Szamos, 1909. június (41. évfolyam, 123-145. szám)

1909-06-22 / 139. szám

(1909. június 22) 139. sí.ám.

SZAMOS

3-ik oldal.

tül hajolva leste. hogy mit írok a jelentésbe.

Már menni készültem, mikor valaki meglökte a kezem és a tekintetével a halott mellett levő éjjeli szekrényre irányította figyelmemet. Oda mentem. A szekrényen a Dower-poros doboz volt és

én a doboz tetején egy kar- bolsav-cseppet vettem észre.

Még akkor nem volt előttem gyanús a dolog, de azért odafordultam Róth Alberthez és megkérdeztem tőle, hogy honnan került oda az a karbolsavcsepp.

— Nem tudom — felelte Róth, mire én elmentem.

Legközelebbi találkozásom Róthtal május második felében v olt. Ekkor himlőoltás céljából voltam Petriben és a községháznál felkeresett Róth. Még akkor nem volt előttem gyanús az eset és Róthot gonosz természete dacára is becsületes embernek tartottam, dolgom végeztével elmentem tehát hozzá.

Ekkor Róth neje halálesetéről kezdett velem beszélni. Nagyon izgatott, ideges volt és össze-vissza beszélt, mire én igy szóltam hozzá:

— Ne izgassa magát Róth ur, elvégre a halál csak természetes dolog és mindnyájunk közös sorsa.

Még most is előttem van az a magából kikelt arc, az a feltűnő izgatottság, amelylyel Róth ekkor igy szólott hozzám :

— De az istenért, mit tudom én, hogy a feleségem apródonként nem-e mérgezte meg magát? Doktor ur jóban van a helybeli csendőrséggel és megtehetné nekem, szerencsétlen embernek azt a szívességet, hogy bemonne a csendőrséghez, megkérdezné, kit hallgattak már ki feleségem halála ügyében és hogy azok mit vallottak.

Ezzel a kérésével természetesen elutasítottam Róthot, de már ekkor gyanút fogtam és az egész beszélgetést elmondottam a gyürei csendőrőrsvezetőnek.

Nem sokkal ezután ismét felkeresett Róth a lakásomon, ahova lóháton jött. Be ezettem a rendelő szobámba s leültettem a díványra. Róth ekkor azt kérdezte tőlem lázas izgatottsággal:

— Doktor ur, kihallgatták-e már önt a vizsgálóbírónál feleségem halála ügyében ?

Engem akkor már kihallgatott a vizsgáló biró, de azért azt feleltem Róth- nak, hogy nem.

Róth tovább folytatta a kérdezős- ködést:

— Mondja, doktor ur feljelentés esetén felveszik-e a hullát sírjából ?

— Ez a körülményektél és a bíróságtól függ, feleltem. — De nézze Róth ur, minek izgatja magát annyira, minek állja ezt a sok herce-hurcát, leghelyesebb dolog, ha Ön saját jó szántából exhumáltatja a holttestet és ezzel a világ előtt bebizonyítja, hogy ártatlan.

Róth erre rám meresztette a szemét és kevés gondolkozás után igy válaszolt:

— Ej, nem pocsékolom ilyesmire a pénzemet.

Róth ekkor ismét elment, én pedig közöltem a beszélgetést ismét a csen- dőrséggel.

Az exhumálás napján Mándokra akartam utazni s kimentem a gyürei állomáshoz, ahol ösmerőseimmel beszélgettem. Egyszer csak hintó robogást hallunk és látjuk, hogy behajtat az állomásra Róth Albert. Oda jött a társasághoz s mikor azt kérdezték tőle, mit csinál itt, azt felelte, hogy egy rokonát várja. Róth ekkor félrehivott engem és feltünéen összetörve, kétségbeesett arccal igy szólt hozzám:

— Doktor ur, boncolt ön már törvényszéki hullát?

— Nagyon sokat, feleltem.

— Hogy megy az? Fel szokták olyankor metszeni a gyomrot és a belet?

— Természetes, hogy felmetszik.

A beszélgetést nem folytathattuk

tovább, mert a vonat bejött. En és a társaság felültünk a vonatra, Róth még a peronon maradt, de a mint a vonatból kihajoltunk, láttuk, hogy a Róth által állítólag várt rokon nem érkezett meg.

Mint később értesültem, Róth ekkor a vasúttól a csendőrséghez hajtatott és ott azt kérdezte, hogy joga van-e neki ellenőrző orvost hivatni a boncoláshoz.

Arról is értesültem azután, ami köztudomású, hegy Róth az exhumálásnál nem jelent meg.

A múlt hét egyik napján azután letartóztatták Róthot. A letartóztatás napján nem volt odahaza, Kisvárdán járt a vásáron, ahol két kocsilevat és egy hátilovat adott el. A csendőrök megvárták, mig hazajön és közölték vele az elfogatási parancsot.

Ennek hallatára Róth összeesett és azt mondotta, hogy ne vigyék el, mert ő súlyos beteg.

A csendőrök erre beküldtek értem, hogy vizsgáljam meg. Vizsgálatom eredménye az volt, hogy Rótnak a lelki izgatottságon kívül semmi baja sincsen 8 az én felelőségemre azonnal beszállítható szekeren.

A szobában, ahol Róth volt és ahol várakoznom kellett, mig az értem küldött kocsiba más lovakat fognak, ott volt Róth Albert édes apja, édes anyja és egy nővére.

Az apa, Róth Sámuel igy szólott ekkor hozzám:

— Nem gendolja doktor *r, hegy Réth Albertné hiszterika volt?

— Kizárt eset, feleltem, erős egészséges idegzetű nő volt, de hisztéria különben is ki van zárva fiatal nőknél.

— Pedig látja doktor ur, már nektnk tanunk is van rá, hogy a menyem öngyilkos lett.

Ezek után még két ízben megszólított Róth Albertnak egy jogász öcscse, majd a vizsgálóbíró előszobájában egyik cselédje, aki szintén be volt idézve kihallgatásra.

Ezekkel folytatott beszélgetésemet, amelyek a vizsgálat szempontjából igen fontosak, majd a vizsgáló bírónál fogom előadni.

— Mit gondol doktor ur, kérdezte

az orvostól lapunk tudósítója, abban az esetben, ha tényleg Róth Albert lenne a gyilkos, hol szerezhetett karholt ?

— Azt én nem tudhatom, felelte az orvos, az bizonyos, hogy én sosem írtam neki ilyen, karbolt tartalmazó receptet és hogy a helybeli gyógyszerésznél, aki nekem apósom, szintén nem kapott ilyet.

Erre elbúcsúztam az orvostól és másnap reggel korán Lövőpetribe mentem ki.

Lővőpetriben.

Legelőször természetesen már csupa kíváncsiságból is megnéztem a Róthék lakását. Persze csak az utcáról. A kis falu közepén a református templom tőszomszédságában van az urasági udvar, amely a Róth által bérelt birtokkal együtt Sesztina Lajos, dúsgazdag debreceni kereskedő tulajdonát képezi. Szomszédságában hosszú cselédházak húzódnak, majd egy hatalmas nagy, emeletes magtár néz az utcára. Az urasági lakás egy hatalmas, szépen parkírozott udvarban van. Szép nagy kúriáiig épület, oszlopos verandával, amely fronttal néz az utca (elé. Mikor az udvar nlőtt elhajtattam, épen Róth Albert jogász öcscse járkált az udvaron.

Sok embert kerestem fel Lövőpet- riben, akikről hallottam, hogy felvilágosítással fognak szolgálni az ügyben, de akikkel meglehetős nehéz delgom volt.

Falusi ember nem szívesen avatkozik ilyen dologba, fél az ilyen ügyekben való szerepléstől, a bírósághoz való szaladgálástól.

Annyi bizonyos, hogy Réth Albert iránt a saját falujában sem tapasztaltam semmi részvétet, semmi szánalmat. Erős hangon, elitélőleg nyilatkoznak róla, brutális, rossz embernek ismerték, aki mindenkivel szemben pökhendi módon viselkedett és a kinek egyik haragosa nem egyszer vágta oda egész nyilváno- an, hogy felgyújtotta a saját bebiztosított dohánypajtáját és buzarakedóját. És Róth Albert sohasem kísérelte meg, hogy ez ellen az ember ellen bármilyen megtorló lépést tegyen. Nagy volt ellene az elkeseredés azért is, mert szép, fiatal feleségével, akit mindenki szeretett és tisztelt a faluban oly VOSSZUl bánt,

hogy a szerencsétlen asszony nem egyszer kénytelen volt férje brutalitása elől a szomszédokhoz menekülni.

Azt szavahihető emberektől hallottam a faluban, hegy többen, akik a halál hírére Róthókhoz siettek, még láttak az ágyneműn karból pecsétet és ugyanilyet észleltek a padlón is.

Elárulták azonban azt is, hogy Róthék egyik cselédje mesélte, hogy ő ki lesz hallgatva a vizsgáié bírónál és akkor elfogja mondani, hogy a nagysága egyizbeu azt kérdezte tőle, nem tud-e valami gyorsan ölő mérget ajánlani. Azt természetesen senki sem veszi komolyan a faluban, hogy az intelligens úri asszony a kocsisától kérdezett volna mérget.

Róth Sámuel, Róth Albert édes