Szamos, 1910. április (42. évfolyam, 74-98. szám)

1910-04-17 / 88. szám

Í 1W1U_ április 17.) 87. szám. SZAMOS 5oldal sem személyek ellen állást foglalni. Da mintegy visszhangjaként az e tárgyban ugyanezen lap hasábjain megjelent cikk­nek, éppen kapóra jön az alkalom, hogy rámutassunk arra a megcáfolhatatlan elvre, amely ime a legzordabb intézményben is hódit: hogy a cselekvés, a tett tere a fiataloké. A fiatalokban van az ambioió, az erő, a cselekvési képesség, amely tulajdon­ságokra éppen az egyház reflektálhat leg­inkább annál, akire vezetését rábízza. Az öregeké a jól megérdemelt nyu­galom, a pihenés, a segélytől megfosztani őket senkinek sincs joga. Hogy pedig az agitálásban más egy­háznál eltöltött esztendők ellenében a mi egyházunk legyen a nyugalom helye, ez legalább is abszurdum lenne. A fiataloké a jelen, övék a jövő s a ki az egyház javát és csakis ezt tartja szeme előtt: annak tántorithatatlanul, sze­mélyre való tekintet nélkül ehhez az elv­hez kell ragaszkodnia, mikor szavazatával hozzájárul annak az embernek megválasz­tásához, akinek agilitására az egyház ve­zetése és sorsa hosszú időkig rábizva lészen. Eljegyzés. Kertész Béla felsővisói albiró eljegyezte Kameráth Margit kisasz- szonyt néh. Kameráth Gyula debreceni posta és táv. felügyelő leányát. Esküvő. Dr. Némoth József ügyvéd- jelölt f. hó 20 án tartja esküvőjét Bodola Ilus kisasszonynyal a budapesti Kálvin­ién templomban. Házasság. Tari Lajos r.k. kántor ma délelőtt köt házasságot Kád Ilonával. Oltárszentelés. A Józustársasági atyák Kálvária-templomában újonnan épült főoltárt, amely Fásztus Elek bir- kath. főgimn. tanár áldozatkészségéből épült, ma reggel 7 órakor szentelik fel. A szen­telést a püspök egyenes óhajára Fásztus Elek végzi, ugyancsak ő mondja el az uj oltárnál az első szent misét.. Halálozás. Kameráth Gyula m. kir. posta és távírda felügyelő, ki évekkel ezelőtt városunkban is hosszabb ideig szolgált, e hó 15-én Debreczenban 67 éves korában elhunyt, özvegyén kivül öt gyer­meke gyászolja. Művészi siker. A tanszerkiáilitás alkalmából meghirdetett művészi rajz- pályázaton a kir. kath. főgimn. művész tanárának Papp Aurélnak egyik tervét a juri 100 koronáért megvásárolta. Jutalmazás. A m kir. pénzügy mi niszter Kuprecht tiándor és Berey Károly adóhivatali főtiszteknek a házadóösszeirás körül kifejtett érdemeik jutalmazásául 120—120 kor. összeget adományozott. Tanulmányul Góth Móritz festő­művész, akit leguióbb az a nagy kitünte­tés ért, hogy a 4200 koronás Andrássy Dénes-féle művészi ösztöndíjat elnyerte, az alapítvány feltétele szerint hosszabb tanulmányútra Olaszországba utazik Halálozás. Somossy Sándor keres­kedő segéd, aki városunkban Kioál Géza üzletében 8 éven át volt alkalmazásban, e hó 12-én rövid szenvedés után Hajdú- böszörményben elhunyt. Adomány. Szántó Mór és Társa ruhakereskedők lapunk utján 10 koronát juttattak az ököritói szerencsétlenség áldo­zatai hátramaradottjainak. Emlékeztető. A Németi Polgári Tár­saskör táncmulatsággal egybekötött felol­vasó estélyét ma este 8 órakor tartja a Gubásipartársulat emeleti