirendelése, b) választmány évi jeleutése, o) szám- vizsgáló bizottság jelentése, d) 1911. évi költségvetés, e) az 1911. évi szövetségi közgyűlés helyének kijelölése, f. indítvá­nyok, 4. közgyűlés után a nagykárolyi önkéntes tüzoltócsapat gyakorlata, ütem és gyors iskolaszerelós, támadási gyakor­lat. 5. Déli 1 órakor társasebód, amelyen a közgyűlésen résztvevő testületek és tűz­oltók Nagykároly város közönségének szívesen látott vendegei lesznek. A köz gyűlésen résztvevők száma legkésőbb jul. 1-ig Domidor Ignácz nagykárolyi rendőr­főkapitány és tűzoltóparancsnokhoz ok­vetlenül bejelentendő. Katonai sorozások. A houvtdelmí miniszter juiius 15-ikére tűzte ki a kato­nai sorozások megkezdését. Nyári táncmulatság. A szatmár­németi szatmári részi gör. kath, egyház gondnoksága templomópitósi alapjának gyarapítására 1910. évi junius hó 26-án este, a Kossuth-berti kioszk termeiben táncvigalma'; rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépti-dij: Személyenkint 1 korona 20 fillér. Család-jegy (3 személyre) 3 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hir- apilag nyugtáz az egyházi gondnokság. Köszönet. Berger Adolf ur egy nő­egyleti segélyezettnek egész nyáron ebé­det és vacsorát ajánlott föl. Fogadja e nemes tettéért az egyleti elnökség hálás iöszönetét. Halálozás. Bábel József 55 éves szarazbereki illetőségű lakos, Gold Mór kocsisa, e hó 18-án a Rikóczi-utcán egy teherszállító szekérről munkaközben leesett és fejét összetörte. A mentők beszállítot­ták az irgalmasok kórházába, ahol tegnap reggel minden orvosi segély dacára, agy­rázkódás következtében meghalt. Kisdedovói kiállítás. A szepesvár- megyei óvókör f. hó 25. és 26. napján országos kisdedovói kiállítást rendez. Je­lentkezni 28-ig lehet Mazalán Pál kir. törvényszéki §jirodai igazgatónál Lőcsén. Az ünnepség sorrendje a főkapitányi hi­vatalban tekinthető meg. A közöskonyhák csődje. Pár évvel ezelőtt élénk mozgalom indult meg az or­szág nagyobb városaiban a közös konyhák alapítása körül A lelkesedés óriási volt. Gombamódra alakultak a társulatok, azonban legnagyobb részük nem sokáig húzta ki. Egymásután aludtak ki a kollek­tiv tűzhelyek a különféle bajok és gyom­rok miatt. Még a legtovább kihúzta a nagyváradi és a szatmári konyha. Ezek közűi a nagyváradi pár nappal ezelőtt ősz ott fel, a szatmári pedig a jövő hó­napban teszi le a főző kanalat. Az idei njoncozás. Az idei tavasz- szal a sorozás elmaradt. A kimúlt ország­gyűlés tudvalevőleg nem szavazta meg az ujoncjutalékot, elkövetkezett az ex-lex is, tehát sorozni nem lehetett s az utolsó évüket szolgáló öreg katonák szivszorongva várják, hogy mikor lesz a sorozás, mikor veszik be katouáknak azokat a legényeket akik őket a nehéz szolgálatban föl fogják váltani. Az öreg katonák reménykedése most már jogos. A honvódelemügyi minisz­ter ugyanis rendeletben utasította a tör­vényhatóságokat, hogy az ujoncozás elő­munkálatait kezdjék meg, miután a válto­zott politikai viszonyok nemsokára lehe­tővé teszik a sorozás megkezdését. A honvédelemügyi miniszter rendeiete ma érkezett meg Ssatmár városához, melynek katonai ügyosztálya sürgősen munká­hoz lát. Drót nélküli táviró Lázáriban. Nem a tudománynak ez a szédületes haladása ért el a Szatmar közelében -evő Lázári községbe és nem azért állanak a táviró, illetve telefon oszlopok árván, drót nélkül, mintha a lég és föld villamosságával akar­nák azt helyettesíteni, hanem mert a huzalokat ellopták. Mintegy 10 oszlopról 5C3 méter távolságban fosztották meg a Szatmártól Lázáriig vezető huzalt, amely Spiegel Ferencz földbirtokos birtokára vezet. A nem mindennapi lopás tetteseit a cseudőrsóg már napok óta nyomozza, illetve keresi azt a ke.itést, ahol a nyu­galomba vonult telefon valószínűleg