Szamos, 1909. április (41. évfolyam, 74-98. szám)

1909-04-11 / 83. szám

•3. sxáu. $L!>Oh. gprií. 11.;

h & a te ” ;•

7-;k oíát

kereskedőnek, mint a rőföskereskedök iránt érdeklődni. így volt ez ebben az esetben is és Bátory Jenő. mig arról jó ideig nem is tudott, hogy van egy Glück Adolf nevű úriember a világon, aki hazánk rőföskereskedelmének előmozdításán fáradozik, — azt már mindjárt az uj lakásába beköltözése napján észrevette, hogy a négyszög- alakú háznak az ő szobájával szemközti ablaka mellett egy nagyon kívánatos asszonyka szokott piros fedelű könyveket olvasgatni.

Egy szép asszony magában véve is kedves jelenség egy poétalelkü ifjú előtt, hát még, ha pirosfedelü regényeket olvas ! Ez azt mutatja, hogy rokonszenvezik az irodalommal s bizonyára különösen is rokonszenvezik akkor, ha az irodalom egy érdekes, halványarcu latalember személyében megtestesülve jelenik meg a szemközti ablakban s bársony kabátot, széles csokorra kötött nyakkendőt és fehér őszirózsát visel.

így gondolkozott Bátory Jenő, de csakhamar arra a tapasztalatra kellett jutnia, hogy a jelek nem igazolják be ezt a gondolatát. Hiába vette alkalmazásba hóditó mosolyainak minden változatát, mikor kikönyökölt az ablakába, hiába igyekezett a szép vizavé figyelmét a legképtelenebb szinü nyakkendőkkel magára vonni, az asszonyka még csak egy biztató mosolylyal sem jutalmazta az epedő pillantásait.

A fiatal írónak pár heti eredménytelen könyökölés után bosszúsan kellett gondolnia, hogy a szép asszonynak, úgy látszik, szenvedélye a tisztesség. De, mikor ezzel egyidejűleg az eddigi könnyű hódításaira gondolt, még erősebb vágyakozást érzett ezután a magát meghódithatlannak mutató szép nő után. Vágyott az ölelésére, vágyott a csókjára, vágyott arra, hogy itt, az otthonos garszonlakásában láthassa egyszer mosolygóra váltan a szép, örökké komoly arcát.

Erős kopogtatás verte föl ezekből a gondolatokból. Izmos, Körszakállas férfi lépett a szobájába, aki mogorva arccal és kihívó hangon mutatkozott be.

— Glück, kereskedő vagyok.

A poéta örvendezve ugrott fel a ka- rosszékéböl, mintha az lenne életének legnagyobb boldogsága, hogy a láthatóan barátságtalan indulatu Glück úrral megismerkedik.

— Ah, kedves Glück ur, igazán végtelenül örülök, hogy van szerencsém.

A Glück Adolfné férje, ugy e?

— Igen, a Glück Adolfné férje vagyok és épen e férji minőségemben i leszek kénytelen egy kellemetlen . . . j

Bátory Jenő úgy gondolta, jó lesz elejét venni annak, hogy a váratlan j vendég a megkezdett mondatot befe- 1 jezze s túláradó örömmel szakította 1 félbe a körszakállas óriás szavait. <

— Na, de ez igazán szép öntől, ked- 1

vés Glück ur, hogy meglátogat. Nem < is képzeli, mennyire megtisztel azzal, í hogy felkeres. Én már zsenge gyér- 1 mekkoromban is nagy tisztelője voltam i a rőföskereskedőknek. Glück ur külö- i nősen is megérdemli ezt a tiszteletet, 1 mert hallottam, hogy valóban szolid és s méltányos árak vannak az üzletében. Különben erről legközelebb személye- i sen is megfogok győződni. r

— Arról biztosíthatom önt, hogy az s áruim prima kvalitásuak és hallatlanul £ olcsók, — szólt Glück ur, aki egy piJ- a lanatra elíeledte, hogy nem mint áruit k ajánló kereskedő, hanem mint férj, aki f

a feleségének kellemetlenkedő fiatal urat felelősségre akarja vonni, jött a Bátory lakásába, a következő percben azonban ismét szigorú arcot' öltött:-- Hanem gondolhatja, kérem, hogy most nem a portékáimról akarok önnel beszélni.

— Ej, kedves Glück ur, hiszen ráérünk arról csevegni még, hogy miért jött. Akármi is az oka a becses látogatásának, mindenképen nagy örömet ekoz vele nekem. De hát mindezek előtt foglaljon helyet! Csak nem akarja elvinni az álmomat? Ide tessék a pam- lagra, — azt hiszem itt lesz a legkényelmesebb.

A látogató arca lassankint kiderült. A nyájas fogadtatás meglepte és a torkára forrasztotta a goromba szavakat. Mikor a szives kínálásra helyet foglalt, már mosolyogva jegyezte meg.

— Ön igazán nagyon udvarias embernek látszik.