helyiségében. Halál a mezőn. Görbe Mihály 65 éves csedregi gazdálkodó a szomszédos Fertősalmáson járt Molnár János nevű társával. Mikor Almásról hazafelé jöttek, a két község közötti utón Görbe hirtelen összeesett és meghalt. Az ököritó borzalmakról. Fehér- gyarmatról Írják lapunknak : „A fehérgyar­mati közkórházban jelenleg 28 beteg van ápolás alatt, állapotunk igen súlyos. Teg­nap előtt, temették el e kórházból Csatlós József 19 éves oégéuyi lakost mély rész­vét mellett, fehér ruhás lányok és fekete ruhában öltözött legények vállukon szal- laggal övezve, kísérték a gyászkoosit. Spitz József helybeli nagykereskedő az „Ököritói áldozatnak“ felirattal koszorút helyezett a ravatalra. Gyermekbirósági tárgyalás. Nyolc fiatalkorú bűnös állott tegnap délelőtt a szatmári törvényszék gyermekbirósága előtt. A vádlottak Erdei István 15 éves, Guandl Antal 14 éves, Gnandt. Lajos 16 éves, Ágocs József 17 éves, Borbély György 16 éves, Csuzel János 16 éves, Krémer Mihály 16 éves és Bereczki Ferenc 16 éves suhancok Szaniszlón tolvajbandát alakítottak és hosszú időn át fosztogatták a szaniszlóiakat Különböző emberektől dohányt, tengerit, bort, tyúkot és más élelmiszert loptak össze. A törvényszék mind a nyolc vádlottat dorgálásra Ítélte, amely Ítélet, eilen az ügyész a vádlottak konok, csavargószerü életmódja miatt súlyosbításért felabbezett. Uj lakóházak. A városi tanács leg­utóbb tartott ülésében a következőknek adott uj lakóházak építésére engedélyt: Hutton György Ebesföld 7020- hrsz., He- helein Károly Dinnyéskert, Mogyorós Jó­zsef Khfaludy-u. 18. sz , Darvas Sámuel Arany János-utca 1. sz., Asztalos Antalnó Szatmárhagy. A csendőrség Ököritóról. Szárazon, hivatalos stílusban, a szivettópö borzalom minden nyoma nélkül tette meg hivatalos jelentését a porcsalmai csendőrőrs az ökö­ritói katasztrófáról. A nyomozás „beveze­tésénél“ szükségelt lelkiismeretes pontos­sággal állapítja meg a csendőrsóg, hogy a rettenetes katasztrófáért a hivatalos fele­lősség Szabó Dániel és Demeter István nevii bálrendezőket terheli, a kiknek ne­vére az engedélyt, az szolgabiróság kiállí­totta. Nevezett terheltek mulasztás követ tek el — mondja a jelentés — mivel a kellő felügyeletet nem gyakorolták, a csűr ajtaja elő földbe vert cölöpökre erősített padot készítettek és gyúlékony lampiono­kat használtak. Az eljárás azonban ellenük ezen a földön semmiféle hatóság előtt meg nem indítható, mivel a terheltek mindketten odaégtek. KalajWásárlásnál elíg< báron sztf: „KARDOS" kalapkirály Kazinczy-u. 4. Vád alól való felmentés. Néhány hónappal ezelőtt névtelen feljelentés alap­ján a bíróság lopás gyanúja miatt vizsgá­latot indított Schwartz Lajos helybeli vil­lamos szerelő ellen. A vád alaptalannak bizonyult és igy a bíróság Schwartzot felmentette. Annak idején a súlyos vádról mi is hirt adtunk és most készséggel adunk tért a rehabilitálásnak. Meghívó. A Szatmár-Németi Polgári Társaskör folyó évi április hő 17-én, este 8 órakor a Gubás-ipartársulat Kazinczy-u. 22. számú emeleti helyiségében saját pénz­tára javára zártkörű táncmulatsággal egybe­kötött felolvasó estélyt tart, melyre az ér­deklődőket ezúton is tisztelettel meghívja az elnökség. Belépődíj: Személyenkint 1 K, esaládonkint 2 K. Jó zenéről a kör maga gondoskodik. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz az elnökség. — Műsor: 1. Felolvasás. Tartja Szabados Ede ref. gimn. tanár ur. 2. Air Varié. Beriot- tól. Hegedűn előadja Faragó Ignác kir. s. tanfelügyelő ur. Zongorán kiséri Faragó Ibolyka, 5 éves kis leánya. 3. Modern leány. Monolog. Előadja Héti Julia kis­asszony, oki. tanítónő. 4. Ének kettős. Elő­adják Szvitlik Ferencz és Dobos Lajos urak. 5. Magyar népdalok. Cimbalmon előadja ifj. Bakó József mórnökjelölt ur, hegedűn ki­séri Kertész József mérnökjelölt ur. Betörési kísérlet. Tegnap este 7 óra tájban Székely Endre városi aljegyző Kisfaludy-utca 6. sz, alatti házának az udvarban levő lakásába, ahol egy idős úri hölgy lakik, vakmerő módon akart betörni egy csavargó küLejü ismeretlen férfi. A no idejekorán bezárta a szoba ajtaját, melyei a csavargó be akart törni, majd az ablakon próbált behatolni a lakásba. A csavargó még most sem volt, hajlandó el­távozni, sőt nagy erőfeszítéssel az ablak rámáját próbálta kiszedni. A segélykiál­tásra a házigazda figyelmes lóvén, kisza­ladt az udvarra és a betörőnek tartott. Ez megijedve rögtön futásnak eredt és a kerítésen kiugorva eltűnt. A osandörssg ez ügyben megindította a vizsgálatot. A zavaros halásza. Tűz volt a héten Nagybányán Demeter Dezsőnél, a kinek a háza gyulladt ki. Demeter sególykiáltásaira elősiettek a szomszédok és járókelők, akik a bútorokat kezdték kihordani az égő házból. Mentósközben azonban több érté­kes tárgynak iába kelt. Demeter feljelen­tésére a csendörség kinyomozta, hogy Lőrinc Ilona használta fel a zavart, hogy a könnyen elrejthető értéktárgyakat elha- lászsza. Feljelentették az ügyészségen. A párisi orvosi akadé­mia vizsgálata szerint a magyar Ferencz József-keserüviz „has­hajtó sokban különösen gazdag.“ Egy berlini világhirü tudós kijelenti, hogy a Ferencz József-vizet gyakran rendeli, „mindig megfelelő biztos sikerrel“, London egyik legkiválóbb vegyésze megállapítja, hogy „a Ferencz József viz a legerősebb az összes Angliában árusí­tott keserüvizek között“. Még Amerika egyik legismertebb orvosi szaklapja is konstatálja, hogy a valódi Ferencz Jó- zseí-keserüviz használata Amerikában „kíméletes hatása miatt az utóbbi évek­ben különösen előtérbe nyomult.“ születés, halál házasság. A szatmár- nómetii I. kerületi anyakönyvi hivatalban ápril. hó 16-án a következő bejegyzések történtek : Születtek : Herman Szeréna, Búzás Dezső Kálmán Meghaltak : Szabó Mária bélcsavarodás, Kovács Ágoston agyhártyalob, Herman Sze­réna görcsök, üblonozi Erzsébet 5 hóna­pos, tüdölob. Házasságot kötöttek : Sepsy Károly és Böszörményi Mária. Körözés. Folyó hó április ^-án a nómetirószi gazdaság nyájából hazahajtás közben »llitólag Drágfy-utcán egy 60 ko­rona értékű fehérszörü kooaseriés elbitan- golt. A fókapitáuyi hivatal felhívja a megtalálót, hogy azt hivatalához jelentse be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom