Szamos, 1909. június (41. évfolyam, 123-145. szám)
1909-06-08 / 128. szám
2. old&L SiMOä (1000. janim 8.) Ii8-ik «ám. Az eltűnt vagyon. A tartozások kiegyenlítésénél észrevették, hogy Halminak egy 67294 koronás betéti könyve hiányzik. Kovács erre a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen megtette a feljelentést. A szatmári csendőrség őrsparancsnoka Ács Géza járásőrmester, kit csak nem rég tüntetett ki a király koronás aranyérdem kereszttel, vette kezébe a nyomozás vezetését. A nyomozás. A csendőrséghez március hó elsején egy névtelen levél érkezett, mely felhívta a figyelmet egy Görög Sándor nevű foglalkozásnélküli fiatalemberre, aki költekező életmódjával többeknek is feltűnt. A nevezett fiatal emberről biztosan senki nem tudta miből él. Rövidebb ideig a színháznál statisztáskodott, azonban majd mint hasznavehetetlent elbocsátották. Görög egy Galgóczy Istvánná nevű éltesebb uriasszonynál lakott, aki Halmi János házában bérelt nehány szobát. Köztudomású volt, hogy a nevezett fiatal embert, ki az éjjeli mulatókban gyakran megfordult, Galgóczy Istvánná támogatja pénzzel, holott ő maga is a legszűkebb anyagi viszonyok között élt csak alig pár hónappal ezelőtt. A tél folyamán ezen állapot megváltozott. Nem szorult többé megyei előkelő rokonságának támogatására. Pénz volt bőven. Dáridókat csaptak, sőt a a színházban is gyakran lehetett látni a 23—24 éves fiatal emberrel a tiszteletreméltó külsejű matrónát. Természetesen senki sem gyanította, hogy a pénz honnan telik a költekező életmódra, miután Halmi Jánost nem ve! csalogatták az ifjakat. Ezen reményben magam sem csalatkoztam, mert sikerült meglepetésben egy nyert doboz rejtőkéből <gy apró kis staefirung darabot kihúzni. Hamarosan el is rejtettem és csak Ouagy- eágának mutattam meg, aki lesajnált. A legjobban megnyerte tetszését a virágsátor, ahol dr. Haraszíhy Béiáné és dr. Nagy Birnáné úrnők sogitottek a zsebeket könnyíteni, nagy számú apró kis virágszál segédletükkel. Olyan volt ez a talpalatnyi hely, mint a rózsák szigete valahol lent a Duna kellős közepén. Díszes és szép volt, nem is beszélvén egyik ékességéről — ami azonban csak később derült ki — a közjegyző helyettesről, az első számú ró^sakirályról, aki ott ütötte fél illő környezetben állandó tartózkodását. A konfettinek, legyezőnek, sőt még az édességeknek sem volt olyan kelendősége, mint a kis apró szavazó céduláknak, melyek csomagszámra vándoroltak be az urnába. Mig csak úgy kilenc óra felé az urna szigorú őre Csolosz Pál, ki nem ürítette a tartalmát, gyanítani sem lehetett az eredményt, legfeljebb egy pár diszkréten félrevonult fiatalembert lehetett hosszabb időn úgy ismerték, mi aki a vagyonát el- gavallérkodja, báa vizsgálat befejezéséig nem lehet ltározottan megállapítani, hogy az ög ur egyik gyenge percében nem ajálékozta-e el értékpapírjait é3 betéti kiyveit. El Szatmárról. Galgócziné nzót vévén a nyomozásnak Görög Sámrral Budapestre költözött és az Izallla-utcában béreltek lakást. Az úri életód még csak itt kezdődött igazán. Al.ndóan gummirádlin látták a jó szatmriak Galgóczinét és Görögöt. A Kossut Lajos-utcai Magyar Világ kávéház volt délutáni szórakozási helyük. Ettől kezdve Ás őrmester állandóan figyelemmel kisérteGalgóczynét. Május 29-én íalgóczyné a Szatmári Gazdasági és Iparbank által kiállított betéti könyvt egy fővárosi ügyvédnek adta át, ainél Görög Sándor időközben irnoki álást nyert, azon célból, hogy valamely! fővárosi pénzintézetnél folyósítássá. Az ügyvéd kezeihez Galgóczyné ezenkivil 50 db részvényt s takarékkönyvet /5.500 koronáról és 12 zálogcédulét 25'0 koronáról helyezett el, ahol Ács frmester ezen értékeket le is foglalta. A gyanús betéti könyv. A pénzintézet igazgatója Mérey nagyon gyanúsnak találta az ügyet és mikor Görög az ügjvéd megbízása folytán a pénzintézetnél az összeg felvételére jelentkezett, telefon utján fordult a Szatmári Gazdasági bankhoz, megkérdezvén, hogy a betét valódi-e. A Gazdasági banktól igenlő választ nyert, azonban egyidejűleg tudatta a pénzintézet, hogy a betéti könyv összegének felvételére Halmi Jánost tulajdonost kivéve, senki sem jogosult. Valamint arra is felhívták Mérey figyelmét, hogy a könyvet ne adja ki kezei közül. Mérey erre másnap Szatmárnémetibe hozta a betétkönyvet és Tankóczi Gyula főkapitánynak átadta. Tankóczi május 31-én Ács Géza őrmestert és Zimmerman János őrsvezetőt Budapestre küldte a i yomozás folytatása végett. A csendőrök egy fővárosi detektivvel kinyomozták Galgócsynét és Görög Sándort és a rendőrségre vitték őket, itt először Galgóczvnét hallgatták ki, aki tagadta a lopást s egy okmánynyal igazolta, hogy a 67,000 koronás betétkönyvet Halmy János neki ajándékozta. Galgóczyné a 66,000 koronás betéti könyvre, valamint a többi értékekre nézve is úgy vallott, hogy azokat Halmi Jánostól ajándékképen kapta. Nagyon fel voltak háborodva a rendőrség és csendőrség eljárásán, amikor lakásukban házkutatást tartottak. Sőt Galgóczyné annyira is ment, hogy mikor Zimmermann őrsvezető a részvényeket magához vette, a kezéből kiakarta tépni. Fegyverhasználatra való figyelmeztetéssel kellett lecsillapítani. Mikor az ajándékozási okmányon lévő Halmi János aláirását összehasonlították az eredetivel, kitűnt hogy az rossz hamisítás. Halmi János nyilatkozata. Halmi János, mikor a rendőrség ezen ügyben kihallgatta, azt vallotta, hogy Galgóczynénak, amiért őt betegségében ápolta 5500 koronán kivül egyebet semmit sem ajándékozott. A keresztül megfigyelni, amint szorgalmasan töltőt'e ki a lapocskákat. Egy sueidig r.-tisztviselő már praktikusabban csinálta. Elzárt couvertben száz számra adta le a közbizalom megnyilvánulását. Ilyen ^előzmények után az összeírás gyorsan ment, a favoritokat rögtön meglehetett állapítani. Egyideig Hubán Arauka vezetett, majd Vajay Milike neve került egy paksaméta átszámláiásával tetemes előnybe. mely helyzet az utolsó darab cédula átnézéséig meg is maradt. A szavazat összeírás hiteles személy a közjegyzőhelyettes jelenlétében történt és igy meg sem támadható, bár mint, később kiderült összeférhetetlen volt működése. emennyiben elsöhelyen volt érdekelve De mint bevallotta, teljes őszinteséggel nem oka ennek a helyzetűek. Egy par kaján mosoly kísérte legfeljebb szavait, mélylyel ő mit sem törődve a helyzet magaslatára emelkedett és kihirdette lendületes szavak kíséretében a végeredményt, amit már vasárnapi számunkban közöltünk. Egy érdekes szavazó cédula is volt az urnába, amelyet valami papucshős juttatott be. Annyi volt csak ráírva „Az a nyukom“. Azt az urat bizonyára nem terrorizálta az élete párja (!) Egyezer és kétszázan jóval felül volt az urnában levő lapok száma. Olyan kelendősége volt a céduláknak, hogy a gazdátlanul hagyott választólapokat is egyik élelmes pirt az urnába bejuttatta. A választás eredményére vonatkozólag, mint ez már szokás eltérők voltak a vélemények. A nagyságos asszonynak sehogysem tetszett a plurális választói jog, amely, ha több ilyen ünnepéi}7 volna egy esztendőbe, nem a jelölteket, de a választókat jutattná egy nehány ifjúsági folyóirathoz. Különben is a maga részéről nem tudott eligazodni a választáson, ami érthető is, mert a legszebb asszonyok álig kaptak 10 szavazatot. És az elismert szépségek pedig még piacra sem érkeztek be. Már a rózsakirályok választásának eredményével inkább megvolt Őnagysága elégedve. Igazán érdemes férfiak jutottak a kitüntetéshez, akik méltón rászolgálnak már a jutalomra a rózsás kis papucsokra. A rózsakirálynők pompás virág kompozíciókat, nyájas és kevésbé nyájas gratu-