— Nem mindig vagyok az, Glück ur, csak a különösen kedves vendégeimmel szemben, — szólt az előzékeny házigazda, kinek figyelme már arra is kiterjedt, hogy, amint helyet foglalt Glück ur, azonnal egy szivardobozt tartson eléje.

— Szivarral vagy, cigarettával lehetek szerencsés megkínálni?

— Köszönöm szépen, sohasem do hányzom.

— Ej, talán elszív a kedvemért egy szivart, vagy egy cigarettát. Vigasztal- hatlan lennék, ha azt kellene gondolnom, hogy nem érzi otthonosan nálam magát.

— Akkor talán inkább szivart fogok kérni, — szólt Glück ur, kövér ujjaival kihalászva a dobozból egy britannikát s miközben levágta késével annak a régét, mosolyogva jegyezte meg.

— Igazán áldozat a részemről, hogy ezt elszivom, de hát nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem érzem jól magam Önnél.

A poéta látta, hogy a pár perccel Blöbb még ugyancsak fenyegető magatartási! látogató már teljesen le van fegyverezve, de azért azt gondolva, hogy egy ideig még nem lesz célszerű íérdezősködni a látogatás oka felől, unit természetesen sejtett is, — olyan ;émát keresett, amely egyelőre más rányba tereli a vendég gondolatait.

— Hanem pompás, egészséges arc- <zine van, kedves Glück ur! ügy látszik a kereskedőknek jobb életük van, nint nekünk, szegény iróembereknek. íincs annyi dolguk és nincs annyi 'ondjuk, ami elhervasztaná az arcukon i rózsákat.

— Hej, pedig dehogy is nincs dobiunk és dehogy is nincs gondunk, iram 1 — felelt sóhajtva Glück ur. — léltóztassék elhinni, hogy nincs még így ember Budapesten, aki annyira el olna foglalva, mint én. Egész napon ,t talpon kell lennem és egész napon t robotolnom kell a boltban. Hiába 1 ^el kell ügyelnem állandóan az alkal- nazottakra, különben becsukhatnám az ;zletet. És mennyi baj van a segédek- 1 el is, meg a vevőkkel is. Ezt ön el 1 em képzelheti, uram. , !

Bátory Jenő sietett kijelenteni, hogy jenis el tudja képzelni a Glück ur J agy elfoglaltságát és tudja méltányolni i z üzletben kifejtett buzgó tevékenysé- i ét — s a következő negyedórában is, i melyben vendége részletesen leírta a 1 ereskedői pálya fény és árnyoldalait, t üytonosan helyeseknek és találóaknak 1

nyilvánította innak megjegyzéseit. Miután így a legteljesebb egyetértés jött létre a házigazda és vendége között, a poéta úgy gondolta, most már alkalomszerű lesz felvetni azt a kérdést, hogy tulajdonképen minek is köszönheti a megtisztelő látogatást.

— Én különben azt hiszem, hogy Glück ur egyszerűen vizitelni akart sálam minden ulógondolat nélkül — tette hozzá a kérdéshez. — Ha így volna a dolog s valóban csak azért tisztelt meg a látogatásával, mert hasonló rokon- szenvet érez irántam, mint én érzek iránta, annak örülnék legjobban.

A jámbor röföskereskedő láthatóan zavarba jött s egy pillanatig arra gondolt, hogy talán legjobb lenne nem is emlitni fel a látogatása valódi célját, ami esetleg kellemetlenül hathat erre a kedves fiatalemberre, már a nyelvén voltak a szavak, hogy .,0, kérem egyszerűen csak tiszteletemet kívántam tenni,“ — de mégis csak megemberelte magát s nagynehezen, szinte mentegetőzve, előadta a mondanivalóját.

— Csekélység az egész, amiért jöttem. Igazán szót sem érdemelne, — de lássa, uram, a feleségemnek megígértem, hogy beszélek Önnel erről a dologról. — Arról van szó tudniillik, hogy a feleségem rendkívül érzékeny asszony: — igazán tulságba is viszi az érzékenységét — és rosszul esik neki az hogy — amint ft előadta, — Ön — hogy is mondjam csak? — fixirozni szokta és mosolyogni szokott rá. Lássa, uram, ez bántja a kis foleségemet és Ön, aki olyan udvarias embernek látszik, ezt tudomásul véve bizonyára lesz olyan szives és többször nem fog úgy nézni rá. Hiszen a nézésben nincs semmi rossz, de hát, ha olyan szeszélyesek az asszonyok, méltányolni kell a szeszélyüket.

A szives házigazda arcán ezekre a szavakra meglepetés és megdöbbenés tükröződött vissza:

— Ejnye, ejnye! Végtelenül bánt ez a dolog, — annál inkább, mert igazán csak kellemetlen félreértésről van szó. Talán csak nem gondolja Glück ur, hogy a kedves neje őnagyságát szándékosan íixiroztam ? Higyje el, hogy ennek még a gondolata is távol áll tőlem. Az egyszerűen véletlen, hogy az ablakaink szemközt vannak egymással, az meg természetes, hogy az ember, ha az ab laknál áll, előre néz és nem oldalt, mert ha sokáig oldalvást nézne, meg- fájulna a nyaka. Ami pedig a mosolygást illeti, hát az nálam egyszerűen szokás! On is tanúm lehet, hogy most, mig együtt társalogtunk is, csaknem állandóan mosolyogtam.

— Ez igaz! — szólt teljesen meggyőzve Glück ur. — Nem is tudom, hogyan gondolhatott rosszat Ön felől a feleségem. Megyek és azonnal elmondom neki az Ön teljesen megnyugtató magyarázatát.

De a poéta, úgy látszik, nagyon a szivére vette a dolgot. Elkonaolyodott arccal fel-alá járkálva a szobában heves taglejtések kíséretében kezdett beszélni.

— De nem addig van az, Glück ur! Ha a kedves nejét, bár akaratlanul is, megsértettem, kötelességem tőle személyesen kérni bocsánatot. Most már nincs más hátra, mint, hogy bemutat- nasson a feleségének, hogy a félreér- ;óst megmagyarázhassam és ünnepévesen bocsánatot kérhessek.

— Hogy bemutassam a feleségemnek? — kérdezte megütközve Giüek ur.

— Na, ez természetes. Azt hiszem Glück úrról nyugodtan feltehetein, hogy a gavallérkódexet kitünően ismeri és tudja, hogy az ön helyzetemben annak legelemibb szabályait sérteném meg, ha most, a történtek után nem kérnék személyesen bocsánatot.

Glück ur nem akarván a világért sem elárulni, hogy nincs teljes mértékben tájékozva a gavallérködexnek említett szabályai felől, most már jónak látta helvbenhagyóan bólongatni.J

— Ez igaz, ez kétségtelenül igaz, — a gavallérkódex valóban így követeli. — Hát gyerünk uram, hadd mutassam be a feleségemnek 1

A szép asszonyka ugyancsak elcsodálkozott, mikor látta, hogy a férje karonfogva hozza a lakásukba azt a fiatal embert, akihez azért ment, hogy megleckéztesse a szemtelen viselkedéséért. A szépség rózsái mellé sorakoztak az arcán a harag rózsái s ragyogó szemeiben az indulat tüze gyűlt ki, mikor végignézte pillantásaival a belépőket. Glück urat egy kicsit zavarba hozta feleségének ez a nem épen barátságos tekintete s akadozó hangos hebegte:

— Bemutatom neked, drágám, Bátory Jenő iró urat. Személyesen óhajtja megmagyarázni azt a kis félreértést.

— És te ezt helyesnek tartod? — kérdezte a szép asszony, kicsinyíti és szinte szánakozó tekintettel nézve végig a jámbor rőföskereskedőn.

Bátory Jenő kifogástalan elegáneiá- val hajtotta meg magát a haragjába« még bájosabbnak, még kívánatosabbnak látszó asszonyka előtt:

— Természetesen, nagyságos asszonyom. a kedves férje a kérésemre készséggel nyújtott nekem alkalmat arra, hogy személyesen kérjek bocsánatot magától. Midőn megragadom ezt az alkalmai, egyúttal annak a reményemnek adok kifejezést, hogy az ellenséges indulat, melyet eddig irántam érzett, szivében ezután a barátság indulatának fog helyet adni. — Egyébként higyje el, hogy sohasem 'néztem a szépségét a tiltott vágy utógondolatával.

Az izzó, perzselő tekintete most is meghazudtolta az utolsó szavait. A szép asszonynak látnia kellett, hogy a fiatalember nem mond igazat, de egyúttal akaratlanul is összehasonlítást kellett tennie a szobában levő két férfi között és ez az összehasonlítás nem üthetett ki a férje javára. A gyámoltalan ember, aki maga mutatta be neki az őt pillantásaival üldöző ifjút, akitől szabadulni akart, szánalmas figurának tűnt fel előtte, ellenben ez a behizelgő hangú halvány poéta, akinek leleményességét eléggé igazolta a mostani bemutatkozása, ettől a pillanattól érdekelni kezdte. Még egyszer lenéző pillantást vetett a férje felé, mikor azonban Bátory Jenőhöz fordult, már mosolygott és mikor üdvözlésre nyújtotta a kis fehér kacsóját, hosszasan és melegen megszorította a poéta kezét és mélyen a szemébe nézett, mikor ezt mondta:

— Ha igy van a dolog, igazán örülök, hogy megismerkedtem magával. •<§

Glück Adolf pedig megkönnyebbülten lélekzett fel ennek hallatára, abban a boldogító tudatban, hogy a kis felesége végre mégis csak rájött arra, hogy a Térje helyesen és korrektül simított el egy kellemetlen félreértést.