Szamos, 1909. október (41. évfolyam, 223-249. szám)

1909-10-22 / 241. szám

2. oldal. SZAMOS (1909. október 22. 241-ik.) szám. A rendőrség a Galgóczyné feljelen­tésére letartóztatta a bankigazgatót. Fővárosi tudósítónk az esetet úgy közli velünk, hogy Galgóczynót dr. Kele­men Samu orsz. képviselő utasította Frankihoz. Ez a jelentés azonban, amely való­színűleg a fővárosi lapokat is bejárja, téves, mert Galgóczynéuak Budapesten három ügyvédje is vau : dr. Vázsonyi Vilmos, Bródy Lajos és dr. Luby Gyula. Fräuklhez tehát pesti ügyvédjeinek valamelyike vitte. Kelemen Samu dr. Galgcozynét csak a Szatmáron el'ene folyamatba vett lopási ügyben képviselte. Nagy betörés a fővárosban. Budapest, okt. 21. A Haggenmacher-féle sörgyárak városi irodájában ma éjjel négy betörést követ­tek el. Reggel a székek fel voltak fordítva, az Íróasztalok eltolva a hlyükről és a padlón szanaszét hevertek az irományok és üzleti levelek. A ’Wertheim-féle pénz- szekrény a szoba közepére került. A szek­rény hátsó oldalán egy 25 centiméteres lyuk volt látható friss szakításokkal. Azonnal rendőri bizottság jött ja helyszí­nére és konstatálták, hogy a betörök többen voltak. Az ajtón jöttek és az ablakon távoztak. A kassza felső fiókjában lévő értékpapírokat kiszedték és a földre dobták. A papírok értéke körülbelül 30.000 korona volt. A belső trésorban elhelyezett 6000 koronát kivették a betörők. Őrült a királyi várban. Budapest, okt. 21. A királyi várból egy embert hoztak be a főkapitányságra. Az illető furcsán viselkedett és a trónörökösnek mondotta magát, amikor Valter Gusztáv detektív igazolásra szólította fel. Megállapították, hogy elmebeteg. Balázs József, János volt írnok és beszállították a tébolydába. Hangversenyterem Szatmáron. Akármilyen magasan is jár Celsius, hivatalosan már régen megkezdődött az ősz s maholnap tényleg beköszönt a szezon, mely nálunk bármilyen szűk méretek kö­zött is mozog, minket szatmáriakat fel­tétlenül érdekel. Évek óta halljuk már azt a panaszt hogy nincs Szatmáron egyetlen terem, hol posta utalványt. A szelvényre ez volt írva: „Tegnap elfelejtettük kézbesíteni.“ — Aztán jött a lakótársam s hozta a pénztárcámat, amit tegnap elfelejtett átadni. — Azután jött a pincér s hozta a vacsora számlát, amit a hölgyek elfelej tettek kifizetni. — Lakásomat egy régebbi számláról tudta meg, amit ón felejtettem el kifizetni. — Végül jött a mennyasszonyom le­vele, amelyben kérdi, hogy miért nem mentem értük, talán elfelejtettem! ? — Most már csak azt várom mig elfelejtem a barátomnak a kölcsön adott pénzt visszaadni, akkor aztán a közok­tatási miniszternek ajánlani fogom, hogy vegyék föl az iskolákban az emlékezet- tant is tantárgynak, hogy ne legyenek az emberek olyan feledékenyek — ha ugyan addig el nem felejtem. hangversenyt, műkedvelő előadást s más ily zsánerű dolgot rendezni lehetne. A meglehetős kis számú nagyobb méretű tormek közül egyedül & Pannónia nagyterme látszik megfelelőnek oly célra, hol hangversenyt, vagy más ily arányú dolgot rendezni lehet. A Kossuth kerti kioszk távol van, a színházat nem lehet minden alkalommal elvonni eredeti céljától 8 igy nem marad más, mint a Pannónia. Hogy pedig ©z mennyire nem meg­felelő mai ál’apotában, ezt szükségtelen hangsúlyozni s most, hogy e siralmas viszonyokról van szó, eszembe jut egy levél, melyben valaki igy panaszkodik: „Szeretem a zenét, ha nem is vagyok túlságosan zeneértő, de amit tegnap hal­lottam, az több volt mindennél, mit el tudtam képzelni. Mintha a terem sarkai­ban, a kupolában külön e célra szerződ­tetett emberek ültek volna, kik a művészt valami artikulátlan s egyáltalán nem zenei hangokból álló külön koncerttel kísérték.“ Ez a panasz nem áll egyedül s évröl- óvre megújul A hibán próbálkoztak már segíteni, de eredménytelenül. A baj okát a nagy terem oldal-folyo sóiban keresték s drapériákkal akartak rajta segíteni, de hasztalanul, a terem akusztikája megmaradt a réginek. Most azután szakértő emberek vizs­gálták meg a termet s rájöttek a hiba tulajdonkápeni okára, mely nem, mint eddig hitték, az o dal folyosókban, hanem « kupola szegletes mintázataiban rejlik, mely a feltörő hangokat többszörösen megtöri s igy azok, kik nem közvetlen az emelvény mellett ülnek, ezt a többszörösen megtört hangot hallják. A szakértők, kik erre rájöttek, meg­feleltek arra is, hogy miként lehet a dolgon segíteni. Ez a mód talán költséges, de az ered­mény, amit ezáltal elérhetünk oly nagy, hogy véghez vitelével várni egy percig sem szabad Ez a mód abban áll, hogy a kupola eié vízszintesen egy függönyt kell erősí­teni, mely elzárja a szegletes mintázatokat s igy a hang közvetlenül sik felületet kap. A hibán tehát lehet segíteni s remél­jük, hogy az illetékes körök is figyelembe veszik az elmondottakat, ha másért nem, legalább azért, mert a városatyák közül is nem eggyel megesett már, hogy drága pénzen megváltott jegyükért semmit, vagy annál is rosszabbat hallottak. Vádirat a mikolai vasúti katasztrófa ügyében. Hét vádlott! Aludt a váltóőr! Emlékezetes még olvasóink előtt az a borzalmas vasúti katasztrófa, amely ez év augusztus havában Mikola én Halmi állomások között történt. A katasztrófa alkalmával a Tur-folyó hídja mellett két teher vonat ütközött össze s az össze­ütközés folytán a személyzetből ogy ember meghalt, egy súlyosan, több pedig ke- vésbbé súlyosan megsérült, a vonaton levő árurakomány pedig teljesen tönkre­ment. A katasztrófa ügyében az ügyészség lefolytatta a nyomozást és ennek eredmé­nyeképpen most hozta meg Dr. Jákó Sán­dor, kir. ügyész a vádiratot. Az ügyészség hót vasúti alkalmazott ellen emel vádat a btkv. 438 szakaszába ütköző közveszélyü cselekmény vétsége miatt. A vádirat részletes tartalma & kö­vetkező. Vádat eme! az ügyészség Demeter Sámuel, 28 éves, debreceni lakos vonat- vezetésre alkalmazott fékező ellen, vala­mint Lipcsey András 31 éves, királyházai lakos, mozdonyvezető ellen, mert nevezet­tek nem olvasták el a Pogány Frigyes, mikolai állomási elöljáró által kiállított s nekik átadott keresztezési parancsot, a melynek értelmében az általuk vezetett 1764. számú vonat Mikolában keresztez az 1741. számú vonattal és bár azt a parancs nélkül is tudniok kellett volna, hogy a keresztezési állomás Mikoia lóvén nern szabad elindulniok, mig Halmi felől az 1741-es vonat be nem érkezik, mégis elin­dították a vonatot. Oláh József, 47 éves, mikolai váltó­kezelő ellen azért emel vádat az ügyész­ség, mert bár hallotta, hogy Halmiból már jelzett az 1741-es számú vonat, mégis kiengedte az 1764-est a mikolai állo­másról. Dobos Gábor, 49 éves, mikolai pálya­őr el en az szolgál alapul a vádemelésre, mert nevezett szolgálat teljesitésközben elaludt a lócán és igy nem hallotta, mikor az 1741-es vonat Halmiból való elindulá­sát onnan heraisgjellel tudatták s igy az 1764 est nem állította meg. Zimán Mihály, 39 éves, mikolai pá­lyaőr ellen az a vád, hogy hallotta az 1741-esnek Halmiból való elindulását jelző harangjait, az 1764-est ear,ek dacára elen­gedte a vonalon. Pogány Frigyes, 44 éves, jelenleg szatmári lakos, volt mikolai állomási elöl­járó ellen azon az alapon emel vádat az ügyészség, mert kiengedte a mikolai állo­másról az 1764-es számú vonatot, holott az 1741-es, amelynek elindulását már je­lezték Halmiból, még nem érkezett be. Erre a vádlottra vonatkozólag különben előadja a vádirat, hogy a vonat elindulása alkalmával, mivel az indulásra vonatko­zó parancsot már kiadta s azt hitte, hogy a vonat csak tolatás céljából megy ki az állomásból, az irodahelyiségben tartózko­dott. Mikor tudomást szerzett arról, hogy a vonat mégis kiment az állomásból és Halmi felé tart, nyomban leadta a 9. szá­mú harangjait, ami „megá!lj“-t jelent, de Dobos Gábor pályaőr aiudt s nem hallotta, majd pedig akkor, amikor Pogány Frigyes a távbeszélőn is utasította a vonat meg­állítására, az utasítást a felesége vette át. Mikor a vonat elhaladt, akkor szaladt utánna Dobos és adott leintési jeleket, de ezt részben az őrház közelében levő ka­nyarulat, részben a közte és a vonat közt levő nagy távolság miatt akkor a vonaton már nem vették észre. Az utolsó vádlott Ungváry István, 41 éves mikolai váltókezelő, aki térmester a mikolai állomáson és akinek tudnia kellett, hegy a kór, vonat keresztezési állomása Mikola, erre vonatkozólag ellen­kező utasítást nem is kapott és mégis kiengedte a vonatot a mikolai állomásról. Nevezettek szolgálati kötelezettségei­nek elmulasztása miatt történt azután, hogy a két teher vonat a 92. és 93. számú örházak között összeütközött s az össze­ütközés következtében Barazsu Lajos fékező meghalt, Kovács Sándor vasúti fékező 20 napon túl, több vasúti alkalma­zott pedig 8 napon túl, de húsz napon belül gyógyuló sérülési szenvedett, az áruk pedig nagyrészt tönkrementek. A gyanúsítottak nem ismerték be bűnösségüket, de a tanuk vallomásai és a beszerzett bizonyítékokból az ügyészség bizonyithatónak látja azt. A főtárgyalásra 17 tauut kér az ügyészség beidézni. Wtr Üveg, porozellán, tükör, lámpa, képkeret, alpaca és nikkel evőeszközök úgyszintén minden fényüzési és háztartási cikkek legolcsóbban szerezhetők be 6YŐRY KÁROLY üvegkeraskedésében Szatmar-Németi, Deák-tér. KáVPt BENKő SÁNDOR fgÖEiäffig*» I VU »ül „Mokka keverék“ elfem tfliNltfessIge 1 kg. 4*40 Kínná, villany erővel pörkölve

Next

/
Oldalképek
Tartalom