Szamos, 1909. szeptember (41. évfolyam, 198-222. szám)
1909-09-03 / 200. szám
XLI. évfolyam. Szatraár, 1909. szeptember hé 3., péntek 200, szám. FÉGCtin'ljSH* WMimál. HATOLAP. Előfizetési dij: Helyben: 1 évre 12 K, ‘/3 évre 6 K. V. évre 3 K, 1 hóra 1K Vidékre: „ „ t6 „ „8............ 4...........150 Egy szám ára 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban közélteinek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyilttér sora 20 fillér. Lapunk mai számának főbb cikkei a kivetkező*': nagyságos és tekintetes korcsmárosok egész serege egyenesen az ő megkárosításukra házaikban korcsmákat tartanak. Természetes, hogy ezek az urak olcsóbban adhatják az italt, mert mentesek attól a rengeteg költségtől, mely agyonnyomja a vendéglősöket és kávésokat és nem kénytelenek a bizonytalan kihitelezésből élni. Érdekes ez a nembánomság annál inkább is, mert Szatmáron mindenki tudja azokat a helyeket, hol a visszaéléseket űzik és egész lista van összeállítva azokról a kereskedőkről, akik üzleteikben a villásreggeli után fröcs- csőket, meg egyéb italokat poharankint adnak, nemkülönben azokról a szőlő- tulajdonosokról, akik odáig elmerészkednek, hogy vett bort is kimérnek. Ezt a visszás és káros helyzetet fölösleges hosszasabban ismertetni, mert úgy a közönség, mint a vendéglősök által tudott dolgok ezek ; a publikumnak meg kevés köze hozzá, vigyázzon mindenki a maga kenyerére. A társadalom legalacsonyabb rendű munkásosztálya is, már évtizedekkel ezelőtt közös érdekei hathatós védelmére országos és helvi szervezetekben tömörült és csodálatos, hogy a szatmári tanult vendéglősök és kávésok a sült galambot a levegőből várják. Más városokban a vendéglősök és kávésok, hogy a fokozódó drágasággal megbirkózhassanak, mosóintézeteket, szikvizgyárakat, pinceszövetkezeteket stb. létesítenek, nem is szólva a jelenüket védő takarékszövetkezetekről és a jövőjüket biztositó nyugdijegyesületekről. Egyesület nélkül ma már iparágat elképzelni is lehetetlen, a szatmári kávésok és vendéglősök túlteszik magukat e lehetetlenségen, mert itt máig sem alakult meg az érdekeiket szolgáló és védő ipartársulat, és most, midőn már látják a mai állapotok tarthatatlanságát, nem hogy helyrehoznák a múltak mulasztásait, hanem azt hiszik, hogy az elsőfokú iparhatóság főnökéhez vezetendő küldöttséggel már láttak és győztek. Megfeledkeznek arról, hogy itt a főkapitány bár jóindulattal meghallgathatja őket, de érdekükben keveset tehet, mert a küldöttség dem képviselheti a szatmári vendéglősök és kávésok összességét, mert ilyen egyesület itt nincs is. A politikából. Kezdődnek a kihallgatások. — Merénylő tanuló. — Eötvös Bálint szabadulása. — Egy veszedelmes szülésznő. — Öngyilkosság dinamittal. A vendéglősök és kávésok mozgalmához. E lap hasábjai minden időben az általános érdekek szolgálatában állanak és készséggel mozdítják elő akár a társadalmi osztályok, akár pedig az egyes foglalkozások jogos követeléseit. Most, midőn a szatmári vendéglősök és kávésok mozgolódni kezdenek a bortermelők, a faszer- és csemegekereskedők törvénybe ütköző azon eljárásuk ellen, hogy italok kimérésével meg nem engedett módon foglalkoznak, időszerű ezen iparágak jogos törekvéseit ismertetni és őket egyben mulasztásaikra figyelmeztetni. A kávésok és vendéglősök mind ez ideig összetett kezekkel csaknem tétlenül nézték a szemük előtt folyó visszaéléseket hncxv a mfiltnsácms. I 1/ , legjobbat és legolcsóbban TDfT^lVT bTtS ÖÁ’NrFIf'lT? kávékereskedőnél ‘‘P© lí 2|\/pf £mT beszerezhetünk H^g Düíii ivi UkJ X\ sjzatmár, Kazinczy-u. lő I\0 Y vl „Mokka keverék“ (égem KBtönlegwége 1 kg. 4*40 Korona, villany erővel pörkölve. A pillangó. (Japán rege.) — Egyedül vagyunk itthon, anyám ; atyám, fivéreim csak napok múlva térhetnek vissza a harctérről, ahol oly vitézül, sikerrel küzdöttek és győzték le az ellenséget; most nem leszel többé szomorú, nem fogsz aggódni, hisz a hírnök meghozta a várt örömhírt : hazatérnek szeretteink győzedelmesen, baj nélkül. Most mesélj, mesélj nekem a szép, hi- mes pillangókról. Nézd, a nap lemenőben van, itt, a kerti ház előtt mily kellemes, illatos a lég; mennyi virág, a nap végső sugarai bearanyoznak mindent; ide ülünk a gyeppadra s a tea-szürcsölgetés közben mesélsz nekem! — Melyik regét is mondjam el? Hisz Cho-Tondó regéjét tudod, ki oly bájos volt, bogy a lepkék virágnak nézték s tömegesen követték, csapongtak körülötte, bármerre ment is. — Genso király történetét is tudod, aki kedvesét úgy választotta mindig, hogy nagy mulatságokat (rendezett s országa legelőkelőbb fiatal leányait meghívta s midőn a társaság együtt volt, jó kedvben, akkor az udvar főemberei aranyos kalitkában behoztak egy himes szárnyú nagy pillangót, a pillangót kieresztették aranyos börtönéből s az a legszebb leányra szállott s a leány lett Genso király kedvese. — Nos, halld tehát. A Sozanji-tem- plom melletti régi temetőn túl volt egy kicsi, magános kunyhó, egy öreg ember lakott ott, neve Takoháma. Mindenki szerette kellemes, jóságos modoráért s mégis mindenki azt vélte, hogy nem egészen józan eszű. Jól tudod, hogy nálunk, hacsak nem buddhista valaki, hát szinte kötelessége megnősülni, családot alapítani. — De Taka- hama, dacára, hogy nem tartozott a Buddhisták közé, nem volt rábeszélhető a házasságra. Még azt sem tudta senki róla mondani, hogy szerelmi viszonya lett volna valakivel. Több, mint ötven évig teljesen egyedül lakott. Érv nváron rosszul érezte magát nagyon s tudta, hogy kevés ideig fog még élni; elküldött özvegy sógornőjéért és annak fiáért, az utubbit nagyon szerette, húsz éves csinos fiú volt. Tehát a rokonok megérkeztek s minden lehetőt elkövettek, hogy az öreg ember utolsó napjait megkönnyítsék és kellemessé tegyék. Egy borongós délután mindketten a beteg ágya mellett ültek; a beteg elaludt kissé. Egyszerre egy roppant nagy fehér lepke szállt be a szobába jés azonnal a beteg párnájára telepedett. A fiatal ember legyezőjével kergette el a lepkét, de hiába, mert csak ide-oda röpködött a szobában, hogy ismét visszatelepedjék a beteg feje felé, a párnára. Végre sikerült a lepkét kiűznie a kertbe, legyezőjével addig csapkodott, suhintott felé, mig az agyonhajszolt lepke a közeli temetőbe menekült, de folyton vissza- visszaszállt az őt üldöző fiú melé, mintha meg akarta volna támadni azt. A fiú már azt hitte, hogy az előtte
