Szamos, 1909. július (41. évfolyam, 146-172. szám)
1909-07-18 / 161. szám
2. oldal SZAMOS (1909. juiius 18) 161-ik szám. lamosiíása nem lopás, sőt ellenkezőleg, a jelen állapot bitorlás. Eddig ezt nern vo’t szabad mondani, mert legazembereztek érte mindenkit Most már forgalomképessé lett a tétel azáltal, hogy a legmagyarosabb törvényhatóság üzente fel az ország- gyűlésnek. A közkérdések legelejére keli kerülnie émnek a kérdésnek; győzzön, vagy bukjék,, az mindegy, de választóvizet kell önteni erre a nemzene, hogy derüljön ki végre: van-e itt még szabadságra, haladásra, felvilágosodásra, szóval liberális demokráciára törekvő ember és hányán vannak azok ? Hs megérjük, hogy kevés van, vagy nine«, akkor beieHsell törődnünk, hogy minálunk a liberálizmus csak szobatudomány, amint bizonyára Kínában, sőt Afrikában is vannak "szépen gondolkodó férfiak, akik könyveket olvasnak és írnak arról, hogy az embereket fel kellene szabadítani a kétezer éves anyagi és lelki szolgaság rabigájából. Csak pártok nincsenek, amelyek ezt követeljék. Sőt a Faraók alatt is volt úttörő rabszolga, szabadgondolatra, szabad és jó életre vágyó agyveiő, az, amelyiket nyílt szinen agyonkorbácsolnak az „Ember tragédiájáéban. Ne lappangjon az igazi problémája a magyar közéletnek, hanem törjön ki körülötte végtére is az ütközet. Most Apponyi és a debreczeni határozat megjelölik a csatatér két végpontját. Ebben a térben most már aztán egyszer valahol — igen a tiszteletes urnái — embert igy — véresen. A szénás boglya tetejéről bukott le. De azt azután ápolta is a tisztelendő ur, mintha a felesége lett volna. De mi lesz övele? Ki fogja őt ápolni ? Talán az asszony ? Hisz’ az gy ülőT és inkább meghal, mintsem idejöjjön hozzá . .. Oda ment a vályúhoz és a marhák ivóvizében — jó piszkos volt a viz és poshadt, a vályú' oldalai pedig zöldek — mosogatni kezdte bezúzott fejét. Az persze rettenetesen sajgott, és a paraszt, nagy kínjában úgy bömbölt, mint a kivert bika. .. Egyszerre eszébe jutót i az ő drágalátos fia, hisz’ ezzel míg számolnia kell, de már nem találta sehol. Gondolt egyet, felmászik az istálló padlására, ott aztán alszik addig, inig meg nem gyógyul. De az a fiú, az ne jöjjön haza többet! A kerítést már körülállták a szomszédok. Gyönyörködtek a nemmindennapi látványban. Az nem bántotta őket, hogy az ember fejéből patakzik a vér. Sőt mintha épp vártak volna erre . .. Hejh, de sok ember ment már haza ilyen fejjel; azokét Kaszás ütötte be, ideje már, hogy az övét is beverjék.. . Azok se haltak bele, ő se fog. Ebcsont! Az volt aztán a pokoli látvány, mikor az ember fölment a padlásra, a lajtorjának éppen a legfelsőbb fokán volt, még egy lépés, fent leheteti volna s megkezdhette vón az örök alvást... hopp, már lent is van a csülökre magyarok és csülökre nem magyarok ! * Mikor ezt írjuk és ebbe buleielke sédünk, feledjük azt, hogy körülöttünk ájultam terül el a magyar társadalom közélete. Hogy mindez nem valóságos közélet, nem is élet, hanem az ellenkezője, amely fölött végigsuhog az Apponyi fekete szárnya, mint a másik dögmadárnak, amelyet bárkájából Noé küldőit ki annak idején kisérietképen. A debreczeni első galamb ellenben nehezen fog zöld ágat találni. Zöld ágra vergődni, talán majd száz év múlva. — Saját tudósitónktól. — A főrendiház ülése. Budapest, juiius 17. A főrendiház juiius 24-én a'királyi kézirat kihirdetése tárgyában ülést tart. Összeesküvés Szerbiában. látszik végleg megakar szabadulni a Karagyorgyevicsektői, elakarja űzni őket a kétes értékű trónról, melyhez forró, piros vér tapad. A végzet kerülgeti ezt a szerencsétlen népet, mely a királyában látja talán nem teljesen ok nélkül szomorú sorsát. Erre vall azon körülmény, hogy az utóbbi napokban Belgrádban titkos szövetség alakult, mely célul tűzte ki a Karagyorgye ^ a elűzését. A titkos társ- Jbia felszabadítására r’ .A kornité proklamá' melyben felhívja a 1 detronizálására. szigorú vizsgálatot ind 3 letartóztatás várható röv A perzsiai forradalom, — A sah menekülése. — Teh-rán, juiius 17. A sah ma reggel nejének és a trónörökösnek kíséretében ment az orosz követségre. A sah táviratot intézett az orosz cárhoz, amelyben közli, hogy családjával együtt a cár védelmébe ajánlja magát. Detronizálni akarják Péter királyt. Belgrád, juiius 17. A forrongó Balkán egyik darázsfészkéből, a királyvértől még mindig szennyes Szerbiából ismét szenzációs híreket hoz a távi ró. A szei’b nép elégületlen része ugyföldön, szétterülve, ha lehet még jobban bezúzott fejjel, mint azelőtt. Erre aztán el- széledtek az emberek — mondván — „mára elég.“ Talán meghal. És ilyenkor jobb, ha nincs ott az ember. Nagyon bölcsen ! Akadt köztük egy könyörületes lélek, ki elszaladt Bárányékhoz. A fiatal asszony otlhon volt és épp a Borosát szoptatta. Fekete", sovány, kiaszoü mellét olyan édesen szopta a gyerek. Az anyja meg olyan boldogan nézte.,. Nem volt csúnya. Az egyszerű mezei virágok parasztos bája volt minden vonásán és mozdulatán. De mintha valami titkos szomorúság bágyasztotta volna ezt a mezei virágot. Mikor meghallotta mi történt, nagy veszéklő sirodalmat ütött, hogy az ő jóságos drága emberét megölték... Ámbátor csak ma egy hete, hogy véresre verte .. • Nem baj, annál jobban szereti őt az asszony. .. Nagy fekete haját leszorította keszkenőjével, a Borosát meg bekötötte egy nagykendőbe s a hátára vette. És a gyerekkel a hátán, elkezdte a csizmáját keresni. Nem volt sehol, pedig az egész házat fölhányta. öreg édesanyja a kuckó mellől nézte ezt a készülődést, de nem szólt bele . . . Hadd menjen vissza az urához, hisz úgy sem tud már meglenni a verése nélkül; meg nekik is terhökre van már, hisz olyan öregek. Egy szóval se mondta, hogy maradjon, igy volt az vele is, mikor fiatal volt, ő is hazaszökött az anyjához — meg vissza. Egy vezérigazgató tragikus halála. Budapest, juiius 17. Tarcsay Pál, a Magyar ipar- ás áru- bank részvénytársaság igazgatója, ma délelőtt tragikus körülmények között balt m-g. Tarcsay a reggeli órákban egy festményt akart fölfüggeszteni a lakása falára, a Türr István-utca 8 számú házban. Azok boidog idők voltak, kár, hogy elmúltak ! S igy megy az nemzedékről-nemze- dóken át. Nem is szereti a feleségét, aki nem veri. Ha egyebet nem, de azt tudja a paraszt, hogy az asszony verve jő. Hát hadd menjen a Borosa ; megveri — de meg nem öli ... Es a szülőanyja, ki húsz esztendővel ezelőtt éppoly boldogan nézte a gyerek« szopását, mint most a lánya, hagyta, hogy ez minden bucsuzás nélkül menjen vissza fenev'd urához. És ment az asszony az ő urához, aki neki mindennél drágább a világon. Otthon már nem sirt. Csendesen tett-vett a szobába n. Az urának jó magasra megágyazott ; puhára, hogy ne nyomja a derekát. Valaki behur colta a pitvarajtóig az embert, ott azután ledobta, nem birta tovább. Csak éppen hogy fedél alatt legyen, ne haljon meg kutya- módjára az utcán! Az asszony kiment érte. És egyetlen panasz hang nélkül fölemelte a nagy nehéz embert erősen magához szorította és látszólag minden fáradság nélkül, — mintha a kis Borcsáját vitte volna, — bevitte a szobába. Gondosan levetkőztette s az ágyra fektette. Tiszta, fehér gyolcs-inget keresett, de alig talált. Igaz, hogy egy hétig nem volt itthon, de meg is látszik az egész házon ... És az asszony szomorúan nézett végig kis hajlékán. Talált végre valahol egy inget de az is olyan rongyos, mint a szegénység . . . Meg kell fódai egy kicsinyt ne mondják a Uj cipő-áruház. F. évi augusztus 1-én nyílik meg Uj Cipő-áruház. Grűnfeld Sámuel cipő-áruháza
