Szamos, 1910. június (42. évfolyam, 121-140. szám)
1910-06-24 / 136. szám
Szegényen ugyan*, de boldogan éltek a kishivatalnoki jövedelemből, a mi nagyon megszámitva futotta az öt gyermek eltartására, ruházására. nevelésére. De még ez is ment valahogy, amig a kenyórkeresö apát meg nem ölte a túlfeszített munka. Az elhalt apa után felvett hagyatéki leltárban pedig mindössze az Öt apró árva, meg egv korán megöregedett, görnyedt hátú özvegy szerepelt pluszként. A támasz nélkül maradt tiszti leánynak át kellett venni a családfenntartó szerepét és az éjszakát is nappallá téve dolgozni, hogy magának és gyermekeinek megkeresse a mindennapi betevő falatot. Pár évi keserves, bus özvegység után megösmerkedett Klipács Sándor mozdonyvezetővel, a ki megkérte a kezét. A néhai katonatiszt kényen nevelt leánya gondolkodás nélkül odanyujtotta zongorához szokott, de az erős munkától kicserepezett kezét a mozdonyvezetőnek, aki atyai szeretettel viselte gondját feleségének és az öt árvának. De a feketekezü sors nem sokáig pihent a szegény család felett. Pár évi rövid házasság után ismét özvegy lett az asszony, A mozdonyvezető meghalt. Ekkor első férjétől származott egyik fiához, Gvöry József, királyházai vasúti hivatalnokhoz került a már öreg asszony. Itt aztán, a hol pihenést, nyugalmat remélt küzdelemteljes élete után, a legborzasztóbb sors várt rá. Fia Kíméletlenül, brutálisan bánt vele ügy, hogy a szegény öreg asszonynak elment a kedve az élettől. Fia kínzásai elől a halálba akart menekülni. Da mint egész életén át, itt is üldözte a fátum. A kinek keserű, szenvedésekkel teli volt az élete, annak még a halála sem sikerült. Az életunt öreg asszony egy kanna petróleumot öntött magára és azután meggy uj tóttá a ruháját. Tettét azonban észrevették, letépték róla a ruhát és megmentették az életnek, a további szenvedésnek, küzdelemnek, gyötrődésnek. Györy József lakásán ezután meg jelent a királyházai csendőrség, hogy az öngyilkossági kísérletet hivatalosan is elinté ze. És ennek során meglepő dolognak jöttek a nyomára. A szoba egyes bútordarabjain petro- Isumoseppeket találtak, amelyekből arra következtettek, hogy az elkeseredett anyóka nemcsak magát akarta elpusztítani, hanem a szobát is fel akarta gyújtani. Erre mint terheltet hallgatták ki özvegy Klipács Sándornét, a kit gyújtogatás kísérletének alapos gyanúja terhelt. Szegény Klipács Sándorué nem tagadta a vádat. Beösmerte, hogjr saját elemósztésén kívül bűnös szándékai is voltak. Erre a csendőrsóg kötelessógszerüleg letartóztatta a hetvenöt éves öreg asszonyt és bekísérte a szatmári törvényszék fogházába. Itt pedig megható dolog történt. Mikor Morvay Károly vizsgálóbíró kihallgatta a zokogó öreg asszonyt, ez igy szólt hozzá: — Mindent bevallók, biró ur, min dent vállalok, csak egyre kérem : ha Istent ösmer, ne engedjen szabadon, hagyjon itt, ebben a fehérfalu, barátságos fogházban, ahol jól bánnak velem, ahol nem kínoz, nem bánt senki, ahol csak jó .de- genek vannak, ahol nem ér utói a gver mekem, Évek óta nem éreztem magam olvan nyugodtan, mint itt a tömlőében. Bár itt maradhatnék, mig még élek ! FISCHER ANTAL női divatáruházában Szatmár, a