uj alkamazást nyert. Tanítónők figyelmébe. Pályázat a.att állanak a püspökladányi ref. (julius 3 ig), a mezősasi ref. (Biharm. julius 16 ig), az apagyi ref (Szabolcsra, julius 15 ig) tanítónői állomások. Köszönet. A jótékony nőegylet f. hó 18-án tartott nyári estélye alkalmával felülfizettek, Uray Gázáné, dr. Hantz Je- nőné, Ragályi Kálmán 10—10 bor., Men- száros Zoltán, Petki László, Berger, Adolf 6—5 kor., Osztroviczky István 4 kor., Békássy százados, Nagy GSza, Veróczy Ernő, Frankó János 2—2 kor., Nagy La­jos, Kölcsey Ferencz 1—1 kor., mely ado­mányokat hálás szívvel nyugtat a ren­dezőség. Fegyver használat. A tegnap dél­előtti órákban Dobrai Elek érszentkirályi illetőségű napszámos válogatott káromko­dásokkal botránkoztatta meg a Deák-téren járbálókat. A csendőr figyelmeztette, hogy hallgasson el és távozzék. Erre Dobra- szótárából még cifrább körmondatokat eresztett meg, melyek most már a csendi őr és hatóság ellen voltak irányítva. Az őrszem erre magával akarta vinni a ra- koncátlankodó embert, de ez hirtelen le­kapta a vál áról a kapát és végig akart sújtani a csendőrön, aki azonban kardjá­val felfogta az ütéseket, sőt Dobrait kar­ján meg is szúrta. A dulakodásra egy másik csendőr és ott termett, akinek segé­lyével a még mindig hadonászó embert megbilincselték. Dobray azzal mentegeti magát, hogy nincsen beszámítható álla­potban. Hirtelen haragú és ilyenkor nem tudja mit csinál. Országos állatvásárok vármegyénk­ben. Junius 28 án Szatmár-Nómeuben ; Julius 1-én Magyarberkeszen; 4 én Avas- lekencén, Nagykárolyban ; 7-én Erdődön ; 8-án Kővárhosszufaluban ; 11-én Felsőbá­nyán ; 12 én Szamoskrassón; 14éuKirály- darócon ; 15-én Ciengerben ; 18-án Máté­szalkán és sárközön. Lókötők garázdálkodása. Folyó hó 12-ére virradó éjjel Erdei Lajos sonkádi lakos udvaráról 2 lovat, szekeret és ló­szerszámot 4C0 korona értékben ismeret­len tettek ellopták. A gyanú kóbor ci­gányokra irányul, akik eilen a csendőraág erélyesen nyomoz. Terménylopás. Fried Herman bérlő, domahidai lakos észrevette, hogy 4 hom­bárban elhelyezett terményeit már a múlt év őszétől lopkodják. A kismajtónyi őrs­nek hosszas és erélyes nyomozása után sikerült a tetteseket kinyomozni. Az el­lopott termények értéke 1500 koronára tehető. Közszemlére kitétel. Tudatom a város közönségével, hogy a Nyarády László és neje tulajdonát képező Báthory- utca 27. sz. a. tele nek óvoda céljára leendő megvétele tárgyában hozott 134. kgysz. a. határozatot 8 napi közszemlére bitettnm. S-.atmár-Németi, 1910. jun. 13. Tankóczi rendőrfőkapitány. Ropogós cseresznyét, egr st befőzésre és étkezésre, ugorkát, tököt, zöldbabot, karalábét, ezukorborsót, kelkáposztát és uj burgonyát vegyesen vagy egyenként 5 klgos posta kosarankén 2 kor. 40 fill, ismét eladóknak e'öny árajánlat. Savanyított hófehér káposztát hasábbal, mázsánként 8 koronájával szál'itja Gyümölcski vitel Csöng- rádról. Ugyanott házilag kezelt, kétszer szürött fajborok 100 literenként, felelősség mellett, kölcsön hordóban 34 koronájával kapható. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre. Szerkesztő: Dénes Sándor. Munkatárs: Dr. Nagy Vincze. Kiadó lakások A Fogarassy Sándor Rákóczy-u. 26. sz. alatti bér házában 1910. nov. 1 - töl a a következő lakások bérbeadók: A II ik emeleten 3 utcai szoba, elő­szoba, cselédszoba, konyha, fárdőszoba, kamara. Il-ik emeleten 1 utcai szoba, előszoba, fürdőszoba, garcon lakás. Az udvari szárnyban I. II. III ik emeleten 1—1. két szoba, konyha, kama­rából álló lakás. Értekezhetni dr. Shik Elemér ház­gondnoknál. Tanuló felvétetik Szűcs József füszerüzletében, gimnáziumot végzett, elunyben részesül. Tégla eladó Szatmárliegyen, Szűcs Józsefnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom