Szamos, 1910. április (42. évfolyam, 74-98. szám)

1910-04-03 / 76. szám

4-’k oldal.

S L A M 0 8

(íylO. április 3. 76 seatu )

Hétfőn délután er idényben utolszor „Erdészleány“ Operette. Este „A vörös- hajú* Lukácsy Sándor kitűnő népszinmü- ▼ #. (Páros.)

Kedden Dénes Ella jutalomjátékául „A Szultán“ Verő György eredeti ope- retteje (páratlan.)

Szerdán, jótékonycálu előadás ez ököritói szerencsétlenül jártak árváinak felsegélyezésére, — újdonság — harmadszor „Taifun“ Lengyel Menyhért ssenzá- eiós ssinmüve. (Páros)

Csütörtökön Rónai Imre jutalomjátékául „A hajdúk hadnagya“ — Operette (Páratlan.)

Pénteken zónaelőadás Szelényi Liliké és Burányi Beroi jutalomjátékául „A drótostót“ Lehár ismert kitűnő operefcteje. (Páros.)

Szombaton újdonság, először „Iglói diákok“ daljáték. (Páratlan.)

Vasárnap délután „Elvált asszony“ este, másodszor „Iglói diákok*. (Páros)

HÍRROVAT.

A komlódtótfalusi bál.

— Levél a szerkesztőhöz. —

Tótfalusi pap aláírással az alábbi levelet kaptuk azzal a kérelemmel, hogy adjunk helyt annak lapunkban.

A levél igy szól:

A Szamos máro. 31-iki, 73-ik számában „Báli referáda“ eim alatti sorokat olvasva, as abban foglalt morális elveket midőn elfogadom, — kénytelen vagyok annak a Komlódtótialura vonatkozó passusaira következőkben válaszolni:

Akadt bizony említett időben Tótfaluban pap, — akadt jobb érzésű ember, kiknek szivük husvét másodnapja délutánján megmozdult, sőt talán mélyebben gyászoltak, mint cikkíró ur, mert szobájukba elvonulva, fájdalmas könnyek-1 hallattak, az országos veszteség és gyász felett.

De cikkíró ur, ugylátszik, nem ösmeri a magyar népet, talán nem is azok közül való, mert tudnia kellene, hogy a magyar örömében fájdalmában, zzületés és halálozás alkalmával — áldomással él s igy történt aztán, hogy az ünnep másodnapja délutánján a bálba sereglett fiatalságot, gondolatunk szerint visszatartóztatni nem lehetett, mint ezt az ugyanakkor Tyúkodon tartott bál bebizonyította, hol az elöljáróság a bált betiltotta. E miatt véres verekedés fejlődött ki, melynek mint kálijuk több áldozata van. A bált mégis megtartották.

Kénytelenek voltunk engedni az erőnek, azonban minden óvintézkedést megtettünk, le is folyt a legszebben a mulatság.

Ön még ugylátszik fiatal ember, nem ösmeri az életet annyira mint mi, — már mi tudjuk, hogy a hegyek tetejéről lerohanó hógörgeteg elébe nem célszerű állani, mert az az embert eltemeti.

A helyett, hogy ennyire megró bennünket, ha nagy bátorsága volt, midőn a báli helyiségben megjelent, miért nem tartott egy erkölcsi beszédet az ott összegyűlt mulatozó fiatalságnak ? Erre biztosan kipenderitették volna a kis ajtón oly srővel, hogy utolsó nyikkantása után a számosán utasó báli rsferensek elmondhatták volna fsiette:

Isa por ée ebamuv vogmuk!

Tótfalusi pap.

A levél mindjárt magadja saját magára a választ úgy, hogy fölöslegesnek látszik, hogy a oikkiró is külön foglal kozzék vele.

De a nagytisste'etü ur állása iránti tiszteletből megteszem.

Megtenném a személye iránti tiszteletből is, de a nagytiszteletü ur nem tartotta szükségesnek, hogy legalább a neve aláírásával bemutatkozzék, ha hozzánk szól.

De hát ez kiosinyes dolog. Mellékes. Gyerünk a velejére. Még pedig sorjában.

Nem dicsekszem agyászommal, nit cs avval mit dicsekedni, nem is lehet arról számot adói, mit érzett az ember, a ki az ököritói pusztulás helyén szemlélte a ré mületes gyehenna maradványait.

Aztán meg nem is fontos — a mit nagytiszteletü uram ir — hogy éu gyászoltam-e jobban, vagy a tótfalusiak.

Egyik ember ir gyászában, a másik cselekszik, a harmadik a szoba zugolyában köuyezik a tótfalusiak — úgy látszik — táncolnak.

Azt som itt kell eldönteni, hogy én ösmerem-e a rasgyar népet s közülök való vagyok-e, mert ez sem változtat a tótfalusiak embertelen érzületének megnyilatkozásán.

Nagy, mély és megdöbbentő jelen tősége van eunek a temetőszéleu tartott bálnak, nagytiszteletü uram, nem rnéltóz- tat észrevenni ?

Nem a toron elfogyasztott áldomás jellegével bir az a tótfalusi bál, auem a •iu indiánnak vad táncához hasonlít, amelyet a megskalpiroeott áldozat feitrauosi rozott hullája fölött tartanak.

Ds — ne tessék elfelejteni — a siu indián sem bokázik a testvére koporsója fölött, mint a komlódtótfalusi indián.

Nem lehetett fenntartani a bál lavináját? Nem lehetett. Hiszen éppen ea az nagytiszteletü uram, a mi megdöbbentő: hogy nem lehetett. Hogy Tótfaluban nagyobb hatása van a hejehujának, a hopsz- polkának, a topogósnak az államilag iskoláztatott fiatalságra, mint a saját papjuk szavának. Hiszen éppen ez a szomorú.

Hogy Tyúkodon igy volt, amúgy

volt ?

Hát Tyúkodon is gáládul volt, ha verekedéssel á 1 iák útját a bálnak. A kinek pedig e miatt verték be a fejét, én bizony nem sajnálom. Megérdemelte.

No meg hogy én miért nem mentem ba erkölcsi prédikációt tartani ?

Látja, nagytiszteletü uram, hogy ös- merem a magyar parasztot!

Ha nem ösmerném, bementem volna.

De meg nem vagyok én a papjak hogy én verjem beléjük an emberi érzést.

Nem mentem be, mert ahsolute nincs még kedvem — „utolsót nyikkantani“ és mellékelt ábrául szolgálni ahhoz a mondáshoz : hogy por és ebamuv vogmuk.

Kölöncben sem bízom annyira az ékes szólásomban, hogy ott, ahol négyszáz

elégett ember balálorditása süket fülekre, négyszáz pörkölt hulla illata tompa orrokra, a köztük élő pap szava bezárt szivekre

talál, ott majd ón két órakor betoppanva egyszeriben érző embereket csináljak a siu indiánokból.

De hát hagyjuk. A tótfalusiak önként leleplezett lelkiiIétét nem lehet rózsaszínűre festeni; legalább ne álljunk mi is oda a sir szélére egymással vitázni.

Kegyeletien do og lenne.

Állapodjunk meg abban, hogy a feomlódtótfalusiak bálja egy embertelen, lelketlen mulatság volt.

Ezt necn lehet elvitatni.

A midőn tehát kijelentem, hogy az én cikkemnek — sem a minapinak, sem ennek — nem célja, hogy azokkal nagytiszteletü uram személye ellen a legcsekélyebb sértést is elkövessem, az azokban foglalt meggyőződésem fenntartásival vagyok

alázatos szolgája : a cikk-iró.

Lapunk legközelebbi $zárna a hétfői ünnep miatt szerdán reggel jelenik meg.

Eljegyzés. Dsida Aladár cs. és kir. 5. gyalogezredbeli főhadnagy eljegyezte újlaki Tóth Margitot, Tóth Géaa máv. hivatalnok leányát.

Eljegyzés Szabó Miklós Szatmárról, eljegyezte Hirsch Szerónt Budapesten. (Minden külön értesítés helyett.)

Áthelyezés. S^rly István szolgabirót Mátészalkáról hivatalos érdekből a szatmári s?,o!gabirósághoz helyeztet nt át.

Tisza Budapesten. Tisza Isván gróf, aki nehány napot Geszten töltőn, holnap este visszautazik Budapestre és állandóan a fővárosban marad.

Az Egyházmegyei Oltáregyesület

közös istentisztelete ma ápr. 3 én van a zárdatemplomban. Egész nap szentség- imádig, reggel 8 órakor szent misét mond Szabó István prelatus, egyházmegyei irodaigazgató, a szentmise alatt közös szentáldás. d. u. 5 órakor szentbeszédet mond Varjas Endre oltáregyesületi igazgató, utáua litánián végez Láng Antal dr. theol. tanár.

Az ököritói katasztrófa A pár nappal ezelőtt alapított szabadkőmiv.>s irányú újság a „Viság, a mai napig 017 feoiona 30 fiiért gyűjtött a szerencsétlenül járt ököritói árvák részére.

Áz Oltáregyesület közgyűlése ma, ápr. 3 án d u. 4 órakor lesz a zárdában & mely gyűlésre a tagokat, ez utón is meghívja az egyesület.

Kedvezményes jegy a tanítóknak.

A kormány most a választások küszöbén 60 000 tanítónak megadta a kedvezményes vasúti jegyet. Hogy mit jelent ez. azt hisszük, felesleges bövebbon magyarázni. Az apró kis ajándékok erősitik a barátságot és növelik a voksok számát.