Pannónia mellett A vizsgálóbiró teljesítette a szegény öreg asszony megható kérését, aki egy gyötrelmes, kinteljes élet végén, mikor keserves munka árán felnevelte öt gyermekét, egy helyen érzi jól magát: a tömlöcben ! hírrovat. Levél Halmiba Nagy József ügyvéd és iskolaszéki elnök úrhoz. Nem újságírói szokás, hogy az ember egy vasárnap megjelent cikkre pénteken válaszoljon, de ebben az egész szóban forgó ügyben oly sok momentum van, ami eltér az újságírói szokásoktól, hogy ez a kis késedelem megbocsájtható. Megbocsájtható annál is inkább, mert tisztán nemesebb érzelmi okokon múlt, hogy ez a levél nem a rendes időben látott napvilágot, amint azt szép sorjában mindjárt el is mondom. Ma egy hete történt, hogy a Szamosban egy cikk jelent meg, amelyben Halmiból, illetékes és szavahihető helyről jött tudósítás alapján el volt mondva, hogy Murányi L. Nándor áll. elemi iskolai igazgató, akinek az ügyvéd ur iskolaszéki elnöke, aláírásokat gyűjtött egy borbély- üzlet bojkottálása céljából azért, mert az az üzlet tulajdonosa nem György Endrére, hanem Bródy Ernőre szavazott. Meg volt Írva az is, hogy egy vendéglős a mozgalom fölötti felháborodásában inzultáita az igazgatót. A cikk megjelenése után felkeresett Murányi Nándor, aki nekem jóbarátom és keserűen panaszkodott, hogy a cikk miatt neki — mint nem független állású emberek — kaíamitásai lehetnek a kenyere körül, hogy ő nenj is indított mozgalmat és végül hogy az egész ügy szellőztetése, az ügyvéd urat is nagyon bántja. Legyen .iegyes, igen tisztelt ügyvéd ur, kérdezze meg Murányit, nem-e azt feleltem neki : — Kedves barátom, ón nem akarok ártani senki kenyerének és ezért, de főként a Nagy József ügyvéd ur kedvéért, akinek a jóakarata nekem igen becses rektifikálni fogom az egész dolgot, vissza- szívom anélkül, hogy az ügy mibenlétének valódiságáról meggyőződést szereznék, Mert igazuk van azokuak a derék embereknek, akik azt mondják, hogy az újságok és újságírók hazudni szoktak. S-iokiak bizony. Mert nincs ostobábban naiv lelkű embere a világnak, mint az újságíró. Hazudtam én is, mikor lapunk vasárnapi számában tisztán a vádolt fél szavára és az igen tisztelt ügyvéd ur iránt érzett tiszteletem miatt á-tól cettig visszasz Ívtam az egész dolgot. Mert most már — sajnálattal bár — de kijelentem, hogy az egész dolog úgy igiz, amint először megírtam. De ón ettől eltekintettem, megcáfoltam az egész cikket tiszta jóakaratból Murányi iránt, és tiszteletből az ügyvéd ur iránt. Rendkívül meglepett ezek után, mikor — bár én tőlem szombaton reggel a legteljesebb rektifikálás ígéretével ment el murányi = vasárnap reggel a Szatmár- ban egy cikk jelent meg az ügyvéd ur aláírásával. Ez a cikk akkor, mikor én jószán- tomból, jóakaratból, szívességből, baráti érzületből, tiszteletből — szóval csupa hálátlan szempontból — visezaszivok egy olyan dolgot, aminek az igazságát tudom, akkor ez a cikk még pótelégtételt vesz az én bőrömön át Murányi Nándornak. De ón nem gondolkoztam azon, hogy mire kellett ez az iskolaszéki pótrektifikálás akkor, mikor én magam rektifikál- tam és ennél szebb elégtételt nem adhattam, — nem gondolkoztam azon, hogy válaszoljak-e rá, mert a cikk alá az ügyvéd ur neve volt irva. • És ón nem tartottam helyesnek, hogy vitába szálljak ügyvéd úrral, hogy kiállják a lap hasábjaira egy idős úri emberre! polemizálni, hanem szépen behúztam a toramat azt gondolván, hogy ha téves is az a cikk, nem lehet tudni, nem fór e rá egy magamfajta fiatal emberre egy kis lecke egy olyan komoly és okos embertől, mint az ügyvéd ur. Szóval ezt a meg nem érdemelt cikket is zsebrevágtam az ő súlyos tévedéseivel és érdemtelen szemrehányásaival egyetemben. Már-már azt hittem, hogy az egész borbólyügy sírját benőtte a szakáll, mikor tegnap az Ugocsa vármegye cimü >apban szemembe ötük az ügyvéd ur szatmári cikke szóról-szóra. Engedőimet kérek, igen tisztelt ügyvéd ur, de hát a szegény újságíró arcán is van bőr. Ha ez igy megy, akkor nemsokára a Borászati Lapokban, a Tojaszati és Vajá- szati Köziönyoen is lecsuszkálják az arcomról a bőrt. Mindennek van határa, sőt ebben az esetben hat ára is, amit Murányi Nándor fog, szegény megfizetni. Mert ezt az embert ugyan tönk re- védelmezték. Nem volt arra, kérem szépen, semmi szükség, hogy egy jószántamból rektifikált cikk után Szatmártnegye és kapcsolt részeinek összes lapjaiban a képemre mász- szanuk. Most már — akár hagy sajnálom is az én igazgató barátomat — viszont ón meg kénytelen vagyok az ö bőrén keresztül elégtételt venni magamnak. Ha ez neki kellemetlen lesz, köszönje meg az iskolaszéknek. Most pedig gyerünk arra a bizonyos cikkre, amely igy kezdődik : „A szenzációban dolgozó sajtó további elfajulásának tekinthető, midőn egy közmegbotránkozást okozó büntetendő cse- lekvóny dicséretére vastag betűkkel kiabáló túlhajtott cimelj és alcímek alatt másfél- hasábos közleményt ereszt meg “ Tessék elhinni, igen tisztelt ügyvéd ur, hogy nincs is nagyon elfajulva az a sajtó, mikor valakinek a kedvében jár, — csak akkor látják ilyennek, ha valami kellemetlen igazságot talál mondani. Akkor mindjárt rákiabáljak, hogy szenzációban dolgozik, hogy elfajult, hogy tuihaj ott. Tévedés. A sajtónak egyetlen egy hibája vau. Az, hogy nemcsak a biró meg az elleniéi olvassa, hanem két vasért mindenki megkapja, .kritizálhatja, pocskondiázhatja. Az újságíró munkája szabad prédája mindenkinek. Néha még az olyan emberek is, aki a nagybetűket se ösmeri. Hogy egy szakmába vágó hasonlattal éljek : a sajtó munkásának nincs olyan szerencséje, mint például az ügyvédnek. Az ón munkámat mindenki lebecs- mórelheti. Bezzeg, ha például a parirat- olvasó bírók beszélni tudnának ! De ezt nem panaszképpen mondom, Mikor tollat veszek a keszembe, azzal a tudattal írok, hogy ezt mindenki megkritizálhatja. Ez a mesterséggel jár. Da annyi alaposságot minden kritikustól, főként egy olyan okos embertől, mint az ügyvéd ur, elvárnék, hogy ha már kritizál valamit, olvassa is el figyelemmel. Mert óriási tévedés az, hogy ón a „büntetendő cselakvóny dicséretére“ eresztettem volna meg a cikket. Elítéltem a Muránvi bojkott-mozgalmát, de egy szóval sem dicsértem a vendéglős „cselekvényét,.* Az összes raktáron levő áruk melyen leszállított árban T~T.----:—t— ! • ■ ár usittatnak elír • - v. f.,\r -------------— HA TÓSÁGILAG mr ENGEDÉLYEZETT VEGEEADÄ
