Szamos, 1909. október (41. évfolyam, 223-249. szám)

1909-10-13 / 233. szám

44k oldal. SZAMOS 233. szám. (1909, okt. 13.) ahol a Társadalom Tudományok Szabad Iskolájában előadást tartott Hétfőn a bu dapesti cionista egyesületek látták ven­dégül a berlini tudóst a Dréher vendéglő külön termében. Ez alkalommal a tudóst az egyetemi zsidó ifjúság nevében Joidán Viktor, dr. Jordán Sándor szatmári főrabbi fia üdvözölte. A lovagiasság ára. Steinberger Vil­mos joghallgató és Fuchs Líszió magán- hivatalnok a nyáron egy kávéházi össze- szólalkozásból kifolyólag pisztolypárbajra állottak ki. A párbajban egyik tél sem sérült meg. A ügyészség vádat emelt a párbajozók ellen, minek folytán Uray Károly, kir. járásbiró 14—14 napi állam fogházban szabta meg e. lovagiasság árát. Mindkét vádlott felebbezett az Ítélet ellen. Halálos szerencsétlenség egy gőz malomban. E hó 7-én Spitz Dezső nagy- ec8edi határban lévő gőzmalmában Bulyáki Gusztáv 8 éves gyermek a gép körül ját­szott s egy pillanatban oly közel ment ahhoz, hogy a szijj elkapta s darabokra tépte. Mire a gépész a gépet megáilitotta a gyermek felismerhetetlenül összezúzott holttestét tudták csak a kerekek közül kiszedni. Hogy kit terhel a szerencsétlen ügyben a felelősség, a megindított vizsga lat fogja megállapítani. öngyilkos öreg ember. Szabó József 75 éves nagysomkuti timármester tegnap­előtt lakásán vitriolt ivott és meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy az öreg ember öngyilkos lett. Tettének okát nem tudják. A zeneiskolából. Minthogy Grósz zenetanár magánórákat csak korlátolt számban vállal, a zeneiskola igazgatósága ez utón figyelmezteti mindazokat, akik Grósz tanárnál magánórákat óhajtanak vennni, hogy ezen -zándékukat legkésőbb f. hó 16-ig nála bejelenteni szíveskedjenek. ♦*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ 1 WstaelKwck! ♦ ♦ ♦ f V fivVVVvvIvvVJ wII9 Kitilt nyaKKendöK i ♦ ♦ angol tennis flanel ♦ ❖ ingeK, ♦ ♦ Valamint antilop is ❖ ▲ szatVasbör, angol ▼ ▲ nappa KwtyüK leg­i ▼ ♦ olcsóbban ❖ ♦ ♦ Kardi; 7«Wfr*K«íl ♦ ♦ ♦ Kazinczy-utca 4. szán. atk ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Nóegylet kiadása szeptember hóban. Árvaházra 110 kor. 44 £, havi segélyekre 197 kor., rögtöni segélyek 19 kor., össze­sen 326 kor. 44 fii. Szegedi bornyomózsákok, putton- hevederek, kötéláruk és zsinegekben a leg­nagyobb választék Drágos Bélánál van Szatmár, Kossuth Lajos utca 23. (Hid utca). Üvegáruk vásárlására i«g m»legebb«tti ajánljuk Weléx Albert ««átmái i oéget. Szerkesztői üzenetek. Julcs d‘Erle. Jó! van megirva, de a téma nagyon banális. Nem közöljük. Fogarassy-Kende Clementine úr­asszonynak, Halmi. Szives kérésének, hogy lapunkat túlságos zsidó tendenciája miatt ne küldjük Nagyságodnak, eleget teszünk. Nem ütközik semmi nehézségbe. Főszerkesztő : Dr. Tanódy Endrs. felelős szerkesKtö: Ifj. Litteczky Endre. Segédszerkesztő : Dénes Sándor. Muukatárg: Dr. Nagy Vincze Gabonaüzlet. Budapest, 1909. okt. 12 Határidó Déli zárlat. Buzakinálat és vételkedv mérsékelt. Szilárd irányzat inellett 20,000 mótermázsa került forgalomba 5-10 fillérrel drágább árakon. Egyéb gabonaneraek közül zab 5, rozs 5—10 fillérrel drágább, tengeri tartott, árpa változatlan. Idő : derült. Búza októberre — „ áprilisra — Rozs októberre „ áprilisra — Zab októberre — „ áprilisra — Tengeri májusra — Repce augusztusra- - 14-56 57- - 14-27—28- - 9-82-83 _ _ 10-18-19 7-65-66 7-74-75 700-91 00 Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat Magyarhitel 769-— 766 75 Osztrákhitel 663 25 661 75 Korona járadék 91-75 —•— P KalapoK Béesf és™*párizsi kalapjaim megérkeztek, melyeket jutányos áron bocsátók a n. é. hölgyközön­ség b. rendelkezésére. Gyászkalapok állandóan raktáron vannak, al&kitások olcsón elfogadtatn k. — Teljes tisztelettel : Ke szí er Antal síé női kfttapdivatterme és himző elönyomda. Szatmár, Várdomb-utca 3.-M Oroskizi GfoeS'Ketyir. .........'■■Ilin !■■■■— Ti sztelettel értesítem a nagyérdemű kö­zönséget, hogy Petőfi-utca I. sz. alatti üzletemben a telefont bevezettettem. Tehát ezúton is eleget tehetek b. meg­rendeléseiknek, melyeknek kielégítésére a leg­nagyobb gondot fordítom. Pártfogást kér DEUTSCH SAMU Magy. Alföldi Gémes-féle házi kenyér sütödéje. Telefon sz. 229. Petőfi-utca 1. sz. Őszi ültetés — 1 év nyereség ! Kiváló fajú és minőségű alma- és körte oltványok, valamint dióla csemeték kaphatók Muhi Miklós diánakerti faiskolájában. — Értekezhetni a Népbankban. Eladó bolti berendezés. Egy fűszer- vagy rőfös-üzlethez alkalmas bolti berendezés eladó, a vasúttal szembe levő Royal-szálloda ala’t. — Értekezhetni Rózner tulajdonossal. Urak és hölgyek könnyű és jövedelmező mellékkeresetre te­hetnek szert, ha sorsjegyek részletfizetésre való eladásával foglalkozni hajlandók. Hasznavehetőség esetén fixfizetés. Fleissig Sándor bankház Budapest, Erzsébet-körut 2. Bérbeadó boliheiyíségek. A Szatmár-Németi Csizmadia Ipar­társulat házában a Várdomb-utcai oldalon a 2-ik és 3-ik számú bolthelyiaég 1910. évi május hó 1-től, egymásután következő két évre, nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérő­nek bérbe fog adatni. Az árverés 1909. november hó ll-ón délc'őtt 9 órakor a társulat házánál fog meg­tartatni, mely árverésre bérelni szándékozók tisztelettel meghivatnak. Az árverési feltéte­lek ugyanakkor lesznek közhírré téve. Az elnökség. Eladó telek. A tisztviselői telep szomszédságában, 18—20 méter utcafronttal. Értekezhetni Vörösmarty utca 43. szám. Kiadó lakások. Modern ujonan épült, Árpád utca 18. számú házban, 2 szobás lakások, mellékhelyiségek­kel vif any világítás és vízvezetékkel novem­ber 1-ére kiadó. Kálmán Gyula, Rákóczi- utca 39. ...... "Kiadó .......... 2 egy szoba, konyha, kamrából álló lakás Teleky-utca 24. sz. Értekezhetni Fodorra', Bányai-ut 5. Egy jó családból való fiú tanulóul felvétetik Mertz József divat­üzletében. Kiadó lakás. Zrinyi utca l a. szám alatt 2 szoba, előszoba, konyha, pince, éléskamra november 1-től kiadó. Azonkívül két 5 és 6 méteres boros pince kiadó. Értekezhetni lehet Kazinczy- utc* 23. szám alatt. Eladó szőlő-zúzó. Vajay-utca 33. szám alatt egy szőlö-zuzó jutányosán áron eladó. Bérbe kiadó. Hám János-utca 2. sz. a. földszinten 2 ud­vari szoba november hó 1-től bérbe kiadó. — Értekezhetni a villamvilágitási igazgatónál. Kiadó üzlethelyiség. Városunk legforgalmasabb helyén, Attila-u. 1 jb. sz. egy szép üzlethelyiség kiadó. Érte­kezhetni a tulajdonossal: Oláh Mihálylyal. R OHRLICH Sámuel gyógyszerész Deák­tér 16. ajánlja kitűnő Hajnal crém, 1 Hajnal szappan és Hajnal arcporát. 2 tanuló azonnal felvétetik Szentpétery M. üzletében. $irt«K Mi két, úgyszintén kölcsönöket szolid alapon közvetít Poszvék Nándor gazdasági szakirodája Szat már, Kazinczy-u. 7. Sürgősen kei esie­tik több birtok vételre és bérletre. Ugyanott műtrágya eladás. Uj és régi borok nagy mennyiségben eladók. Bútor vásárlók szives figyelmébe ajánlom Kazinczy-utca 6. szám alatt, levő dús választékkal felszerelt butorraktáramat, hol teljes háló szoba, ebédló és sálon berende­zések a legjntányosabb árban kaphatók. .". Tisztelettel Goldstein Abrahám — bútorkereskedő. -— Az „Európádban női-zenekar játszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom